Eger - hetilap, 1876

1876-09-07 / 36. szám

285 nehogy még jövőre is a — tán külföldi — utas a füzes-abonyi in- dóbázban ily brutális, és hazai állapotainkra nem a legjobb fényt vető jelenetnek legyen tanúja. Tisztelettel, több utasok nevében : Braun Ignác, ügyvédjelölt. (Hasonló tartalmú levelet ez ügyben Bóta Szilárd helybeli ügy­véd úrtól is vettünk, ki a fönebbi tényeket, s Tóth L. biró uram gyö­nyörűséges eljárását szintén constatálja. Elvárjuk a hatóság eré­lyes intézkedését. Szerk.) Heti szemle. Mialatt királyunk ő felsége a zistersdorfi nagyszerű hadgyakorlatokon vesz részt, királyné ö felsége, Valeria t'öbgnövel a gyönyörű miramarei kastélyban élvezi a nyugalom napjait. Mint hivatalosan jelentik, az uj megyék szervezését illető uta­sításokon a belügyministeriumban erősen dolgoznak. Az ozmán trónváltozás, aug. 31-én történt meg. Miután V. Murad szultán baja nem nyújt reményt arra, hogy a kor­mányzás gondjait vezethesse, a ministertanács, a birodalom fö-urai- val egyetértve, Murad letételét elhatározta, s helyébe öcscsét, a trónörökös Abdul Hamidot helyezte apadisáhk trónjára. A trónvál­tozás a birodalomban, minden legkisebb rázkódás nélkül ment vég­be, bár tartottak tőle, hogy Izzeddin,Abdul Aziz trónkövetelő fia ja­vára, ennek számos hivei részéről, zavarok fognak elöidéztetni. Mu­rád, valamint a sultana valide, magok is belenyugodtak a trón- változásba. Murad császári címét és palotai lakását megtartandja. A bizánci lakosság, az ország népessége, valamint a katonaság is a Irónváltozási; örömmel üdvözölte. Az uj szultán kardkötési ünnepé­lye, hir szerint, ma, f. hó 7-én fog megtörténni. Abdul Hamidot európai műveltséggel biró, erélyes férfiúnak tartják, ki a reformok­nak barátja, s azokat, a berlini emlékirat alapján, birodalmában ke­resztülvinni szándékozik. V. Murád letételére főleg azon körülmény indította az állam­tanácsot, hogy a volt szultánon a tébolyodottság rohamai az utóbbi napokban igen nagy erőt vettek. Néhányszor kiszökött szobáiból, s a palota udvarán fel s alá futkosott, s alig lehetett rá venni, hogy lakába visszatérjen. Egy Ízben ablaka rostélyait is kiteszitette, s ki akart ugorni. Az a rögeszméje, hogy Aziz szelleme üldözi. A harctéri tudósítások a törökök fényes győzelmét hirdetik. Napokig tartó hosszas és véres ütközetek után a törökök Alexinác minden erődjeit hősies támadások után egyenkint bevették, s ma már Alexinác egészen a győzelmes törökök kezében van. Csernajeff, vert seregével Deligrádba vonult, hogy a kapitulatiót kikerülje. A szerb fejedelem immár erősen sürgeti a hatalmak közvetíté­sét a béke létrehozásában ; e célból képviselőt is küldött e napok­ban Bécsbe Andrássy grófhoz; elismerte Szerbia legyözetését, s most ugyanazon kormánynál könyörög békeközvetitésért, melynek jó aka­ró figyelmeztetését a harc megkezdése előtt semmibe sem vette. Bi- sztics és az omladina bukása tehát már most bizonyosnak látszik. A hatalmak, a berlini emlékirat alapján, hajlandók is a béke- közvetitésre ; de nem tudni, vájjon a győzelmes ozmánok készek lesznek-e a békét a szerbeknek kedvező föltételek mellett megkötni ; bár a nagyvezér, tisztességes föltételek alatt, melyek közt a béke biz­tos garantiája, s a hadi költségek megtérítése is foglaltatik, a béke megkötésére az ozmán kormány hajlandóságát kijelentette. — Csak az oroszok nem akarnak a békéről hallani. Lapjaik, dühösebbek mint valaha, a háború folytatása mellett agitálnak, s tudni sem akar nak a hadi kárpótlásról, melyet, mint mondják, Oroszországnak kel­lene, szégyen szemre, a protegált Szerbia helyett megfizetni. Krisztics Fülöpnek, legújabb hirek szerint, siikeriilt egy uj, mér- séaelt szerb kormányt alakítani. A szerb fejedelemnő betegsége mindinkább aggasztó fordulatot vett. A montenegrói harctérről érkezett hirek is a törökök győzel­mes támadásait hirdetik. Dselalcddin és Mouktár basák egyesült ha­da az utóbbi napokban Montenegróba tört, s igen valószínű, hogy közelebbről Nikica hadseregének is meleg napjai lesznek. Oroszország titokban erősen fegyverkezik, s nagy csapatokat von össze Erimbe. Úgy látszik, egy nagyobb szerű háború alig lesz elkerülhető. Erre céloznak az osztrák katonai lapok harcias cikkei, valamint a porta előkészületei a téli hadjáratra. A török kormány egyszersmind a Duna elzáratását tervezi, s újabb százezernyi ázsiai had toborzását rendelte el. _________ H irfüzér. * (Érsekünk ö exja) pár napra Bécsbe távozott. * (Elöleges jelentés.) Az egri kath. legényegylet fenállásának 1 d-ik évfordulóját f. hó 10-én vasárnap délelőtt az irgalmasok egy­házában istentisztelettel, s délu'án saját helyiségében táncmulatság­gal egybekötött szini előadással fogja megtartani, melyre a nagyér­demű közönséget tisztelettel meghívja az igazgatóság. * (Táncestéig.) Az uj casinó termében jövő vasárnap, f. hó 10- én a helyben állomásozó hg- Wasa-ezred zenekarának közreműkö­dése mellett, táncestély fog tartatni. Kezdete 7 és fél órakor. Miután az uj-casinói enemti táncestélyek a múltban, kedélyességük- s fesztelen otthoniasságuk által oly kedvesekké lettek, azt hiszszük, a vasárnapi táncestélyt nem szükség tánckedveiö müveit közönsé­günk becses figyelmébe tüzetesebben ajánlanunk. * (A szegedi orsz. kiállítás) alkalmából a „K. N.“ tudósítója, a háztartási, butor- és hazai ipar kiállításának ismertetésében, többek közt, ezeket irja: „Első helyen kell megemlítenünk a derék Tóth Mór egri államügyész urat, ki rabok — többnyire alföldi rabok — által készített bútorokat állított ki. Mint a t. államügyész készség­gel felvilágosított bennünket, ö nem az elitéit, hanem csak a vizsgá­lati foglyokat használja fel, — amit ő hozott be először, — kiknek igy munkát, időtöltést nyújt, s kiket igy a folytonos fogság okozta rósz benyomásoktól megóv ; ebből magyarázható az, hogy az 500 évi fogolyforgalom mellett csak l°/0 betegedett meg, és a halandó­ság csak 1/4 %-ját képezi az évi forgalomnak. A kiállított tárgyak­ra nem szabhatjuk azon zsinórmértéket, mint a többire, azonban bátran mondhatni, hogy azok igen csinosak. * (A heves-szolnok megyei árvaá poldát gondozó n'óegylet) által f. hó 10-én délután az érseki kertben zenem ulatság fog tartatni, mi­ről a t. közönség értesittetik. * (A Tisza-vidékröl) Írják lapuaknak: A szathmári püspökség tulajdonához tartozó kis-hidvégi tanyán f. hó 30-án tűz ütött ki, mely néhány perc alatt, a rendkívüli erővel dühöngő déli szél által élesztve, oly nagy mérvet öltött, hogy elhamvasztó a haszonbérlő jószágai téli összes takarmányát s gabnája nagy részét. Köszönet a szomszédos Sarud s Poroszló község, illegve város lakosainak, úgy 6 r a e f 1 Károly, B arát h Endre, Poldrugácb Imre és Károly, valamint B 1 a u uraknak, kiknek páratlan áldozatkész­ségek megmenté legalább a lakrészeket ; de annál nagyobb meg­rovás éri a szintén közel szomszédos T.-Nána elöljáróságát, mely bár felkeresve s felkérve volt fecskendője kiadására, azt mégis meg­tagadó — horribile dictu, de való ! — a nemes tanács határozata folytán azon indokból : mert „el talál r o m 1 a n i.“ — Eljött mindössze a jegyző és biró — bámulni! No de mit is várhat­nánk egy T. Nána „város" ily tények által eléggé jellemzett kupak­tanácsától. Egy jelenvolt. ' ‘ * (Bunkó Ferenc és fiai) budapesti népzenetársas^ga ez idő szerint városunkban tartózkodik, s mint halljuk, itt is akar rnegte-^ lepedni, ha a társulatnak tisztességes subsistentiára kilátása lehet. Egyelőre holnap, pénteken, f. hó 8-án az érsekkertben tartandó, s esetleg táncmulatsággal egybekötött zene-reunión akarja a jó nevű társulat képességét városunk zenekedvelő müveit közönségének be­mutatni. A reunio kezdete 4 órakor leend ; belépti dij 20 kr. — Meg vagyunk győződve, hogy lelkes közönségünk úgy a jelen alkalom­mal, mint azontúl is, teljes pártolására fogja méltatni e valóban ki­váló népzenekart, melyre —1 ha a katonai zenekar eshetöleges eltá­vozására, s a jövő farsangon ez által valószínűleg beálló teljes zenehiányra gondolunk, — valóban égető szükségünk van. * (Köztudomásul.) Eger városa központi választmánya részéről közhírré tétetik ; hogy miután az 1874 ik évi 33-ik t. ez. 48-ik §-a szerint a felszólalások felett (észrevétel nem adatván be,) az 1877-ik évre kiigazítandó névjegyzéket illetőleg — a központi választmány határozott, s azok tárgyalását be is fejezte, a hivatkozott törvény 49-ik §-ához képest, a központi választmánynak a felszólalásokra vonatkozó határozatai f. év szeptember 20-tól 30-ig lesznek a vá­rosi főjegyző hivatalos helyiségében közszemlére kitéve; ennél fogva az érdeklettek a választási törvény 50 ik §-ához képest fi­gyelmeztetnek, miként azok, kiknek felszólalása felett a központi választmány határozott, annak közszemlére történt jkitételét követő 10 nap alatt; azok pedig, kiknek a 49-ik §-ban elősorolt határozatok kézbesittettek, a kézbesítéstől számított 10 nap alatt a m. kir. Cu- riához intézendő felebbezésüket, a központi választmány elnökéhez írásban benyújthatják. Kelt az Egerváros központi választmányá­nak 1876. szept. 1-én tartott üléséből. Tavasy Antal, központi vá­lasztmányi elnök. Dusárdy József, közp. vál. jegyző. * (Feledhetlen emlékű József nádor) születésnapjának százados évfordulóját, az egykori páratlan jóltevöje iránt hálás Budapest fő­városa, múlt vasárnap, f. hó 3-án nagy fénynyel ünnepelte meg a vigadó nagy termében s a Józseftéren, hol a nagy férfiú szobra ineg- koszoruztatotf. Az ünnepélyen részt vettek a bold. eml. nádor fia, József főherceg, s ipa, Koburg Ágost hg, fens, nejeikkel, kik mind-

Next

/
Oldalképek
Tartalom