Eger - hetilap, 1877
1877-10-18 / 42. szám
330 e alig képzelhető más, minthogy a kis sereg, vakmerősége és vállalkozó szellemének egytől egyig véres, — még pedig kinosan véres áldozata lett volna. Szivünkből kell tehát örvendenünk, hogy a terv felfedeztetvén megakadályoztatott, de annyit, a rneunyi idáig történt, kivánt szerintem is a magyar nemzet reputatiója. A magyar miuiszterelnöknek igaza van, hogy nem lehet megengedni azt, hogy egy fractio politikát csináljon; a meg nem engedést a kormány reputatiója kívánja. A kormánynál a hatalom a formákhoz kötött jognak érvényt szerezni. Azok, kik a nemzet repuiadójáért éltüket s vérüket készek voltak áldozatul hozni, ei fo gják viselni a bírói ítéletet is, — erre is amarra is el kellett készülve lenniök, mert hiszen ez mind az eshetőségek sorába tartozott. A terv nem sikerült, de a cél el van érve. Azt hiszem, ha a kormány nem volna magyar, és nem bírna a megjelölt irányban kellő érzékkel, átesnek a jelen fegyverszállitási kérdésen is ép oly könnyedén, mint átesett a tavalin, de érzi azt, miként itt nem elsimításra, hanem feltüntetésre van szükség. Az illetők pedig a bírói Ítélet szigorát, annál könnyebben vi- selendik, a mennyiben a nemzet őket reputatiója mártyrjaiként tekinti, s kegyeletes rokonszenvvel kiséri sorsukat. Földvdry Kálmán. „A tisztujitáshoz.“ A „Közigazgatási lapok-1 f. évi okt. 10-ki 41 számában a küszöbön álló tisztujitásról a föntebbi cim alatt vezércikke, s mint ily jelesen szerkesztett szaklaptól várni lehet is, éles szemmel és gyakorlati tapasztalattal szól a dologhoz, s majdnem mindenütt fején találja a szöget. Habár ismerjük nemes intentióit az idézett lap irányának, s egyetértünk is vele a megyei önkormányzat teljes szabadságára nézve, miért is alább majdnem szóról szóra repnodncalják idézett cikkté ; mindamellett egészben nem Írhatjuk alá ama kifejezett óhajtását, melyet e jeles czikkében többek között nyilvánít: „hogy nekünk mindenek felett resíantiókat nem tűrő, gyakorlott kezű magyar burencratákra volna szükségünk, miután a mai közszolgálat szoros kötelezettségekkel járó hivatal, és nem dignitás. Ösmerjttk ugyanis tetőtől talpig a magyar bureaucrat iát, és épen ezért nem instálunk belőle annál kevésbbé, mert nagy részben, kevés kivétellel, a bureaucratia és restantia; a tájékozatlan elmélet, és a merev önhift tapasztalatlanság, a kényúri pöffeszkedés, és az emberismeret hiánya majdnem mindig karöltve .járnak együtt s elég ezekből annyi, mint a mennyi a közpon ad- miuistratiök ministeri irodában, és fájdalom, az igazságszolgáltatási közegek bureauban feltalálható. Nekünk mindenekelőtt nem annyira beureancratákra, mint, első sorban, öntudatos, kötelesség-érző, lelkiisme-ietes tisztviselőkre van szükségünk, s ilyeneknél feltalálható leszen a szakértelem, a szorgalom, és a tiszta kéz, mert az elobbeni tulajdonok szülői az utóbbi erényeknek. Ily férfiak fölül fognak emelkedni minden esetben a politikai pártok hullámzásai között a szokásos párt pressiókon, s egyenlő mértékkel fognak mérni minden egyénnek, nem úgy, mint sok helyen jelenleg is, hogy még a törvény világos rendelete alul is kivonják pártfeleiket, s büntetlenül lábbai tapodják a törvényt guny- jára, es dacára a közönségnek, és saját állásuknak. Ily férfiak nem lesznek egyszerű vázai a tisztviselőknek, kiket a párt-maneuverek helyeztek székeikbe, és a politikai pártok támogatnak csak azért, nehogy bukásuk az ö vereségöket jelölje. Ily férfiak nem fognak irtózni széttépni a corrupio ezerfelé terjedő szövevényes szálait, s nem fognak alkalmat adni arra, hogy "*§ I Á R G A. §►A liszkói malom. — Erdélyi Bélától. — A Mátra tövében ÁM egy rozzant malom. Örökös vendége A tétlen nyugalom. Kereke felvonva, Küllő, henger korhadt; A moh’ lepte zsilip Megrepedt, beborpadt. A kijár kövek már Rég hogy nem pitiéinek, Molnár mester csak a Kegyelemből él meg. A molnár lánya gieg, — Kinek nincsen párja Hét falu határán — Az erdőket járja. Liliom keblében Nem lakik nyugalom : Erősen zakatol Ott a belső malom. Azt a belső malmot A szerelem hajtja Szivbéli vonzalmat Örölgetnek rajta. Bár csak, a mi hajtja, Bár csak a mit őröl — Ne fogyna el soha A kerékről, kőről! Filoida. — Elbeszélés. — (Folyt.) IV. Az amerikai nem csalódott, midőn hitte, hogy sem a vendéglős, sem az ottani környezet nem gyanakszik az állítólagos beteg nőrokont illetőleg. Azért egész biztossággal indult a kikötőbe, midőn egy földijével találkozott, aki mint egy kis gözös kapitánya, hajójával épen itt volt s még azon éjszakán Alexandriába indulni szándékozott. Koknit azonnal két helyet váltott s holmiját gyorsan bemálházva, a gőzösre vitette. Azután értesítette a görög nőt az elutazásról, mire ez ruhája alá rejtett Övéből egy kis selyem-zacskót húzott ki, mely egy tucat értékes gyémánt-gyürüt tartalmazott. Ezt átadta megmentöjének az útiköltség pótlására s egyszersmind hálájának némi lerovására. Koknit vonakodott elfogadni az ékszereket, végre mégis elvette oly föltét alatt, hogy a gyűrűket addig, mig Filoida teljes biztonságban lesz, megőrzi számára s akkor, ha szüksége lesz rá- jok, vissza fogja adni. Filoida most egészen boldognak érezte magát, vigan ugrált körül a szobában s örömében már danolni akart, midőn az amerikai figyelmeztette szerepére, s arra a körülményre, hogy még nincsenek túl minden veszélyen. Koknitnak némi kis ideje és alkalma volt védencének jellemét tanulmányozni. Úgy látta, hogy az páratlan jó szivü, okos, vidám, szellemes s talán gyerme- kileg könnyelmű, ki átadja magát a pillanat hatásainak, mig mást megragadott, elbűvölt a nélkül, hogy talán képes lett volna tartós, mély érzelmet kelteni. Koknit e tulajdonokat éles belátással fontolgatta, de minden hideg bírálat mellett is érezte, hogy csodás hatalommal vonzatik, sőt láncoltatik a szép elhagyatotthoz, annyira, hogy feltette magában, miként megmenti e nőt, ha bár saját életébe kerül is. Az est közelgett, majd aláhanyatlott a nap s a Nílust követő kopasz magaslatok barnavörös árnyaknak látszottak, csak fent te- jötekn piroslotr még az izzó napfény. A Nilns felett kékes páralebegett, mig a pezsgő várost halványveres gözfelleg borította,
