Eger - hetilap, 1876

1876-10-12 / 41. szám

326 mozás tovább foly. — P. F. közti?zteletíí polgárt részeg kocsisa a makiári utón felforditoita, minek következtében P. F. karja eltört. A gondatlan cseléd fenyítés alá vonatott. {Színház.) A lefolyt béten előadott darabok : „Alfonz úr,“ „Az elbűvölt nök“, „A tékozlé“ (Breznai jútalomjátéka,) „Uj embe rek“, „A rablók1' operetie. — A színtársulatnak e lap múlt számá­ban említett tagjain kivül, és pedig a nők közöl, mint tehetséges és sok oldaimágoknál fogva igen haszoavebetö tagok kiválnak még: Dálnokyné és Breznayné. A férfiak között Krecsányit, az igazgatót, mint gazdag erű komikust, B re z n a y t, a Szigetby- féle szerepek ez tigjes szeméiyesitőjét, s buzgó operett-énekt st, K i s s Ferencet, ez épen oly tehetséges drámai színészt, mint ro­konszenves és iskolázott hanggal rendelkező, s emellett szorgalmas baritonistát, Dezsőt és Ferenczyt, mint tehetséges, és szerepkörük­nek tisztességesen megfelelő, Ugyekezetes tagokat tartjuk eddigelé iőleg kiemelendöknek, miután az újabban érkezett tagokról : a te- noristáról, s a szerelmes szerepekre szerződtetett Barátossy Jenőről egy-ivét fölléptük után szólni, még idő elütiinek tartanok. Elisme­réssel kell végül az igazgató azon áldozatkész eljárásáról is meg­emlékeznünk, bogy néhány alkalommal az előadások érdekessé­gének emelése céljából, Szomolnoby Erzsi assz. a vidéki színé­szet egyik első rangú ballettáncosnöjét is fölléptette a közönség azon részének gyönyörködtetésére, mely a művészet e nemében — és méltán — élvezetet talál. * („Tiszavidékrö1,11) zárszóul Írják: Az „Eger11 38-ik számá­ban általam eey előbbi számba:! „a kis-hidvégi tűzéséről11 közzé­tett cikkre egy cár'olatféle jelent meg, melynek ellenében, annak beigazolására, hogy volt alapos okom a beküldésre, elmondom a tényáiladékot, melye', ha vau még eay csepp becsüiotérzet — amit megengednek, hogy föltegyek — T. Náua jegyzője és birájában : tiszta lélekkel m g nem cáfolhatnak. — Tehát: a tűi kiütésekor a haszonbérlő által elküldött kocsis Nánára érve, egyenesen a bíró la­kására ment, kérvén tőle a tüzfecskendőt ; ez bele is egyezett s hívta magával annak átvétele végett a kocsist a városházához, hol is a jegyző, megtudva szándékukat, összefogdostatott hirtelenében 4—5 tanácsbelit s hozatta azokkal azon határozatot, melyet akkor tudtam meg, midőn a tűzhöz odaérkezett s az épület falát támasztó jegyző uram megképeztetve a ki nem adás oka felöl, oda nyilatko­zott : mivel tavaly valami Braun nevű egyénnek a fecskendőt oda adták, ott elromlott s a megcslnáltatás 36 írtjába került a szegény képviselő-testületnek ; — nehogy tehát ez ismét előforduljon, a ta­nács elhatározta a ki nem adást. — „Tanuljak és okuljak11 — ajánl ják, — bizonyosan az ö irka-firkájokból. — Hiszen megtettem vol­na én azt is, ha nem adnak e hires nagyközönségü város kupakta nácsának bölcs coryphaeusai ily üres kobakot tanúsító Bodóné-féle cáfolatot. — Egyébként higyjék meg az illetők, nem elég oly kitftn tetést, melyet valaki akkor szerez, midőn, hogy magyarán szóljak „félsz van az irhájában11 —cáfolatul fitogtatni ; hanem azt oly té­nyekkel, melyek függetlenül az önérdektől, tisztán a humanitás el­vein alapulnak, — kimagasitani — ez aztán a dicsőség. Orave.cz Gyula. Egri piac. F. hó 9-én a heti vásárra behozatott termények mennyisége s ára : tisztabuzá 380 hl. 8 frt. kétszeres 170 hl. 6 fi t 40. rozs 16Ö hl 6 f. 40. árpa 130 hl. 3 f. 84. zab 6o. hl. 2 t. 88. tengeri 40 hl. 5 t. 12; széné 100 kilogr. 3 frt. zsúp, 100 kilogr. 3 f. 40; szalma 100 klg. 1 ft. 60. kr; Riadó tulajdonos és felelős szerkesztő . S z a lui lg u à e ! Uj íűszerkereskedés ! 1 Van szerencséin a t. c. helybeli és vidéki közönségnek tudomására hozni, miszerint helyben, piaez-utca, a lyeeum átelleni Gemperl házban, jól berendezett : fűszer- és festékkereskedést , nyitottam, melyhez még mindennemű világitó szerekből, u. m. stearin-, paraíin- és fagyugyrrtya, i petróleum és lámpa-olaj, valamint a legjobb minőségű mosó- és mosdó-szappanokból jól felsze- • relt raktárt állítottam. Midőn ezennel a n. é. közönség becses figyelmét uj üzletemre felhívom, egyszersmind azon igé- , retet teszem, miszerint minden törekvésem oda leend irányozva, hogy a látogató közönség jogos kivánal- » , mainak minden tekintetben megfeleljek. JL i Számos látogatás- és megrendelésért esd 1 Eger, October 1-én, 1876* Mély tisztelettel : ! («0) i-3 ' SZÉKELY BENEDEK. ' z egri királyi telekkönyvi törvényszék részéről közhírré tétetik, miként a hevesmegyei takarékpénz­tár részére 20,000 frt s járulékait tevő követelése irái.t, Bernât Endre marasztalt alperestől lefoglalt és meg­becsült következő ingatlanság u. m. at. füredi 1111. sz. tjkben A f 2— 8 rsz. alatt s a t. füredi 149 sz. tjkben A f 5. 9. 11 — 16 és 19 rsz a. felvett együttesen 50737 frt 50 krra becsült birtokok bírói elárverezése elrendeltetett, melynek végrehajtás utjáni elárverezésé­re Tisza-Füred városházához 2-ik határidőül 1876-dik évi október 30-dik napjának d. e. 10 órája azzal tű­zetik ki, hogy a javak e második árverésen becsáron alól is eladatnak, oly föltétellel, hogy az árverezők által a becsár "/íoo-a bánatpénzül leteendő, , s ennek betudásával a vételár 1/3 része az árveréstől 8 nap alatt 1/3 része az árverési naptól számítandó 3 hé, 1/3 része 6 hó alatt a telektörvényszébhez lesz 6% kamatokkal befizetendő. Vevő a birtokba azonnal belép, tulajdonjoga pedig a vételár kielégítése után kebelez­tetek be. Vevő, ha a föltételeknek eleget nem tesz, a bánatpénzt elveszti, s veszélyére s költségére nj árverés fog tartatni, a vétel százalékát.a vevő viseleudi. Kelt a !<ir. Törvényszéknek Egerben 1876-ik évi szept. hé 30-ik napján tartott telekkönyvi üléséből. Kir. törvényszéki elnök : (305) 1 - 3 VAVRIK BÉLA. Hirdetmény. Van ízerencsém a t. c. egri és vidéki növilágnak tudomására adni, egyszersmind becses figyelmébe ajánlani, miszerint most érkezvén Becsből, hol mindennemű legújabb divatu női és gyermek posztó és bársony ka lap és téli kapisou, úgy női pipere, szalag, csipke, virág, toll, reggeli fejkötö s minden e szakmába vágó cikkeket vásárolván, melyek a legdusabb választékban, a legjutányosabb árak mellet nálam kaphatók. Egyszersmind javítások és átalakítások gyorsan és jutányosán eszközöltetnek. ti«7. elettel Colin Háza, divatárusnő, (309 i l 3 Eger Sz.- János utca Martin-féle ház.

Next

/
Oldalképek
Tartalom