Eger - hetilap, 1876

1876-11-02 / 44. szám

A vizenyős agyagíalaj nehezen munkálható, ha pedig kiszárad, akkor úgy összeáll, hogy helyes célszerű mivelése a lehetetlenségek közé tartozik. A homok vagy homokos talaj bár mennyi viz szivárogjon belé, gyorsan szárad és kora tavaszkor szántható.

Az agyagnak szívósságát mérsékli és víztartalmát apasztja a homok, s viszont a homok túlságos kiszáradását akadályozza a talaj agyagtartalma.

A vizenyős talaj néha csekély költséggel vagy fáradtsággal és pedig néhány árok vagy vizvezetö barázda segítségével termé- kenynyé változtatható. Hó és esö-viznek lebocsátása nem mulasztható el, mert vízállásokban a vetés kivész és haszonvehetetlen éles levelii füvek nőnek helyébe.

Az alagcsövezés ugyan kiszárítja, illetőleg levezeti a talaj viz- bőségét; de ily költséges befektetések hazánkban, még jelen viszonyaink között kivihetetlenek. Ebner Sándor.

A. közerkölcsiség hanyatlása.

A tiszta erkölcs hanyatlóban, a fértiatlanság terjedőben, a fajtalanság növekedőben vaD. Társadalmi életünk szervezetén a bujaság, a kéjhajhászat pnsztit-o erővel rágódik.

Kellemetlen a tárgy, miről Írni akarunk, de félreteszünk társadalmi életünk javítása érdekében minden kerülő utat, 8 jelen napjaink kóros állapotát lehetőleg hüven akarjuk ecsetelni.

A prostituáltak száma városunkban óriási mérvben szaporodik. Ezen segíteni kell mielőbb. A katonaság és fiatalság nagyrésze a méregként ható titkos betegségek által megfertöztetve van. Ezt jól tudja a rendőrség. Meg is tett mindent, meddig jogköre terjedt, de eredményre nem vezetett, mert a nyilvános felügyelet alatt lévő nők a kellő szigorra ellenőriztetnek, s ott lényeges hiba nem mutatkozott. Másutt van t ehát a hiba.

Mi őszintén megmondjuk, hol a hiba. Minden városnak prostituált népsége erkölcsileg és értelmileg különböző fokon álló nőkből áll ; oly nőkből, kik prostitnálják magukat, nem élet-szükségből, hanem fényüzési vágyaik kielégítéséért ; oly nőkből, a kik teljesen a prostitutio diján élődnek, de a kik anyagi kényelemben, sőt bővelkedő fényűzésben élnek ; s oly nőkből, akik azért dobják oda magukat, hogy fentarthassák nyomorult életöket ; oly nőkből, kik jó nevelésben részesültek, kiknek talán van némi gyakorlati jártasságuk a zenében is, kik többé-kevésbbé ismerősök a napiirodalommal is, és talán meg van bennük azon általános finomság, ele- gentia és kellem, melyet igen sok tiszteletreméltó és vagyonos véreik nagyon irigyelhetnének; és másfelől oly nőkből, a kik a pro- stitutióba Űzettek a legsanyarubb életfentartási szükségből, nemcsak saját, hanem szüleik, vagy gyermekeik életéért ; és olyan nőkből, akiknek a becstelenségre való csábításuk förugója a restség, néha rendkívüli hiúsággal és a pipere szeretetével párosulva, néha nyugtalan szellemmel, mely gyönyörét csak a folytonos helyváltoztatásban találja, és némelyeknél csupán a nemi szenvedély túlságos ereje az ok ; és olyanokból, kik átalában tiszteletreméltó életet folytatnak, 8 csak szükség nyomása alatt vetemednek rövid időre prostitutiora, de kik abból azonnal kimenekülnek, mihelyt lehet. De ezek még nem az igazi átkai, mételyei a társadalomnak.

Az aljas keritönök kezei közé került szerencsétlen teremtmények, az éj homálya alatt házakhoz kullogó szemérmetlen, raffinirozott szajhák, az eldugott helyeken lesben álló álszemérmtt nők, kik semminemű ellenőrzés alatt nem állanak, okai fiatalságunk és katonaságunk megmételyezésének.

Nézzetek csak szét a mai satnya fiatalságon. Sápadt arc, kiélt ábrázat, beesett szemek, bicegő járás, beszáradt fültö. remegő kéz, fásult közönyösség és elmebeli középszerűség sajátjai.

Ébredjetek fel a bűn fertőjéből, ha mint nyomorékok nem akartok elpusztulni. Ne öleljétek kebletekre megmételyezöiteket, hanem korbácsoljátok ki szobáitokból és tegyetek jelentést róluk a rendőrségnél.

A városi rendőrséget kérjük : lépjen fel a társadalmi salakok, e lélek és testet ölő betegség terjesztői ellen a legszigorúbban ; és fordítson gondot a városunkban nagyon is megszaporodott keritönök ellen, kik egész arcátlannl kinálgatják uton-utfélen az általuk behálózott szerencsétlen teremtményeket. A közerkölcsiség és közegészség érdekében a kellő szigor és éberség mulhatlannl szükséges.

Kényes a tárgy, mivel foglaikozuuk, és bajos is azt nyíltabban kifejezni. Azoknak, kik tehetnek az elkorcsosodás javítása érdekében valamit, nincs is szükség bővebb fejtegetésekbe bocsátkozni. A veszélyt beláthatja mindenki. A további elnézés, súlyos következményeket von maga után. Tenni és intézkedni kell mielőbb.

Végül pedig városunk kapitányához fordulunk. Az erély, az átható fürkészet, az ttgybuzgalom jelét más téren többször volt albott rájok ; idők folytán azok jelentékeny kőhalmokká növekedtek föl. Hasonló sirdombok, ősapáink temető-helyei, ma is szemlélhc- tök magyar Alföldünkön, a Tisza vidékén, s régiségbuvárainknak tanulmányozásra érdekes tárgyakul szolgálnak.

Izrael népe barlangokba, erdei ligetekbe temette halottak.

Sziklákba vájt sirüregek, necropolok épitésését szintén az izraeliták s az egyiptomiak kezdették. A nyilvános, körülzárt temetkezési helyeket elsőben a babyloniak hozták szokásba.

A kereszténység első századaiban a templomok környéke, udvara képezte a temetőhelyeket. Ez intézmény még ma is sok helyütt föltalálható. Fejedelmek, nevezetesebb emberek a templomok alatt vájt vagy épített üregekbe temetteték e! hamvaikat. Ez után jöttek létre a katakombák, kripták, columbariák, családi sírboltok.

Napjainkban a közegészségügy fölött is kiválólag őrködni hivatott társadalmi intézmények a lakott épületek közöl eltávoliták, s a községeken kívül helyezték a temetkezési helyeket, mig az emberi hinság, főleg nagyobb városokban, nevezetes tért nyitott ben- nök a 8Zobormtivészet tevékenységének. E temetők mai napság úgy tűnnek föl, mint megannyi tágas, terjedelmes szobrászati raktárak.

De habár a divatos fényűzés a halál birodalmában is vívott ki magának hatalmat, hogy a művészetnek tért foglaljon : nem állíthatjuk, hogy az a lélek magasztosabb, nemesebb érzelmének rovására történt. A síremlékek, melyeket szeretteink hamvai fölé emelünk, arra is hivatvák, hogy kegyeletünknek, s hálánknak az elhunytak iránt nyilvánságos kifejezést adjanak.

Nagy városokban a temetők nem utólsó helyen állanak ama nevezetességek sorában, melyeket jóravaló ciceronék, vagy kalauzkönyvek a touristáknak mint kiválóképen megtekintésre méltókat ajánlanak. Párisban a „Pére la Chaise* nemcsak meglepi, de mélyen meg is hatja a szemlélőt. Hogyne ? hiszen az első sirhalom, melyet megpillant, két, regényesen boldogtalan szerető szivet tankar. Itt egyesité őket a halál, kiket sorsuk az életben oly kegyetlenül elszakasztott:

Abeiiard és Heloise.

A müncheni temető iegkivált művészileg pompás elrendezésével lepi meg s gyönyörködteti a szemlélőt.

Hazánk fővárosában, Budapesten, főleg az utóbbi évtizedek alatt emelkedett a kerepesuti temető a nevezetesebb sirkertek sorába. Azelőtt a váciuti sirkert volt a fővárosiak kegyeltebb temetkezési helye. Virágos sirhalmaival, füzcsoportozataival a régiek gyászberkeit juttatá eszünkbe. Oly kedves volt itt a lehajló szomorú füzágak, az esti szellővel titkos halkan suttogó lombok árnyában az elhunytak virágillatárban úszó halmai fölött a fájó szívnek bánatát elkesergeni, s a suhantok titokzatos csöndében keresni enyhét és vigasztalást a kétségbeesett kebelnek. Hisz ott ő is megtalálja egykor nyugalmát !

Ma „Halottak napja" van !

Egyike a vallás legkegyeletesebb ünnepeinek.

A kath. egyház hivei, — régi szép szokáskint— e nap előestéjén az elhunytak sírjait koszorúkkal díszítik, virágokkal hintik be, s az est néma csöndjében, gyertyák, lámpák világánál, díszes egyházi menetben vonulnak a sirkertbe, szeretteik hamvaihoz, hogy ott ajtatos imák s énekek által áldozzanak az elhunytak kegyele- tes emlékének.

Ez ép oly szép, mint megható ünnep keletkezésének idejét a IX. század végére teszik. A clugny-i zárda főnöke, Odilo apát rendelte el szerzetes társai között első a halottak emlékének egy kitűzött napon történő meglinnepelését. Majd a 999-ik évben II. Silvester pápa az egész katb. világra kiterjesztette e kegyeletes szokást, s annak ünnepnapjául nov. 2-át tűzte ki.

Mélyebben megható, elragadóbb alig lebet jelenet, mint a halottak estéje a müncheni temetőben.

Emlékezzünk meg ma mi is azokról, kik ott lenn, a föld mélyében alnszszák örök álmukat, — mi, kik még itt élünk, e „siralomnak völgyében." —•