Eger - hetilap, 1875
1875-09-02 / 35. szám
275 már nagy ur, fiatal mágnások társaságába tolakodik, büszke reá, bogy X. gróffal, vagy Y. báróval pertu ; — kártyáz s egyéb „nobi- lis“ passiókkal tölti idejét. Persze, hogy a mágnások között csak a „megítirtu szerepét játsza, mit nem ritkán vele éreztetnek is, de hát elvégre is ez csekélység azon szerencséhez képest, hogy ily nagy úri körökben forgolódhatik. Néhány év múlva szerencsésen odáig viszi a dolgot, hogy roppant örökségének végképen nyakára hágott. Ezen vágy: mihamarább a polgári munkakörből kilépni, akadályozza egyszersmind a polgári elem között a jelentékenyebb tőkék felhalmozását is. Középszerű vagyoni állapotok keletkeznek, melyek ritkán élik túl a harmadik nemzedéket. Ha a nagyapa tiz- elte mellett megmaradtak volna, az unoka milliomokkal bírhatna, azonban, kényelmesebb az aristokratát játszani,— és az unoka koldussá lesz. Amita'poU rság magasabb köreiről mondottunk, azt az alsóbb köröknél is észb jfik. A gyáros aristokrata akar lenni, a kisebb iparos pedig me takarított filléreit nem arra fordítja, hogy üzletét nagyobbitsa, hanem vesz magának szőlőt vagy földbirtokot. Elhanyagolja üzletét, frequentálja a vendéglőt s kávéházakat, játszik és politizál, kocsit, lovat tart, s egyátalán a földesur szerepében kiván tetszeni. Ennek következtében üzlete hanyatlik, végre, néha nem szívesen, egészen kénytelen azt abban hagyni. A kis földbirtok tán elégséges volna arra, hogy egy földmivelö családot tápláljon, de a minden kényelmet megszokott polgárcsalád igényeit kielégíteni nem képes; következnek azután az adósságok, a földbirtok dobra kerül, az előbb virágzott polgárcsalád nincs többé, csak egy proletár családdal van több. Polgárságunk legnagyobb átka, hogy nem akar polgárság maradni. Az egyik az aristokratiát, a másik a földbirtokost majmolja és tönkre megy utána. A tőke felhalmozódása helyett annak szétforgácsolása lep előtérbe. Lehetetlen azon viszásságon meg nem ütközni, mely a címzés körül — ha már lennie kell, — uralkodik. Tévedne az, ki engem aristokratikus hajlamokkal vádolna, mert ha reám bíznák, bizonyosan én volnék az első, ki nemességet, föméltóságot, szóval minden velünk született cafrangos, értelmetlen előjogot megszüntetnék, hogy legyen minden ember egyforma, s azért : hogy cimeres kutyabört és 9 ágú koronát örököl valaki, ne tarthassa magát oly földöntúli lénynek, ki más positiv, érdemekkel ékeskedő polgári származású egyének fölé emelkedve, nemcsak a socialis életben kívánna mások nyakára nőni, hanem még az égnek kék boltozatán ragyogó napot is moDopolium alá szeretné venni, hogy az csak a méltóságos és excellentiás urakra süssön, más szegény ember pedig a holdvilágnál melengesse munkában megrecskc- sedett tenyereit. — Hát elfoglalta. — Megint nevetnek már ! Hedvig egészséges ; — a gyermekeket agyon magasztalják tanítóik ; — a gróf küldött neki szép lovakat és néhány száz pengőt, hogy állásához méltóan felszerelhesse magát. Oh, hogyan örülnek ez emberek! .... És azért, mert ezen emberek annyira örvendenek, a jó fiú természetesnek találja, hogy neki szomorkodnia kell. — Arai fölött ismét Zsófi néni búsulja el magát végtelenül. De nem sokára nagyobb oka is lett a bánkodásra. A mucika egy csendes éjszakán őseihez, a Danzigerekhez költözött. Nem is volt beteg. Az orvosok azt mondták rá, hogy épen az a baja volt a boldogult nagyságos urnák, hogy nagyon is egészséges volt, és nagyon szerette gyomrát . . . megütötte a guta ! Oh ! siralmas élet ! Akinek van mit ennie, azt megüti a guta, akinek nincs mit ennie, az meghal éhen ! Oh, szörnyű halál, mely nem kíméled meg a Danzigert sem ! E szerencsétlen gutaütés váratlanul 7) és vé'gre a) Özvegységre juttatta Zsófi nénit. Egyetlen öröme maradt e világon. Ez örömet Jaroszláwnak nevezte. Együtt sírtak, együtt nézték meg a kedves Mucika sirját, együtt töltötték el a gyász gyászos idejét. Zsófi néni ugyan magában is megtette volna, de Jaroszláw .. . ő férfi ! Nem követelem én azt, hogy vonjuk meg az ösztönzésre szolgáló kitüntetést, de nem vágj ok barátja az istenitö tulcimezések- nek sem, mert ezek mindegyike szélsőségekre vezetne. Van itt is, mint mindenütt, közép-út, csak meg kell azt keresni. Tekintsünk szét,s látni fogjuk,hogy a szabadsága elhaladásban világuralomra jutott Amerikában mindenki nagyon megtisztelve érzi magát, ba valamely testületnek tagja lehet, s akármily jelentéktelen kis városnak vagy falunak díszpolgárává választatik, mit ott többre becsülnek minden ^ignitásnál széles e világon, a mennyiben ezek csak a valódi érdemeket szokták jutalmazni. Mások érdemeinek sugarainál sütkérezni nagy dicsőség, mert ahol tálalva van, könnyű ott enni. Legyen minden méltóság csak személyhez kötött, 8 akkor a ki mivel nem bir, az után törekedni nem fog, s nem oltódik bele az ifjú nemzedékbe idő előtt a fcnhéjázás, a hányavetiség, — mert szüntelen előtte lebeg azon kényszerűség, mely rámutat az irányra és eszközökre, mikkel a meredélyes pályának azon magaslatára juthatni, melyen állva mint önerejéből fölvergődött tekintélyre mindenki ellenállhatlan tisztelettel néz fel. Jól ismerem a közmondást, mely szerint: „Obsequium amicos, veritas odium párit,“ — vagyis : „a hizelgés barátokat, az igazmondás ellenségeket szerez/ mindazáltal azon reményben, hogy a társadalmi ferdeségek ventillálása által talán imitt-amott sükerrel ütök a szeg fejére, lemondok a kegyes mosoly élvezetéről, melyet némely csókolni való pici szájról e cikkel talán kis időre száműzök. A mi a férfiakat illeti, itt már bízvást és joggal számíthatok a helyeslésre, melylyel elmélkedésem részükről találkozik. Hanem térjünk a dologra! A korcsmákban most már hosszú képet vág a föpineér, ha meg nem urazod, s ha a leányasszony szolgálótól azt kérdezed : „Náni, hol van az asszonyság ?“ hát ezen kettős sértésért olyan szemeket csinál reád, mintha te ölted volna meg az apját. A kocsmáros, és illetve a fogadós veled szemben nem mer teéns ur címet arrogálni, hanem azért az egész házi népre ki van terjesztve a titkos ukáz, melynél fogva halál a vakmerőnek fejére, ki az urat meg nem tensurazza és az asszonyt meg nem teusasszo- nyozza, melyért azután a tensur fogadós viszonosság fejében, ha nálánál miveltebb pincérje van is, azért ezt, még ha bajuszát a füleire tehetné, akkor is csak fenek hívja. Mészáros, szabó sőt már csizmadiáink is miod teinsurak. A kinek tetszik, nevekkel szolgálok ! „Sapienti pauca !“ Az árendás nagyságos, a 30—40 hold földdel biró közbirtokos y3-ad része szinte az. Ha egy pár rósz gebét is tud tartani, melylyel a megyeházak udvarára, mint valami korcsmába, nagy otthonosanibe- kvártélyoz,—még nagyságosabb, miből önként következik, hogy azKülönben is per quam regulám bánkódjék ő Danziger Lipót miatt. Ki volt, mi volt ránézve ez a Danziger? Senki! semmi! Igazán nagy jóság tőle, hogy méltatja egy rövid miatyánkra is. No, de hisz ami azt illeti, a boldogult Danzigernek nemis igen van oka a háladatosságra ott a másvilágon. . . . Mondtuk tehát, hogy Zsófi néni egyetlen boldogságát Ja- roszlaw képezi. Ez a boldogság azonban kezd boldogtalannak látszani. Nem eszik, nem iszik/’ nem alszik, nem nevet, nem sir, csak folytonosan a körmét rágja. Szerelmes az ipse ! Sok idejébe és pénzébe kerti 1 Zsófi néninek, mig e fontos állam-titkot kicsikarhatta a nebulóból. Akkor, midőn megtörtént e nagy esemény, a lelkem Zsófi néni — boldogult Mucikája halála óta először — einevette magát. — Hisz ezen könyü szerrel segitbettink. Vedd el azt a lányt! — Csakhogy — taglalja Jaroszlaw — azt mondják . . . — Mit mondanak? — Azt mondják, hogy én senki se vagyok, nevem se az enyém ; — nekem semmim sincs , most is csak ngy felfogadva tartanak, ha pedig mama meghalna, elmehetnék Selyem Ottóhoz — posztós legénynek. — Azt mondták ? — szörnyüközik a mama. — Azt ám !.. . nyöszörgi a pityergő legény. v — Ne busulj fiam ! megfogom én hazudtolni őket,csak te légy jó, és szeress engem ! *
