Eger - hetilap, 1875

1875-04-29 / 17. szám

134 lökre hatást gyakorolni, hanem hagyjuk az ö független saját aka­ratuk és belátásukra, váj jon a papválasztásuál törv. választói joguk­kal élni kivánnak-e, vagy nem?“ — A polémiából tehát körülbelül az vehető ki, mintha a gyöngyösi izr. polgártársak nem a „Gyöngyös1* jelöltjét, hanem más valakit protegálnáuak. Akárki felé gravitáljou is hajlamuk, az ildomosság mindenesetre azt hozná magával hogy más felekezetek vallás-ügyeibe ne avatkozzanak. — A rövid röp- iratböl egyébiránt azt is olvassuk a többek közt, hogy a „Győrt gyös ‘ a városi pénztárból 150 frt. subventiót bűz ; s hogy miután Csömör K. ur (a szerkesztő) mindig a felekezeti iskolák ellen küz­dött, ha a városi képviselők választása az ö terve szerint tőiténik, nem fog-e a virágzásban levő felekezeti iskoláknak a városi pénz tárból való fentartása a képviselet által beszüntetni? * (Képviselöhdzunk) a vasárnapi ülésben a nagyfontosságú ke­reskedelmi törvénykönyv tárgyalását megindítván, azt általánosság­ban egyhangúlag elfogadta s a részletes tárgyalásban gyorsan ha lad előre. * (Az egri dologház felügyelősége) értesíti a t. helybeli s vidéki közönséget, miszerint az intézetben atoll fosztást. fontonkint xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx 25 Űrért felvállalni kész; és az intézet érdekében számos meg­rendelést kér. * („Magyar könyvesházu) ciui alatt Aigner Lajos budapesti tevékeny könyvárus, mint kiadó, vállalatot inditott meg, melylyel hazai és ktilföidi válcgatottabb szépirodalmi müvek jutányos közre­bocsátása által, azokat a kevésbbé vagyonos olvasók számára is könnyen megszerez!)etövé teszi. A vállalat az első 5 füzettel immár megindult, s ezek Ányos Pál költeményeit, Obernyik beszélyeit, Tolnay és Sacber Maschoch egy-egy beszélyét hozzák. Egy-egy fü­zet ára 20 kr. Melegen ajánljuk t. olvasóinknak e pártolásra méltó vállalatot. * (Rövid hírek.) Mednyánszky Sándor, az 184®/9-iki sza badságharc egyik bajnoka, újabban szélső ellenzéki országos kép­viselő, f. april hó 25-én, hosszabb szenvedés után elhunyt. — Grayson Márk philadelphiai, fogadásból az egész földet gyalog akarja körű lut ázni. Apr. 3-án indult a new-yorki városháztól útjára. Mindennap 32 argói mf'det kel! gyalogolnia, s minthogy útja nagy részét hajón kell megfennie, a hajón is kisétálja a 32 mfdet. Kiadó tulajdonos és felelős szerkesztő -Szabó 1 g n á o. * * * X x x x x x x x x x x x x n x x X Hevesmegyei Gyöngyösi timsós-savas Aloyzia gyógyfürdő. Vize alkatrészeire nézve egyenlő a hírneves parádi íimsós fürdő vizével, és azért mint zsongitó hasonló betegségekben mint a parádi használható, u. m. a takhártyák petyhültségében, vérfolyásrai hajlamnál, vérfolyós ellen, vérfo­lyás utáui gyengeségben ; anyaméhbántalmakban általában : sápkór, fehérfo lyás, vérszegénységben, görcsökkel megjelenő havi tisztulásban, gürvélykórbau, köszvénynek minden fajában, fehér térd- és könyök-daganatban, coxulgia, idült lábfekélyek, izzago- sömörös kiütésekben stb. 1JGT Idénye kezdődik május 1-én és végződik augusztusban. A fürdő helyiség üde levegővel és jó ivó-vizzel dicsekvő, 9 hold területű fásitott, sétányokkal ellátott kertben 20 fürdő-káddal és kényelmes lakszobák- kal áll rendelkezésre. Mind meleg, mind hideg étkek és italok pontos kiszolgáltatásáért a bérlő kezeskedik. Vasúti állomás van helyben, mely naponta kétszer közlekedik a fövő nullái. Van rendes fürdőorvos. Kitűnő népzenéről szintén gondoskodva van. Kurz Soma, (122J 1-3. bérlő. X X X X x x X X x n n n x X X X X X X X harmadik árverésen becsárou alól is eladatnak oly fölté- tell.d, hogy az árverezők által a becs ár l%oo-a bánat­pénzül leteendő, s ennek betudásával a vételár 1/3 része azonnal a végrehajtó bíró kezéhez, 1/3 része az árve­rési naptól számítandó 3 hó, 1/3 rész 6 hó alatt a telek- törvényszékhez lesznek 6% kamatokkal befizetendők. Vevő a birtokba azonnal belép, tulajdonjoga pedig a vételár kielégítése után kebeleztetik be. Vevő, ha föl­tételeknek eleget nem tesz, a bánatpénzt elveszti, s ve­szélyére s költségére uj árverés fog tartatni, a vétel százalékát vevő fél viselendő Kelt a kir, Törvényszéknek Egerben 1875. évi ápri­lis hó 3-ik napján tartott telekkönyvi ülésből. Egri kir. törvényszéki elnök: VAVRIK BÉLA. (119) 1* xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Az egri k r. tkönyvi tszé.k részéről közhírré téte­tik, miként özvegy Turján Ferencné szül. Tett Anna felperesnek ör. Csirke Pál elleni végrehajtás ügyében marasztalt alpere töl lefoglalt és megbecsült követ­kező ingatlanságok u. m. a mezötárkányi 152. sz. tjkben A. I. 1. rendsz. sz. alatti ház és beltelek 120 frt, — X 370 hrsz. alatti fekvöség 38 frt. — 2 — 14. rend sz. aiatti 1/4 külső teleknek 872 forint 50 kr. becsárban kikiáltva birói elárverezése elrendelteted, mely végre­hajtás utjáni elárverezésére Mezőtárkány község házá­hoz első határnapul 1875-dik évi május 28-dik nap­jának d. e. 9 órája, s ha a fentebbi birtokok ezen első batáridőben beesáron fölül el nem kelnének, máso­dik határidőül 1875-ik évi julius hó 9-dik napjának délelőtti 9 órája azzal tüzelik ki, hogy a javak csak becsáron felül adatnak el oly föltétellel, hogy az árverezők által a becsár i0/ioo-h bánatpénzül leteendő, s ennek betudásával a vételár '/3 része azonnal a végre­hajtó biró kezéhez 1/3 része az árverési naptól számí­tandó 3 hó, 1/3 rész 6 hó alatt a tele.ktörvényszékbez lesz 6°/o kamatokkal befizetendő. Vevő a birtokba azonnal belép, tulajdonjoga pedig a vételár kielégítése után kebeleztetik be. Vevő ha a föltételeknek eleget nem tesz, a bánatpénzt elveszti s veszélyére költségére uj árverés fog tartatni. A vétel százalékát vevő fél viselendi. Fölszólittatnak a jelzálogos hitelezők, hogy akik nem a telekkönyvi hatóság helyén vagy annak közelében laknak, a vételár felosztása alkalmával leendő képvisel- tetésöb végett, a hatóság székhelyén megbízottat ren­deljenek, s azok neveit s lakását az eladásig bejelent­sék; ellenkező esetben a hivatalból kinev ezett gondnok által fognak képviseltetni. Végre igénylők, kik az árverezendő javak iránt tu­lajdoni vagy egyéb igényt és elsőbbségi jogokat érvé- nyesitni vélnek, igénykereseteiket a hirdetmény közé­tételének utólsó napjától számítandó 15 nap alatt, ha bár külön értesítést nem nyernek is, nyújtsák he. Különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván egyedül a vételár feleslegére fognak utaltatni. Kelt Egerben, 1875. mar 13-án 'ártott telek­könyvi üléséből. Egri ki", tvszki elnök, 1—3 (120) VAVRIK BÉLA. Az alapítványi uj bérház 4-ik számú lakosztálya időközben márki- béreltetvén, még kiadandó a 6-ik számú másod-emeleti lakosztálya, mely 1 elő- és 3 lakszobából, konyha, éléskamra, elkülönített pad, és pincéből áll , bármikor kibérelhető. A bérle­ti feltételek iránt tudomást lehet sze­rezni KXXXXXXXSXXXXXXXTt X . X V V;tn szerencsém a nagy érde­mű helybeli és vidéki közönség tudomására hozni hogy nálam Érc- és fakoporsók fej párnák, matracok és szem­fedelek , té>iyton jutányos áron kaphatók, úgy szintén asztalos üzletemben, mely G a 11a s s y István cim alatt, az 1827-ik év óta fenn áll, elvállalok mindenféle épület és bútor munkákat, s kezeskedem, hogy a nálam eszközölt megren­delések pontosan elkészíttetnek. Mely tudósi ti som után aján lom magam a n. ér. közönség ed­digi irántam tanúsított becses pár tolásába. Egerben 1875 april. 12-én. Özv. Gallasv Istvánná. Mecskst tér, 362 sz., a vár kapunál. (106) 3-6. iXXXXXXiJOOOGCX az egyházmegyei alapítványi hivatalban. Eger april 14. 1875. (109) 3 3. Az egri királyi telekkönyvi törvényszék részéről közhírré tétetik, miként Kovács Jősefné Csiszár Vero- ronika hagyatéki ügyében megbecsült következő in­gat lanság u. m. a felnémeti 435 sz. tjkben A -j- 1250. hrszám alatt és 200 forintra becsült szőlőnek birói elár­verezése elrendeltetett, melynek végrehajtás utjáni el­árverezésére Egerben a kir. törvényszék tárgyalási te­remébe harmadik határidőül 1875. évi május hó 21-ik napjának d. e. 9 órája azzal tűzetik ki, hogy ezen szép Nagy lakás sartéren a május közepétől kiadó, a Horváth-féle házban, ugyanott bútorok, fegyverek eladók. Értekezhetni délután 2—5 óráig. (Hő) í*

Next

/
Oldalképek
Tartalom