Eger - hetilap, 1877

1877-07-26 / 30. szám

236

kitva, a nehány eperfából álló park pedig baromfi hálótanyául használtatva, a rondaság azon képét mutálják, mely beillenék Boszniába, de nem a cultura terén haladó magyar nemzet egyik intelligens és magyar fajjal bíró megyei székvárosába.

III. Köteleztessék miuden házbirtokos arra, hogy utcára szolgáló háza mellejt elvonuló járdát és félútcát naponkint megsöpör- tesse és nagy nyári hőségek alkalmával fel is öntöztesse.

Hogy ily rendelet keresztülvitele nem oly lehetetlen, mutatja azon körülmény, hogy több házbirtokos régibb idő óta követi ezt a rendet önként, jó szántából, s a nélkül, hogy arra valaki reá- szoritotta volna őket, s követik dacára annak, hogy a hanyag szomszédság utánozná, vagy legalább saját indoleutiájokon szégyenkeznék.

Céltalan itt neveket felhozni, hiszen megláthatja mindenki, ki különösen szombaton este végigmegy a főutcákon, hogy kik e rendszeretö földbirtokosok, és feltüntetik neki a hanyagság szinte, de nemcsak a lakó házaknál hauem a mi majd nem hihetetlen, a főpiacokon lévő boltok és árúhelyíségek előtt is, hol nagyobb része a kereskedőknek szinte azon hibába sínylődik, mint a legmivelet- lenebb egyén, hol boltjába pocsolyán és sáron, szeméten juthat be csak a vásárló, (kár hogy oda megy) de azért senkinek sem jut eszébe a közönség iránt legkisebb figyelem sem, mely hanyagság valóságos lenézése a vásárlók tömegének.

Levelezés.

H e v e 8 , jul. 19. 1877.

Egy lélekemelő eseménynek voltunk e f. hó 15-én szemtanúi, melyről említést nem tennünk teljes lehetetlen. Az esemény színhelye Heves mezővárosa volt s az alkalom Kilóin Gábor új misés primitiája. Ünnepe volt ez a város összes lakosságának, sietett is mindenki kor- s vallás-különbség nélkül; hogy szemlélhesse jól megérdemelt gyümölcsét a kitartó munka s szorgalomnak, s örülhessen azokkal, kiknek a hála és szeretet csalt örömkönyeket szemeikbe. Évekkel ezelőtt ugyanis egy szegény gyermek tűnt fel a mezőváros elemi iskolájában, s e gyermek tanúlni vágyott, magasra törő vágyak dagasztották a pici kebelt, de eszközei a szegény özvegy anyának nem voltak. De valamint voltak és vannak mindig jó emberek, úgy Heves városának is van családja, mely rég idő óta legkedvesb foglalkozásúi tekintette enyhíteni a nyomort, hegeszteni a sebet, melyet a balsors mostoha keze ütött, jóttenni az irás szerint hogy „a balkéz ne tudja azt, a mit jobb adott.“ Hogy kerülhette volna ki e mindenre kiáradó figyelmet azon körülmény, hogy van egy valaki, ki magas célokért lelkesedni óhajt, de célja elérésére eszközei hiányoznak ? Meglett tehát a mi hiányzott, s az elvonúlt szerény tanúló az egri papseminarium egyik kitűnő növendékévé vált. Tudja mindenki — ha el nem is árulom — hogy e család az idb. Dobócky Ignác, megyénk ez ép oly kitünően müveit, mint régi s előkelő családja volt. Megható volt látni, midőn az új misés, szemében az öröm könyével, áldó szavakra akará nyitni ajkait. Az áldó kezek már a jótevő feje fölött lebegtek, az ajk mozgott, de szavak nem jöttek, helyét két aláhulló könycsep pótolá. Oly nagyszerű volt e jelenet, hogy annak lélekemelő magasztosságát csak oda vetett vonásokkal sem merem vázolni. Hisz oly ékesen szói az magában is, hogy a legkeresettebb szavak s szóvirágok sem fejezhetnek ki annyit. Az úrnak bemutatott ez első áldozatot — mely alkalommal Bányász Sándor rédei plébános tartott emelkedett szellemű beszédet — a jótevő család vendégszerető házánál kedélyes lakoma követte. A lueulusi asztalnál együtt láthattuk a kerület érdemes egyházfiait a vidék legtekintélyesebb egyéneivel, Visontai Kovách László, b. Flödnig Adolf, Székely Imre stb.) — köztük a környék legszebb hölgyei mint megbecsül- hetlen értékű ékkövek a legbecsesb foglalatban s e keret legfény- löbb éke tagadhatlanúl a sas-tekintetű páratlan háziasszony Do- bóczky-Orosz Sófia kiapadhatlan kedélyessége volt. A gazdag lakomát elmés toastok fűszerezték, melyek közöl az új misésnek a Dobóczky-családra mondott hévteljes, s Ivády főesperes élces szavai találtak legtöbb tetszésre. A délután későbbi óráiban pedig a genialis zeneköltö Székely Imre s bájos leánya művészi zongora- játékában volt szerencsénk gyönyörködhetni. Szóval meglepetés meglepetést követett, mig nem az öregebbek komolyabb szóváltásba elegyedtek a fiatalság pedig táncra perdült. Maga a regg is hamarább köszöntött talán be e Dapon, hogy felkelő aranysugaraival siessen dicsfényt árasztani ama koszorú fölé, melynek egyes szálait oly virágok képezték, mint a „rózsatö még ki sem nyilt s már is bájló bimbaja“ Dobóczky Malvin, Székely Ilona, Dobóczky- Orley Jolánta, Halassy Berta és Tekla. Adjon az ég hazánknak számos ily családot s a „haza fényre derül.“ Eyy jelenvolt.

Mi hir a nagy világban?

Az orosz-török háború a törökökre nézve naponta szomorúbb fordulatot vesz. Az orosz hadak nagy mérvű erősítéseket nyerve

A közöttük levő 20 év csak annyi különbséget tett, hogy férfias komolysággá változtatta Harun arcán azt, mi Harun-al-Manssu- rén vidámság volt.

És ezzel a két hős be van mutatva.

Ha a chalifa volt az erő, fia a dísz, — úgy mindenesetre Dsafar vezér volt az ész.

Övig érő fehér szakálával, tisztes ráncos arcával, még mindig egyenes alakjával úgy nézett ki, mint a megtestesült bölcsesség.

Bölcs ember is volt.

Ismerte a bajadlták-, himjavítákról szóló hagyományokat.

Beszélt Abubekr hőstetteiről; Omar harcairól Siriában, Egyiptomban ; Otbman diadalairól Kis-Ázsiában, Persiában, Arméniában, Afrikában; Ali ben-Abn- Taleb 'és Hassan alatt a helzavarok- ról ; Moawijah alatt a székhely áttételéről Medinából Damaskusba, Konstantinápoly ostromáról, a küzdelmekről Ázsia és Afrikában; Jesid, II. Moawijah, és Merwan alatt az ország megszakgatá- sáról a helytartók lázongása miatt ; Abdulmelik alatt a helyreállított egységről ; Welid alatt Turkisban , Galitia , Spanyol- ország meghódításáról; Suleiman alatt Konstantinápoly újbóli ostromáról , Georgia elfoglalásáról ; II. Omar , II Jesid békés uralkodásáról; Hischam alatt a toursi, narbonnei veszteségről; a hat év lefolyta alatt uralkodó négy chalifa: II. Welid, III. Jesid, Ibrahim, II. Merwán idejében az ország hanyatlásáról; Abdul-Ra- man hatalmáról Cordovában ; Abdul-Abbas, Abu-Dsafar (Al-Manssur, Bagdad építője), Al-Mabdi, Al-Hadi chalifákról . . .

Kisujjában volt az Alkorán 114 súrája, s képes volt abból törvényt diktálni minden alkalomra.

Szóval bölcs volt . . . s mégis megtette azt, hogy 75 éves korában nőül vette Vetai al vezér leányát, a 13 éves Zamirát.

A név igen sokat mond ... ez képezi a személyiség prae- judiciumát.

Nem tudom, úgy vannak-e vele mások is, én részemről valahányszor Annát, Ilonkát, Jolánt, Mariskát, Vilmát, stb. hallok említeni, mindig egy-egy szép, kedves alakot képzelek magamnak.

Ilyen a Zamira név is.

Ki hinné azt, hogy e név tulajdonosa egy roskatag öregasszony, ritkúló öszhajjal, hiányos fogakkal, hegyes könyökkel, roskadozó alakkal.

Igaz, hogy a 80 éves Dsafar nejének már minden megjárná, . . . 8 még sem hihető, hogy egy lény, kit Zi uirának neveznek, ilyen lehetne.

Nem is ilyen!

Szebb alakra nem sütött még Arábia napja .... és szebb alakot nem szeretett még Bagdad chalifája.

De bálványozta öt nem csak Harun, a chalifa, — hanem Ha- run-al-Manssur is, a chalifa fia.

Sok szép aranyat incassált a kapus, a Hasszán, e két úrtól, melyekről az öreg Dsafar mit sem tudott.

Sok szép órát töltött el Zamira körében Harun-al-Manssur, melyekről a chalifa mit sem tudott.

És sokszor felnyitotta a kaput Hasszán a chalifa előtt, melyről ismét Harun-al-Manssur nem bírt tudomással.

Vilipendáljuk a szolgát, kit bőkezűen fizetünk, s azt hiszszük, hogy ez nekünk nem árthat, hacsak önmagát is tönkre nem akarja tenni.

Pedig végtelen sok kárt tehet, ha — meghal.

Hasszán rászánta magát e dologra, anélkül, bogy előbb Za- mirától, Haruntól, vagy Harun-al-Manssurtól engedelmet kért volna; és Dsafar uj portást rendelt.

Ha csak távolról is sejdití a jó öreg, mennyire érdekli e magas hivatal az előtte legkedvesebb három lényt, bizonyára értésükre adja a változást.