Eger - hetilap, 1875
1875-02-18 / 7. szám
54 részvéte mellett. A bizottság titkárául, a törvény értelmében az egyik megyei jegyző, Simáczius G. megválasztatván, a bizottság egyelőre elhatározta, hogy a szükséges stat. mintázatok megküldésére az illető ministeriumot fölkéri, s a bizotts. rendszeres munkál- kodási módozatait illetőleg egy javaslati terv kidolgozására egy albizottságot hivott fel : melybe tagokul: Fülöp József, dr. Albert Ferenc, Szabó Ignác, Vavrik Endre, Babócsay György, Zalár József, Kiss István, Greiner Miksa és Szokolay Lajos urak választattak meg. * (Az utóbbi sétahangverseny jövedelme) 27 frt 20 kr. az eddigi eljárás szerint, az egri házi szegények javára az irgalmas nénék kezeibe szolgáltatott át. * (A miniszterválságra) nézve, lapunk zártáig biztos hírek nem érkeztek. Bittó kormányelnök az összes ministerium nevében ö felségénél beadta lemondását. Tisza K. Becsbe hivatott. * (Elismervény.) Eger városa hatvani l-sö és 2-ik bitfelekezeti felnőttek oktatása költségeinek fedezése céljából megtartott farsangi estély tiszta jövedelmének fele része, vagyis 5 forint, az egri dologház javára kezemhez fizettetvén — az ezennel nyilvánosan nyugtáztatik. Eger febr. 17 1875. Tavasy Antal, polgármester. * (Egy téli kabát) találtatott a múlt hó utolsó napján tartott népvigalom után az ó-casinó helyiségeiben. A tulajdonos átveheti azt a casinó-eljárója- Bnrony Józsefnél. * (Uj könyvek.) A Franklin-társulat kiadásában közelebbről megjelentek: Az 1874-ik évi törvények. Hivatalos adatok után gyüjté Szeniczey Gusztáv. Ára 1 frt 40 kr. — Az uj vasúti üzlet-szabályzat. Betűrendes tárgymutatóval. Ára 50 kr. — A magyar csődtörvény. Szerkeszté Szeniczey Gusztáv. Ára 60 kr. — A magyar váltó-törvény, a legújabb törvények szerint szerkeszté Szeniczey G. Ára 1 frt. — Â köztörvényhatóságok, községek és első fo- lyamodású bíróságok rendezésére vonatkozó törvények és kir. min. rendeletek gyűjteménye. Egybeállitá Szeniczey G. Ára 80 kr. — A falusi könyvtár XVI. füzete, tartalma : a mezei gazda naptára. Ára 50 kr. — Az egészség könyve. 2 füzet. A legjelesebb kútfők után egybeállitá K.|Beniczky Irma.Egy füzet ára 40kr.— A Bernstein-féle „Természet könyve11 népszerű jelesmti 3—6 füzetei, következő tartalommal : III. füzet. A természet titkos erőiről, I. — Ha egy érzékünkkel több volna. — Ha egy érzékünkkel kevesebb volna. — A különböző vonzerők. — Mit értünk „parány“ alatt? — A tömegek vonzereje. — A hold futása, összehasonlítva egy ágyúgolyó futásával. — A delej (magnet) ereje. — A föld delejes ereje és hatása stb.—IV. füzet. A természet titkos erőiről. II. — A galvanismus jelenségei. — Mit értünk galvani lánc alatt? — A villany-szikra. — A galvani hő. — A villanyos fény gyakorlati al kalmazása. — A villanyos távirdák. — Siemens és Haltke távírdái. — Az iró távirda. — A Caselliféle távirda. — A villanydelejes órák.— Állati vilanyosság stb. —V. fűzet. A természet titkos erőiről. III. A vegyi titkos erők. — A titkos erők különtélesége. — A vegyi hajlamok sorozata. — Mit nevezünk vegyi érvágy és erélynek. — A parányik és a hő. — Mily rokonságban állanak egymással, a vegytan és a vilanyosság ? stb.— VI. füzet. Valami a a vegytanból. I. —A vegytan fontossága az életben. — Mit értünk az úgynevezett „vegyi összeköttetés11 alatt. — Lélekzés és fűtés. — Kísérletek egy gyufával. — Fontos fölfedezés az olcsó fűtés és világitásra nézve. — Szén és gyémánt. —• Apró kísérletek vagy következtetések. — Szervi vegytan stb. — Egy-egy füzet ára 50 kr. * (A magyar tud. akadémia könyvkiadó vállalatára) melegen hívjuk föl t. olvasóink becses figyelmét. Az akadémia ugyanis közelebbről oly eredeti és fordított tudományos müvek kiadását fogja megindítani, melyeknek megválasztásában irodalmunk legszembetűnőbb hiányainak betöltése, és a müveit közönség szükségeinek kielégítése lesznek a fő szempontok. A vállalat három különálló sorozatot karol föl, melynek elseje a történelem, a második az irodalom, és a harmadik a jog- és államtudományok körébe tartozó munkákat fog magában foglalni. Az 1. sorozatból 80 iv, a 2-ik és 3-ikból 60—60 iv fog, 20—30 ivre terjedő kötetekben, évenkint megjelenni. Egy évfolyam ára az 1. sorozatban négy, az utóbbi kettőben három-három forint. A müvek nem bocsáttatnak könyvárusi forgalomba, s csupán csak a vállalat pártoló tagjai által lesznek megszerezhetők. Az aláírás egy sorozatra is elfogadtatik, de három évfolyamra kötelező. A nagybecsű s rendkívül jutányos müvekre aláírhatni szerkesztőségünknél f. e. mart. 10-eig. Ismételve ajánljuk e vállalatot tudománykedvelö t. közönségünk pártolásába. * (Rendőri hírek.) A f. hó 2-án K. Fér. által véletlenül meglőtt Kovács Mór, sebe következtében f. hó 13-án elhalt. A vizsgálat a tettes ellen a kir. tszék előtt foly. — F. hó 14 én Y. B. T. Ferenccel összeveszvén, előbbi, két társával, a haza tért T. Ferenc lakára tört, s ennek jobb szemét késsel egészen kivették. Ez iszonyú tett után, a tanuk állítása nyomán, V. B. azonnal elfogatott s a kir. fe- nyitő t.-széknek átadatott. * (Halálozás) Meghaltak febr. 1 -töl 15-ig. Nagy Antal 2 hét. gyöng. Flódí András ‘/s év. sorv. Miskolczi Rozália */3 év. vör. Szakácsi János 45 év. typh. Csőké Erzsébet 100 év. ör. Bóta Gáspár 2'/2 év. vör. Szász Antal 40 év. sorv. Nagy István 70 év. sorv. Magyary Bertalan F/2 év. sorv. Kelemen Márton 67 év. szélh. Tóth Rudolf i/4 év. sorv. Preuszner Mária 66 év. sorv. Szabó Flórián 25 év. sorv. Brínza Jenő 3/4 év. tüdői. Julicska József */3 év. vör. Konca Anna 60 év. sorv. Pogonyi István y2 év. görcs. Tregova János V/% év. vör. Bozó István 1/2 év. sorv. Cseh János 30 év tüdői. Tóth Apo- lonia 70 év. agg-kór. Horenik Károly V4 év. gyöng. Hajdú Erzsébet 4 év. vör. Sebestyén Bernât 8 év. tor. gy. Losonczy István 13 év. typh. Besztery Zsuzsanna 75 év. agg-kór. Vén János 38 év. sorv. Svéger Johanna 65 év. végelgy. Ráczkay József 66 év. typh. Zen- nen Rozália 13/4 év. sorv. Szentpétery András 13 év. tüdői. Dobos Franciska 30 év. sorv. Miskolczi Terézia 2 hó. vör. Elek Mária 55 év. sorv. Manis Antal 68 év. szélh. Molnár Veronika ‘/4 év. sorv. Magyari János 6 év. tüdői. Nagy Ferenc 73 év. agg-kór. Tarnasv Bernât 28 év. vizk. Zsigmondy Vilmos 22 év. sorv. Bátory András 70 év. aggkór. Csoperányi Ferenc ’/2 év. sz. köh. Körner Erzsébet l/2 év. sz. köh. Farkas István 2 év. sorv. Nagy János 8 év. vör. Vá- rady András 18 év. sorv. Liptai Mihály 75 év. agg-kór. Kovács Erzsébet 12 év. typh. Lustig Regina izr. ‘/.4 év. tüdői. Kovács Móric 26 év. tüdői. Bakó Károly 16 év. görcs. Összesen 51, orvosi ápolás alatt volt 17. Kiadó tulajdonos és felelős szerkesztő : Szabó Ignác. IH'I IH I I I 1IH I llllll 11 I >■ W Közgyűlés. I A hevesmegyei takarékpénztár 1875. március hó 21-én délelőtti 10 órakor + sajtit helyiségében közgyűlést tart. “ÜNÉ Tárgyai ezen közgyűlésnek: a) az 1874-ik évi üzlet forgalom és mérleg kimutatása. b) az osztalék meghatározása. e) az intézet érdekében teendő indítványok megvitatása s azok felett határozat-hozatal. Mely közgyűlésre a t. c. részvényes urak tisztelettel meghivatnak. Kelt Egerben, 1875. febr. 13-án tartott választmányi ülésből. i (43)1._3. Babies István, elnök. Ÿ Íw-H IHIIIII111111111 I I 111 111 I I I I 111 >4 I M'l I I I i tt