Eger - hetilap, 1876

1876-02-24 / 8. szám

61 remüködök valamennyien méltán megérdemelték az aratott tapso­kat. Egy jelenvolt azonban különösen kiemeli ezúttal Vecsey Tiva­dar ur miivészi játékát. A hangverseny után kedélyes táncestély következett, mely kora hajnalig fesztelen, s vidám kedélylyel folyt. A megjelent hölgyek közt ott voltak láthatók: Schier Ilka, Cseresz­nyés Ilka, Mistéth Cornél, Eisenmann és Axman urhölgyek Egerből, Elek-növérek Patáról , Remeuyik Ilka urhölgy Farmosról stb. Csak a dormándi zenészek gyarló játéka ellen merült fel kifo­gás. A vendéglős ez úttal úgy az ételek ízletessége, mint jutányos- ságára is több gondot fordított. A jövedelemről jövő számunk hoz­za a részletes kimutatást. * (Deák Ferenc temetési költségei) összesen 11,726 frt. 79 krra rúgnak. * (Liszt Ferenc) f. hó 15-én Budapestre érkezett, s állomását a seneakadcmiában elfoglalta. * (Kitüntetések.) Királyuuk ö felsége közelebbről dr. Kovács Sebestyén Endre budapesti orvostudornak, bold. Deák Ferenc, áldo­zatkész orvosi ápolása által szerzett kitűnő érdemei elismeréséül, továbbá Jókai Mór orsz. képviselőnek, a magyar irodalom eme­lése körül szerzett kiváló érdemei méltánylataul a Szent-Istvánrend kiskeresztjét adományozta. * („A vallás) politikai és jogi szempontból — cime azon 371 lapra terjedő s csinos kiállításit műnek, mely dr. Bohl János amster- dámi ügyvéd müve után, az egri növendékpapság magyar egyház­irodalmi iskolája által eszközölt gondos fordításban, csak e napok­ban hagyta el az egri érs.-lyceumi könyvnyomdát. A derék müvet melegen ajánljuk t. olvasóink pártoló figyelmébe. Ara 1 frt. 50 kr. * (A Duna) a közelebbi napokban Bécsben kiöntött,s a közeifek- vö városrészekben jelentékeny pusztítást vitt végbe. A munkások közöl, valamint a viz által elsodort hajókon is, igen sokan az ár kö­zé szorultak, kiknek sorsáról még eddig mit sem tudni, valamint azok számáról sem, kik az árvíznek áldozatai lettek. Király ö fel­sége s a korona-hg, valamint a főhercegek ő fenségeik is a vész helyére siettek, s a mentés eszközeiről személyesen is intézkedtek. Tegnapelöt Vácon is kiöntött már a Duna, s fenyegetöleg nyomul hazánk fővárosa felé, hol teljes félelemmel ugyan, de a kellő intéz­kedések erélyes megtételével várják a hívatlan s veszélyes ven­déget. * (Gyász-eset.) Török Kálmán 34 éves fiatal csáthi aljárásbi- ró, f. hó 19-én az ottan rendezett táncestély alkalmával táncközben összerogyván, a gyorsan alkalmazott orvosi segély dacára csakha­mar meghalt; fiatal özvegyet s két kis gyermeket hagyván hátra. Halála nem csak az illető vidéken, hanem messze körben átalános részvétet költött, miután a boldogtalan, terjedt ismeretsége körében köztisztejet- s szeretet ben részesült. * (Öngyilkosság.) Zöldy Kálmán, foglalkozás nélküli fiatal em­ber, f. hó 20 án, a makiári I. negyedben fekvő szülői háznál, az is­tállóban egy kétcsövű fegyverrel magát szivén lőtte. A szerencsét­lent e kétségbeesett lépésre állítólag szomorú szenvedélye s aggasztó sorsa vezette. * (Névsora azon t. uraknak), kik az őrmesteri bál alkalmával adakozni szíveskedtek: Szele G. kanonok 10 frt, Samassa 6 frt, Gerlach ezredes 5 frt, Pánthy kanonok 5 frt, Schreier Ferenc 3 frt, Kaan 3 frt, Petravich Bertalan 2 frt, N. N. 1 frt, Főit főhadnagy 1 frt, dr. Kösztler 1 frt, Cseresnyésné urhölgy 1 frt, Fekete Terézia ur­hölgy 1 frt, Klein hadnagy 1 frt, Bajzath 1 frt, Szabó Ignác 1 frt, Radetzky őrnagy 1 frt, Gottlieb kávéház tulajdonos 1 frt, Hofbauer főhadnagy 1 frt, Schuttag 1 frt, Sir 1 frt, Steinbauser István 1 frt, Reiter 1 frt, Kamenitzky 1 frt, Loth Leo 1 frt, Stupka 50 kr. Eger, febr. 14. 1876. A rendezőség. * Az egri cist. rendű főgymnasiumban elhelyezett országos meteoro­lógiai észlelde 1876. jan. havi átlagos kimutatása. A hőmérő leg­magasabb állása 23-án (délután 2 ó.) -j- 2 0. Cels.; legalan­tabb állása 9-én (délut. 2 ó.) — 8 8. C. Havi közép-érték : -j~ — 3.7 Cels. A légsúlymérö legmagasabb állása 25-én (d. u. 2 ó.) 764*0 millimeter, legalsó állása 2-án (délután 2 ó.) 743 6 mm. — Havi középérték: 754*8 mm. — A légköri nedvesség legnagyobb mértéke százalékokban 24-én (d. u. 2 ó.) 100 ; legcsekélyebb mértéke százalékokban 23-án (délután 2 ó.) 64. — Havi középértéke százalékokban 87. — Uralkodó szelek e hó foly­tán: É. (éjszaki) 10; ÉK. (éjszakkeleti) 14 ; K. (keleti) 14; DK. (délkeleti) l6j;D. (—déli) 9 ; DN. (délnyugati) 13; N. (nyugati) 5; ÉN. -(éjszaknyugati) 12. — A légköri csapadék legnagyobb mértéke : 3*0 mm. 6-án; a csapadék egész bavi összege 14*7 mm.: — A fentnevezett intézetben az észlelések napközben háromszor, t. i. regg 7, délután 2, és esti 9 órakor történnek. * („Magyar könyvesházu) cim alatt, Aigner Lajos budapesti derék könyvárus által meginditott vállalatból a II. és III. folyam­ban közelebbről a következő érdekes tartalmú füzetek jelentek meg : Egy cserepár naplója (3 (Űz.) Virághalmi Ferenctől ; D’ Aurebonne marquisné elb. Pontmartin. Phaedrus aesopi meséi ford. Sárváry. Képek a középkorból, P. Szathmáry Károly. A Vallisból, beszély. Struensee G. Mély titok, beszély. Gaskellaé. L>rd Byron élete. Castelár E.-töl (3 fűz.) Egy-egy füzet ára 20 kr. A derék vállalatot, tapintatos választékossága s '•endkivüli jutáayosságaért is kiválóan ajánljuk t. olvasóink pártoló figyelmébe. * (Az egri m. kir. közép-távirda-állomás) üzletforgalmi kimuta­tása 1875-ik évről. — A nevezett állomásnál a távirda-vezetékek száma 2; egy állami, s egy vasúti. A készülékek száma 2 Morse-féle. A tisztviselők száma : 1 távirda-tiszt, 1 kezelő, 1 gyakornok ; azon­kívül 1 vonalör, s 1 kisegítő küldönc. — A helyben feladott távira­tok száma, és pedig A) Magyarországban ; a) állami : 141 ; b) ma­gántávirat: 5782; c) szolgálati 60 ; összesen 5983; egységekre reducálva : 8242, melyből a vasúti távírdára esik : 425. — B) A ma­gyar-osztrák birodalomban: a) állami 5; b) magán-t. 738; c) szol­gálati 18 ; összeg: 761 ; egységekre átszámítva: 970. Ez összegből a vasúti távírdákra esik : 48. — C) Nemzetközi forgalom : a) ma­gán-t. 60; b) szolgálati 2; összesen 62; egységek szerint: 75. Ez összegből a vasúti távírdára esik: 7. — A helyben föladott távira­tok összege tehát: a) állami: 146; b) magánt-t. 6580; c) szolgálati: 80; összesen : 6806; vagy egységek szerint: 9287; melyekből a vasúti távírdára esik : 480. — E táviratokért távirási, válasz-, aján­lási, vételjelentési, s tovább szállítási dijak fejében bejött összesen 3439 frt 80 kr.— A helybe érkezett táviratok száma, és pedig: A) Magyarországból; a) állami 206; b) magán-t. 5830; c) szolgá­lati 415; összesen 8179 ; ebből a vasúti távírdára esik: 340.— B.) Ausztriából : a) állami : 2 ; b) magán t. 698, c) szolgálati 20 ; összesen 816; ebből esik a vasúti távírdára: 45. — C) Nemzetközi forgalom: a) magán t. 64 ; b) szolgálati 5; összesen (egység sze­rint) 72. — E szerint az érkezett táviratok száma a) állami 208; b) magán-t. 6592 ; c) szolgálati, 440, egységek szerinti összeg : 9067, melyből a vasúti távírdára 385 esik. * (Figyelmeztetés rendőrségünkhöz!) Legközelebbi időben a város minden részeiben, de különösen a húsos piacon, s az azt környező helyeken mindenféle idegen kutyák csoportjával találkozunk any- nyira, hogy különösen az esti órákban biztosan közlekedni sem le­het ; sőt ezen kutyák egyike a napokban S. J. közelbeu lakó pék­mesternek kutyáját megharapván, azon nemsokára a veszettség je­lei mutatkoztak, oly fokban, hogy agyonüttetni kényszerült. így tud­juk, hogy ezen baj orvoslása végett városi hatóságunkhoz Írásbeli panasz is nyujtatoit be, minek következtében érélyes polgármeste­rünk a rendőrséget azonnali intézkedésre utasította Í3, azonban hogy mi eredménye lett? mindenki meggyőződhetik, ha az elöl meg­nevezett helyeken sorsa véletlenül keresztülvinni kényszeríti. — Kérdjük tehát a különben igen tisztelt rendőrséget, mikor szíves­kedik ezen k u t y a-veszedelemböl bennünket, de különösen az ott lakókat kiszabadítani? * (Tolvajlások.) F. hó 18-án éjjel a Hatvan II. negyedben lakó* Streimmelvöger Ágoston házába tolvaj lopódzott be, s onnét a füs­tölő kéményből négy db. sonkát orzott el. A rendőrség a gyanúba vett tettesek nyomába jutván, ennek lakásán az eltolvajlott tárgyak megtaláltattak; maga a tettes elfogatott, s miután már több rend­beli tolvajságot követett] el, további elbánás végett a fenvitő ható­ság kezeibe szolgáltatott át. — Ugyancsak e hó 19-én Petrovich Ferenc városgazda kacsaparti pincehelységét tolvajok álkulcs sege­delmével felnyitották, s onnét, több pincebérlő kárára, több rend­beli finom borokat s egyéb szeszes italokat orozván el, a pincét is­mét bezárták. A furfangos tolvajokat rendőrségünk erélyesen, s nem minden kilátás nélkül a sükerre nyomozza. — Néhány nap óta a városi polgárok részéről, az éjjeli rakoncátlankodások, s tolvajlások meggátlása tekintetéből, az éjjeli cirkálások is folyamatban vannak. Egri piac. 1876. febr. 18 ik és 21-iki heti vásárokon. Termény. Behozatott hectolit. Árak, hectoliterkint: 1876. feb. 18, 1876. feb. 21. Tiszta búza . . 60 75 5.60—6.48 kr. Kétszeres . . . 38 30 5.28—5.28 „ Rozs ................... 4 5 64 4.-----4.16 „ Á rpa.................... 70 68 3.68—3.84 „ Zab................... 2 0 29 3.20—3.20 „ Tengeri .... 58 70 1.60-1.60 „ Összeg: 291 336 Kiadó tnlajdonos és felelős szerkesztő : Szabó Iguác.

Next

/
Oldalképek
Tartalom