Eger - hetilap, 1875
1875-11-11 / 45. szám
355 melyeknél mint a bűntényeknél, a gonosz szándék az inditó ok, mégis sokkal nagyobb azoknak száma, melyeknek kútforrását gondatlanság, hanyagság, vigyázatlanság képezik. Ezen, mondhatni az illető akaratán kiviil elkövetett büntethető cselekmények nem igényelnek oly nagy büntetést, minő a személyes szabadság használatának elvonása, nevezzük ezt fegyházi büntetés, fogda elzáratás vagy bármi egyébnek. Az ilynemű kisebb áthágásokat eléggé büntethetni kisebb nagyobb pénzbírsággal, és ezt annyival is inkább, mivel a fenyítésnek nem annyira a sértett jogkör helyreállítása, mint nagyobb óvatosság és elövigyázatra való ösztönzés a célja. De a pénzbüntetés nem bir azon általános használhatósággal, mint a börtöni büntetés, mert : mindenkit el lehet zárni, de nem mindenkit megbirságolni. Ezért sérti e törvény alkalmazása az „állampolgárok törvény előtti egyenlőségét.“ Ennek következtében vagyunk naponkint amaz elundoritó, az ember jog- és igazságérzet egyaránt sértő színjátéknak szemtanúi, hogy azon kihágásért, melyet a vagyonos pár forint birságkénti lefizetésével bünheszt, a vagyontalan, kinek minden fekvőségét, üzlettőkéjét két ép, erős karja képezi, személyes szabadságának elvesztésével lakoljon, ki azután jól bezárt ajtó és vasrácsos ablak között mély bölcseséggel elmélkedbetik a polgárok törvény előtti egyenlősége fölött. Ha a világ a börtönbüntetésnél csak azon időtartamot tekintené mig az illető el van csukva, azaz alkalmazná az angolok alapelvét „az idő pénz," még nem panaszkodhatnánk igazságtalanságról. De ez igy nincs, mert az egyesek ép úgy mint a társadalom a fegy- házat oly megbélyegző büntetésnek tekintik, mely nem csak illető fogságának időtartama alatt sújtja azt, hanem mely azt, hanem mely őt soká kiszabadulta után kizárja az emberek köréből, az emberiség páriájává teszi, s elvégre még a fegyenctöl elvonja azon jogot, hogy szabadságának használatával magának pénzt szerezzen. E büntetési egyenlőséget mi sem igazolhatja, azon körülményt kivéve, hogy alig lehető a pénzbüntetésnek a szabadság elvesztén kívül egyenértéket találni. De mégis van egy más mód, s ez a munka, a szegény emberek munkája, mely egyetlen eszköz a pénzszerzésre, s mely ugyanannyit ér, mint a gazdag pénze, s mely munka, véghez vittem volna e szándékomat !... így kikerültem volna a szörnyű bűnt. Szabadság s egyenlőség hirdettetett Párizsban, s rövid idő múlva az egész országban, és az uraság, félvén, hogy tulajdon népe elárulja, elbocsátva az összes szolgaszemélyzetet, néhány tökét felvett, semmit sem vivén magával, kivéve néhány értékes s becses családi emléket, hogy titokban idegen név alatt, Párizsban biztos menhelyet találjon. Engem családtagnak tartva, magukkal vittek e nemes lelkek. Félelem uralgott az országban, s a kormány minden embere lildöztetett. E nemes család is csakhamar a szabadság ellenségei közé számíttatott s üldözőbe vétetett. Miután idegen név alatt elrejtve élt, lehetetlen volt azt felfedezni. Teljes bizalma lévén az ég igazságosságában, ez általános zavarban is jobb jövőt várva, nyugodtan élt elvonultságában. — Ámde a remény megváltozott ! Egyetlen ember, ki ismeré e család helyzetét, elárulta ; és az áruló — én valók. — — Atya, anya, négy leány, szép és ártatlan, mint az angyal s egy tiz éves fiúcska börtönbe hurcoltattak. Jelentéktelen gyanú, sőt egyszerű ráíogás elegendő volt arra, hogy elítéltessék az ártatlan. Én lettem tehát az alávaló, ki bevalék avatva ez ártatlanok legtitkosabb beszéde, sőt gondolataikba is, minden- kép igyekezém, annak gyanús magyarázatot adni s őket titkos ösz- 8zee8kiivés gyanújával terhelni. Halálos Ítélet mondatott ki a család fölött, kivéve a tiz éves fiúcskát, talán csak azért kegyelmeztek e szerencsétlen árvának, hogy szeretettjeit sirassa s átkozza az árulót. . . Az árulás e szerencsétlen áldozatai csak ártatlanságukban kerestek vigaszt, fogságban várva a halál óráját. Rendetlenség történt azonban a kivégeztetéseknél; a nap, melyen az ártatlanoka nyaktiló alatt elvérzendök valának, már elmúlt; megfeledkeztek róluk, s talán kikerülik a halált, ha egy ember, ki vagyonos kívánt lenni birtokukból, újra nem jelenti fel őket. És a gonoszság elkövetője ismét — én valék ! — — A szerencsétlenek még az nap kivégeztettek. E gyalázatos árulás jutalma lett három ezer frank aranyban, és értékes tárgyak, melyek itt láthatók, alávaló bűnömet szemem elé állítva szüntelen. Az elkövetett nemtelen tett után vig társaságokban kerestem szórakozást; ámde semmiféle mulatság, tánc, nem volt képes lelkiismeretemet megnyugtatni; minden munka s vállalat eredménytelen, áldás és haszon nélküli volt, szegény és beteg lettem, s végre kénytelen valék az egyház ajtajánál könyörmiután a pénzbírságok ngy is a községi pénztár, mint szegények pénztárába folynak, községi munkául volna qualificalandíi. És itt inkább is egyenértékű a pénzzel a munka, sőt nemzet- gazdászilag a munka a pénz értékének hévméröje, — s azon kivül nem is tásul vele a megvettetés. A tevékeny napszámos, munkás vagy kézműves tisztelt, becsültetik, s csakis a tevéketlen tárgya a közmegvetésnek, s igy a községi munkával fenyitett nem alacsonyit- tatik le a nép szemébe. De ezenkívül a községi munkával azon számos hátrány, mely oly sajnosán sújtja a bűntett családját a szabadság büntetésénél, nem társul. Hány eset volt, midőn csekélyebb fenyítés miatt a család ápolója, fentartója elvonatott helyéről s ezalatt családja oly nyomorra jutott, honnan hosszú évek fáradságos munkájának alig siikerült kiemelnie ! Pedig a községi munkánál ettől nem kell tartanunk, mert munka közben a beteget ápolhatni, a kicsinyeket taníthatni s védhetni a gyengéket. Mindebből kitűnik, hogy a pénzbírságnak csakis a munkabün- tetés egyrangu, egyenjogú társa. így a meddig a vagyonos a rászabott büntetést pénzzel lefizetheti, meg kell a szegény munkásnak is engedni, hogy egyetlen pénze, munkájával fizesse le büntetését. Nem tagadhatjuk pedig, hogy a községi munka ellen az igazság és emberiség nevében nem egy ellenmondást tettek. így egyik fő ellenvetéseik közé tartozik, hogy a községi munka gyakran, sőt mondhatni majdnem mindig uyilvános, mely annyira meggyalázó s ellenkező a javítási céllal melyre jelenlegi törvényhozásunk törekszik, hogy még a btintéuyeseknél, azaz kik elkövetett bűntényeikért ítéltettek el, sem akarják többé alkalmazni, hát hogy egyezzék meg ez az igazsággal, oly munkára, mely megbélyegző, s melyre nagy bűnösöket alkalmazni nem akarnak, oly kis bűnösöket szoritni, kiknek minden bűnök inkább könnyelműség és hanyagságukban rejlik. De, — nézetünk szerint, — a községi munka, mint ilyen nem szükségkép nyilvános, mert mi községi munka alatt oly munkát értünk, mely községi tulajdonon történik, mely azok kiigazítását vagy megújítását célozza, s melyet ép úgy elvégezhetni titokban, mint végbevihetni honn. S azonkívül azt is meg kell jegyeznünk, hogy még a nyilvá adományért esedezni. A visszaemlékezés a múltra annyira megsemmisített, hogy a hitben nem találtam már vigaszt s azért soha sem léptem az egyházba. A könyöradomány, melyet általában, de főkép öntől tisztelendő uram bőven kaptam, elegendő volt arra, hogy nemcsak a szükséges élelmet beszerezzem, de azon összeget is megtakarítsam, melyhez oly igaisságtalanúl, jótevőim vére árán jutottam. Itt ez asztalban van letéve kamatjaival együtt. Értékes tárgyak, melyeket ön itt lát, e zsebóra, elefántcsont-kereszt, könyv, s elfátyolozott képek azon nemes család birtoka lévén, melynek hóhérja én valék !... Ah, lehet-e reményem isten irgalmára ?“ — Ember ! — mondá a pap — bűnöd nagy, de az isten irgalma nem ismer határt, s az igaz bánat több, mint a bűn. E szavakat mondva, felkelt ; a koldus, új életre ébredve, fel- emelkedék fekhelyéről, s térdre hullt. A pap kimondá fölötte a fel- oldozás szavait, s ekkor a koldús igy szólt : „Megmeníőm ! mielőtt bűnöm bocsánatát elnyerném az Úr nevében szükséges, hogy gonoszságom minden gyümölcse távol legyen tőlem ; vegye e pénzt, s e tárgyakat, adja el, s a szegények közt oszsza ki ! Eközben lehúzva a két képről a fátyolt, mondá: „íme, az általam meggyilkolt jótevők arcképei !“ A pap a képekre vetve tekintetét, felkiált: „Atyám! anyám !“ A legnagyobb fájdalom érzete s a gyilkos iránti gyűlölet töltötte el szivét e pillanatban. Nemsokára azonban legyőzte fajdalmát, mert a lábainál heverő kétségbeesett bűnös átható hangon kegyelemért esengett. A felebaráti kötelesség s egyházi hivatása risszaadák a pap lelki nyugalmát ; a gyermeki szeretet harca röviden végződött ; az emberi gyengeség megkívánta pillanatra a fiúi könnyeket, de a hit felemelé erős lelkét. „Bocsásd meg a mi vétkeinket, mikép mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek !“ mondá égre emelt szemmel vévé a feszületet, drága szülei ez örökségét s megáldá vele a koldúst. Földhöz fordúit arccal mozdulatlant feküdt a beteg lábainál. Lehajolt a pap, hogy felemelje őt;kde ez már kiszenvedett. Istennel kibékült lelke ép akkor hagyta el a testet. aviiario niM 1 Fordította: Moravánszky Mihály.
