Eger - hetilap, 1877

1877-10-11 / 41. szám

- 326 — csak igen középszerű termésre van kilátásunk. Korán szűrt alpári t'ajú uj bor, szölömüvesek tulajdonát képező silányabb hegyekről, 20—22 frton kél hordópárja (340 liter). * (Az aradi '3 vértanú) gyászos kivégeztetésének évforduló­ját múlt szombaton, f. bő 6-áu az egri honvédegylet, szokott ke­gyelettel s a Ferenerendüek templomában tartott gyászistentiszte­lettel ünnepelte meg. Az egyházi ünnepélyen az egri jogakademiai polgárság testülethileg vett részt. Feltűnt, hogy az egri nöegylet, mely ez ünnepélyen máskor szintén testületileg szokott volt részt venni, ez alkalommal nem vala látható. * (Értesítés.) Eger városa közigazgatási tanácsa részéről ezen­nel köztudomásra bozatik , miként a m. kir. honvédelmi miniszter által a hadsereg és honvédség részére szükséges lovak beszerzése iránt folyó évi 20622./IV. szám alatt kiadott „Szabályok“ alapján 7799,/a. 1877. sz. a. alispáni körlevél értelmében a bejelentett lo­vak osztályozásának foganatosítására határ időül 1877. évi octóber hó 28-ik napja tűzetett ki. Felbivatik tehát Eger városában vala­mennyi ló-tulajdonos, hogy a kitűzött határidőben reggeli 8 óra­kor Eger városa közbáza udvarán bejelentett lovait a fentebb hi­vatkozott honvédelmi miniszteri „Szabályok“ B. mellékletének 4 §-ában a ló-tulajdonosok ellen kiszabott 15 írtig terjedő birság súlya alatt vezettesse elő. Eger 1877. September 22-én tartott tanács ülésből. Egerváros h. polgármestere. Lefévre. * (Hiba-igazítás.) A dr montcdegói Albert Fér. kir. tanácsos és tanker, felügyelő ö nsga által ritka buzgalommal s szakavatott- 8ággal készített s múlt számunkban közölt „Heves megye statist! kai táblázata1 eitnü dolgozatban lényeges hiba fordul elő. T. i. a 12. 13. 14 és 15 rovat fejezetében község i helyett fi, — r. katb. h. 1 e á d y-, belv. htf. h. vegyes, izrael. h. magán kitételek heiyettesitendök, s olvasandók. Mit is ezennel sietünk helyreigazítani. * (Jókai Mór) kitűnő regényírónk saját kiadásában indította meg legközelébb történelmi regény tárának folyamát. A képekkel iilustrált kiadás I. évíolyama okf. hó 1-ével kezdődik, bavonkint 2, 8 így évenkint 26 füzetet fog hozni öt Vili-rét Ívnyi tartalommal. Előfizetési ár félévfolyamra öt frt, mely a füzetek kiállításának csínjáról kezeskedő jónevü „Athaeneum" nyomdarészvénytársulat (Budapest Baráttér) kiadóhivatalához küldendő. Az expeditio pon­tosságára a szerző maga fog felügyelni. Az első évfolyam „A név­telen vár“ és a „Sárga könyv“ cimü történelmi regényeket fogja tartalmazni. Az előbbeniből már az I. füzet, egy Jankóféle (ke- vésbbé sükerült) cimképpsl f. hó 1-én megjelent. Alkalmilag tüze­tesebben kívánunk nagy nevű regényírónk e vállalatához szólani. Addig is, azt hiszszük, nem szükség azt t. olvasóink pártoló figyel­mébe bővebben ajánlanunk. Szerző neve kezeskedik a mű érde­kességéről. * (Adakozás.) F. hó 9-én a heves-szolnok megyei nöegylet által a török sebesültek javára rendezett érsekkerti mulatság al­kalmával felülfizetni szíveskedtek : (Folytatás.) id. Samassa János 6 frt (a múlt számban hibásan közöltetett); Tarnay Gy. 20 kr, Gröber Fe- rencné 5 frt, Szerencse Menyhért 80 kr, Gröber Berta 1 frt, Gröber Gizella 1 frt, Bugyi Pál 40 kr, Isaak László 80 kr, Békefy Al. 30 kr, Ré pásy L. 20 kr, Kászonyi a. 80 kr, ör. Simkovics Imre 4 frt 80 kr, Haiasy Kaz. 80 kr, Böthy Lajos 1 frt 80 kr, Imre Miklós 4 frt 80 kr, Burik István 1 frt, Tavasy Antal 80 kr, Ga- valszkyué 20 kr, N. N. 60 kr, Békefy Lipót 2 frt, N. N. 10 kr, Kubik Endre 1 frt, Csetneky József 1 frt, Zalár József 80 kr, Szo­koiy Lipót 80 kr, Pillér József 80 kr. Mészáros Istvánná 60 kr, Horváth József 80 kr, Kósáné 20 kr, Kolosy Gusztáv 60 kr, Kósa Kálmán 40 kr, Kapácsy Miklós 1 frt 80 kr, Axmanné 40 kr, Sis- kovics Lajos 60 kr, Imre Miklósné 1 frt 20, Kraft Ferenc 80 kr, Pokorny 80 kr, Dombay Tádé 80 kr, Kiss Ernő 60 kr, Axmunn 80 kr, Öllé László 40 kr, Akaniisz Thimót 80 kr, Bernekker 20 kr, Ismeretlen 80 kr, Ury József 40 kr, Domokos Ferenc 80 kr, N. N. 20 kr, Majer Alberik 80 kr, Luga László 80 kr, Francz Alajosné 1 frt, Vince Alajos 80 kr, Csaudáry 70 kr, Egy jótevő 2 frt, Kósa Miklós 80 kr, Remenyík Kálmán 80 kr, Turcsányi Má­tyás 1 frt, Bucher Gusztáv 80 kr, Földváry Árpád 20 kr, Dálnoky János 1 frt, Csontos Gyula 10 kr, Imre tisztelendő 20 kr, Sivam- pel 80 kr, Katinszky Gyula 80 kr, Bozsik Jánosné 1 frt 10 kr, Bozsik János 80 kr, N. N. 1 frt, N. N. I frt, N. N. 60 kr, N. N. 4 kr, Danilovits 80 kr, Balkay 10 kr, N. N. 30 kr, Polonkay 30 kr, Gáhy 30 kr. Összes bevétel 262 frt 27 kr. Ebből a kiadáso­kat 37 irtot levonva maradt a célra tisztán 225 frt 27 kr, mely összeg rendeltetése helyére már el is küldetett és a fővárosi napi lapok utján fog nyugtáztatni. Fogadják mindazok, kik e célra ado­mányaik által befolytak az emberi segélyre szorultak hálás kö­szönetét. Eger, 1877. szept. 26. Az elnökség. * (Rendőri értesítés.) F. hó 7. estéjén 9. 10. óra közt váras- szói lakos Margacs Jósef, — széki lakos Józsa Pál által az egri vasúti indóháznál szűrének elorozása miatt, kezénél lévő fejszével 3. súlyos vágás következtén agyon ültetett. A tettes azonnal letar­tóztatván , további eljárás végett a kir. fény. tvszékhez kísértetett által. Nyílt tér*) GREINER MIKSA Egerben. Női és férfi divatkereskedése piac utca Steinhäu­ser-féle házban. Ajánlja a n. közönség becses figyelmébe dúsan fel­szerelt női és férfi divatraktárá* Nevezetesebb cikkei se­lyem és szőr ruhakelmék, fekete terno, casmir és Kisterek, vászon és asztal neműek, függönyök, bútorkelmék, futó- és szalon szőnyegek, paplan, madrac és ágyteritők, téli kendők és utazó plaidek, kész női fehérneműk és felöltők, Legújabb diszitmények u. m. rojtok, zsinórok és csipkék, fail, moir és bársony szalagok és mindennemű rövidáruk. Továbbá minden idényre a legnagyobb választékban — ju­tányos határozott árak mellett — kaphatók angol és fran­cia nyakkendők, gallér és kézellők, férfi, női és. gyermek harisnyák és keztyűk. — Különösen pedig kész férfi fehér, színes és oxford ingek. stb. Vidéki rendelések postai utánvéttel pontosan eszközöltetnek. 6—s (261) *) E rov&tbnr közlőitekért felelősségét nem vállai ft Szerkesztő. Kiadótulajdonos és felelős szerkesztő: Szabó Ignác. Gyomorbetegség, tüdői» jdalmak, köhögés gyógyítható a valódi Hoff-féle maláta készítmények által. Végre kigyógyultam hoszantartó gyermekbetegsé­gemből egyedül az ö malátaki vonat-egészségi söre ál­tal, 8 ezen kitűnő szernek köszönhetem egésségem visz- szaszerzésót. Brauer P. Königwartha 1877. jun. 16. Kegyed maláta cukorkái euyhiték köhögésemet, s megszüntették tüdőfájdalmaimat. Büttner f. L. Neustadtban a. 0. Kegyed maláta csokoládéja nekem orvosi rendel­vény következtében testem erősítése végett ajánltatott. Brtiger H. vendéglős Barnthban. T. Hoff János cs. k. ud. szállító úrnak Bécsben Graben, Bräunerstrasse 8. Kapható Egerben Köliner L. gyógyszer- tárában és Bajzáth J. kereskedésében. (A 1­II-od ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Az egri kir. Tvszék mint telekkönyvi hatóság ré­széről közhírré tétetik, miszerint Tóth Ignác végrehajta­tnak Tamás András úgyis mint hh. fia t. és t. gyám­atyja végrehajtást szenvedők elleni 148 frt s járulékai iránti végrehajtási ügyében a Tamási András és neje Kocsis Anna közös tulajdonát képező' kővetkező ingat lanai n. m. 1-ör az egri belső 52. sz. tjkben A I. 1. r. sz. alatt felvett 120 írtra becsült ház és beltelek, 2) az ugyanazon tjkvben A I. 2. rendsz. a. felvett 20 írtra becsült kert, és 3) a felnémeti 300 sz. tjkvben A f 1437. hrsz. alatt 130 írtra becsült szőllő és pedig a felnémeti szöllő az 1877. évi október hó 30-ik napján d. e. 9 órakor, mint második határidőben Felnémet köz­ség házánál; az egri ingatlanok pedig f. évi október 30-án d. n. 3 órakor mint második határidőben ezen kir. trvszék tanácsteremében megtartandó nyívános ár­verésen következő feltételek alatt eladatni fognak n. m.: 1-ör Kikiáltási ár a fenti beesár; azonban ezen Il ik ár­verésen a fent körü|irt ingatlanok becsáron alul is el fognak adatni. 2-or Árverezni kívánók tartoznak az in­gatlanok becsárának 10% készpénzben , vagy ovadék- képss papírban a kiküldött kezéhez letenni. 3-or Vevő köteles a vételárt 3. egyenlő részletben, és pedig: az első l/s-át az ár verés után azonnal a második 1/3-átugyan azon naptól számítandó három hónap alatt, az utolsó %-át ugyanazon naptól számítandó hat hónap alatt, minden egyes vételári részlet után a birtokbalépás napjától, számítandó 6% kamatokkal együtt, ezen kir. tvszéknél előre kieszközölt utalvány alapján az egri m. kir. adó-, mint bírói letéti pénztárnál lefizetni A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámittatni. 4 er Vevő kötele-az épületeket a birtokbalépés napjával tűzkár ellen bizto sitani. 5-ör Az árverés jogerőre emelkedésekor vevő a megvett ingatlan birtokába lép, ennélfogva a megvett ingatlan haszna és terbei ez időtől öt illetik. 6-or A tu­lajdonjog bekebelezése csak a vételár és kamatainak tel­jes fizetése után fog vevő javára hivatalból eszközöl­tetni. Az átruházási költségek vevőt terhelik. 7-er A mennyben vevő az árverési feltételek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érdekelt felek bármelyikének kérelmére, apóig, tkrdtts. 459. §. éltei­mében vevő veszélyére és költségére, bánatpénzének elvesztése mellett, njabb árverés aiá bocsáttatni, és csu­pán egy határidőnek kitűzése mellett az előbbi becsáron alul is eladatni fog. Az egri kir. tvszék. mint telek­könyvi hatóság. Kelt Egerben 1877. évi okt. hó 2-ik napján tar­tott üléséből. Az egri kir. tszék helnöke (307) 1-3 SZUHÁNYI JANOS.

Next

/
Oldalképek
Tartalom