Eger - hetilap, 1877
1877-10-04 / 40. szám
XVI. év-folyam. 40. szám. 1877. október 4-éu. Előfizetési dij: Egész évre. Félévre . . Negyed évre Egy hónapra Egyes szám 5 frt — iir •> 50 „ 30 ., — 1 1 Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Hirdetésekért minden 3 hasábzott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit sorhelyért 15 kr fizettetik. Kiadó-hivatal: a lycoumi nyomda. Előfizetéseket elfogad: a szerkesztőség. (Széchenyi-utca zsebközben 24. sz.) és Szolcsdnyi Gy. könyvkereskedése Alapítványi nj ház a lyceum átellenében) s minden kir. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő : egyszeri közzétételért 1 frt 80 kr. Előfizetésre való felhívás. fívnegyedes előfizetőinket tisztelettel kérjük előfizetéseik idejekorán való megújítására, nehogy a lap szétküldésében fenakadás történjék. Az előfizetési pénzek — legalkalmasabban posta-utalvány útján — kiadó hivatalunkba küldendők. Előfizetési föltételek: Félévre . . . . 2 frt 50 kr. Évnegyedre . . . 1 „ 30 „ Az „Egei,l‘ kiadó hivatala (érs. lyc. nyomda.) Eger, okt. 4. 1877. A magyar kormányelnök, a képviselöház tagjai által a keleti kérdésben njabbau intézett többrendbeli interpellatióra a szept. 27-ki illésben hosszasan válaszolt. Tisza Kálmán jelen beszédétől sem lehet megtagadni az ügyes dialectikát. Tartalma s eredménye azonban ma sem volt egyéb, mint a többieké, miket e kérdésben egyszermásszor elmondott: ..Nesze semmi, fogd meg jól!“ Az ország ma sem tudja, minő politikát vall a keleti kérdésben az osztrák-magyar monarchia két kormánya, s mind nagyobb alapot ád azon gyanúnak, hogy ez ügyben egyátalán politikája sincs, hanem az esélyek hullámai közt akarat s irány nélkül ingadozik. De az ország fenhangon követeli, bogy a kormány, melyet bizalmára méltat 'tt, melynek kezeibe legdrágább kincse, hazája sorsát tette ie, határozott, nyílt állást foglaljon el a keleti eseményekkel szemben, melyek saját életérdekeinket is közvetlenül érintik. Magyarország a keleti kérdéssel szemben, józan esze és szive sugallata politikájának a közelebbi időkben oly eeclatáns kifejezést adott, melyet ignorálni még oly kormánynak sem lehet és szabad, mely netalán egy fegyelmezett párttöbbséggel hátvédében, meglehetős biztonságban érzi magát a bársony-székeken. De még egyebeket sem szabad a kormánynak figyelmen kívül hagynia. A birodalom másik felének józan osztrák-német része, tehát nagy többsége sziutazon keleti politikának hive, melyet Magyarország összes népe magáénak vall. Összes népe, mondjuk, mert az osztrák s a magyarországi némely nagy Szlávia deliriumában szenvedő, kancsuka-imádó apró idegen tömegek semmi értelemben sem jöhetnek beszámítás alá. Ausztria-Magyarország összes számba- vehető népségének egyhangú keleti politikáját tehát ignorálni egy kormánynak sem lehet, mely kötelességének érzi s tartja a birodalom jól felfogott érdekeinek szigorú megóvását. Nem szabad továbbá a kormánynak ignorálnia, hogy az öszszes magyar sajtó, még a maguk legragaszkodóbb kormány- párti lapok is, határozottan osztják a magyar nép, s határozottan kárhoztatják az osztrák-magyar külügyi kormány eddigi keleti politikáját. Pedig a sajtó még mindig politikai hatalom, vagy legalább is erős politikai factor. Nem szabad végül — s ez az, mi legfőbb figyelmet érdemel, — ignorálni a kormánynak, hogy a magyar képviselöház roppant többsége, erős híve a magyar nép keleti politikájának, és pedig ellenzékiek az ellemiek, hanem — mondhatjuk, csaknem kivétel nélkül — maguk a kormánypárti képvjpelök is. Világos bizonyítékát adták ennek mindazon kormánypárti képviselők, kik otthon, a közelebbi szünetek alatt, választóik előtt beszélni, s keleti politikájuk iránt nyilatkozni alkalmat vettek magoknak. Igaz,' hogy ezeket most még szorosan kormányunkhoz fűzi a pártfegyelem fonala. De nem szabad feledni, hogy e fonál ma már csak a tűr e- 1 e m fonala, mely napról napra vékonyabb, lazább, s csak egy véletlen esély nyomása is könnyen széttépheti azt. A salzburgi találkozás ominosus titka; ezt nyomban követö- leg Németország ostentativ szövetkezése birodalmunk legnagyobb legmohóbb ellenségével; Olaszországgal; a német sajtó dühöngése a magyar nemzet ellen, a török gyö zelmek fölötti, saját legszentebb érdekeink sugallta igaz, őszinte érzelmei fölött; Szerbiának, monarchiánk minden ellenkezése, Oroszország minden biztosítása dacára ma már ténynyé vált actióba lépése, — mindezek naponta növekvő, szaporodó intő jelei ama veszélyeknek, melyek mindegyre szorosabban füzednek birodalmunk körül. Ezeknek csak határozott, nyílt, s a birodalom népeinek érzelmeivel teljesen öszhangzó politika állhatja utjokat. Ez aggasztó veszélyek belátására nem nagy politikai bölcse- ség kívántatik. Ezért sürgeti, ezért követeli a birodalom mindkét felének képviselete a kormánytól keleti politikájának nyílt bevallását. Ezért kezdi a nemzet türelmét veszteni, s türelmetlenségének oly tüntetésekben adni kifejezést, melyek veszélyes belső és kitlsö bonyodalmakba sodorhatják a monarchiát. Ilyennek tartjuk mi a meghiúsult székely demostratiót. Ott, hol rendezett állam békés polgárai, titkos agitátorok által félrevezettetve, s tulbuzgalmuk által elvakitva, oktal inul rohannak a veszélybe, még ha a legszentebb ügyért történik is az, csak árthatnak annak, nemhogy használnának vele. Az ily tüntetés könnyen anarchiát idézhet elő, mitől isten ójja hazánkat. S ez a legfontosabb intöjel, mely a nemzet akaratával összhangzó, határozott és nyílt politika követésére hívja fel kormányunkat, ha — miként a keleti eseményeknek ismét közvetlen szomszédságunkba terelt újabb veszélyes fordulata sejtetni engedi, — beláthatlan bonyodalmaktól s veszélyektől meg akarja óvni a magyar hazát és nemzetet.
