Eger - hetilap, 1875

1875-10-21 / 42. szám

330

— cselédet nem kapunk — és mégis a fentemlitett fajunkbeli társainkat hontalanul elhagyjuk.

Magyarországban egyetlen politikát kell követni : a nemzeti politikát, ha élni s egy erős államot akarunk képezni. Kezdjük meg a nemzeti politikát először is az i s k o 1 á k b a n.

A ki tudja, mily nyomorral küzdenek hazáukban a tót- az oláh,- a szerb,- ruthén és borvát iskolamesterek és lelkészek, az egy percig sem kételkedhetik azok magyarosithatásábau. Országunk főt. klérusa oda hasson, hogy azon egyházmegyék, — melyek nagyobb részt nem magyar lakosokat számlálnak, — papnövendékei kiképeztetés végett az egészen magyar ajkú varosok, mint Esztergom Kalocsa vagy Egerben alapított papnöveldékbe küldessenek. Hasonló intézkedés követtessék a néptanítók képeztetésével is; mert fö az, hogy minden a községben a lelkész és a tanító tiszta magyar és hazájáért lelkesülni tudó legyen.

Allitson a kormány az idegen nemzetiségek községeiben községi iskolákat; a kényszer-iskoláztatás helyett, vigye be hozzájuk az ingyen tanítást; fizesse lelkészeiket és tauitóikat állásukhoz, műveltségükhöz képest az országos alapítványi tökepénzböl és az állam-pénztárból; tűzzön ki jutalmakat a magyarnyelv terjesztésében és tanításában magukat kitüntetendő lelkészek, tanítók és községi jegyzők számára : bizonynyal nagyobb szolgálatot fog a kormány tenni az országnak, s biztosabb alapra fektetné a haza jövőjét, mint a papíron heverő és még érvényre nem juthatott közoktatási törvényekké.

Nemzeti önméltatásunk kötelességünkkel teszi tehát azon ma- gasb küldetés megértését is, miszerint mi mint nemzet, mindazon nagy csoport néptörzsek és nemzetiségek közt, melyek a tért a fekete tengertől a Kárpátokig elfoglalják, mintegy az istenségtől vagyunk hivatva a polgárosodás és szabadság zászlóit elül- lobogtatni.

S ha felséges missiójától áthatva erkölcsi erejét a nemzet ismét lüktetni érzi ereiben, meg lehet győződve, hogy élete többé semmiféle körülmények közt sem megy veszélybe, ha egyszersmind azon két hatalmas factorrai szövetkezik, melyeket egyrészről a nyelv és irodalom, másrészről saját történetének gondos tanulmányozása s ismerete nyújt.

A nyelvet, ez aetheri tiszta légkört, melyhez a nemzet létjoga kötve van, ismét egyrészről az iskola, másrészről az irodalom, a tudás mindensége e roppant tárházának buzgó pártolása fogja meg- őrzeni.

De hogy mind az, amit tanulunk, teszünk, mondunk, eszmélünk s építünk, — valódi nemzeti jellemet öltsön, s a cosmopolitismns

Egyenes utón . . . Csúszni tanulj ! az élet utal ;

Kukutschek Vasili. . .

Hány ily hangzású névvel találkozunk az életben !

Honosuk orosz, emigrált lengyel, menekült, montenegrói, tönkrejutott idegen . . . szállást keres nálunk, s kiver a házból bennünket.

Kukutschek valahol a Petschora partján látta meg a napvilágot.

Hogyan jött a Petscborától a Duna mellé, Oroszországból Magyarországba? — fejtsék meg a werklisek és kutscheberek, akik eljönne £ Parduoitzból és Piacenzából anélkül, hogy térképet ismernének, vagy vasutat fizetnének.

Kukutschek letelepedett.

Elég esze voit ahhoz, hogy két év alatt megtanult magyarul káromkodni és németül parancsolni.

Enyi tudománynyal náluuk nem csak akkor, de most is átmehet az ember az országon, s nagyságos úrrá nőheti ki magát.

De Kukutschek még többet tett. . . Nőül vette egy gazdag magyar szürszabó leányát : Páros Erzsikét.

és a civilisatió színe alatt hullámzó elemek árja létünk legd ágább zománcát, a nemzeti egyediséget — fölne olvaszsza, biztosabb szer nincs, mint a hon múltjának, a nemzet történetének kellő ismerete, s a nemzeti erkölcsök és hagyományok gondos ápolása.

Ne legyen ház, ne lesyen család, vagy olvasni tudó magyar ember, ki hazája és nemzete dicső történetét, nagy embereinek nevét és tetteit saját magzatának is, a nemzeti önméltatás és önbecsülés ébrentartása végett elregélui ne tudja. A nemzet élete ott kezdődik, hol története, — s halála ott jelentkezik, hol története feledésnek indúl.

És ba van is nemzetünk történetében koronkint egyegy sötét pont, melyet múltúnkból örömest kitörülnénk, mégis végre vigasztaló öntudat rejlik abban, hogy múltúnk történetét, mielőtt az uj- korszak ránk nyílt volna, egyetemes nemzeti kiengeszte lödéssel s testvériséggel fejeztük be. A magyarföld és jobbágy szabadságának s a polgári és vallási jogegyenlőségnek önkéutes inaugurálása évezredes igazságtalanságot tett jóvá, a választófalakat a nemzet különböző osztályai közt lerontván, s jövőre osztatlan nemzeti önérzetet fakasztván minden honlakosban.

S míg e szerint a nemzeti közszellem,]—Fmikéntmi hiszszük,—- a történet emlőin nemzedékről nemzedékre megújuland, legyen még ezen kivül legalább egy nap az évnek folyamában, melyet történetünk örök igazgatójának vallásos áhítattal szentelünk. Ez a nemzeti önméltatás legszebb napja lesz, s mintegy áthonositandja hazánkba is az olyrnpiai játékokkal összekötött ama dicső népünnepeket, midőn költők és bölcselők, művészek és ludósok, bogy myrthns - koszomhoz juthassanak, először is hazájok történeteit mondák el, azután az istenek csodatetteit.

Egykor a lantosok cs hegedősök fris emlékezetben tárták őseink történetét, főleg a várurak palotáiban, midőn a sajtó meg- mérbetlen termelése még i-meretlen volt ; —ma már, hogy minden percben nyerhessünk lelkesedést s hazafiúi lángot, a sajtó közvetítése által az irodalom ezer meg ezer forrásokkal ajánlkozik.

Lörinczfy János.

A fűzfa.

Tr;kiotetbe véve a különféle fűzek sokoldalú használhatóságát, bátran kimondhatjuk, hogy a fűzfa-tenyésztés a gazda közönség részéről nagyobb figyelmet érdemel, mint a milyenben jelenleg részesül. A fák között a fűz az, mely legkevesebbre becsültetik, miért ? bajos volna megmondani, ha csak azért nem, mert bizonyos

G A. {k

Erzsiké gazdag és szép volt.

Akadt is már előbb sok jószerencséje : megkérette néhány fiatal asztalos-mester, szücs-inester, szabó-mester, timár-mester.

Sőt hir szerint kikosaraztatott egy Írnok ur is.

Kukutschek Vasili jött, látott, győzött.

Hisz régi divat az már minden rendű és rangú magyar szépnél, hogy többre becsüli a külföldi rongyot a belföldi szövetnél; — a cochinchinai csirkét a magyar tyúknál;— párnára fekteti, bársonynyal ékíti a pintschert, ami csak a napot lopja, s alig ad kenyérba- jat a komondornak, mely megvédi a naplopóktól; — kikosarazza az ismerős tisztességes kérőt, akinek szerinte egyéb érdeme sincs, mint az, hogy becsületes ember, . . . s szerencséjének tartja, ha szerelmes lehet egy idegenbe, kinek talán legnagyobb érdeme az, hogy ismeretlen.

így lett Páros Erzsikének orosz férje, s Kukutschek Vasilinak magyar pénze.

Mindkettő meg volt elégedve.

A megelégedés és boldogság közötti különbséget csak a betűszedő tudja.

Erzsiké térje kedvéért tanúi oroszúl.

Vasili saját érdekében tanúi magyarúl. . . 1841-ben a boldogság sirva jelenté magát az első-szülött képében.

Erzsikének most fájt először, hogy férjét Kukutscheknak nevezik. . . Most jutott eszébe először, hogy az ő fiát is Kukutscheknak fogják nevezni.

De ez első fájdalom ellen is, — anélkül, hogy csak távolról is sejtené, — talál orvosságot a szerető Vasüi.

Napok óta már nagy gondnak adta fejét. . . Egyszer valahára

4 T A R