Eger - hetilap, 1877

1877-10-11 / 41. szám

322

beszélnek egy jelenben első rangú megyei tisztviselőiül, és egy volt első rangú megyei tisztviselőről, kik politikai állás tekintetéből az előbbiekhez tartoznak, s mindketten tagjai jelenleg a közigazgatási bizottságnak, hanem még alispánok soha sem voltak. Végre az utolsó két jelölt, a jelenlegi, és a reménybeli alispán ; mindkettő a szabadelvű párt tagja, s nem csak egyazon politikai, hanem egyszersmind egy hitvalláson is vannak, mely utóbbi jelző nem tartozik ugyan a dologra, hanem csak megismertetésül Íratott ide.

Van tehát, hála istennek , elég jelöltünk, kik mindannyian derék, becsületes hazafiak, családapák, és megyei birtokosok is. De hát „sok bába közt elvesz a gyermek,“ — a sok fától nem látjuk majd az erdőt, s a közjó iránti tekintet fog háttérbe szorulni, a nagy férfiak előnyomulása alkalmával.

Alig bírjuk magunkat már most is tájékozni; s ezen tájékozatlanság vitt bennünket, a 23-án tartott hevesi gazdasági kiállításra, nem pedig a három zeller és két burgundi répa megbámu- lása, sem a tavaii búza qualificatiójáuak megbirálása, hanem valóban a jelöltek iránti tájékozás, és a jelöltekbeni megállapodás.

Mondhatom, hogy a Hevesen összegyűlt értelmiség imposans látványt nyújtott. Voltak ott megyei matadorok, képviselők, s a matadorok kiadták a jelszót, mely következőkből áll:

Semmi „tabula rasa,“ hanem „restitutio in integrum,“ azaz elöbbeni állapotba való visszahelyezés. Hogy azonban a restauratio formája meglegyen, megengedték, hogy komoly jelöltként megmaradhasson a Nro 1,' a Nro 5. és Nro 6. A többi könyörtelenül kistri- koltatott.

Ezen okos diplomatiai eljárás, teljes megelégedést keltett mindenkiben. Volt ugyan, a ki fejét rázta; volt olyan is, a ki mosolygott, de hát ehhez tejes joga volt mindegyiknek, mert csakis a maga, és nem más fejét rázta, és csakis magának mosolygott, és nem mást nevetett ki, miért is az ily hallgatag nem tetszések mások minden megterheltetése nélkül mentek végbe.

Múlt hó 27-én azonban Vámos-Györkön vettünk részt egy nagyszerű bankettben szeretett képviselőnk visontai Kovách László úr házánál, ahol igen szép számmal összegyűlve, vidám pohár csengő hangjainál búcsúztunk el a fővárosba távozó képviselőnktől, bibimu8 magnum áldomás, azaz ittunk nagyokat; ok pedig volt rá elegendő, alkalom még több, nem lévén kevesebb 53 toasztnál, melyeknek elseje a hevesi visszhang volt, elmondva a lelkes háziúr által, azonban némi kihagyással.

0 ugyanis figyelmünket, felidézve a közelgő tisztujitásra, — elmondá, hogy ebben népességünk aránya és intelligentiánk nagy száma miatt fontos tényezőként kell szerepelnünk, s ö csak is egyéni véleményét mondja ki akkor, midőn a derék, jeles és kitűnő, közbecsülésben álló L i p c s e y Tamás mellett, kinek a köz- 8zolgálatbani részvétét, és sokoldalú képességeinek kifejtését felette óhajtaná; a közszeretetben álló Kaszab Bertalan szolgabiró mellett, kit az alispáni állás betöltésére képesnek tart: neki a múltból barátja, bajtársa s a közélet veterán bajnoka, a jelenlegi alispán Isaak Lászlóra hivja fel vendégei figyelmét, s ö rá üríti, mint leendő hevesmegyei alispánra, poharát.

Persze hogy zajos pohárcsörrenés, nagy ivás , és zajos ellenmondás is vegyült a pohár-köszöntőbe. Egyik ezt, a másik amazt kiabált. Végre unisono kisütötték, hogy jelenleg tehát nem hat, hanem hét alispán-jelölt van, miután eddig Kaszab Bertalan neve soha elő nem fordúlt, sőt ezen jelöltséget a derék férfiú mindenkor határozottan vissza is utasitoita.-4 T A R G A. §£Filoida.

— Elbeszélés. —

(Folyt.)

— Mily jó ön uram, hogy visszajött, itt ez Ismeretlen helyen félelmes borzadály lepett meg, — mond zengzetes hangon s nyájasan tekintve a belépőre. Oh uram, kérem, ne hagyjon el engemet szerencsétlent.

Koknit a hozott ruhákat az asztalra helyezte.

— Mind felvegyem ezt? — kérdé a fiatal no meglepetve.

— Válaszszon kegyed közülök s úgy öltözködjék, hogy úgy jelenhessen meg, mint egy angol nő, — mond mosolyogva az amerikai. Kegyed talán látott már idegen hölgyeKet?

— Igen, láttam szép szökehaju, divatos öltözetű leányokat.

— Na, hát igyekezzék kegyed is úgy öltözködni. Én addig felmegyek s ha kész lesz öltözékével, itt a csengetyüzsinór, húzza meg s én azonnal itt leszek, addig pedig intézkedem arról, hogy miként szállhassunk könnyebben partra.

Koknit elhagyta védencét s Robbyval a kiszállásról tervezett; ezzel hamar készen is volt, de a görög nő átöltözése végtelen sokáig tartott, majd hallatszott a csöngetés , de másfelől a nap is kelőben volt s lángoló sugarai hirtelen elözönlötték a folyót, valamint a város minarétjeit s kupoláit. Az amerikainak meg kellett változtatnia a kicsinált tervet. Sietett a szobába, kihozandó védencét. De visszahöklent, a mint az átváltozott görög leányt megpillantotta. Furcsa választást tett az a ruhákban.

Barnaveres szoknya sárga selyem derékkal, zöid vándorköpeny s reggeli szaímacipök — ez volt öltözéke az idegen nőnek, ki nem kevés önérzettel nézett a belépőre,jabbau a hiedelemben, hogy megmeutöjének szándékát derekasan eltalálta.

Mister Koknit fejét csóválta e jelenetre , de nem volt már idő az újra öltözködésre. Hamarosan egy esököpenyt, napernyőt, szalmakalapot adott védencének, karját nyújtotta annak s felvezette a lépcsőn. Robby várta már őket a gőzös ladikjában, melyen egy könnyű sajkához eveztek. Koknit erre átszállította hölgyét, jó darabon behajtott a vízbe, ekkor megfordult s mintha korai vizisétá- ból térne vissza, a partra evezett.

Káiróban a kiszállók valamennyien egy fahidon mennek partra. Ez a híd egyik végével mélyen benyúlik a vízbe, másik végével pedig az egészségügyi rendőrség és vámhivatal helyiségébe vezet. Éz az egyetlen közlekedési ut a hajókról a szárazra. Midőn a szökevények a hidra mentek, már ekkor a város teljes nappali élénkségében volt s az amerikai kedvetlenül nyomult előre a hordárok, étekárusok, hivatalnokok s különféle utasok tömegében.

A híd közepe táján most két magasrangu török hivatalnok jelent meg, útat csinálva a hullámzó embertömegben; mögöttük két erős janicsár csaknem vontatva vezetett egy fényesen öltözött öreg törököt, kinek sárga, sovány, ragadozó madáréhoz hasonló arcán a mélyen fekvő apró fekete szemek átszurölag néztek előre.

Koknit hölgyével oldalt lépett, de alig hogy a török four közvetlen közelébe ért, a görög nő egy elfojtott sikoltással ájultan rogyott össze. Az öreg ur merev szemeit a roskadozóra függesztette, majd heves rángás fogta el tagjait, szemei kidüledtek gödreikből s pergameut-arca hosszúra nyúlt a rémülés miatt.

— Vissza, — hebegé vezetőinek — vissza! Egy gonosz lelket, egy kisértetet látok. Allah, oltalmazz meg minden rosztól! — a vén ember a szavak kimondásakor kelet felé fordult.

A vezetők a híd közepén megfordultak s visszamentek a partra, hol a reszkető emberkét ott várakozó aranyos gyaloghintójába emelték, mely a turbános diszőrség által kisértetve csakhamar eltűnt az utcai zavarban.

Koknit megijedt e kellemetlen esetre, gyorsan gyaloghintót bérelt s az angol-negyedbe, abba a hotelbe vitette, melyben ö maga is régóta szállásolt. Ott a vendéglősnek úgy adta ki a fiatal leányt, mint hazájabeli beteg, néma rokonát s alkalmas szobát nyittatott számára.

Nyugtalanul ült a beteg mellett mindaddig, mig az ismét magához tért.

— Üldözte'-é engemet? — kérdé a görög nő, amint képes volt beszélni.

— Kicsoda? — viszonzá az amerikai.

— Murad Sin Deffar efendi, ki engemet a vízbe fojtatott, — viszonzá Filoida.

— Tehát ö volt az, — mond Koknit, kellemetlenül érintetve e nyilatkozat által. Ezt a gonosz fordulatot nem várta, s Filoidá- nak hirteleni elájulását a kimerültség következésének tulajdonította; a török föur nyugtalanságát illetőleg pedig abban a véleményben volt, hogy az, mint a legtöbb müzülmán, abban a babonás hitben tévelyeg, bogy ki korán reggel beteggel találkozik, annak egész napja kellemetlen lesz. Ez a találkozás veszélyes lehetett mindkettőjükre nézve; az öreg efendi bizonyosan megismerte hárem-hölgyét, s igy igen kétséges helyzetbe jutottak. Nyiltan ugyan nem fogják üldözni sem a leányt, sem megmentöjét, de titokban mindent el fognak követni kézrekerítésükre. Gyakran tűntek már ott el egészen megfoghatlanul oly egyének, kiket aztán a Nilusba fojtva ta-