Eger - hetilap, 1875

1875-10-21 / 42. szám

336 Helyiség változtatás, BERNEKKER FERENC cimem alatti fiiszer, festék és rövidárucikk kereskedésemet ! S i a Sárpc-féle házból a szomszéd Deutsclier-féle családi házunkba tettem át Midőn ezt a nagyérdemű közönség tudomására hozom, ajánlom egyszersmind jól berende­zett üzletemet, melyben cukor, kávé, rizs, rhum és t h e á n kívül mindennemű f ű- szer árúk a legj Hiányosabb ár mellett kaphatók. W Mint eddig, a pontos kiszolgáltatás lesz fótörekvésero. || A nagyérdemű közönség eddigi pártfogásáért köszöneté met nyilvánítom, méltóz- ® tassék azt az uj helyiségemre is kiterjeszteni. Magamat ajánlva kész szolgája Bernekker Ferenc. J| (299) 1—3. A legolcsóbb és legjobb Z s e b-ó r á k kaphatók nálam a következő hallatlan olcsó árakon. Csak 3 forint egy csinos és jó járású jó minőségű munkás óra. Csak 4 forint 50 kr. egy csinos hölgyóra alíeniedi ezüstből, pontos járású. Csak 6 frt 50 kr. egy elegáns brittannia ezüst cilinder zsebóra, díszesen vésett külső, igen pontos járású, jót állás mellett. Csak 8 forint egy valódi angol, 13 latos ezüst cylinder óra, legfinomabb patent-jármü­vei, nehéz ezüst köpeny, lapos külső nagyon pontos járással, jótállás mellett. Csak 9 forint egy igen szép, díszes , valódi ezüst hölgy cylinder-óra, csinos alakú, a legfinomabb kövekkel, díszes külsővel, percre pontosan jár, melyért jót állok. Csak 13, 14, 15 forint egy valódi ezüst precision horgony-óra, nehéz ezüsttel 15 kövön jár legfinomabb műszerrel, pontos járásért jótállás. Csak 13 frt 50 kr. egy valódi angol talmi arany remontoir óra , a legjobb, javított rendszer szerint kívülről kulcs nélkül felhúzó­Ezen órák úry olcsóságuk, valamint kitűnő szerkezetük miatt világhírűek, és a pontos és kitűnő járásért jótállók. Minden órához, mely nálam vá j'iroltaíik egy c.-inos talmi arany óra-láncot adok ajándékul. Megrendelhető. Kanti J. liées. Static Wolizeile, 21. Levélbeli megrendeléseket előlege* p'nzkiüdós mellett, vagy utánvétel mellet? a legpontosabban teljesítek. (300) 1 — 12. 4HHHH"HHH"frM"1# 1 i sával a vételár •l, része azonnal a végrehajtó biró kezéhez 'h része az árverési naptól számítandó 3 hó, J/s része 6 hó alatt a telektörvényszékhez lesz (í nc kamatokkal befizetendök. Vevő a birtokba azonnal be­lép, tulajdonjoga pedig a vételár kielégítése után ke- beleztetik be. Vevő. ha a föltételeknek eleget nem tesz, a bánatpénzt elveszti, s veszélyére e költségére uj árverés fog tartatni, a vétel százalékát vevő viseleudi,. az ingóságok készpénz fizetés mellett a legtöbbet ígé­rőknek fognak eladatni. KeltEgerben 1875. szeptemb. hó25-ik napján tartott ;elekkönyvi üléséből. Egri kir. törvényszéki h. elnök (290) 2-3 SZUHANYI JANOS. ^ As alapítványi bérliáa % ❖ ❖ ♦ ♦ ❖ ♦ f Az egri királyi talektörvényszék részévöl közturr tétetik, miként Remenyik Ferene részére 200 frt tökét s járulékait tevő követelése erejéig a néhai Kálmán Má­tyás örökösei, úgy szinte Kálmán Imre mint marasz­talt alperesektől lefoglalt és megbecsült következő in- grtlanságok u, m. az aranyosi 123. sz. tjk. A I. 1 — 30 rsz. alatt felvett 314 forintra becsült y6-od bel és kül­telek, valamint az aranyosi 88 sz. tjkben A I. és 1 — 30. r.-z. alatt felvett 264 frfra becsült t/o-od bel és kültelek bírói elárverezése elrendeltetett , melyeknek végrehajtás utjáni clárverésére A rauyos község házához első határ­napul 1875. évi november (17) tizenhetedik napjának, d. e. (10) tiz órája, s ba a fentebbi birtok ezen első határidőben becsáron félül el nem kelne, második ha­táridőn! 1875. évi deeemb. hó (21) huszonegyedik nap­jának d. e. 10 (tiz órája azzal tűzetik ki, hogy a javak e második árverésen hecsáron alól is eladatna'c oly föl­tétellel, hogy az árverezők által a becsár »•/,,„-» bánat- i pénzül leteendő, s ennek betudásával a vételár '/a része azonnal a végrehajtó biró ke/éhez l/s része az árverési i naptól számítandó 2 hó, '/£ része 4 hóalatt telektörvény- j székhez lesz 6°^o kamatokkal befizetendő. Vevő a bir- : tokba azonnal belép, tulajdonjoga pedig a vételár kielé- i giíé-e után kebeleztetik be Vevő, ha a föltételeknek j eleget nem tesz, a bánatpénzt elveszti, s veszélyére s költségére uj árverés fog tartatni. A vétel százalékát a Az alapítványi bérház első emeleti 2-ik számú lakosztálya, mely 1 elő és 5 lakszobából, konyha, éléskamra, elkülönített pad- és pinceosztályból áll, istálló és kocsiszínnel kibérelhető. A bérleti feltételekről tudomást lehet, szerezni az egyházmegyei alapítványi hivatalban. Eger, szept. 28. 1875. (23o) 2-3. i j vevő ❖ ♦ ♦ ♦ ❖ * Az egri királyi törvényszék részéről közhírré tétetik, miként dr. SchŐobergt r Somának 400 frt tőke - járulékai kielégitése vége t D >dnár János és Bóta .Rozália marasztalt alperesektől lefoglalt és megbecsült következő ingatlanság u. in. az egri külső 2650. sz. ï fkben A X 1741. r. sz. a. azölönek 770 forint becsáron kikiáltva birói elárverezése elrendeltetett, mely vég­rehajtás u-jáoi elárverezésére Egerben a kir. trvszék 2-ik határidőül 1875 évi nov. hó 26-ik napjának d. e. 9 órája, azzal tűzetik ki, hogy a javak e 2-ik árverésen becs- áron alól is eladatoak oly föltétellel, hogy az árverésük ál­tal a becsár i0/ioo-a bánatpénzül leteendő, s ennek betudá fél viselendi. Felszólittatnak a jelzálogos hitelezők, hogy a ? kik n ni a tlkkvi hatóság helyén, vagy annak közel é- j ben laknak, a vételár felosztása alkalmával leendő kép- viseltetésük végett a hatóság székhelyén megbízottat rendeljenek s azok neveit, lakását az eladásig bejelent­sék, ellenkező esetben a hivatalból kinevezett gondnok által fognak képviseltetni. Végre igénylők, kik az árverezendő javak iránt tu­lajdoni vagy egyéb igényt, eiso ibségi jogokat érvénye­síthetni vélnek, igénykereseteiket a hirdetmény közzé­tételének utolsó napjától számítandó í5 nap alatt el­sőbbségi bejelentvényeiket, habár külön értesítést nem nyerlek is nyújtsák be. Különben a végrehajtás folya­mát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasít tatni. Kelt Egerben, 1875-ik évi szept. hó 4-ik nap­ján tartott telekkönyvi üléséből. Egri kir. törvényszéki h. elnök (297; 1-3 SZUHÁNY JÁNOS. Eger, 1875. Nyomatott az érsek lyeousns nyomdában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom