Eger - hetilap, 1877

1877-10-11 / 41. szám

328 r OOOOOOOOOOOQOOOOOOOOOOOOOO Szüreti idényre nagy választékú-----r ’ röppentyűket, és tűzi játékokat ú gy szintén finom valódi amerikai petróleumot egy liter 26 kr. ajánlja a t. c. közönség becses figyelmében BAUER H. Egerben, főutca, városház épület. (301) 2-2 »OOOOOOOOOOOOOOGOOOOOOOOOOOOOOOOl Ügyfeleimmel tudatom, miképen laká­somat f. év október 1-jétől a Szécsenyi utca 223. sz. a. alapítványi ház 1-ső emeletébe tettem át. dő képviseltetésök végett, helyben megbízott ügyvé­det rendeljenek, s annak nevét s lakását az eladá­sig jelentsék be; ellenkező esetben hivatalból kineve­zett ügygondnok által fognak képviseltetni. Az egri kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság­nak 1877. évi szept. hó 15-ik napján. SZUHÁNYI JÁNOS, (298) 2—3 helyettes elnök. elárverezése elrendeltetett, melyek végrehajtás uljini elárverezésére Szalók hözség házához első határnapul 1877. évi október hó 31-ik napjának d. e. 9 órája, s ha a fentebbi birtokok ezen első határidőben bor-ár '1 fölül el nem kelnének, második határidőül 1877. évi december hó 5-ik napjának d. e. 9 órája azzal tűzetik ki, hogy a javak e második árverésen becsáron alól is eladatnak oly föltétellel, hogy az árverezők által a becsár 10tyo-a bánatpénzül leteendő, s ennek betudá­sával a vételár 1/3-át azonnal a végrahajtó biró kezéhez 1/3-át az árverési naptól számítandó 3 hónap alatt, 1/3-át része 6 hónap alatt; a törvényszékhez lesz 6*/« kamatokkal befizetendő. Vevő a birtokába az árverés jogerőre emelkedése után belép, tulajdonjoga pedig a vételár kielégítése után kebeleztetik be. Vevő, ha a föl­tételeknek eleget nem tesz, a báuatpénzt elveszti, s veszélyére s költségére uj árverés feg tartatni, a vétel százalékát vevő viselendő Felszólittatnak a jelzálogos hitelezők, hogy a kik nem a telekkönyvi hatóság helyén vagy annak kö­zelében laknak, a vételár föloszlása alkalmával leendő képviseltetésök végett a hatóság székhelyén megbízot­tat. rendeljenek, s azok neveit és lakását az eladásig bejelentsék, ellenkező esetben a hivatalból kinevezett gondnok által fognak képviseltetni. Végre igénylők, kik az árverendő javak iránt tulajdoni vagy egyéb igényt és elsőbbségi jogokat ér­vényesíthetni vélnek, igénykereseteiket e hirdetmény közzétételének utólsó napjától számítandó 15 nap alatt elsőbbségi bejelentvényeiket, ha bár külön értesítést nem nyertek is, nyújtsák be : különben azon vég­rehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni. Az egri kir. törvszék mint telekkönyvi hatóság 1877. évi szeptember hő 12-ik napján. Az egri kir. trvszék elnöke (288) 8 -3 VAVRIK BÉLA. Gáspárdy Géyza (302) 2 2 ügyvéd. Az egri királyi törvényszék mint telekkönyvi ha­tóság részéről közhirré tétetik, hogy Babies István végrehajtatónak Vanäk Lajos s neje Lux Julianna vég­rehajtást szenvedők elleni 1600 frt s járulékai iránti végrehajtási ügyében a végrehajtást szenvedők közös tulajdonát képező az egri belső 3291 sz. tjkben A. t 3536. hrsz. a. felvett 1300 írtra becsült ház s beltelek az 1877. évi november hó 2-ik napján d. e. 10 órakor mint első- és 1877. évi decemb. lió 7-ik napján d. e. 10 órakor, mint második határidőben ezen kir. trvszék tanácsteremében megtartandó nyilvános árverésen kö­vetkező feltételek alatt eladatni fog, u. m.: 1-ör. Kikiál­tási ár a feunebb kitett becs ár, melyen alul az első ár­veréskor az árverésre kitűzött birtok nem fog eladatni. 2-or. Árverezni kívánók tartoznak az ingatlan becsárá­nak 10/i 00 készpénzben, vagy ovadékképes papírban a kiküldött kezéhez letenni. 3-or. Vevő köteles a vételárt 3 egyenlő részletben, és pedig: az első '/,-kt az árverés jogerőre emelkedésétől számítandó 8 nap alatt, a máso­dik */s-át ugyan azon naptól számítandó 3 hónap alatt, az utolsó l/s-dát ugyanazon naptól számítandó 6 hónap alatt-, minden egyes vételári részlet után a birtokbalé- pés napjától számítandó 6°10 kamatokkal együtt, ezen kir. tlkvi törvényszéknél előre kieszközölt utalvány alap­ján az egri kir. adó- mint bírói letéti pénztárnál lefizetni. A bánatpénz az első részletbe fog beszámíttatni. 4-szer. Vevő köteles az épületeket a birtokbalépés napjával tűzkár ellen biztositani. 5-ször. Az árverés jogerőre emelkedésekor vevő a megvett ingatlan birtokába lép, ennélfoga a megvett ingatlan haszna és terhei ez időtől öt illetik. 6-szor. A tulajdonjog bekebelezése csak a vé­telár és kamatainak teljes lefizetése utáu fog vevő javára hivatalból eszközöltetni. Az átruházási költségek vevőt terhelik. 7-szer. A mennyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érdekelt felek bármelyikének kérelmére, a prts 459. §-a értelmében vevő veszélyére és költségére bánatpén­zének elvesztése mellett, újabb árverés alá bocsáttatni, és csupán egy határidőnek kitűzése mellett az előbbi becsáron alul is eladatni fog. Felhivatnak azok, kik az árverezendő javak iránt tnlajdoni vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, hogy e részbeni kereseteiket e hirdetménynek a hivatalos lapban lett harmadik közzé­tétele napjától számítandó 15 nap alatt, habár külön értesítést nem vettek is, ezen kir. tvszékhez nyújtsák be, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátol­ván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni. Végül fölszólittatnak azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezen törvényszék székhelyén vagy annak közelé­ben laknak, hogy a vételár fölosztása alkalmával leen­Az egri királyi telekkönyvi törvényszék részéről közhirré tétetik, miként Lindauer Alajos hagyatékához tartozó és megbecsült következő ingatlanság u. m, egri 1992. tjkvben foglalt ház 3200 ‘frt becsárban; egri 1808 tjkvben A f 1. r. sz. a. kert 830 frt árban kikiáltva bírói elárverezése elrendeltetett, mely végrehajtás utjáni el­árverezésére Egerben a kir. tvszék helyiségében határ­napul 1877. évi octoker 24-ik napjának r. 9. órája, Il-ik határidőül 1877. december 5-ik napjának r. 9 órája azzal tűzetik ki, hogy a javak e második árverésen becsáron alól is eladatnak, hogy az árverezők által a becsár l°/ioo-a bánatpénzül leteendő, s ennek betudásá­val a vételár l/% része azonnal a végrehajtó biró kezé­hez, Ys része az árverési naptól számítandó 3 hó, 1/3 része 6 hó alatt a telektörvényszékhez lesz 6°/o kama­tokkal befizetendő. Vevő a birtokba azonnal belép, tulajdonjoga pedig a vételár kielégítése után kebelez­tetik be. Vevő ha a feltételeknek eleget nem tesz, a bánatpénzt elveszti s veszélyére és költségére uj árve­rés fog tartatni, a vétel százalékát vevő viselendi. Fölszólitatnak azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezen törvényszék székhelyén, vagy annak közelé­ben laknak, hogy a vételár felosztása alkalmával le­endő képviseltetésök végett hatóság székhelyén meg­bízottat rendeljenek, s annak nevét és lakását az el­adásig jelentsék be, ellenkező esetben hivatalból ki­nevezendő gondnok által fognak képviseltetni. Végre igénylők, kik az árverezendő javak iránt tulajdoni vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogokat érvényesíteni vélnek, igénykereseteiket a hirdetmény közzétételének utólsó napjától számítandó 15 nap alatt, elsőbbségi bejelentvényeiket, habár külön értesítést nem vettek is, nyújtsák be : különben azon vég­rehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár fö­löslegére fognak utasittatni. Az egri kir. tvszék mint telekkönyvi hatóság­nak 1877 évi szept. hó l-ső napján. Kir törvényszéki elnöke (287) 3-3. VAVRIK BÉLA. Az egri királyi törvényszék részéről közhirré tétetik, miszerint Schmutzer János részére 2 frt s járu­lékai kielégítése végett, Pelyhe András úgyis mint kiskorú gyermekei Pelyhe István és Erzsébet t. és t. gyámatyja marasztalt alperestől lefoglalt és megbe­csült következő ingatlanság u. m. az egerszalóki 310. számú tjk. A 1. r. sz. a. felvett Fischer János nevén levő 120 írtra becsült szőllő; az egerszalóki 260. sz. tjkvben A. I. 1—2 r. sz. a felvett ingatlanokból Fischer Jánost illető 100 írtra becsült felerészére, s a szóláthi 151. sz. tjkvben A ^ 2. r. sz. a. felvett ingatlanból Pelyhe Andrást illető 97 írtra becsült %6 részére bírói Az egri kir. tszék mint telekkönyvi hatóság részé­ről közhirré tétetik, hogy Friedman Dávid végrehaj­tatónak Varga Imre, és Endre Mária végrehajtást szen­vedők elleni 60 frt tőke, s járulékai iránti (végrehajtási ügyében az egri b. 2024 sz. tjkvben A f 2582 hrsz. a. felvett és 670 írtra becsült ház, egri k. 1151 sz. tjkben A -j- 1418 hr. sz. a. felvett és 110 írtra becsült pinczej; úgy az egri k. 1030 sz. tjkvben A -j- 1269. hr. sz. alatt felvett és 920 frtra becsült szőllő ingatlanokra az 1877. évi October hó 31-ik napján dél e. 9 órakor, mint első, és 1817. évi december hó 5-dik napján d. e. 9 órakor, mint második határidőben, ezen kir. tvszék tanácstere­mében megtartandó nyilvános árverésen következő fel­tételek alatt eladatni fognak u. m. 1-ször, Kikiáltási ár a fennebb kitett becsár, melyen alul az első árveréskor az árverésre kitűzött birtokok nem fognak eladatni. 2-or. Árverezni kívánók tartoznak az ingatlan becsá­rának 10% vagyis készpénzben, vagy ovadékképes pa­pírban a kiküldött kezéhez letenni. 3-or. Vevő köteles a vételárt 3 egyenlő részletben, és pedig ; az elsőt az ár­verés jogerőre emelkedésétől számítandó 15 nap alatt, a másodikat ugyanazon naptól számítandó 3 hónap alatt, az utolsó vételári részt ugyanazon naptól számítandó 6 hónap alatt, minden egyes vételári részlet után a bir­tokbalépés napjától számítandó 6% kamatokkal együtt ezen kir. tvszéknél előre kieszközölt utalvány alapján az egri m. kir. adó- mint bírói letéti pénztárnál lefi­zetni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámíttatni. 4-szer. Vevő köteles az épületeket a birtokbalépés nap­jával tűzkár ellen biztositani. ö-ször. Az árverés joge­rőre emelkedésekor vevő a megvett ingatlau birtokába lép, ennélfogva a megvett ingatlan haszna és terhei ez időtől őt illetik. 6-szor. A tulajdonjog bekebelezése csak a vételár és kamatainak teljes lefizetése után fog vevő javára hivatalból eszközöltetni. Az átruházási költségek vevőt terhelik. 7-szer. A mennyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érdekelt felek bármelyikének kérelmére, a prts. 459. §-a értelmében vevő veszélyére és költségére, bánatpénzének elvesztése mellett, újabb árverés alá bo­csáttatni- és csupán egy határidőnek kitűzése mellett az előbbi becsáron alul is eladatni fog. Felhivatnak azok, kik az árverezésre kitűzött ja­vak iránt tulajdoni vagy más igényt avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, hogy e részbeni kere­seteiket e hirdetménynek a hivatalos lapban lett közzé­tétele napjától számítandó 15 nap alatt, habár külön értesítést nem vettek is, ezen kir. törvényszékhez nyújt­sák be, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni. Az egri kir. törvényszék mint telekkönyvi ható­ságnak 1876. évi szept. hó l-ső napján tartott ülésében. Az egri kir. trvszék elnöke : (289) 3-3 VAVRIK BÉLA. ________ E ger, 1877. Nyomatott az egri érseki lyceum nyomdájában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom