Eger - hetilap, 1875

1875-11-04 / 44. szám

XIV. év-folyam.

44. szám.

1875. november 4-én.

Előfizetési dij :

Egész évre Félévre

Negyedévre . Egy hónapra Egyes szám

. 5 ft — kr.

. 2 ft 50 kr.

. 1 ft 30 kr. . — 45 kr. - 12 kr.

EGER.

Hirdetésekért:

minden 3 hasábzott petit sorhely ntán 6, bélyegadA fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérbeu egy petit Borhelyért 15 kr fizettetik.

Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön,

Kiadó-hivatal : a iycenmi nyomda. Előfizetéseket elfogad : a szerkesztőség (Széchenyi-utca zsebközben 24. sz.) és Szolcsányi Gy. könyvkereskedése (Alapítványi nj ház a lyceum átellenében) s minden k. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő: egyszeri közzétételért 1 frt. 30 kr

Államkormányzatunk.

ii.

A politikai hibák következményei rendszerint csak később szoktak mutatkozni. így az 1868-tól 1873-ig elkövetett pénzügyi botlások sajnos hatásait csak most érzi az ország teljes mértékben. A közigazgatási politika terén elkövetett tévedések és mulasztások keserű gyümölcsei is csak most kezdenek érni, midőn az országos csapások egész sora bénítja meg az állam erejét, s midőn a nemzet ezernyi baj orvoslásával lévén elfoglalva, aránylag legcsekélyebb erőt fordíthat az államellenes törekvések megfékezésére.

A borvátok, szerbek, románok, tótok közt erős folyamatban van a nemzetiségi izgatás. A közvélemény elég komolyan foglalkozott ez ügygyel, s egyelőre kedvező jelnek vehető, hogy legalább átalánosan fölismertetik a baj, eloszlanak azon illúziók, melyekben a magyarság s a magyar állameszméhez hiven ragaszkodó elemek egy része eddigelé magát ringatta. Kezdjük fölismerni helyzetünket, s talán nies már messze az idő, mikor a magyar államisághoz hü elemek érezni fogják azon szorosabb összetartás szükségét, melyről eddig oly gyakran megfeledkeztek.

Az irányadó körök nem mentegethetik magukat azzal, hogy a magyar állam ellen törő nemzetiségi faktorokat megismerni alkalmuk nem volt. A történelem tanúságai nyitva állottak előttük, emlékezetükben lehettek még az 1848—9 évek eseményei; nagyon jól tudjuk mindnyájan, kik voltak azok, a kik akkor az ország alkotmánya ellen fegyvert ragadtak, s a magyar állam megsemmisítésére törekvő reaktiót véres munkájában támogatták. Az események kedvező fordulata ez elemeket egyidöre elnémította, de csakis bámulatos rövidlátás ringathatta államférfiainkat azon hitben, hogy azok létezni megszűntek, vagy a magyar állam őszinte híveivé váltak.

Nem is hiszszlik, bogy komoly államférfin ilyesmit őszintén hihetett volna. Márpedig ha nem hitt, amint nem hihetett ilyesmit, akkor minden az ország sorsára befolyást gyakorló politikus csak következetesen cselekszik vala, ha egész erélylyel oly intézmények megalkotását tűzi ki célul, melyek az államhatalom erejét növelik, s az állam ellenségeinek hatalmát és befolyását csökkentik.

Ez azonban nem történt. Ismertük az állam és alkotmány ellenségeit, tudtuk, Logy a körülmények változtával ismét fel fogják emelni fejőket, s mind ezt tudva és látva, oly irányban fejlesztettük intézményeinket, mely a kifelé gravitáló elemek fékentartására leg- kevésbbé alkalmas.

Az állami közigazgatás szervezése lett volna az 'alkotmányos magyar állam első föladata. Az állam a közigazgatásban él ; a közigazgatási szervezet működése az állami élet leghatbatósabb nyilatkozványa. És mégis az alkotmányos kormányzat helyreállításának első éveiben még csak kísérlet sem történt arra nézve, hogy a közigazgatás használható alakban szerveztessék. Nagy sokára, évek múltával, végre megalkottatott a törvényhatóságok szervezésére vonatkozó törvény, de a helyett, hogy a központi felelős kormánynak az öt megillető hatalom biztosíttatott voba, meghagyattak mindazon hiányok, melyek az erélyes kórmányzást lehetetlenné teszik. Az államhatalomnak a tövényhatóságok működésére valódi befolyása alig van ; a főispán szenvedöleges nézője a törvényhatósági kormányzatnak; csak is rendkívüli viszonyok közt, midőn vala- lol a baj már tűrhetetlenné vált, midőn fenyegetve van az állami és társadalmi rend, lehet ezen állami közegnek megadni azon hatalmat, mely rendezett államban az államkormány nélkülözhetlen atributumát képezi. E sajátságos intézkedés gyakorlati következménye az, bogy ott is, a hol államellenes törekvések mutatkoznak,

csak akkor léphet közbe az államhatalom, mikor már a baj nagyon el van mérgesedve, más szóval, midőn a közbelépés már késő.

Az ellenzék egyrésze azon tévedésben élt, mintha föladata egy erős végrehajtó hatalom alakulásának meggátlásában állana. Ebhez járult az egyes törvényhatóságokban létező befolyásos családok hagyományos urbatnámsága. Holmi önkórmányzati és szabadsági frázisok annyira elbóditották a közvéleményt, hogy maga a kormány sem mert életre való közigazgatási törvényjavaslatokat előterjeszteni, attól tartva, hogy a közhangulat nyomása úgy is le- betlenné tenné ilyenek törvényerőre emelkedését.

így aztán nem csoda, hogy az állam-közegek tekintélye évröl- évre sülyedt, a kormány befolyása hanyatlott, a törvény és alkotmány iránti tisztelet az ország számos vidékein megrendült, a zavargó elemek minden kísérlete a kórmány intentióinak meghiúsítására rendszerint kisebb-nagyobb sükerre vezetett, s e végeredmény majd mindig az államiság kudarca volt. Minden sliker bátrabbakká tette a magyar állam ellenségeit, csüggedtebbekké annak barátait. Erélyes föllépésre az államellenes törekvésekkel szemben, 8 évi alkotmányos életünk folyamában alig van eset. Ha történt valami föllépés, ez ugy“ szólván gúnyolódásra adott alkalmat. Csak igy szaporodhattak több hírhedt rabló-bandák, és rendőri törvényáthá- gók, a naponkinti csendzavarók csoportjai.

ügy látszik, nálunk a lefolyt években az a balvélemény uralkodott, hogy az ily eljárás a szabadelvüség követelménye, holott az nem egyéb, mirt politikai élhetetlenség, az államérdekek bűnös elhanyagolása.

Ahol csak valami nemzetiségi, vagy felekezeti heterogén elem mutatkozott, az állam kötelességének tartotta vele alkudozásokba bocsátkozni, mintha az állam föladata nem volna más. mint az ilyféle, az ország erejét gyöngítő fattyunövésnek gondos ápolása, nehogy valamelyik köztilök kitaláljon veszni a magyar állam számos ellenségeinek nagy sajnálkozására.

Folytonos transactio:compromissum, alkudozás, hogyne mondjuk, kunyorálás volt a magyar közigazgatási politika quintessentiája 8 éven keresztül; csoda-e, ha végre mindenki szarvat kap, kinek a magyar nemzet és állam létezése szálka a szemében. A magyar nemzetet, az alkotmányt, az állam közegeit, intézményeit szabadon ócsárolta és gúnyolta mindenki 8 éven keresztül népgyülésekben, lapokban, akinek csak tetszett ; csoda-e,! ha némelyek azt kezdik hinni, bogy a szóról a tettekre is át lehet térni, s általában kár a magyar államot komolyan venni. Hisz magunk sem vettük komolyan, magunk sem igyekeztünk tekintélyét megszilárdítani, mint kívánhatjuk akkor az állam notórius ellenségeitől, hogy ök ellenszenvüket fékezzék, gyűlöletüket továbbra is magukba fojtsák ?

A kiábrándulás órája közel van. Vajba későn ne jönne ! A közönség be fogja lassankint látni, mennyire tévedett akkor, midőn azt hitte, hogy a politikai bölcseség netovábbja a központi kormány- hatalom gyengítésében áll.

Hol állanánk most, ha a kormány és törvényhozás azon kezdte volna 1867-ben a szervezés munkáját, a mint azt természetszerűleg kezdeni kell : e g y életképes közigazgatási rendszer megalapításán ? Élső teendő lett volna, szervezni a törvényhatóságokat és községeket, biztosítani mindenütt az állam tevékeny befolyását, átalakítani a törvényhatósági területeket kivált Erdélyben, hol a legnagyobb anomáliák léteznek e tekintetben. Magyarországban néhány kisebb megye egyesítése s legfölebb a Jászkun kerület területi szabályozása elég lett volna arra, hogy a legégetőbb bajon segítve legyen. Nálunk azzal kezdték a dolgot, hogy teremtettek egy óriási központi apparátust, szerveztek tíz ministeriumot a szűk-