Eger - hetilap, 1875

1875-11-25 / 47. szám

373 Hirfűzér. * (Magyar sz. Erzsébet napját), mint kegyelt királynénk ő fel­sége névünnepét, a mait peteken, f. bó 19 én szokásos fénynyel üllötte meg városunk. A székes fö egyházban tartott üanepélyes istentiszteleten fényes papi segédlet mellett Lengyel Miklós nagy- préprost érseki helye'tnök önsga ponfifikált. s az ünnepélyen az egyházi, katonai s polgári hatóságok, valamint a tanintézetek tes­tületéin kívül a közönség koréból is számosán vönek részt, hogy ö felsége, a legkegyesebb, s szeretettebb királyné számára tartós bol dogságot esdjenek a Gondviseléstől. * (Személyzetiek) — Györgyényi Ignác, prépost, s sza­bolcsi föesperes, kis-várdai plébános az egri székes káptalannál üresedésben levő uiólsó kanonoki állomásra, — idősb Tóth Sándor, ez. kanonok, kun-szent-mártoni plébános a nagyváradi megyében levő Sz. Imréről nevezett tordai apáttá neveztettek. — Thóber Fe­renc, he ves-baktai plébános, s az egri egyházkerület aiesperese, a méltóságos egri fökáptalan kegyurasága alatt álió mezö-tárkányi plébánia lelkészévé, — Lakatos György, felnémethi plébános az egri egyházkerület alesperesévé neveztettek.— K on c z Menyhért kápláni minőségben JászBerénybe, Stankóczy Hugó Kuu-Szeut- Mártonra, H e g y f <> k y Jakab Jákóhalmára, Kálmánczhelyi litván Kerecaendre, Lovise k Mihály ujmisés Bessenyöre tétettek. * (Hangverseny.) KietzerFeri, derék gordonka művész ha­zánkfia, neje Kletzer-Grey Valeria szinmüvésznö, és Bogáthy Elza zongoraművésznő, Liszt Fenenc tehetséges tanitványának tár­saságában, közelebbről hazánkban művészi körútra indulván, váro­sunkat is útba ejtik, s itt a jövő vasárnap fognak egy érdekes, kö­vetkező müsorozatú hangversenyt redezui: 1. Nagy kettős „Lo­hengrin" dalm. Wagner. Zongorán és gordonkán előadva. 2. Hang- versenydarab, Lindnertöl, gordonkára. 3. Tarantella Liszttől, zongo­rára. 4. „A megfagyott gyermek," Eötvöstől; szavalat. 5. ajAdagío, Mendelssohntól; b) Dallam Pergolesetől; c) Mazurka, Schmitöl, gor­donkára 6. Magyar ábránd, Liszttől;; zongorára. 7. „Éji látogatás" Gyulaitól, melodrama zenéje Hűbéritől, szavalat, zongora- és gor- donkakiserettel. 8. Ázsiai táncok, Kletzer F.-töl gordonkára. Hely­árak: Zártszék a 4 négy első sorban: 1 frt. 50 kr., a többi sorokban 1 frt. Belépti dij 70 kr. Tanulójegy 40 kr. Jegyek előre válthatók Köllner Lőrinc úr gyógytárábaD, s estve a pénztárnál. Midőn jelen holt idényünkben, a t. művész-társakat ez érdekes hangverseny ren­dezéséért szives örömmel üdvözöljük, a sok mtiélvet Ígérő hangver­senyt, zenekedvelő t. közönségünk buzgó és tömeges pártfogásába ajánljuk, annálinkább, mert Kletzer F. ur ismert művészi játékán ki vül, Bogáthy Elza k. a. föllépte által egy kiváló, a napi sajtó által is kitüntetett szép művészi tehetséggel leend alkalmunk ezúttal ta­lálkozni. * (Gyászhir.) Nem váratlanul ugyan, de mély megilletödéssel vette városunk közönsége a következő gyászjeleatést : „Okolicsányi Józsefné, született Radies Mária; özvegy Okoüksányi Károlyné ; Okolicsányi Zsigmond; Okolicsányi Károly ; Okolicsányi Jolánta, Péchy Gáborné ; Okolicsányi Béla; Fodor Ábaffy Mária; Molnár Abaffy Erzsébet ; Kiiegl lmrey Magdolna s leánya Pannika, mint gyámleánya; Radies István és családja, elszomorodott szivvel je­lentik, szeretett férjének, illetőleg nagybátyjok, gyámatyja s sógo­rának, okolicsnai Okolicsányi József, volt honvéd alezredes, jelenleg Heves és K.-Szolnok t. e. vmegyék föpénztárnokának, Egerben, 1875, évi november bó 18-án, d. e, IO’/í órakor, életének 62-ik, boldog házasságának 30-ik évében, bosszú szenvedés után történt gyászos kimúltál. A boldogult hűlt tetemei f. bó 20-án váro­sunk közönségének tömeges részvéte mellett, díszes egyházi szer­tartással tétettek a „Kisasszonyról" nevezett sirkertben örök nyu­galomra. Béke hamvaira ! * (Hymen) Csillag Adolf köz- és váltóügyvéd Karcagon, f. bó 17-én jegyezte el városunk hölgykoszorujának egy kedves virágát, B r i g e r Anna kisasszonyt. * (Gyászhir.) Bánóéi Bánócy József, egykor a budapesti ügy­védi kar egyik kiváló s országszerte ismert tagja, az egri mélt. fö­káptalan pesti, — utóbb nyugal. helyezett — ügyvéde, hevesmegyei közbirtokos, — ki utóbbi nyugalmi éveit itt Egerben, körünkben él te le, f. hó 18-án éjjeli 1 órakor élte 62 évében hirtelen elhunyt. Temetése, diszes egyházi szertartással, f. hó 20 áu, a délelőtti órákban, közönségünk tömeges részvéte mellett ment végbe. Nyu godjaoak békével hamvai ! '* (Tersztyánszky Ágoston honvéd alezredes), a kassai bonvéd- kerület dandárnoka, közelebbről az itteni honvédcsapatok s honvéd- iskola megvizsgálása céljából városunkban tartózkodott, és Zsendo- vics József kanonok ö nsga vendége volt. * (Zene-reunio) A jövő szombati f. hó 27-iki katonai társas zeneestély műsora: 1. Francia vigjáték-ayitáay, Kéler B. 2. C agii- ostro keringő. Strauss. 3. Paukenscblag Simfonia. Haydm. 4. Kar és zárlat. „Norma*' dalm. Bellini. 5. Egyveleg Cár és ács“ d aim. Lortzing. 6. „Offenbach egyveleg. ConradL 7. „Az erdőbenpo lka- mazur. Fahrbach. * (Táncestély.) Az egri ifj. olvasókör f. é. dec. bó 4-én tánces­télyt rendez, melyre a n. é. közönség tisztelettel meghivatik. Kez­dete 8 órakor, belépti dij 1 frt. Felülfizetések köszönettel, fogadtat­nak és hirlapilag fognak nyugtáztatni. Jegyek előre válthatók Köll­ner Lőrinc, Schuttág János és Greiner Miksa uraknál. Midőn még e n. é. közönség tudomására hozzuk, bogy a táncestély tiszta jöve­delme a helyb, ö. tűzoltó egylettel megosztatik, azon alázatos ké­relemmel járulunk a n. é. közönség elé, miszerint ismerve minden nemes cél iránt tanúsított buzgó pártolását, azt ezúttal is tanúsítani méltóztatnék. A rendező bizottság. ■ * (Gazdáknak !) Eger város képviselö-testiilefe által 1874. évi marc, hó 12-én hozott, a legeltetésre vonatkozó szabályreudelet 2 § a értelmében alulírott gazdafelügyelö ezeunel köztudomásra hozza, miszerint, az évenkint megtartatni szokott puszta-gazdasági gyűlés, és pedig a felnémeti negyedbeli f. évi dec. hó 1-én; a hatv. II. negyedbeli dec. 2-án ; sa makiári kettős negyedbeli dec. 8-án, a városház aegytermében reggeli 10 órakor fog megtartatni, melyre is a jószágot tartó gazdák tisztelettel megbivatnak. Petravich F. g. felügyelő. * (Lsgujabb zenemii) Táborszky és Parscb budapesti raüárusok kiadásában legközelebb megjelent: „Hocus-pocus" gyorspolka. Szerzé ifj. Farhbaeh F. A csinos kiállítású kedvelt zenemű ára50 * (A „magyar könyoesház11) 13—14 füzete, Aigner Lajos, derék pesti könyvárus kiadásában, közelebbről megjelent. Tartalma: „Tréfás dalok" gyüjté Abafi Lajos. Akettös füzet ára 40 kr. * (Borsos elfogva!) Borsos Sándor hírhedt rablót, ki nem rég a jászberényi börtönből megszökött, S á g h y Miklós, kettős me­gyénk tevékeny csendbiztosa, több napig tartó fáradhatlan üzés urán, végre hétfőn f. hó 2'2-én éjjel Hevesen, szeretőjénél, ezzel együtt elfogta. * (Beküldetett.) Egy bibic-alakú, gimpli-szellemü bodzafa-furo’ lyá8 gavallér, azzal kívánt lángoló boszu- és szerelmes érzelmeinek kifejezést adni, hogy előbb az egyik ablaknál, egy olvadó szerená­dot ar an giro zott, s mindjárt utána egy másiknál macska muzsikát csinált. Áz utcában lakók egyikből sem kérnek. Mint beszélik, e kopott Don Juan érzelmeinek mindkét kifejezése eltévesztette ha­tását ; mert mindkét nő kikacagta. * (Borüzleti jelentés) a lefolyt hétről. Idei szüretünk eredmé­nye középszerűnek mondható. A mennyiséget, mely elejénte álta Ián nagyszerűnek Ígérkezett, meghiúsították a jégviharok, melyek a határt több pontján erősen sújtották, nébuit pedig teljesen tönkre tették. A minőség messze elmaradt a műit évi borokétól; — általán 12— 13V20 ú (Vajda szerint) középminőségü, de kellemes izti bora­ink lettek. Az uj borra a külföldi üzlet figyelemre méltóbban csak az utóbbi hetekben jelentkezett, midőn számosabb éjszakvidéki, fő­leg lengyel borkereskedők mutatkoztak városunkban, kik az idei jobbfajta termést átlag 10—11 frtjával fizették akónkint. Elkelt 180—200 akó körül. Tavalyi finomabb faj 20—25 fríon kelt akó ja. A nyugoti, főleg pesti és bécsi borkereskedők később fognak jelentkezni, mikor is jóval jelentékenyebb üzletre lehet kilá­tásunk. G. I. * (Szerk üzenet) H. L. helyben. A küldött dolgozatot mielébb átnézzük, s ba megüti a mértéket,besorozzuk. Egri piac. 1875. nov 19 ik és 22-iki heti vásárokon. Termén y. Behozatott köböl Árak, 1875. nov. 19. 1 1875. nov. 22. kilánkint: Tiszta búza . . 55 48 3.-----4. fr. 40 Kétszeres . . . 40 52 2.70—2.80 „ Rozs .... 60 55 2.50-2.60 „ Árpa. . 86 70 1.90—2.— „ Zab................... 2 0 — Tengeri .... 70 80 1.70 -1.80 „ Összeg: 331 305 Riadó tulajdonos és felelős szerkesztő : S z a lő Ignác.

Next

/
Oldalképek
Tartalom