Eger - hetilap, 1875

1875-10-28 / 43. szám

340 ruházati szükségleteinek előállítására megkívántaié posztó, és egyéb ilyuemü cikkeket hazai gyárakból szerezze be, és az ily­nemű szükségletek biztosítása iránt az illető gyárosokkal szerző­désre lépjen. Ennek kapcsán olvastatott a pénzügyi s gazdasági szakosztály előterjesztése. A megye a hazai szövészeti gyárnak emelését célzó ezen in­tézkedést örömmel üdvözli, és készséggel kiván közreműködni ezen nemzetgazdászati szempontból nagy fontosságú ügy előmozdí­tásánál, annál inkább, mert hazánk a posztó gyártáshoz szükséges nyers anyag birtokában lévén, a már virágzásnak indult, de ked­vezőtlen körülmények következtében ismét hanyatlott iparág isméti felvirágoztatása és állandó biztosítása majdnem kizárólag csak attól van feltételezve, hogy a gyári termények részére állandó fo­gyasztók biztosíttassanak, mi pedig nagy részben az által elérhető, ha a törvényhatóságok pontos szükségleteiket kizárólag hazai gyá­rakból beszerzik, ezeknél fogva elhatároztatik, miszerint a megyei közbiztonsági és szolga-személyzet ruházati felszereléséhez meg­kivántató posztó s egyébb ilyuetpü cikkek az 1876. évtől kezdve, kizárólag hazai gyárakból fognak beszereztetni, s e végből az átla­gos évenkiuti szükségletnek, és a legutóbbi ez évben beszerzése közép árak közlése mellett, hazai posztó-szövészeti gyárak felhi- vandók, hogy arra nézve, mily feltételek mellett hajlandók jó minő­ségű gyártmányt szállítani, és ez iránt szerződési kötelezettséget vállalni, nyilatkozzanak, mely intézkedés megtételével és az ered­mény bejelentésével a megyei alispán megbizatik. Hirfüzér. *(Zene-estélyek.) A helyben állomásozó 60.sz.bg. Wasagyalog- sorezred t. parancsnoksága s tisztikara szívélyességéből az ezred zenekara által a jelen idényben is fognak, a múlt éviekhez hasonló zene-reuniók az ó-casino termében, a helybeli szegények javára tartatni. E célra a nevezett casino-társulat a termet dij nélkül aján­lotta fel, s egyszersmind annak fűtéséről s világításáról is nernes- lelküleg gondoskodik, bogy a bevétel annál csonkitatlanabbul adassék át az üdvös célnak. Az ezred-parancsnokság nevében ezen­nel tiszteletteljesen hívjuk fel városunk zenekedvelő, s minden jó és szépért lelkesedni tudó müveit közönségét e zene-estélyek^, pár­bejött a magyar világ, s ujjal mutogattak a kétlábú kaméleonra. (Ily névvel tisztelte öt meg a publicum.) Oh sors ! mért nem bírtál adui az időben Kukutgcheknak egy drága fiút, hogy Deák Ferenc keresztfiává lehetett volna ! De a sors jó sors volt, s amit ekkor elmulasztott., magadta akkor, midőn a rövid alkotmányos nap kezdett lenyugodni, és Pálffy képezte egy személyben az egész országgyűlést. 1861-ben született a kis M óric. K ü k ti 1 lő y siet személyesen a grófhoz, s nem tágít: míg -ké­rése meg nem hallgattatik, Ismét kezdődik tehát az emelkedés! 1863-ban Ant al, Schmerling Antal lovag keresztfia, meg­erősíti e reményben . . . . Azonban a végzet kardot húzott ellene ! A tekintélyek kora lejárt! 1863-ban Schmerling komáját egy ujjal sem nézték többnek, mint akármelyik falusi bíróét .... Hát még midőn 1865-ben ez utolsó remény is beadta lemondását ? ! 12 fiú állott körülötte. Mind a 12 csak emlékeit keseritéü Mindannyian nagy emberek teresztfiai . . . s még is ö, az apa mi hasznát veszi ennek ? ! Báró Weselényi Miklós meghalt 1850. Metternich- Winneburg Kelemen, Vencel, Nepomuk, Lothár herceg meghalt 1859. József nádor 1847. István nádor él, de nem nádor ! Kossuth Lajos bujdosik. Bach Sándor Antal István báró Rómában követ . . . legfeljebb leikéért tehet valamit. Haynau Gyula Jakab báró meghalt 1853. Vindischgratz Alfréd, Candid, Ferdinand herceg meghalt 1862. Paskewitsch Iván Feodorowitsch, eriváni gróf, varsói herceg meghalt 1856. tolása- s illetőleg tömeges látogatására, mely, csekély áldozat mel­lett, a jelen holt idényben valódi nemesebb müélvet igér. Csak ily élénk részvét mellett eredményezhet a nemes cél nagyobb, U múlt évihez hasonló sükert, mely a helyi szegényeknek, a közönség jó­tékony filléreiből, a lefolyt évben 583 frt 28 krt. juttatott, és szá­mos ínséggel küzdő család szemeiben fakasztá föl a hála-érzet könyeit. Az e 1 s ö ily nemű zene-reunio jövő szombaton, f. hó 30-án, délut. 5 órakor veendi a nevezett helyiségben kezdetét, s a követ­kező érdekes műsort tartalmazza: 1. Dallam nyitány. Metzger. 2. „A szerelem szárnyain" keringő. Keler B. 3. A madár a fán, (magán- be^edtire). Hauser. 4. Ábránd „Faust" dalm. Gounod. 5. Velencei serenade (magáu-bájkürtre, uj). Keler B. 6. Csokor Offenbach „Mdme Herzog" daim. Opelt. 7. Bramin-induló. Suppé. * (Személyzetiek.) Bállá József tiszanánai plébános s a ti- száninneni egyházkerület jegyzője, ugyané kerület alesperesévé neveztetett. *( Az ij minister elnök.) A hivatalos „Bp. Közlöny" f. hó 20-áról keltezett kir. leiratban hozza b. Wenckheim Bélának, ismételt kérelmére, a magyar ministerelnökségtől való fölmentését, s Tisza Kálmán beltigymiuisternek kormányelnökké történt kineveztetését. * (Meghívás.) Az egri polgári lövész-egylet által e hó 31-én, nov. 1. és 2 áu tartandó zárünnepélyre és liba-lövésre a tisztelt kö­zönség meghivatik. Fekete Sándor, lövészmester. * (Gr. Koháry István költeményei,) Kandra Kabos, szorgal­mas ifjú történetbuvárunk, lapunk munkatársa, tudósit bennünket, miszerint Tancsa L. derék egri iparos utján, birtokába jutott gr. K o h á ry István, XVII. századbeli lantosunk verses könyvé­nek, melynek első részét a költő sajátkezüleg irta mankácsi fogsá­gában, második részét pedig jóakarója tolla által íratta, miután a költő jobbját Eger védelmében elveszté. Ifjú történészünk a mü- ■^íit közelebbről a történelmi társulatnak szándékozik bemutatni. Ç~fflézèrvirágok*) című népies beszélygytijteményére előfize­tési hirdet barátunk Vineze Alajos. A munka 10 íven karácsonyra jelenend meg ; előfizetési dija 50 kr. Előfizethetni a „Népújság" szerkesztőségénél, vagy a szerzőnél, a lyceumban. A megjelenendő csinos beszélygyiljteményt ajánljuk olvasóink figyelmébe. * (Kávéház megnyitás.) A megyeházutcai Vavrikféle házban lé­vő ó-kávéházat közelebbről Licskó János, volt pesti jó nevű fényké­pész bérbe vevén, azt ízléssel és csinnal rendezte be. A kávéházat Schlik Ferenc, bassanoi s weisskircheni gróf, meghalt 1862. Pállfty Mór gróf nem segíthet. Schmerling Antal lovag troppirozta magát .... Mi lehetne tehát ő most már, mint egy erkölcsileg tönkreju­tott ember, kit szánnak a jószivüek, ignorálnak a kevésbbé jó sziviíek, e’s gúnyolnak az éppen nem jó szivüsk. .... Még egyszer derülni látszik a remény napja. 1866-ban születik egy fia. Furcsa idő volt az ! Nem tudhatta azonban, kinek pártfogását érdemes keresni?! Küküllöy hónapokig vár a fiú keresztelésével . . . . Tanult a múltban, biztos alapra akar most építeni. Kineveztetik Belcredi. Az uj minister dualismusrai hajlama állandóságot igér. Küküllöy folyamodványa útra indúl. Napok, hetek múlnak el, válasz nem érkezik .... Febr. 18-án 1867. átjárja a hir az országot, hogy Andrássy Gyula gróf van kinevezve független felelős minister-elnöknek. Küküllöy szeretné, ha folyamodványa elveszett volna a p o s t á n. Fájdalom ! nem veszett el. Kérésére febr. 19 én megkapja a kedvező választ. Szaniszló ur vágja a levelet a földhöz, kereszteltetik a még eddig névtelen gyereket Jud ásnak .. . elbujdosik a világból, le­mond, a nyilvánosság dicsőségéről, regulázni iparkodik fiait, kik közül az anyaköuyvbe Küküllöy névre beirott Miklós, Kelemen, József, István, Lajos, Mór, Antal folytonos háborút visel a Kuku- tschekre beirott Sándor, Gyula, Alfréd, Iván, Ferenc elleD. Júdás semleges, mert nem tudja, mily néven van bejegyezve. Sic transit gloria mundi!

Next

/
Oldalképek
Tartalom