Eger - hetilap, 1875

1875-04-22 / 16. szám

■ 128 — Áz alapítványi uj bérház 4- és 6-ik számú másod-emeleti lakosztályai, melyek külön külön 1 elő- és 3 lakszo­bából, konyha, éléskamra, elkülönített pad, és pincéből állanak, bármikor ki­bérelhetek. A bérleti feltételek iránt tudomást lehet szerezni az egyházmegyei alapítványi hivatalban. Eger april 14. 1875. (10!)) 2-3. Hirdetmény. Az egri főkáptalan részéről közhi rül tétetik, miként az alább nevezett bérletekre folyton elfogadtatnak az aján­latok, jelesen : a) a bátri korcsma és vízimalomra b) a Montaj oroszén rész birtokra és korcsmára, * c) a Montaj salamontai rész bir­tokra, d) Szil pasztára, e) Batuz pusztára, f) az ároktői nagy legelőre g) a polgári száraz malom és 60 hold földre. Úgy nem különben az ároktői gaz daságban 38 darab javitott sőre ökrök eladásra hirdettetnek. — Tudakozód hatni a Jószágigazgatóságnál Egerben, april 2-án 1875. Simkorifs Imre, (93) 3—3 jószág-felügyelő. Hirdetmény. Néhai Dr. Rózsa Ferenc és neje szili. Mészáros Katalin örökössei tulajdonát képező, — Borsod megyében fekvő, — nagymibályi részbirtok, lakház és gazdasági épülettel el­látva, f 1875. év Sz. Mihály napjától haszon­bérbe kiadó. A közelebbi feltételek alólírott irodájá­ban, (Eger, Széchényi útca 167 sz.) bármikor megtekinthetők. Eger, 1875. april. 5. Sztnrekovszkf/ Sándor. (96) 3—3. köz- és váltó ügyvéd. (105) 2-6 Odvas fogak ki tömésére. nincs jobb és hathatósabb szer, mint a fog-tömb Dr. Popp J. G. es kir. udv. fogorvostól Bécsben Bognergasse 2 sz. melyet mindenki magának legkönnyebb módon és minden fájdalom nélkül odvas fogába illeszthet, mely azután a fogmara- dékkal és foghussal egygyé tömörül, a fogat to­vábbi romlástól megóvja és a fájdalmat enyhíti. Anatherin szájvíz dr. POPP J. (J. cs. k. udv. fogorvostól Bécs­ben, Stadt, Bognergasse 2 sz. 1 forint 40 krajcáros palackokban. legjelesebb szer csúzos fogfájás, a foghús gyú- ladása, daganata és kisebzése ellen; feloldja a meglevő fogkövet s gátolja annak újra alaku­lását, megerősíti a mozgó fogakat a foghus megszilárdítása által ; s midőn a fegukat és foghust minden ártalmas anyagtól megtisztít­ja, a szájnak kellemes frisseséget kölcsönöz, eltávolítja a száj rósz bűzét csak rövid idei használat után is. Anatherin togpép dr. POPP J. G. cs. kir. udv. íogor- vostól Bécsben. E készítmény megőrzi a lehellet frisse ségét és tisztaságát, azon kivül arra is szol gái, bogy a fogaknak vakító fehérséget köl csőnözzőn azok romlását gátolja s a foghus megerős tse. Dr. POPP J. G. N ö vény-fogpora. Annyira tisztítja a fogakat, hogy napon­kénti használata által nemcsak az annyira kel­lemetlen boikő távolittatik el, hanem a fogak glazurja és fehcr.-ége is mindinkább gyarapodik. — Egy doboz ára 63 kr. O. é. E kitűnő szájvíz kapható Eger­ben : Köllner Lőrinc magyar ki­rály, Schuttág János ; kígyó című és az irgalmasok gyógyszertárában valamint minden gyógyszertárban és több más illatszer és pipere ke­reskedésekben. (1) 5-31. Az átalánosan kedvelt, és orvosi vélemény után próbált STÁJER NÖVÉNY NEDV különösen mellltajok és hurut- biíntalniak ellen niiiidenkor friss állapotban kap­ható Egerben egyedül Köllner Lőrincz gyógyszertárában. f Ara 8 7 krajcár o. é. A valódi jó kevés szóra szőrül ! Amerikán-Pils by Boldt Boldt egészség - labdacsai tiszta növény-lapdacsok. A ver tisztítására. Megújítása az anyagcserének. Eltávolítása a dugult rósz nedveknek, nyál­kának, maradványnak stb. Dugult, női ba­joknál. 1 doboz (7 labdacs) 1 frt 50 kr. csomaglásért 10 krral több. Droguerie médicinale A. H. Bôldt à génévé (Suisse) és minden nagyobb gyógyszer- tárakban , kinek bélyegét megvizsgálni kéretik fx NB. Boldt amerikai gyapotja X csuz és fogfájás stb. ellen 80 kr. X Kaphatók Köllner Lőrinc M gyógyszertárában Egerben. X X 6-12. (79) X &XXXXXXXXXXXX&Í Az egri kir. tlkk. törvényszék részéről közhírré tétetik miként Babies István ügyvéd mint a lievesmegyei ta­karék pénztár részére 400 frt 800 frt és 1000 frt tőke s járulékai kielégítése végett özv. Grünbaum Józsefnö úgy is mint kiskorú gyermekei gyám anyja, Engel Li­dia, Lővy Eszter, Grünbaum Josepha mint Grünb.'unt József örökösei és marasztalt alperesektől lefoglalt és megbecsült következő ngatlanságok u. m. az egri b. 2033 sz. tjkben A lapján 3874 hssz. a. bevezetett ház és 3112 frtra becsült ház úgy X 3852- hrsz. alatt be­vezetett, és 400 o. ért. forintra becsült pincének az örökhagyót illető fele részének bírói elárverezése el­rendeltetett melyeknek végrehajtás utjáni elárverezésére első határnapul 1875. évi május 31. napjának d. e. 9 órája, s ha a fentebbi birtok ezen első határidöben’becs- áron fölül el nem kelne, második határnapul 1875-ik évi jalius 2-ik napjának d. e. 9 órája mindkét esetben a kir. tvszék tanácsteremében azzal tűzetik ki, hogy a javak, e második árverésen becsáron alól is eladafnak oly fölté­tellel hogy az árverezők áltál a becsár ‘“hoo-a bánat­pénzül leteendő, s ennek betudásával a vételár >/s részé azounal a végrehajtó bíró kezéhez, másik t/3 része pedig az árverési naptól számítandó 3 hó, J/3 rész 6 hó alatt a telektörvényszékhez lesznek 6% kamatokkal befizetendő. Vevő a birtokba azonnal be­lép tulajdonjoga pedig a vételár kielégítése után ke- beieztetik be. Vevő, ha a föltételeknek eleget nem tesz a bánatpénzt elveszti, s veszélyére, költségére ui árverés fog tartatni. A vételi százalékot vevő viseli. Amennyiben sz ingók az azokra nézve kitűzött árve­rési napon eladhatók nem lennének az ingatlanra nezve kitűzött 2-ik árverési napon szinte árvereltetni fognak. Fölszólitatnak a jelzálogos hitelezők, hogy akik nem a telekkönyvi hatóság helyén vagy annak köze­lében laknak, a vételár fölosztása alkalmával leendő bépviseltetésök végett, a hatóság székhelyén megbí­zottat rendeljenek, s azok neveit s lakását az eladá­sig bejelentsék ; ellenkező esetben a kinevezett gond­nok által fognak képviseltetni Végre igénylők, kik az árverezendő ingó és iu- gatan javak iránt tulajdoni vagy egyéb igényt és el­sőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, igénykereset- eiket a hirdetmény közzétételének utolsó napjától szá­mítandó 15 nap alatt elsőbbségi bejelentvényeiket ha bár külön értesítést nem nyertek is nyújtsák be. Kü­lönben azou végrehajtás folyamát nem gátolván egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni. Kelt Egerben, 1875. évi april 3-ik napján tartott telekkönyvi ülésből. Egri kir. törvényszéki elnök (111) 1­__________________VAVRIK BÉLA. E ladó zongora. Egy teljesen jó karban levő JTfú ^ x zongora szabad kézből eladó. Tudakozódhatni Barehetfi Adolf úr üzletében. (ion) 3—3 Eger, 1875. Nyomatott az érseki lyceumi nyomdában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom