Eger - hetilap, 1876
1876-06-08 / 23. szám
XY. ér-folyam. 23. szám. 1876. junins 8 áu. Előfizetési dij : Egész évre , Félévre jegyed évre . Egy hónapra Egyes szám 3 ft — kr. 3 ft 50 kr, ! ft SO kr.- 45 kr.- 13 kr. Hirdetésekért: minden 3 hasábzott petit sorhely után 6, béivegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit sorhelyért lő kr tizettetik. Politikai s vegyes tartalma hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Kiadó hivatal : a lysienmi nyomda. Előfizetéseket elfogad : a szerkesztőség (Széchenyi-utca zsebközben 24. sz.) és Szolcsányi Gy. könyvkereskedése (Alapítványi uj ház a lyceum átellenében) s minden k. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő: egyszeri közzétételért 1 frt. 30 kr Nemzeti irodalmunk. (Vége.) Leginkább a magyar népre nézve nem csak fontos, de szükséges feladat is az, hogy az irodalom, mily a nevelés és közműveltség töményeinek neikülözhetlen kiegészítő részét képezi, felkarol- tassék, pártoltpssék, szilárdittassék. Már azon magas történeti kitüntetés is, miszerint e szép hon ami nevünket viseli,kötelességünkké teszi, hogy minden Léptársaink közt igyekezzünk a legműveltebbek lenni, de kötelességünkké teszi saját nemzetiségünk ápolása, melynek eredete idejétől tápláléka s fentartója volt az irodalom. Így tudjuk a XIII—XVII századbeli hiteles történetírók emlékeiből, bogy már a hunoknak, és ezek őseinek a scytbákcak tajátjegyti betűik, keleti szabású, jobbról balra menő, papir es tenta nélkül könnyen megeshető irásmódjok volt. Berosus őskori iró állítja, mikép a scythák a hunok ősei, nagyon kedvelvén a történet-irást, egész könyveket ittak fejedelmeik-és vitéztársaikról. Szent Jeromos Laetuehcz irt levelében igy szól : „Letette tegzeit az örmény, hun- nok tanulják a zsoltárokat, a hideg Scythia gőzöl a hit melegétől.“ Krisztus urunk születése után 427. azt mondja: „A zsidó szent könyvek nem csak görög, hanem scytha nyelvre is le vannak fordítva.“— Menander végre említi: „Scyiharum legatos Byzantium venisse, literal que scytbico charactere scripts» atlulisse.“ Mennyire érzék nemzeti nyelvök határtalan becsét a huncok Etele alatt Pannóniában, abból is kitűnik, hogy a Ingázott tartományokba azt bevinni s terjeszteni iparkodtak : „Etele — úgymond Álcyom'us — a meghódított olasz földön eltiltván a latin szó használatát, országából mestereket küldött, kik az olaszokat bunn nyelvre tanítanák.“ Hegy az e nemzetségből származott Árpád Eépe kellemdús nyelvét fentartetta, egyedül annak tulajdonithaió, hogy iránta különös vonzalommal viseltetvén, azt, mint legbi esesebb kincsét szerette s féltékenyen őrizte ; mit ba nem tesz, a gotbok, alánok, longobardok, vandalok, kik különféle nemzetek közt történt letelepedések alkalmával nemzetisé- gökkel együtt ősi nyelvüket is elvesztették — sorsára jut bizonyára. X. században a honszervezö király sz. István minél jobban azon volt, hogy az irodalmat s vele a tudományokat virágzásba hozza, s hogy ezt elérhesse, sok jeles tanárokat hozott az országba. Esztergomban az érsekség főhelyén fényes iskolát alapított, mely a szép- müvészetek és hittudomány tanításán kívül jogtudományi osztálylyal is jeleskedvén, rövid idő alatt annyira elhiresült, hogy a XIII. században, jeles tanítói és számos tanítványai tekintetéből, az akkor legvirágzóbb párisi főiskolával hasonlittaték egybe. Ha nemzetünk közép korába tekintünk, úgy találjuk, bogy a nagyemlékű Mátyás alatt az irodalom hazánkban majd csak nem a tetőpontját értp, azon különbséggel, hogy ekkor már a diák nyelv diadalmaskodott nemzeti nyelvünkör. És ez igy maradt három egész századig. Nyelvünk s irodalmunk állapota egy század előtt, miután fensőbb köreink német és francia jellemet öltének, nem csupán ktilviseletre, de szellemre nézve is, tanintézeteink — a jövendő ezen veteményes kertjei — a helyett, hogy nemzetiségünk ébresztését sápolását eszközölték volna, latinos növelésben részesiték az ifjúságot. Rotíiai nyelven szólott a tudomány. A magyar nyelv csak nem idegenné lön saját honában. Kimerült, s áléit beteg gyanánt látszott szenderegni a nemzet. Lassankint tűnni kezde a zsibbaeztó álom; ébresztő szózatok zengtek a hazában, Széchényi István, már eme kor küzdelmeiben az elsők között foglalt helyet. Már első fellépése oly megdöbbentő hatású vala, hogy a kik láták s baliák, a haza szebb jövőjének reménysugarát látták benne fellövelni. Az 1825. országgyűlésen ugyan is arról volt a főrendi táblán a tanácskozás, hogy a magyar nyelv, irodalom és tudományosság emelésére hogyan lehetne egy tudós társaságot állítani, s a f'elállitandót hogyan lehetne legcélszerűbben biztosítani? Ekkor előlép egy, akborig csak a nagyok termeiben ismert, de a közéletben egészen ismeretlen Széchényi, s egész évi jövedelmét, hatvan ezer forintot a felállítandó Akadémiára áldozza. E csoda-példa varázserővel hatott a jelen volt nagyokra, számos követőre talált, és Széchényi mintegy „légyen11 szavára a magyar akadémia megalakult. E perctől fogva nem volt nagy és nemes lelkének más gondolata, más törekvése, más vágya, mint hogy a magyar fajt az európai polgárosodás ösvényén önállólag, de biztosan azon magas pontra vezesse, melyre szellemi tehetségei-s nemes tulajdonainál fogva hivatva van. Gondja volt tehát, mihelyt a tett terére lépett, tettei s könyvei állal forradalmat idézni elő az eszmében, közszellembe», mely az irodalomban nyilvánult. Szellemi müvei milló agyat hoztak mozgásba, kimerithetlen eszmecserére szolgáltattak alkalmat, németre fordittattak, európai hine kaptak. Széchényi teremté nálunk a politikai irodalmat. írásmódja oly sajátságos, hogy a legügyesebbek által is csak tökéletlenül utánozható. Tele van közbeszúrásokka), kitérésekkel, de azért az egészen a legnagyobb következetesség, a logika vonul végig. Hosszú közmondatai olykor fárasztók lennének, de enyhíti azokat az eszmék gazdagsága, az elmés ötletek, a jóizü, táplálatos tartalom, — csípős gúnyor. A nemzeti irodalmat szabad mozgásba hozván, azonnal ama közvélemény ellen : hogy a magyar dicsősége örökre lealkonyodott, tiltakozott, s áilitá, hogy a nemzet dicsőségére a múltban nem talált, s hogy a „magyar nem \ olt ; hanem a magyar lesz.“ A nemzetnek erőtől pezsgő része szentirás gyanánt vette a jóslatot, hogy a magyar lesz, s a magyar fiatal nemzet lön, s Széchenyit a nemzet megváltójául tekintette. Ha a nemzet örök emlékében maradandó nagy mesterünknek a nemzeti irodalom terjesztésében nyomdokit követni akarjuk, tegyünk életben maradásáért annyit, a mennyit teletünk. „Munkálkodjunk, mig nappal van.“ Idővel a mustármag árnyékos fává növi ki magát. A sötétség és halál árnyékában ülő népek fölött világosság napja kél. Nem feladatunk itt fejtegetni, mi és mennyi segély nyújtott az irodalom a nemzet-életnek és a közvagyonosedásnab, vagy a művelődésnek. Számítsa fel kiki, mit nyújtott az irodalomnak, tegye keblére kezét és vizsgálja meg, mennyit merített adományáért viszont a szív nemesbüléséböl, az értelem gyarapodásából, s a számadás készen leend ; mert hiszen itt nem egyet egyért vesz, mint az iparmtivekből, hanem mindig százakat vesz az egyesekért a fogyasztó. Kimutatja az iparos és kereskedő, mennyibe került a foszlány vagy dohány, melyet fogyasztás végett elad, s annyit követel min den fogyasztótól, mennyibe iparcikkje kerül. Százakba és ezrekbe kerül egy könyv, egy lap kiállítása, garasaiért mind az egész művet élvezi minden olvasó, és nemhogy elfogyna élvezet által, de sőt megmarad évről évre, fiúról fiúra, s mind annyiszor tanulságot és élvet nyújt az irodalmi termény : miszerint a fogyasztónak nyernie kell. Nemzetünk, mely hajdan is élt, de inkább csak testi életet, néhány évvel kezdé méltányolni, ápolni és növelni az irodalmat. Mindnyájén szeretjük örökösnek hinni a nemzet-életet, ez is ifjúságunk jele, de a történet int: halandó és múlandó e világon minden élet, minden test. Isten kezében van ezen életek fonala, és bármily erősnek véljük is mi magunkat, nem tudhatjuk, meddig nyujtatik. Egyedül állunk e nagy világon, sokkal kisebb és gyöngébb testtel,
