Eger - hetilap, 1875
1875-05-20 / 20. szám
155 hogy királyi méltóságának megtartásáért még döntö ütközetbe is fog bocsátkoztatni sükeresen 1). Az alkalom erre megérkezett, de reá nézve szerencsétlenül. Ferdinand fővezére, gróf Salm Miklós csakhamar elragadván tőle Eger hódoltságát, innen az, midőn a Tiszához közelednék, megtá- madtatva is győzött; győzött Tokajnál is az ellene megkisérlett megtámadtatásban, és Zápolya Erdélybe vonult *). János király e gyümölcstelen táborozása nem lehetett mozgalom, s előkészület nélkül. Kezdetben ezek magukban foglalták Eger vidékét, természetesen a hozzá közel eső borsodi tiszai jobboldalt is. Mert miként Pray mondja : a Tiszához közel ütött tábort, Horváth szerint pedig Sajó-Ládnál, s végre Tokajnál. 3) Közvetve tehát eme tábori mozgalom körébe vonta az átellenes tiszai baloldalt is, mint neki hódoló részt. ■— A tokaji tanácskozó gyűlésen (1526. oct. 24.), hol Zápolya királylyá választatása végzéssé lön, nagy számmal voltak jelen a tiszai urak is4). főzzenek át ... A kiköltözködés nem volt általános, legalább a történelmi tényekből ez világosan kitűnik, s az avar nép némely részei, melyek a régi Dáciában maradtak, ott, igen hihetőn, elsáncolták magukat a könnyen védhető vidéken a mocsárok között." Atilla s utódainak történelme. 374—375 lap. Thiery Amadé. Pest. 1865. v) Annales regum Hungáriáé Libr. III. pag. 180. Pars. V. Pray. 2) Ugyanott. — „Hogy Budára elérkezett Ferdinand, Gróf Sálm Miklóst, Zápolya üzésére küldötte, ki is a Tisza mellett érte utói az ő táborát : mikor Egertől már két napi járó földre lett volna. A Zápolya emberei támadták meg setét éjjel nagy ordítással a Grófot, ki is azokat, ha mind igen nehezen is, csakugyan megfutamtatta. Onnan közelebb szállott Zápolya ; ahova nyomba követte ötét a Gróf. Itt is éjjel küldötte Zápolya a Grófra táborának egy részét . . . Mindazonáltal sok vérontás után, a Gróf lett most is a nyertes . . . melyet Zápolya megértvén . . . még napfeljötte előtt a Tisza hidján által Debrecen felé Váradra, s onnan Erdélybe szaladott." — Magyarország polgári Históriájára való Lexicon. Budai Ferenc. III darab 554— 555. lap. 3) Magyarország történelme. Irta Horváth Mihály. 1861. 35. lap. 4j Ugyanott 7 lap. És mint történelmileg bizonyos, a sereggyüjtések a székelyek területére, Erdélyországra, Várad és Ternes vidékeire szélesen kiterjedtek ‘). Ekként ezen vidékről, emide a közelebbi helyekről akár az egri és keresztesi2), akár a sajóládi és tokaji tábori szállásokra áttörekvö csapattöredékek átvonulása által ez átellenes tiszai baloldal is a tábori mozgalmak gyürlizetébe esett kétségkívül. (Folyt, köv.) Megyei élet. Heves és K.-Szolnok t. e. vármegyék 1875. mart. 15-én, Kubinyi Rudolf főispán elnöklete alatt tartott rendes bizottsági gyűlésén folytatólag következő ügyek tárgyaltattak : Alattyán község elöljáróinak a községi képviselő-testület, határozata folytán beterjesztett két rendbeli folyamodványa, melyekben a jánoshidai prépostságra mizsei birtoka után kivetett, de nevezett prépostság által fizetni megtagadott községi pótadóra nézve határozatot kér hozni, olvastatott a járásbeli szolgabiró jelentése és a gazd. s pénzügyi szakosztály vél. előterjesztése. Tekintve, hogy az 1871 XVIII t. c. 20 §-a értelmében a jánoshidai prépostság mizsei birtoka Alattyán községéhez van csatolva ; ennélfogva a Janosbidai prépostság mizsei birtoka után, mindazon adókat viselni tartozik, melyek az idézettbe. 119 § a szerint a községnek kiadásai fedezete tekintetéből kivetni megengedtetnek, — mégpedig azon módozatok szerint, mint azok az idézett t. c. 120 §-ban földház-jövedelem és személy-kereseti államadók arányában kivetetni rendeltetnek ; Tekintve, hogy az 1868. XXXVIII. t. c. 36 §-a értelmében a felekezeti iskolát fenntartó községben, a felekezeti iskolát fenntartók, csak annyiban tartoznak a községi iskola fenntartásához hozzá járulni, a mennyiben a felekezeti iskola fentartásához egyenes adójuk 5/0O-ig hozzá nem járultak, de a 46 §. szerint ott, hol községi ') Annales regum Hungáriáé Libr. III. pag. 180. Pray. 2) A keresztesi csata hadászati leírását lásd : „Borsod" 7. számában. 1873. Kandra Kabos. divort csalódásában s ez annyira sikerül, hogy Devidivor napot tűz ki, melyen Jegohivval egybekelendö lesz. Még csak egy éj van az óhajtva várt regg előtt. Nyugtalanúl lépdel Devidivor egyik teremből a másikba, kinos várakozástól gyötörve tekint ki majd egyik majd másik ablakon. Fejét a tenger gyöngyeiből font diadem ékiti, nyak és karékszereire a Himavát rabolták meg, ruháját messze hon bársonya adá. Amint igy sietve lépdel, egyszerre, mintha földből nőtt volna elő, Dzarvaló áll előtte. — Nyugtalannak látszol szép királyné? — Jegobivot várom. . . A nap már felkelt s még most sincs itt.-----— Jegohivot? O hogyan is jönne? Most tartja mennyekzőjét. — Azaz : most fogja tartani mennyekzőjét velem. — Engedj meg, de én saját szemeimmel láttam mellette leányodat. — Hah! a földönfutó! Tehát megcsalt volna? — Épen azt jelenteni jöttem most. Valóban úgy van. A felkelő nap két márvány-oltárra veti bibor-sugarait, melyeken magasan lobognak a máglyák. Az oltárok körül csörgetik fegyvereiket a charamik. így tesznek ők nagyobb ünnepeiken. Most pedig nagy ünnep van. Ifjú fejedelmük tartja mennyek- zöjét. Jegohiv, a jégeső, Parnicsárral, a fehérvirággal. A halhatla- nok utóda az élet angyalával. A legvitézebb a legszebbel. Az oltárok előtt aranyláncokra fűzve vannak az áldozatok : egy sas, Amonnak, a láthatlan istenségnek, és egy hattyú, Zeilának, a szerelem istennőjének. A sas büszkén tekint a tűzbe, majd elfordúl, mintha méltóságán alúl volna napvizsgáló szemével egy máglyába nézni. A hattyú félénken nyújtogatja szép nyakát. A rasaj (pap) felemeli a két szárnyast és bedobja őket a lángoló máglyákba. Mély csend. A hattyú megszólal. Hangja fokonként emelkedve viharossá lesz, mig végre halk zokogással enyészik el. A tűz pattog ... a máglyák leomlanak. A harcedzett férfiak könnyes szemekkel tekintenek egymásra. A rasaj rózsákat hint az ünnepély hőseire. — Legyen rózsákkal teljes életetek ösvénye ! Most megharsan a lavuta... de mögöttük még erősebben harsog a csata-klirt és borzasztó harekiáltás rázza meg a levegőt. Dzarvaló és Bibaldó tömérdek latrix hada az, mely a mit sem sejditöket körlilfogá. Tajtékzó paripán, anganáitól követve épen most érkezik meg Devidivor is. A lavuta elnémúl, helyette a kard-csengés, nyil-süvöltés, lándzsa ropogás kezd borzasztó zenét. Az anganák, elhagyva királynéjukat, mint egy-egy fiait védő tigris rohannak a latrixek ellen. Devidivor dühöngve üti paripáját s beszáguld az idegen had gyűrűjén át oda, hol Jegohiv Parnicsár mellett osztogatja a halált. A küzdő ifjú észre sem veszi a boszútól lihegő asszonyt ; ez pedig felhasználva a kedvező alkalmat, hátulról markolatig döfi vékony szablyáját Jegohivbe. A fejedelem visszafordúl, s halálos sebe dacára egy borzasztó vágással felel, mely azonban csak a lovat fosztja meg fejétől. Parnicsár ereiben megáll a vér ... de a másik percben már férje kezéből kiragadja a kétélű csata-kardot, s könnyű kúpjaként forgatja most azon nehéz fegyvert, melyet máskor talán felemelni sem lett volna képes. — Mit akarsz ama fegyverrel szende menyasszony? kérdi a véres, keskeny acélt emelve Devidivor. — Vedd jutalmadat cselszövényeidért. Férjem halvány ajka boszuért kiált, e kard pedig önmagától is megölne, pedig ennek nincs szive, ez nem érzi, mit vesztett. Halj meg tehát Bimerib nyaszkero és Jegohiv gyilkosa ! *
