Eger - hetilap, 1876

1876-07-13 / 28. szám

218 dal bírnak a haza földjéből, a mennyi forint sem jut sok más érde- mesbaek, de a ki talán több szellemi tőkével bir arra, hogy tartal­masabb beszédeket mondjon a házban, és pedig tán épen a nép ér­dekében, melynek hü képviselete volna voltakép e ház valódi hivatása ■ .. Hanem hát épen az volna a baj, ha valami korszakalkotó szel­lem, valamely messiási magasztos lélek, a ki a nép érdekeiért tud lelkesedni, kerülne valahogy a házba, s ott kiragyogó ékesszólá­sával tehetlenné tenné a szintoly végtelen, mint üres beszédek tar­tását, — a nagy horderejű eszmék valósításával, s átalán más, úgy nevezett demokratikus erkölcsök beoltásával, egy munkás, hasznos, tettdús korszak fölavatásával tönkre tenné a mostani adom-veszem képviselösködés, buffeti pajtáskodás édesded idilliségét. . . A fel­sőházi szereplés mostanság már úgy is kiment a divatból; mert hát a delnők, a szép világ nem oda jár bámulni a beszéd folyamában kecsesen rezgő, nagyúri szakállakat. Minek volna reformálni e felső- házat? Ki tudja, nem lehet-e még idővel hasznát venni igy, a mint van? Hiszen ez is egy olyféle természetű intézmény, mint az, mely­ről egykori főnöke azt mondta :„Sintutsunt, aut non sint“ (Maradjanak úgy, a mint vannak, vagy ne is legyenek.) A dolgot sokkal egyszerűbben is lehet elütni, tudniillik a helyett, hogy a felsöházat idomítanák át a képviselőházhoz, inkább ez utóbbit, t. i. a képviselöházat kell csöndesen, észrevétlenül— egy kis reform-sza- gu chloroform segélyével, átidomitani a felsőház szellemében. Vagy is, olyan rendszabályokat hozni, melyek következtében aztán ez a képviselöház, a mennyiben tudniillik a nép, az úgynevezett canaille (söpredék) választaná ugyan, de abba mind csak a vagyon és rang embereit lehetne választania ; egyebek közt pl. egy oly törvény ho­zatala által, mely kimondaná, hogy a képviselők dijakat nem kap­nak, s legfölebb az útiköltségeket térítené meg az állam. Ekkor az­tán mind úgynevezett tisztességes elem, „egy a mienkből11 jöhetne a házba, mert hát a szépülő főváros is épen oly világvárosi mérvben drágul napról napra, hogy abban aztán a legtalentomosabb szegény ember is, ha képviselői feladatát teljesíteni akarja, meg nem élhet ? így gondolkoznak többen. Mi is, a mikor csak pénzügyeink siralmas áliapotáról van szó, a takarékosság elvét hangsúlyozzuk, mint átalán mostanság min­denki, a mienknél sokkal ékesebb nyelven. A szóban, beszédben soha nem voltunk szegények, hanem hát mikor követi a józan intel­meket majd a gyakorlatilag hasznos cselekvés ? Ha erre egyátalán képesek vagyunk, akkor ez bizonynyal csak akkor fog elkövetkez­ni, midőn a képviseletben számánál vagy szellemi erejénél fogva túlsúlyra fog vergődni azon elem, mely már természeténél fogva a takarékosság elvének hódol, melynek voltakép legbensőbb érde­kében áll, hogy az államháztartásban takarékosak legyünk. Ezen elem pedig nem más, mint a dolgozó, izzadó és nélkülözni megta­nult munkás emberek nagy tömege, kiknek, ha önmaguk ügyét elá­rulni nem akarják, érdekük parancsolja, kötelességük és feladatuk, a dologtalan és pazar herék osztályának kárhozatos gazdálkodá­sát elíenőrizni és bttíös üzelraeiket lehetőleg mérsékelni, addig is, mig idő és alkalom lesz ez osztályt a hasznos munkálkodásra kény­szerítés által egyátalán megszüntetni. Ha a képviseleti felelős kormány-rendszer oly furfangosan van berendezve, hogy abban nem a nép, hanem megint csak a nagy va­gyon és kiváltságos rend a gazda, akkor e rendszer főcélja, lénye­ge, alapeszméje: a többséguralma, ki van játszva. A legterjedelmesebb gépezetet egyetlen kis szög módosításá­val teljesen haszontalanná lehet tenni. A gőzösök kazánján egy kÍ8ujnyi csavar azt a roppant eredményt idézi elő, hogy a fölfelé indult gőzös egyszerre aláfelé megy. A parlamentarizmusban is egy, igen csekélynek látszó rendszabály az eredetivel ellenkező cél elérésére vezet. L'órinczfy János. Művészeti állapotaink. II. S z i n ü g y. Azon pár évtized óta, mióta a vidéki színészet hazánkban némi lendületet vön, s egyes jobb, derekasan szervezett s jól vezetett pro­vinciális színtársulatok is keletkeztek, melyek elég bátorsággal bír­nak időről-időre a magasabb igényű, sőt, mnndhatjuk, elkényezte­tett fővárosban, Budapesten is szerencsét próbálni, — ez idő óta, azon tapasztalatra jutottunk, hogy — nem számitva azokat, hol ál­landó színházak, s ezekben egyszersmind állandó s többé kevésbbé-<| T Á R G A. & II. József a párbajról. A mai társadalmi viszonyok egyik legveszélyesebb, de egy­szersmind legoktalanabb kinövése, a párbaj, az álbecsérzet meg­sértésének eme minden józan észjárással homlokegyenest ellenkező megtorlás-módja, napjainkban már nálunk, itt városunkban is má­niává, ragálylyá kezd válni és pedig oly mérv- és modorban, hogy ha szánalomra méltók nem volnának, egyes jelenetekről el lehetne mondani, hogy : difficile est satyram non scribere. A párbaj oktalanságáról már sokat Írtak. S ha e nyomorú fe­kélyt még sem lehetett a józan polgárosultságnak a társadalom tes­téből kiirtani : annak nem a párbaj ellen felhozott érvek gyözere- jének gyöngesége, hanem a társadalom szelleméletének kóros álla­pota az oka. Nincs itt szándokunk a párbaj elleni érveket újra felsorolni. Akit e tárgyban a számtalan gyászos példák bizonyságai meg nem győznek, azelőtt hasztalan hordja fel a logika megdönthetien érveit. Célunk ezúttal egy tekintélyi bizonyitékot idézni, s ebben föltün­tetni : hogyan vélekedett s Ítélt a párbaj felől korának legnagyobb fértia, II. József császár, ki, midőn tapasztalta, mily veszélyes mér­vet vön a párbaj-mánia a hadseregben, egy alkalomból a következő fejedelmi leiratot intézte b. Lascy államministerhez. „Tábornok ur ! Gr. Károlyit és van dér Werft századost küldje ön azonnal fogságra. A gróf, heves, ifjú, s származásánál fogva té­ves becBületfogalmaktól van elfogulva. A százados pedig egy vén baka, aki minden ügyet kard- és pisztolylyal akar eldönteni, s ki az ifjú gróf kihívását mindjárt szenvedélyesen fogadta. Én semmiféle párbajt nem akarok s nem tűrök hadseregem­nél, megvetem azok elveit, kik a párbajt védik, s helyeslik, s egy­mást hidegvérrel gyilkolják le. Ha vannak tisztjeim, kik ellenséges veszélylyel hősileg állnak szembe: ezeket nagyra becsülöm; a kö­zöny, melyet ily alkalmakkor a halál iránt tanultának, hasznára válik a honnak és saját becstiletöknek. De ba közöttök oly férfiak is akadnak, kik ellenségeik elleni boszujok- és haragjoknak mindent feláldozni képesek, az ilyeneket megvetem, s az ilyen embert nem tartom különbnek egy vad római gladiátornál. Tartson ön haditörvényt mindkét tiszt fölött, vizsgálja meg azon részrehajlatlansággal, melyet minden bírótól megkövetelek, visszálkodásuk tárgyát, s aki közölök hibásabb ; az legyen a sors és a törvény áldozata. Oly barbár szokást, mely a Tamerlánok és és Bajazetek kor­szakába való, el akarok nyomni és megbüntetni, habár tisztjeimnek fele vész is utána. Még vannak férfiak, kik a hősiesség jellemével a jó és hü alatt­valóét is meg tudják egyeztetni, s ilyenek csak azok lehetnek, kik az állami törvényeket tiszteletben tartják. Közölje, tábornok ur, egy napi parancsban, a tisztekkel ezen kéziratomat, hogy e tárgyban elveimet mindnyájan megismerjék. Lacbsenburg aug. 17-én, 1771. József. A villáin és hatásai. Újabb időkben bármily gyorsan követik is egymást a termé­szettan körébe vágó legérdekesebb s legfontosabb felfedezések : mindazáltal sokszor a legközönségesebb tünemények is makacsul ellenszegülnek minden erős vizsgálódásnak; ezek közétartozik az égiháboru. Azt tudjuk jól, hogy a légkör közönségesen villa­nyos állapotban van, tanúsítják ezt a villanymutatók. A száraz lég­körben úszó felhők a villany igen jó vezetői gyanánt tekintethetnek, mire először Franklin Benjámin figyelmeztető a tudós közönséget (1752), s hogy a villám villanyos tűz, azt bebizonyította papírsár­kányával tett kísérlete által! Könnyű elgondolni, hogy az ilynemű kísérlet veszélylyel jár, mindazáltal találkoztak utánzói, kik sárkány helyett többnyire magasabb helyeken felállított, fölül hegyes, alul pedig szurokkal elszigetelt vaspóznák s ezekkel közlekedő vassodronyok által vonták le a légköri villanyt. Ily vizsgálódó buzgalomnak lett áldozata Sz. Pétervárott 1753 aug. 6-án Reich- mann tanár, ki a légköri vilanyosság észleleténél a vezetőből vélet­len kipattant erős villanyszikra által megöleték. Valóban, az érc­

Next

/
Oldalképek
Tartalom