Eger - hetilap, 1876
1876-06-15 / 24. szám
186 a t örök-déliszláv kérdés hova és mivé lehető kifejlődése és annak az ősz trák-magyar monarchiára nézve létkockáztató nemzetközi1, ktiz- del emmé lehető elfajulása. Hogy a keleti bonyodalmak elébb vagy utóbb hová és mivé lyukadnak ki s azok nyomán micsodás chaos fog elöállani : ezt senki sem tudja megmondani annál inkább, mert Andrássy gróf a hírlapok szerint maga is csak annyiv íl biztatja magát: hogy egy évig talán csak el tart a béke?!? Ez majdnem kétségbeejtő]kilátás. A ki felfogja azt, hogy az egyes nemzetek és államok íétsorsa, azok egész jövője : a magas politika intézőinek jó sikert előidéző sakkhuzásaitól, ügyeskedéseitől és egymásfölé kerekedni tudástól függ ; — a mindazok felett ábránd Délkül észlelődö magyar politikust kiválólag a keleti ügyek időnkénti mozzanatai, változó fordulatai s hova fejlődése aggaszthatják legfélelmesebben; és pedig nagyon méltán. Azon feltételek, a melyeket a déliszláv felkelők nevében elő adtak a béke-alkudozások bevezetése végett, oda mennek ki : mintha azon szerény alattvalók azt kívánnák, hogy a török császár fizessen adót az ő részükre, — továbbá az ö számukra minden megélhetési tényezőkről gondoskodjék a nélkül, hogy ök alattvalói kötelmeik teljesítésén törjék fejőket ; egy szóval minél elébb pusztuljon el a török államiság a pokolba. Az alakoskodó alkudozások egyes mozzanatai azt árulják el, hogy ott azjorosz diplomatiai művészek, a sokszorosan ügyeskedő ámitgatás két kulacsos gonosz szerepét játszák. Azért rettegjünk előre, hogy ezen orosz diplomátiai művészek valahogy minket is be ne húzzanak a credóha, mert ha eddig is calamitásokkal küzdeni kénytelenek valánk, akkor ezekkel még súlyosabban megrohanna leendünk. Löriczfiy János. Városi ügyek. 1870-ik évi juo. hó 11-én Eger városa részéről tartott képviselői ülésben következő ügyek tárgyaltattak: A folyó év május 7 iki ülés jegyzőkönyvének észrevétel nélküli hitelesítése után, elnöklő polgármester előterjeszti, miként a központi választmány tagjai közöl időközben Bánóczy József és Mártonffy Lajos elbalálozván, kiknek helyeik az 1874 ik 33. t. c. 20. § a értelmében választás utján betöltendő; miért is e testületet a választás megejtésére felhívja ; ennek folytán : a hiányzó központi választmány tagjaiul Csiky Sándor és Szederkényi Nándor vá'asz- tattak meg. Felolvastatott megyei főmérnök Kubik Endre ur által cSlba vett — a hatvan első negyedet a makiári külvárossal összekötő ut és hid építés, nem különben a város alsó malma mikénti kiépítésének megvizsgálásával megbízott küldöttség véleményes jelentése, mely szerint mindkét rendbeli építkezést a város részére előnyösnek találta. Tudomásul vétetik, s erről Kubik Endre főmérnök ur azzal értesittetik, hogy az építendő ut és bid tervrajzát, a város részére megküldeni szíveskedjék. A város a'só malma építkezésére vonatkozólag jelentést tevő kü döttség megbizatik, miként az építkezést befejezte után ismét vizsgálja meg, s arról: vajon azt helyesnek s tökéletesnek találta-e? e testülethez jelentést tegyen. Felolvastatott Reincz Rudolf egri lakos kérelme, melyszerint a hernyó le nem szedetése miatt a m. rendörkapitányi hivatal által reá rótt 5 frt. birság alól magát felmentetni kéri. Ezen kérvény feletti határozathozatalra e testület illetéktelen lévén, ez indokból folyamodó kérelmével elutasittatik. Végül elnöki indítvány folytán a kisdedovoda rendezésével Tavaly Antal polgármester elnöklete alatt: Csiky Sándor, Derszib Rudolf, Fülöp József, Fekete Károly, Gyubek Lajos, Szederkényi Nándor képviselők, és Dusárdy József főjegyző bízattak meg. Levelezés. T isza-Fürcd, jun. 2 án 1876. Miként érez a nem várt zaj által csendes fészkéből felriasztott madár? miként, ha oda visszatérvén, azt még feldúlva is találja ? ki tudná azt megmondani. így járt Tisza-Halász községe is az idei nagy árviz által, amint ezt e lapok olvasói is eléggé tudják. Népe visszaköltözködötí már volt telepfészkébe ; de hogy találta? mily állapotban? erről személyesen is meg akarván győződni, épen a tegnapi napon Tisza-Eörvényröl kirándulást intéztem oda egy ladikon többed magammal. De jelenben a Tisza ismét telidesten teli van ; a tiszafüredi rébnél 16' 8" a viz magsssága; s tartósan ömleszti árját a közvetlen rétekre, miket pedig már szép kövér mező kezdett zöld bársonyával beborítani. Mint a futó csillag az égen, repültünk a sebes folyam tükrén, bámulva az ez alatt lévő vizoszlop magasságát, s hátrahagyva vizi utazásunkban kü önféle alakú, szebbnél szebb tiszavölgyi tájképeke1, természet alkotta parkokat, nyílásokat, miket lombos fűzfák, majd ékes koronával biró magas nyárfák vegyesen szegélyeznek. Alig telt bele félóra, már ott termettünk. Úgy tűnt fel előttünk e kis telephely, mint egy a világ szine T Á R G A. Magyar-osztrák Történelmi naptár. Közli : Kiirth\ Jené. J u n i. 1- én. Mátyás király 8000 emberrel Bécsbe vonul 1485. — Szent-Mihàly I. ostroma 1848 2- án. Kolozsvári csata, Rákóczy halálos sebet kap 1660. — A kormány Pestről Szegedre költözik 184^. 3- án. Ausztria, Francia és Angolország jegyzéke az oroszhoz a lengyel ügyben 1863. 4- én. A magentai csata 1859.] — A kormány Debrecenből Pestre megy 1849. 5- én. Nagyváradot megmenti Heister a töröktől 1692. — Genua mngadja magát az osztráknak 1800. 6 án. Thurn, hadával Bécs alatt fenyegeti II. Ferdinandot 1619 — Az ónodi gyűlésen Túróé követei legyilkoltalak 1707. — Perczel 9000 emberrel üldözni indúl Jellasich 25000 emberét 1849. 7- én. Lipót császár népfelkelést rendel a török ellen 1663. — Zieby helyébe Majláth neveztetik ki 1865. 8- án. I. Ferenc József császár magyar királylyá koronázta- tik 1867. 9- ód. I. Ferenc császár N ipoleon fiának keresztatyja 1811. — Kossuth Bemet megkínálja a fövezérséggel. 1848. — A katonai fö- törvényszék megszüntetése 1865. 10- én. Rác reactio az unió miatt 1848. — Milos szerb fejedelem meggyilkoltatik 1868. 11- én. Katonai zavargások Pesten, — 200,000 honvéd — megszavazva, erdélyi unió 1848. 12- én. Bach miniszter Becsben; — Hrabovszky megrohanja Kalocsát 1848. — Miksa császár Mexikóba vonúl 1864. 13- án. Csornai csata, Salm herceg elfogatik 1849. 14 én. A marengoi — 1800, — a győri — 1807 ; — a hegyesi csaták 1849. — Ausztria szerződése a Portával 1854. — Poroszország 6 hadcsapatot tesz mozgóvá 1859. 15 én. Meghalt Habsburg Rudolf 1291. — Zavarok Prágában 1848. 16- án. Zsigárdi csata, a magyar hátrál 1849. 17- én. Paskiewitsch átlépi a magyar határt 1849. — A bor- vát-magyar regnicoláris küldöttség utolsó sikertelen ülése 1866. 18 án. Károly herceg megkezdi Buda ostromát 1686. — Kol- linnál Daum megveri Nagy Frigyest ; — alapúi a Mária Terézia- rend 1757. — Waterloo, 1815. 19 én. Magyarország basaság 1547. — Miksa mexikói császár agjonlövetik 1867. 20 án. A pozsonyi országgyűlés megerősíti III. Károly prag- matica sanctioját 1722. A magyar kormány a vésztörvényszéket megszünteti 1849. — A kolozsvári országgyűlés feloszlatása 1863. — Osztrák-olasz hadüzenet 1866. — A szebeni országgyűlés határozatai megsemmisiUetnek 1867. 21 én. Ütközet Perednél, Görgey megveretik 1849. — A porosz hadat tizen; — az országgyűlés elnapoltatik 1866. 22-cn. Győr megadja magát a franciának 1809. — Birodalmi gyűlés Bécsben 1848. — A porosz király találkozása Ferenc József császárral Karlsbadban 1864.