Eger - hetilap, 1875
1875-12-30 / 52. szám
XIV. év-folyam. 52. szám. 1875. december 30 áu, Előfizetési dij : •igésü évre . . 5 ft — kr. Félévre . . . 2 ft 50 kr. Negyed évre . . 1 ft 30 kr. Egy hónapra . — 45 kr. Egyes szám — 12 kr. Hirdetésekért: minden 3 hasábzott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit sorhelyért 15 kr fizettetik. Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Kiadó-hivatal : a iycenmi nyomda. Előfizetéseket elfogad : a szerkesztőség (Széchenyi-utca zsebközben 24. sz.) és Szolcsányi Gy. könyvkereskedése (Alapítványi nj ház a lyceum átellenében) s minden k. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő: egyszeri közzétételért 1 frt. 30 kr. Előfizetési fölhívás. A közelgő újév alkalmából tisztelettel kérjük föl t. előfizető olvasóinkat előfizetéseik idejekorán való megújítására. Lapunk, eddigi irányához s elveihez hiven, továbbá is bű tolmácsa leend megyei s városi életünk összes mozgalmainak, független, s erélyes harcosa hazánk közjólétével összefüggő érdekeinknek. Azonkívül kiváló gondunk leend rá, hogy lapunk, mig egyrészt eredeti tudósítások, s közlemények állal hazánk politikai s társadalmi életéről, valamint a külföld enemű fontosabb mozzanatairól biztos és alapos tájékozódást nyerjen, úgy másrészt tárcánkban t. olvasóink irodalmilag becses, ismeretterjesztő, s a kedélyt nemesítve mulattató olvasmányokat találjanak. Előfizetési föltételek : Egész évre ... 5 frt. — kr. Félévre . . . 2 frt. 50 „ Évnegyedre . . . 1 „ 30 „ Egy hóra . . — 45 „ Az előfizetési pénzek — legalkalmasabban posta-utalvány utján — kiadó hivatalunkba küldendők. Az „Eger“ kiadó-hivatala (érs. lyc.- nyomda.) Sylvester napjára. Nevezetes nap ez, hazámfiai, polgártársaim. Utolsó láncszem, mely jövőt s múltat összeköt : újévet az óval. Nagy nap, mely megjő kopogtatni lelkiismeretünk kamaráján, s mielntt trónusáról a semmiségbe szállana, számot kér egy egész bosszú év minden működéséről. És boldog, ki úgy sáfárkodál á részedre jutott életerővel, a szellemi és anyagi tehetségekkel, hogy a szigorú számvevő tétova nélkül Írhatja föl könyved alá ama fontos szót: „láttam.“ S hányszor boldogabb a hölgy, ki nyugodtan elmondhatja magáról: megfeleltem hivatásomnak, mint keresztény, mint anya, mint nő. — Ah mert e három legdrágább gyöngye a honleány léte örökségének ! Kezeljétek azt és őrizzétek meg, mint megőrizni szokás a talizmánt, mely nélkül veszve lenne az élet boldogsága. És ti fiatal hajadonok, gyönyörű szivárványok az ég és föld között, összetéve mennyei ábrándok és földi vágyakból, — ne aggódjatok annyira a kétes jövőért, mert hiszen a jónak van jutalma e földön is és nektek is elhozza majd osztályrészeteket a szerencsés végzet, vagy jobban mondva, a mennyei gondviselés. — Addig is szabad olykor ártatlan kandiságból a kútba néznetek, kémleni a viz-csillámot, sz. András napján, vagy a mai nap estéjén az olvasztott ön bűbájos alakjaiból fürkészni ki a vizes tál fenekén lappangó jövendőt. Ti pedig férfiak, hazafiak, törekedjetek újabb küzdelmekre, jellemfejtö munkákra s önfeláldozó merényekre a hazáért, emberiségért, magasztos társadalmi célokért, melyeknek most oly kevés hősei láthatók. Napjaink mindinkább prózaiakká kezdenek válni, és elmeddö- södni fölséges tettekben. A közszellemnek nincs ébresztő apostola, és alig lehet jellemmintákat találni. Századunk küszöbén két nagyság rázta meg a közleiket. Északamerika s I. Napoleon. A világ, eszmék, vagy történetek hatása, mint fény, vagy lég észrevétlenül foly át az emberi jellembe s ott fejti ki saját természetét. Az egyesült hazák szerencséje féltékenységet, ösztönt s előszeretetet gyujta a népek lelkében, elidegenült sajátjuk iránt ; és anDyi reform, any- nyi mozgalom, annyi kiváló ész és akarat népjog érdekében soha sem müködék, mint azóta. — I. Napoleon a fénylés és imádtatás dühét oltotta a századba. Az ö korában mindenki tábornok, vezér kivánt lenni, csakhogy kitűnjék s bámultassék. Ez ösztön, ha erő van, önnagyságot teremt, ha nincs : hiúvá törpit s aljasra vezérel, így történt az emberiség nagy egészének irányával is. Mindenki ragyogni, csodáitatni, föigazdagodni, stb. vágyott, még pedig könnyű módon és rögtön. A művész festett, faragott, mi érzéket csábit, s harmad nap alatt készen lön s harmad nap alatt el is kopott. A mübarát azt kereste, a mi hat, ingerel, és lázas ízlését csiklandja. Szép mű sok kellett és olcsó, s a mesterek ösztöne napszámoskod..s- sá fajult, és az Ízlés e kölcsönös mételyezésben művész s közönség közt sinlődésnek indult. — És e ragály átvitte szennyes lelkét a tudományba, politikába s a műveltség minden szentélyébe. A philo- sophia szappanbuborékos gyermek módjára kezdett játszani, ki szalmaszálán ragyogó sophismákat fúv ; a publicista szája szinte veszett a harapós szavaktól, hogy kitűnjék, és aztán gazember lett, hogy megjutalmazzák. Fülöp Lajos koronát kapott, s mihelyt a trónra emelkedett, azonnal átváltozott. Azóta a század nagy kolomposai mindkét életűek; szárazon ragy vizen; nekik mindegy, csak csillogjanak. Többé nem fejlett Talma, Garrick ; hanem Döbler, Guerra, Pietro, Boskó: nem kellett dráma, erkölcs és szivképzés, hanem tüz- játék, kötéltánc s lovardái mutatványok. — Minden huszonnégy órában itt egy mártír, ott egy apostol, emitt megváltó kerekedett, kit övéik nagynak kiálltottak ki, nézőket csöditve ablakaihoz. Később a nép rá ismert negyedrész-isteneire és eldobá a felkapott bálványt, mint egy talált cserepet, mely csak távolban csillog. — S hogy mindez leginkább Franciaországban vala látható és tapasztalható, az ismét természetes. A franciákat annyi királytizés, nyaka- zás, forradalmak, fényláz-véralkat, népszabadság s a nyugtalan Páris élete folyvást izgalomban tárták. így történt, hogy korunk jelleme, egészben véve átalánosság, felületesség, egyéni izgalmas- sággá s túlzottsággá fajult. Most már itt az újév, magával hozva a legszebb, a legboldogi- tóbb lelki tápot, a reményt. Mert hisz mi tagadás benne, azért válunk meg oly szivesen az elmúlt évtől, és azért közeledünk oly örömtelt szívvel az uj felé, mert reményiünk reményiem. A mi a kétes távolnak sürü ködéből csillámlik át, az mindig szebb, mindig jobb, mint a múlt, abhoz dobogó szívvel, s tárt karokkal rohanunk, de ha elértük, s szivünkhöz szorítottuk a várva vártat, elszorult szívvel haladunk tovább az életben, csak fanyar arcunkat fordítjuk hátra néha a csalódás keserve miatt. A fájdalom, a csalódás fájdalma eltűnik ismét s megjön a remény. A csalódást, a fájdalmat, előbb-utóbb a remény, a boldogság váltja fel. Nincs állandó semmi ! A viszonyok bonyolodása és fejlődése szerint jönnek és költöznek mindenek, mig az ég alatt a földszinén vannak. A kezdetet : a bölcsöt, előbb vagy utóbb, de minden esetben a vég, a sir váltja fel. S mi lenne a világból, ha állandóság volna, ha a minek kezdete vaD, vége nem volna? Haladnánk-e előre?
