Eger - hetilap, 1876

1876-05-04 / 18. szám

138

lyilag s számvitelileg tUrlietö, tisztességes számlát tudjon, chablou nélkül, kiállítani; — s csak jó szerencséje, hi ipiros-tanoac korában mestere s az iparos-segédek nyers bánásmódja, s dicstelen példája alatt ártatlan kedélye, s erkölcse is alapjában mrg nem mételyezte- tett, s javitbatlanul meg nem romlott!

Tények, cáfolhatatlan igazságok ezek ! S e szomorú állapoton nem segít, nem segíthet sem a vasárnapi iskoláztatás gyarlóságos, — sem az úgynevezett „legény-egyletek11 többnyire egyoldalú, s tévesztett irányú intézménye, mely utóbbiban az iparos segédek, a helyett, hogy idő és körülmények szerint, némi legszükségesebb szakismeretekre, pl. helyes anyanyelvi irályra, számvetésre, némi könyvvitelre, rajzra, s az ipar- és gyárlizlet különböző ágaiban naponta fölmerülő újabb találmányok, tökélyesbitett intézkedések, eszközök s gépek stb. megismerésére, vonzó, megkedveltető modorban oktat tatnának, többnyire énekléssel, vers szavalással, színdarabok előadásával, s több efféle rájoknézve kevés becsű, haszontalan, vagy legalább is fölösleges dolgokkal foglalják el őket.

Szakiskola kell ide !

(Folytatjuk.)

Egy iparos polgár.

Munkás-gyűlés városunkban.

A közelebbi napokban Ihrlinger, a hírhedt „Munkások heti krónikája" cimti budapesti zuglap névleges szerkesztője, egyik hasonszőrű társával, Egerbe jött, s itt egy pár ismert „elvbarátjuk11 összekolompolásával, a múlt vasárnap, a lefolyt hó utolsó napján, a „Dobó11 cirnü sorház helyi-égében munkás-gyűlést hittak egybe.

A gyülekezet korán sem volt oly népes, mint az illetők remél ték, mit egyikök, mint sajnos körülményt említett föl.

Az összejövetel céljául a budapesti agitátorok azon inditvány- nyal léptek föl, miszerint az egri munkásosztály lépjen be a fővárosban alakult „munkás betegsegélyzö egyletbe,11 melynek kormáuy- hatóságilag helybenhagyott alapszabályai szerint, azon munkás, ki az egyletbe lép, a szerint, amint heti 10, 15, vagy 20 kr fizetésére kötelezi magát, betegsége esetére, heti dija arányához képest 3,

4.50 és illetőleg 6 Irtuyi heti segélydijban s egyszersmind ingyen orvosi ápolásban és gyógyszerekben részesittetik.

Voltak a gyűlésen egri munkás polgártársainknak némely őszinte barátjai is jelen, kik azokat a belépésre nézve, kellő óvatosságra intették, s az elhamarkodástól visszatartani törekedtek, kifejtvén, miszerint e valóbau nemes és pártolásra méltó célt itthon, saját körükben is célszerűn elérhetik, és sokkal hasznosabban valósíthatják, ahelyett, hogy a budapesti egyletnek alárendelve, annak nehézkes és bizonytalan eljárásától tegyék magokat függőkké. Ebből azután némi vita fejlődött ki, mely azonban folyvást az ildo- mosság korlátái közt maradt. Ennek tulajdoníthatni, hogy a budapesti hírhedt agitátorok, kiket, mint hírlapi ténykedésükből eléggé gyanítható, valószínűleg más egyéb célok vezérlettek ide, mondhatni, süker nélkül, s nem valami rózsás kedv s remények közt hagyták ide városunkat. Lehet azonban, hogy itt tervöknek mégis megnyertek néhány dologtalan, üres fejű, vagy hóbortos eszmékkel saturált agyvelejű proselytát. Úgy halljuk, hogy a betegsegélyzö- egyletnek is fogtak egy csomó jámbor tagot, sőt azt hiresztelték, hogy a Scbvartzféle gőzmalom küldöttei is kijelentették az egyletbe lépésöket mintegy 70 munkással. Hiteles forrásból értesültünk azonban, hegy a gőzmalom tulajdonosai, kik ily betegsegélyzö egyletet saját munkásaik körében, még a gőzmalom lonállása első időszakában alapitottak, stikercsen berendeztek, s föntartanak, dr. Scbvartz Dávid, gözmalmi rendes orvos tanácsára, — kit a budapesti agitátor urak, szép Ígéretekkel, minden áron törekedtek ügyöknek megayer- ni, — e dologról tudni sem akarnak.

Részünkről egyelőre mi sem terjeszkedünk tovább, mi*t hogy munkás polgártársainkat őszintén figyelmeztetjük e tárgyban a legkörültekintőbb óvatosságra. Okuljauak azon szomorú tényekből, melyek hasonló budapesti szédelgő egyletek csúfos bukása által, ezrektől fosztották meg hazánk szegény félrevezetett polgárait.

Oly népes városban, mint Eger, hol a munkás-osztály oly tekintélyes számot képvisel, s hol a célt két virágzó kórház előnyei is tetemesen megkönnyítik, ily valóban szükséges és rendkívül fontos betegsegélyzö egylet fölállítása önállólag s függetlenül is teljes sükerrel eszközölhető. E kérdést egyébiránt, alkalmilag még bővebben fogjuk tárgyalni.

A T Á R G A. §*A vasgyuró.

— Klassikus elbeszélés. —

KUrlIii Jenőtől.

Ahol a part szakad.

— Ez már sok !

Hatezer év repült el fölöttem. . . .

. . . Hát te mit nevetsz itt, mint egy tibaréna, mely népről azt írja Terentius, vagy más, hogy addig nevetett, mig szája füléig repedt; s akkor még egyet kacagva, ki kacagta magát az árnyékvilágból.

Rettenetes állapot !

Ha nem beszélek, megfojt a méreg; — s ha beszélek, el lehetek rá készülve, hogy ez a félrecsavart fejti fiatal óriás meghal — örömében, mint Chilo, Pbilistion, Diagoras, Juventius, Pbilippides, vagy Philemon poéta, midőn látta, mily passióval eszi a fügét asztaláról egy szamár.

Négy ember van, kiket valóban respektálok :

Anaxagóras, Sokrates, Cátó és Fttlöp római császár, mert ezekről az van megírva, hogy sóba sem nevettek.

Crassus ... ez már nevetett, életében egyszer.

Borzasztó népség az az iróbad !

Siresius könyvet irt a kopaszságról, Dion a hajfürtről, Hornéi- a béka, s egérről, Favorin a negyednapos hideglelésről, Lucián és Apuleius a szamárról, Themison az útifűről, Ephron a nevetésről, Martion a retekről, Homér a borról, Hipokrates a daráról, Orpheus és Hesiod a veszekedésről, Demokrit a 4-es számról Pythagoras a hagymáról, Diodes a répáról, Chrisippus a káposztáról, Phanitas a csalánról, Asklepiades a mustról, Cató a kelkáposztáról, Massala minden egyes betűről, Merő a szúnyogról, Erasmus a bolondságról.

Homér leírja, hogy milyen volt Ulysses kutyája a Ragus; Ju- venál Atalantéét az Aurát, és Kodrusét a Chiront ; Coelius Lisima- cbusét a Doridest; Propertius' Aretusáét a Graucist ; Virgil Xeno- phontét a Hilaxot, Ovid Erigonesét a Mérát és Actionét a Métát ; Mantuauus Atíalusét a Catenáriust és Lucernáriust.

Virgil csaknem lepi ágálja Castor lovát a Cillárt; Cares Nagy Sándor ökörfejü lovát a Bucefalt ; Tranquiilua Caesar lovát a Doi- anirát, melynek lábai ujjakkal voltak ellátva ; Homér Hectorét a szélsebes Aethont ; Politian, Claudiau és Virgil Achilleséit, a harapós Xantusi és rugós Bált; Piutarch Cyrusét a vad Pelacest; Dión Cassius Adrianét a Boristhenest, mely síremléket is kapott; Virgil Evander fiáét az Aethont, mely gazdája temetésén könyezett; Clau- dián Plútóéit az Orneust, Nicteust, Ditist, Alastort. . .

De azt, mi valamennyi ló és kutya-névnél érdekesebb volna, nem említi egyik sem .... legalább én nem olvastam sehol, miért nevetett, Crassus akkor egyszer életében!

És miért nevetsz te most, te anthrogophag, te massagéta !!

Vagy úgy !... mert 6000 évről beszéltem ötven évem dacára ! !

Vagy azt hiszed, nem éreztem át már ezerszer Adám keserűségét, midőn Évát megátkozta egy alma miatt!

Nem hallom gyakran álmomban is Ábel halálkiáltását? Jubal fnrollyáját, Tubalkain kalapácsütéseit.

Csalódol !

A múlt, rám nézve nem múlt, mert beleélem magamat.

Nimróddal csodálkozom az első elejtett vad hullája fölött ; Dejacessel bámulom a koronát; Cheopssal büszkén tekintek a busz év alatt épült gúlára, mely miatt annyira szegénynyé lett, hogy lányát kelLtt eladnia; érzem Sostrata büszkeségét, midőn megtekinti az általa épített pbarosi tornyot ; látom Semiramist sétálni a 3U0 torouynyal, 100 kapuval pompázó Babilonnak 200 láb magas, 50 láb széles falain, és; résztveszek az építő Cresiphon örömmámorában ;