Eger - hetilap, 1877
1877-01-25 / 4. szám
30 Ira hozatala, s csak is ebből folyólag hivatott több tanköteles árva a küldöttség elé ; hogy azoknak mikénti neveltetésükről meggyőződés szereztessék; és bár miként dicsérje is iskolaszéki elnök ur a vezetése alatti iskolát, ismételten ki kell jelentenem, miként a felrendelt 9—10 tanköteles árva közül csak kettő volt ki irni olvasni tudott, a többi egjátalán nem, mint erről a jelen volt, s a felvett jegyzőkönyvet alá irtt, és akkor fel nem szólalt elöljáróság is meggyőződhetett; — én tehát, midőn a közigazgatási bizottságnál jelentésemet megtettem, csak is az árvák érdekében cselekedtem — anélkül, hogy : a többi tankötelesek tudományát kétségbe vonni, vagy épen az iskola jó hírnevének ártani akartam volna, — egyébként kijelentve, hogy polémiába bocsátkozni sem időm sem akaratom, csak azt jegyzem meg, miszerint iskolaszéki elnök ur azon állítása, hogy én csak három árvát, és ezek közt is egy 18 éves testben lélekben fejletlen ifjút vizsgáltam volna meg, a valóságnak meg nem felel, és ezt iskolaszéki elnök ur, ki jelen sem volt, saját tapasztalatából nem állíthatja, azon hitben : hogy eljárásomnak lesz annyi eredménye, miszerint jövőre a tanitó a tanköteles, de iskolába vagy épen nem, vagy csak hanyagul járó árvákat jövőre az iskolaszéknek intézkedhetés végett pontosan beje- lentendi, részemről ez ügyet teljesen befejezettnek nyilvánítom. Rürthy Ferenc árv. elnök. * (Fölhívás.) Fölhivatnak az 1848/9-ki honvédbajtársak, miszerint a f. hé 25-én Eger város tanácstermében d. u. 3 órakor tartandó nagygyűlésen minél számosabban megjelenni szíveskedjenek, — hol és mikoron a már begyűlt adományok s egyéb érdekes tárgyak felett fog tanácskozás tartatni. * (A budapesti bálok) legtöbbje az idén megbukik. Nincs közönség! Váradi Gábor a „Mármaros“-ban ezt felemlítvén igy szól : „A mételyként terjedő fényűzés nem engedi, hogy 3—400 trtosnál olcsóbb ruhában jelenjenek meg a táncoló leánykák. Ennek pedig legfőbb okozói nem a hiú és gondatlan anyák (tán egy kissé ezek is okai), hanem azon báli tudósitói a hirlapoknak, akik a fényes öltözetek dicsérgetésében évek során fáradoznak, s akiknek soha eszökbe nem jut, hogy az egyszerűség elett tisetelettel, mély hódolattal hajoljanak meg. Épen a napokban olvasom egy, nem is divat- hanem politikai napi lapban a jogászbál leírását, melyben a többek között az mondatik: hogy „a hölgyek öltözete általában fényes és nobilis volt.“ Hosszú vezércikkeket imák a mi collegáink a takarékosságról, a szegény egyszerűségről, a gazdálkodásról ; de nem veszik észre, hogy süket füleknek prédikálnak akkor, mikor a báli és más vigalmak, s ünnepélyek alkalmával mutatkozó fényűzésnek tömjénezneb. Lehetetlen a társadalom ez egyik nyílt, és nagy sebét maguknak az anyáknak gyógyiíaniok; szükség hogy a férfiak, nyújtsanak nekik segédkezet, s első sorban reformátorokká az ifjak legyenek, akik mindenütt tüntessék ki a szerényen öltözött hölgyet, és mellőzzék azokat, akik rang- jokkal és vagyoni álásukkal öszsze nem férő fényes öltözetben jelennek meg. — Mindezeket szívesen aláírjuk, és a Pesti Naplóval, melyből eme sorokat vettük, azon óhajunknak adunk kifejezést: vajha a különféle fővárosi (és vidéki) nöegyletek szövetkeznének, hogy tagjaik csak egyszerű ruhákban jelenjenek meg a bálokon ; ezzel el volna ütve a kérdés nehézsége. Az uralgó nagy elszegényedés következménye, hogy üresek a báli termek. így a „Már- maros“ és „Pesti Napló“; s mi részünkről csak azt adjuk hozzá, hogy ezen kárhozatos fényűzés aránylag talán egy városban sem ütötte fel annyira megmételyező fészkét, mint nálunk, hol 3—4 ezer frt jövedelemmel biró férjek nejei, akik még családanyák is, 5—600 frt árú báli ruhákat tépnek el egy farsangon, hol fiatal leányok, kik Udeséggel és bájjal diszitvék fel, talpig selyemben „scbleppelnek“ azért, hogy legyen mit ügyetlen táncosaiknak letáncolni, s megtudnánk nevezni életvidor fiatal szép leányokat, kik készebbek voltak lemondari egy vigalom gyönyöreiről csak azért, hogy abba nem selyemruhákban mehettek el. Idegenek. A lefolyt héten városunkba következő idegenek érkeztek. Korona vendéglő: Fleischer And. Kassa, Szabó lm réné Méra, Uszlár Vilmos keresk. Bécs, Pfeiterer Erueszt kér. Bécs Szabó Kálmánne Gyöngyös, Saáry József jegyző Bessenyö, Dapsy Vilmos birt. Pétervásár, Fehér György birt. Jászapáti, dr. Klein Hermann ezr. orv. Miskolc, Kraft Lajos keres!:. Bpest, Lövy A. bérlő Jászapát, Wolf Náthán Bécs, Mayer Károiy Bpest, Iványos László Bpest, Kricsfalusy Vilmos M.-Sziget. Henner J. bírt. T.-Flired. dolga vendéglő: Ösztreicher Zsigmond Budapest, M. Italiener Bpest, Schill Bpest, Schvartz Abony, Manzer Ignác Párád, Leonhard Károly Pétervásár. * (Meghaltak) jun. 17-töl 24-ig: Pál József? é. fejgör., Kovács József 2Vs ó. torokgyík, Szabó Mária 5 h. sorv., Hajnal Mária 70 é. sorv., Kelemen Terézia 3 h. vérszeg., Bóta Mária 20 é genyfelsz., Kudlik lV-t é. vörösség, Bunda Mária 3 h. sorv, Tóth Rozália 27a é. angina, Haszelbauer Etel 8 h görcs, Pálog Rózái 60 é. méhanyarák, Bornstein lg. izr. l3/4 é. angina, Nagy Julia 3. b. gyöng., Vas Veronika 2 é. sorv., Pál János 1 napos vérszeg. Férfi 4, nő 11, összesen 15. Orvosi ápolás alatt volt 4. Lotto: Bécsi húz. jan. 20-áról: 69, 72, 81, 66, 47. prágai húzás jan. 17-éröl. 2, 51, 66, 8, 3. Arany: 5 frt 92; ezüst: 116.50. Kiadó tulajdonos és felelős szerkesztő. Szabni g u at A „Dobó44 vendéglő teremében hetenkint négyszer este 7 órakor nagyszerű olympiai testgyakorlati mutatványokat tart, melyre a t. c. közönséget mély tisztelettel meghívja Mózes Jakab. íestgyakorló. Hely árak: első hely 30 h\, második hely 20 kr.f gyermekek felét fizetik. (,21; 2* rx xxxxxXixxxxxxx:) Bérbe adandó kávéház helyiség! A jelenlegi „Nádor-kávéház“ helyisége f. é. april hó elsejétől bárminemű üzletre bérbe adódik. Tudakozódhatni Karger Ileiti iknel a „Nemzeti kávéházban. (26) 1* V>XXXXXXX»XXXXXXX! Házvezető. Egy 30 éves úri nó (asszony) ki a női munkák, s a háztartás minden ágában igen jártas, — valamely úri házban mint házvezetőnő óhajt alkalmaztatni. A tudakozódás iránti levelek poste restante N. E. cim alatt intézendők Egerben. (3i) i* Az egri kir. telekkönyvi törvén;, szék részéről közhír: ó tétetik miként. Friedman Dávid végrehajtatónak S' ties József, Szűcs István, Szűcs Mátyás és Balogh János végrehajtást szenvedők elleni 360 frt s járulékai iránti végrehajtási ügyében a következő ingatlanok u. tn. I) Sziics József tulajdonai, képező a szűcsi 5 sz. tjk- beu A I. t —18 rendsz. alatt felvett 668 frt s 50 krra becsült 5/io od bel és kültelek 2) a Szűcs István, és Szűcs Mátyás ki'zöslulajdonát képező a szűcsi 16 sz. tjkben A I. 1—17 rendsz. a. felvett 1854 írtra becsült Vs bel és kültelek 3) a szűcsi 26 sz. tjkben A I. 1 — 19 rendsz. a felvett bel és kültelekből Balog Jánost illető 1247 írtra becsült '/s-ad rész, és pedig a legutóbbi birtokjutalék, csak annyiban a mennyiben egy már kitűzött korábbi árverésen el nem adatott volna 1877. évi mart. hó 27-ik napján d. e. 10 órakor mint első és 1877-ik évi május hó 8-ik napján d. e. 10 órakor, mint, második határidőben, Szucsközség |házánál megtartandó nyilvános árverésen következő feltételek alatt eladatni fog u. m. 1-ör. Kikiáltási ár a fennebb kitett becsár, melyen alul az első árveréskor az árverésre kitűzött ingatlan birtokok nem fognak feladatni. 2-or. Árverezni kívánók tartoznak az ingatlan beesárnak 10% készpénzben, vagy ovadékképeB papírban a kiküldött kezéhez letenni. 3-or. Vevő köteles a vételért 3 egyenlő részletben és pedig : az első 1/3-át az árverés jogerőre emelkedétöl számítandó 8 nap alatt a második y3-át ugyan azon naplói számítandó 3 hónap alatt, az ntólsó 1/3-át ugyanazon naptól számítandó 6 hónap alatt minden egyes vételári részlet után a birtokbalépés napjától számítandó 6% kamatokkal együtt, ezen kir. törvényszéknél előre kieszközölt ntalvány alapján az egri m. kir. adó mint bírói letéti pénztárnál lefizetni. A bánatpénz az első részletbe fog beszámíttatni. 4-er Vevő köteles az épületeket a birtokbalépés napjával tűzkár ellen biztosítani, ö-or. Az árverés jogerőre emelkedésekor vevő a megvett ingatlan birtokába lép, ennél fogva a megvett ingatlan haszna, és terhei ez időtől öt illetik. 6-szor. A tulajdonjog bekebelezése csak a vételár, és kamatainak teljes lefi- ztése után fog vevő javára hivatalból eszközöltetni. Az átruházási költségek vevót terhelik. 7-or. A menynyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érdekelt felek bármelyikének kérelmére, a prts. 459. §-a értelmében vevő veszélyére, és költségére, bánatpénzét elvesztése mellett újabb árverés alá bocsáfatni, és csupán egy határidőnek kitűzése melett az előbbi beesárott alul is ela- datní fog. Felhivatnak azok , kik za árverésre kitűzött javak iránt tulajdoni vagy egyéb igénye, avagy elsőbbségi jogokat, érvényesíthetni vélnek, hogy e részben kereseteiket e hirdetménynek a hivatalos lapban lett harmadik közzététele napjától számítandó 15 nap alatt habár külön értesítést nem nyertek is, ezen kir. törvényszéknél nyújtsák be: különben azok a végrehajtás folyamát nőm gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni. Végül felszőütatnak azon jelzálogos hitelezők kik nem ezen kir. tszék székhelyén vagy annak közelében laknak , hogy a vételár felosztása alkalmával leendő lcépviseltetésök végett helyben megbízottat rendeljenek s annak nevét és lakását az eladásig jelentsék be, el lenhezö esetben hivatalból kinevezett ügygondnok álta fognak képviseltetni. Áz egri kir. törvszék mint telekkönyvi hatóság 1877. évi jan. hó 18-ik napján. Egri kir. törvényszéki elnök, 1—3 (27) ______________VAVRIK BÉLA. fg Sp-* Ostoroson egy 4 ló erejű, jó karban levő cséplőgép szabadkézből eladó. (24)i* Ifj. Joo István