Eger - hetilap, 1877
1877-08-30 / 35. szám
XVI. ér-folyam. IIS. szám. 1877. augusztns 30-án. Előfizetési dij: Egész évre. . 5 frt — kr. Félévre . . . 8 „ 50 „ Negyed évre .1 „ 30 „ Egy hónapra . — 4;> „ Egyes szám . — 1- „ EGER. Politikai s vegyes tartalom hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Hirdetésekért minden 3 hasábzott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit sorhelyért 15 kr fizettetik. Kiadó-hiratal: a lyeenmi nyomda. Előfizetéseket elfogad: a szerkesztőség (Széchenyi-utca zsebközben 24. sz.) és Szolcsányi Gy. könyvkereskedése Alapítványi uj ház a lyceum átellenében) s minden kir. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő : egyszeri közzétételért 1 frt 30 kr. Eszmetöredékek a megyei tisztválasztások körül I. Ez év utólsó havában, 1877-iki decemb. végével le fognak járni országszerte ama megbízatások, melyeket, az 1872-ik év elején adtak által hazámfiai, polgártársak és megyebizottsági urak tettek le azon férfiak kezeibe, kik a megyék tisztviselői karát képezték, 8 kevés kivétellel képezik ez idő szerint is. Ha tűrni és várni kell, ha küzdenünk kell lehetetlenséggel, és megfásult csökönyösséggel, ha látni élő szemekkel, tapasztalni ép érzékekkel szomorúan azt, hogy miként döcög a rázós, kátyús utón ama súlyosan megterhelt nyikorgó szekér, melyet közigazgatásnak hinak; és ha te, választó polgártárs, szerencsétlenségedre eme szekerén kénytelen vagy ülni, s érzékkel bírsz a rázás, döcögés és nyikorgás okozta szenvedések iránt; akkor azon időt, azt a keserves hat évet, mely célhoz, pályavéghez juttatott, melynek elteltével van csak reményed, hogy békés utón meg fogsz szabadulni szenvedéseidtől : fölöttébb hosszúnak, fáradságosnak és unalmasnak fogod találni, s mig döcögsz, sokszor zúgolódásra fakadtál, elátkoztad magadat, ha még többször ezen fogatú szekérre ülsz, és számtalanszor kétségbe estél az idő lomhaságán, és a megállapodási hely távulsága fölött, s megfogadtad, hogy soha többé nem bízod magad által kiválasztott ilynemű járműre és fogataira halandó és törékeny csontjaidat, hanem bevárod azt az időpontot, melyben majd neked jelölendnek egy, már nem magad által választott fogatot, hanem egy kényelmes bérkocsit, hol a hajtásba és a fogat kormányzásába nem lesz ugyan semmi beleszólásod, s csakis egyedül a fuvar és borravaló fizetésre leend gondod, és talán reményed lehet, hogy a bérkocsis zsarolásainak is ki leszesz téve : midőn mindezen fogadalmakon, szenvedéseken és gyötrelmeken keresztül estél; midőn „nem bánom“ és „r e s t e 1 1 e m“-féle keleti indolen- tiád megbarátkozott már az ismeretlen jövő minden kellemetlenségeivel : célt érsz, a hat év letelt, az uj választás küszöbön, s te leugorva keserves szekeredről, vígan nézesz körül nj fogat után, melyen utadat folytatandod. Hanem — nagy baj van. Te, amire előre oly bizonyossággal számítottál, bérkocsit nem küldtek, hogy (fölmentsenek téged a további gondoktól; pedig kényelemszereteted, röstséged és részvétlenséged, nemkülönben a kiállott szenvedésekre való visszaemlékezés rávinné tékozló hajlamodat még a dupla-fizetés és duplaborravaló adására is, csakhogy kényelmesebben és gond nélkül utazhassál; miután pedig eme várvavárt röpülő sült galamb nem érkezett meg, kénytelen vagy gondolkodni, amit nem szeretsz, és magad utána nézni az uj fogatnak, melyen utadat folytatni szándékozol. Körültekintesz, és látsz elég választékot. Látod, hogy ép, fiatal, életerős paripák járnak-kelnek, fütosnak, ágaskodnak, tuszkolnék jármüved körül, melynek elcsigázott, párolgó fogata csepegő üstökkel és a tehetetlenség okozta fáradság kinos oldallihegésével, vagy pedig a vastag bőrű restség érzéketlen puffadtságávai ásito- zik a rúd előtt, várva az abrakot, melyet megszokott, és a pihenést, mely, vén csontjaikat tekintve, rájok fér, és amit bizonyDyal meg is érdemelnek a kiállott fáradalmak jutalmául, hogy az erejükön és tehetségökön túl terhelt szekerét a közigazgatásnak nagy nehezen idáig birták vonszolni. Nos hát, tisztelt utazó polgártárs, ne gondolkozzál sokat, tedd azt, amit a józan ész, a saját javad, és az emberi könyörületes érzés oly hangosan követelnek tőled: fogd ki őket a nekik terhes igából, melynek fékjei soha sem voltak az ö termetökre szabva, s csapd ki őket a legelőre pihenni, s láss utána, mig el nem késel, hogy másokat szerezhess a köriilted szabadon járó, ép, erős, fiatal paripák közöl, kiket, ha szekered elé akasztandasz, okvetlen gyorsabb és kényelmesebb haladást biztositandasz magadnak. Igen! csakhogy nem kis baj ám ez; sok nehézséggel van egybekötve ezen eljárás, s alig vihető ki fáradság nélkül. Mert hiszen a sok közöl a neked szükséges egynéhányat még ki is kellene választani; az pedig munkával jár, s te, kelet népe, szokva vagy irtózni a gondolkodástól, s nem igen rajongsz a munka után. Jótékony honvéd-mulatság. Az egri 48-as honvédek egylete, az ínséggel s nyomorral küzdő egri bajtársak némi fölsegéllésére, f. é. szept. 2-án, vagyis a jövő vasárnap délután, az érsek-kertben érdekes népmulatságot rendez, amelyben való részvétre a következő sorokban hivja fel városunk hazafias lakosságát: Polgártársak! „A ki nem tud imádkozni, — ne menjen a tengerre; csak töltsön el egy napot az Ínséget szenvedő honvédekkel, s megtanul imádkozni. Mily kifogyhatatlan változatai a nyomornak ! Mennyi borzalomteljes életregény. A kezdete mindeniknek ugyan az: hős volt, harcolt a szabadságért, az alkotmányért. A vége pedig az, hogy most koldus. Egyik még küzd, még fel akar emelkedni, a másik már fekszik a földön, 8 ha sár van, a sárban. Egyik még munkát keres, de nem talál sehol; a másik munka képtelenné vált és nem tudja már, hogy mihez kezdjen az életben! Halvány, aszkóros betegek, kiknek alig vannak már napjaik hátra s ez rájok nézve a legjobb vigasztalás; roskatag lábba- dozók, kiknek addig volt otthonuk, mig a kórházban voltak, most hazájuk az országút, tanyájuk a kapuk mélyedése. És még betegebbek , kik a segélyt a puszta földön fekve várják egy dohos pince zugában, gyógyszer, ápolás nélkül, apró gyermekektől körülvéve, kik kenyeret kérnek a munkából kidőlt apától.“ így rajzolta le 1868-ban kitűnő Írónk, Jókai Mór a honvédek életét. Azóta nyolc változatos és nehéz esztendő pergett le, de honvéd-életünk ábrázatja mindig ugyanaz maradt. Azóta a nyomor számos áldozatot követelt, és isten a megmondhatója, hogy hány honvéd-család jutott véginségre! Fájdalom, városunkban is a nyomor ütötte föl köztük tanyáját, mert néhány régi honvéd betegségben , ínségben szenved és küzd az utolsó eröfeszitéssel saját élete és övéinek fentartása miatt. És mi, dicső múltúnk ezen roncsolt alakjaihoz ne viseltessünk részvéttel ? Mi őket a nehéz és egyenetlen tusában segedelem nélkül végkép elbukni engedjük ? Nem! Nem maradhat közömbös az, kinek ereiben magyar vér lüktet, kinek honfi-keble még tud fölhevülni, szabadság-harcunk ra
