Eger - hetilap, 1877
1877-05-10 / 19. szám
XVI. ér-folyam. 19. szám. 1877. május 10-én. Előfizetési dij: Egész évre . . 5 ft — kr. Félévre . . . 2 ft 50 kr. Negyed évre . . 1 ft So kr. Egy hónapra . — 45 kr. Egyes szám . . — 12 kr. Hirdetésekért minden 3 hasábzott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit sorhelyért 15 kr fizettetik. Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Kiadó-hivatal: a lyceumi nyomda. Előfizetéseket elfogad: a szerkesztőség (Széchenyi-utca zsebközben 24. sz.) és Szolcsányi Gy. könyvkereskedése (Alapítványi uj ház a lyceum átellenében) s minden k. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő: egyszeri közzétételért 1 frt. 30 kr Eger, máj. 10. 1877. A csökönyösségben megpenészedett pessimisták, miután már kenyerök javát elfogyasztották volna, a jövőről, melyben egyéni megsemmisiilésökön kivül egyebet már úgy sem remélnek, vastag önzésökben azt hangoztatják, hogy: „a megyék régi hatalma és fénye nem hasonlítható össze a mostani önkormányzattal, és hogy hiú erőlködés oda törekedni, mikép a megyék önkormányzati rendszere tovább is fentartassék.“ És vájjon kik idézték elő ezen szomorú állapotokat, melyek különben is csak részben igazak ? Kik mások, mint épen azon pessimisták indolentiája, kik huhogó bagolyként odújokba visszavonulva hangoztatják minden alapot nélkülöző jövendöléseiket. Miért vonultak vissza és miért nem lelkesülnek a közügyek szolgálatában úgy, mint őseik? A tér és alkalom nyitva számukra. Vagy talán világboldogitó eszméiknek szükek már a megyék termei ? Szűkké lett bizony, de nem a nyilvánosság terme, hanem gyönge koponyájob , mely a modern kor áramlatát felfogni képes nem lévén, láíköriik még most is a régi feudalismus hagyományain tévedez, és a kortól elmaradottságukat máskép nem bírják elpalástolhatni, mint visszavonulásuk által. Hanem azért ambitiojok annyi önzéssel van saturálva, hogy követelik, mikép a választásoknál személyök figyelmen kívül ne hagyassák. Hiszen ha akarat, hazafiság, és tevékenység volna bennük; tömérdek tér kínálkozik ezeknek kizsákmányolására, elkezdve a világpolitikától, egész a kórházak humanitárius intézményéig. A közigazgatás tömérdek ágai között szabadon választhat mindenki munkálkodási tért, s e részben e megyének két derék fia ecclatáns példát mutat fel követésül, kik a jövőre való tekintettel lakásaik kerületében a közlekedési vonalak jó karba hozására nem csak személyesen közreműködnek, hanem anyagi önkéntes áldozatokat is hoznak közvetlen javára a közönségnek és közvetett hasznukra önmagoknak. Az önkormányzat ellenei azonban inkább belefúlnak fogata- kkal a sárba, csakhogy duzzoghassanak, és okuk legyen állammérnök után sohajtozniok; inkább kiteszik magokat a ragályos betegségek általi elpusztításnak, semhogy gyakorlati tanácsaikkal járulnának a közegészségügy rendezéséhez; készebbek kockára tenni személy- és vagyoni biztonságukat, mintsem a megyei rendszer javításán törnék fejőket, mert nekik csakis zsandár kell. Készebbek folytonos gyűlöletében maradni a tudatlan népnek, kiknél? mennél nagyobb a sötétség, annál nagyobb a kasztgyülölet, mintsem legkisebb gondot és figyelmet fordítanának a közoktatás és közmivelödés mikénti kezelésére, a miért nekik állami gyámkodás kell, hogy békében szunnyadhassanak. Ok nem akarnak saját lábaikon járni, mert nincsenek a szabad mozgáshoz szokva; nekik járszalag vagy gyámbot szükséges, hogy legyen mibe fogódzaniok; mert ök azon hitben vannak, hogy ba adófizetési kötelezettségeiknek eleget tettek, köteles az állam gondolkodni jólétökröl, s polgári kötelességeik nem terjednek tovább az adófizetésnél. És ily csökönyösség és indolentia igen természetesen devalválja a közigazgatás tekintélyét; mert önkormányzat ott, hol a közönségben nincs önérzet, buzgalom a közligyek iránt, és nem akar ellenörködés lenni a közigazgatási közegek működésénél, ott az önkormányzat kénytelen illuzoriussá válni. Mert addig, mig valaki betegségének ellenszerét saját birtokában tudja, és azzal teljes jogosultsággal rendelkezik is, hozzá a kórtünetek megbirálásához öntudatos itélö tehetséggel is bir, és mégis panaszkodni merészel a betegség terjedése1, s a kóros állapotok elviseihetetlensége ellen akkor, midőn azok megszüntetése hatalmában áll, az ilyen egyén nem hogy életképességgel bírna, de már régen nem csak a tespedésnek, hanem az enyészetnek oly stádiumába jutott, hol az élet organizmusai régen elzsibbadva elhaltak, s egészséges működéseiket teljesen megszüntették. Azért az élet első kelléke az egészséges mozgás, s életjelt magunkról csakis gondolkodás, elmélkedés és öntudatos cselekvés által adhatunk. Tiszafüred-vidéki régészeti egylet. A tiszafüredvidéki régészeti egylet, mint múlt számunkban közöltük, a múlt hó végén tartá alakuló gyűlését. Ez alkalommal az egylet létrehozásán kiváló buzgalommal működő t.-füredi r. kath. lelkész, Taricky Endre, a következő beszéddel nyitotta meg a gyűlést. Minden kezdet nehéz. Ez bizonyos értelemben igaz lehet, de átalánosabban azt mondhatjuk: minden kezdet könnyű, és az utplsó fokozatokat a legnehezebben és legritkábban szokták átlépni. (Goethe.) T. Gyülekezet! Köztudomású a cél, mely, mint egy melegen pártolt magasztos eszménykép varázserővel hozott ide bennünket. Ez pedig nem más, mint egy régészeti egylet megalkotása, hogy e Tiszavidék östörténelmi zárjainak felnyitását megkísértsük. Hogy az összázadokban itt élt, lakott, vagy erre vándorolt néptörzseket a régészet, ez uj tudomány talizmánjával, btiverejével sírjaikból mintegy feltámasztva, azok ekként elmondjanak nekünk egyetmást, amit mi még nem tudtunk, vagy homályosan sejtettünk rólok. Hogy a bölcső pólyáiból fokozatosan emelkedett elhaladásukat, művelődésüket legalább tájékozólag felismerjük. Hogy végre emlékmaradványaikat, melyek e Tiszavidéken, a föld méhében oly gazdádon letéve rejlenek, mint az őstörténetemnek mindannyi olvasható lapjait, mindannyi történeti képeit az enyészetnek való indulástól, az elkobzásnak, rongálásnak veszélyeitől megmentve, a jelen és utókor számára múzeumjainkba letétemé- nyezve megőrizzük. Mint a nap egymást ölelő sugarai, szövetkezünk ennek elérésére mi is együttesen s közös erővel. Törekvésünk ismeretes már a haza egyéb határain is, tudva van a hazai régészet örömatyjánál is, ki meghívásunkra, hogy annak felavatásánál ez ünnepélyes pillanatra, közöttünk megjelenjék, ekkép válaszolt: „Mélyen tisztelt, valóban lelkes lelkész úr ! Amint már Hennel
