Eger - hetilap, 1875

1875-04-22 / 16. szám

1 — 126 — szintén gutta perkából készült kis sajkát in egy szorosan bezáródó vizruentes bőröndöt is vitt magával, amabban röppentyűk s egyéb jeladásra szolgáló készülékek, emebben élelem-szerek és szivarok valamik elhelyezve. Az utasok mindegóikének evezője volt, lábaik­hoz pedig egy kis lobogó erősítve. A kis flotilla vígan baladott a Tsemsén lefelé. Útközben elővéve az élelmi szereket, mind a hár­mán kényelmesen falatoztak. Két és egy negyed óra után az egész társaság elérkezett szerencsésen Greenwichire, hol a nagyszámú közönség lelkes „bőrrah“ kiáltásokkal fogadta. A 7 angol mért- földnyi vízi utat minden nagyobb kimerülés nélkül tevék meg, s ekkép a Meriman-féle úszó öltöny célirányossága fényesen bebizo­nyít, hozzátéve hogy Uoyton kapitáuy úti társai csak ezen alka­lommal tevék abban első kisérletttkef. Ezen találmány a folyamok mentébeu vagy tavaknál felállított életmentő intézeteknek, nemktt lönben halászoknak, vedászoknak s különösen vizi munkálatoknál nagyou jó szolgálatot fog tenni, s igy csak köszönettel tartozik a világ Amerikának, hogy ismét egy uj találmánynyal gazdagította. Boyton kapitány a múlt héten a La Manche csatornán Dowerböl Calatsba úszott át. A mintegy 25 mfnyi utat 15 óra alatt tette meg. * (Rövid hírek.) Pécby Tatnas köziek, ininistert a szikszói kerület egyhangú ag újból megválasztotta orsz. képviselőnek. — Reményi Ede hegedűművész hazánkfia Párisban hangversenyez, és rendkívüli diadalokat arat. Mac-Mahon elnök-tábornagy termei­ben tegnap, f. hó 21-én vala bemutatandó művészetét.— A napokban egy 117 éves nő halt meg Törökország egyik községében. — Má­ria Valéria főhercegnő, ki magyarul tanult legelőször beszélni, most elemi oktatását is magyar nyelven veszi. A közoktatási minis­ter már megküldte a föhgnö számára a szükséges magyar tanesz­közöket. — * (Rendövi hírek.) F. hó 15-én éjjel az egri izr. imolahelyiségbe az Eger vize felöl erőszakos betöréssel tolvajok hatottak be, s ab­ból, 20 db. értékes arany gyűrűt, több ezüst órát, arany és ezüst láncokat, ezüst hatosokban és réz pénzben mintegy 160 frtot tolva- joltak ei. A tolvajlás bejelentése után a rendőri főkapitányság a tol­vajok kézre kerítésére megkezdé nyomozásait, sikerült is azokat a város egyik bordélyházában meglepni és el is fogni, s a náluk talált 2 db. kettős csövű, golyóval töltött pisztolyból, s a több eltolvajlott tárgyak náluk föltalálásából azonosittatott személyiségük, az imola- tolvajokéval, számosabb tárgyak u. m. egy ezüst burnotus szelence, 7 arany gyűrű, és 2 araDy inggomb a kát. laktanya árnyékszékében — hová a tolvajok bevetették, — találtattak fel, se szerint sikerült az összes eltolvajlott értékes tárgyakat, kivéve a pénzt, melyet ruha vételekre, s tivornyázásukra elharácsoltak, mind előkeriteni, — azon felül a zirciek majorsága előtti moha dombba rejtett krajcáros, és fél krajcárokból álló mintegy 15 írt értékű pénzt is kézre keríteni. “X tolvajók egyike magát Tanárkoviis Józsefnek, a másika pedig Lakós Józsefnek nevezé, kiket szigorú őrizet mellett a náluk talált bűnjelekkel, a rendőrség azonnal a kir. fenyitö törvényszékhez ki- sértett által. * (Halálozás.) Meghaltak április 1-töl 15-ig: Klein Rozália izr. 63 év. typh. Füst András 6 év. tüdői. Roman Mária 16 éy. sorv. Soltész György 83 év. aggk. Farkas László 6 év. agyi. Bóta Ágoston 40 év. typh. Czimbora Antal 78 év. aggk. Kelemen Mária 2 ’/2 év. vör. Hirscbhofer Maximilián 50 év. tüdőv. Rácz Mária 4>/2 tor. gy. Böbék Terézia 3 év. sorv. Rendek József 3 hét. vérsz. Nagy Mihály 62 év. vizk. Petne Ro/.ál 25 év. sorv. Stumpf Rózái 46 év. typh. Tunai Mária 8 év. typh. Venczel Mária 1/2 év. vör. Klein Hona izr. 3 hét vérsz. Stumpf János 48 év. tüdői. Mistét Rozália 1 ‘/s év. görcs. Fiilöp Julia 10 bet. sorv. Somody Ferenc 6 év. agyi. Novàk Bernât 4 év. tüdőv. Palczer Anna 79 év. aggk. Bóta József 3 hét. gyöng. Vigh Mária 52 év. tüdői. Kovács Ferenc 8 év. tiidöv. Kovács Julia 80 év. aggk. Kiknics Rózái 35 év. tiidöv. Becsenyi Rózái 64 év. el mehet. Gál Sándor 2>/2 tor. gy. Géczy Dezső 5 nap. időt. Erdélyi József 40 év. tüdői. Ohács Pál 65 év. tüdőv. Németh Mátyás 51 év. tüdői. Bernáth Mária 52 év. vizk. Csillag József izr. 19 év. tüdőv. Takács József 4 év. sorv. Koncz Rozália 56 év. sorv. Molnár Márton 5 hó. sorv. Szabó Veronika 1j4 év. görcs. Szarvas Lajos 23 év. sorv. Vek Ferenc 1'/a év. görcs. Spanner Mária 8 hó. vör. Varnyus Etel 9 év. typh. Ludvig György 3 év. sorv. Szabó Ignác '/« év. görcs Összesen 77 ; orvosi ápolás alatt volt: 18. * (Börze) apr. 21 röl : arany 5 frt 23 kr; ezüst 105 Irt 25 ki . Nyilt-tér *). Elüleges hirdetmény. Van szerencsém a n. é. közönségnek tudomásul hozni, misze rint a kor igényeihez megfelelőleg egy tökéletes 27 krajcáros raktár felszerelésével jelenleg Bécsben foglalkozom és niég apid! hó végéig az üzlet helyiségemben (Piac utca Steiuhauser féle ház ban) a n. é. közönség szives pártfogása alá bocsa: andom teljes tisztelettel Greiner Miksa, (H3) 1* IjHp’*’ piac utca Steinhauser féle házban Egri piac. 1875. april. 16-ik s 19-i vásárokon : Termény. Behozatott köböl 1875. april. 16.) 1S75. april. 19 Árak, kilánkint: Tiszta búza . . 70 125 4.30—4.50 fr. Kétszeres . . . 30 45 3.40—3.60 „ Rozs.................... 25 40 3.10—3.30 „ Árpa ................... 8 0 110 2.50—2.70 „ Zab................... 2 5 36 2.-----2.10 „ Te ngeri .... 40 60 3.-----3.10 „ Ö sszeg : 270 416 *) E rovatban közlőitekért felelőséget nem vállal a Szerk, Kiadó tulajdonos és felelős szerkesztő .-Szabó I g n a e. Kávéház-bérlet. Az ó-kávéház helyisége kilenc szoba, konyha, félszer, 2 pince és padlás s e mellet a Cukor-utcában két bolt f. év julius 1-töl bérbe kiadandó. Bővebb tudósítást ád Vavrik Endre. (115) 16. 18. 20. ________________________ Hir detmény. Miután azok, kik a mérték-hitelesitő hi­vatalnál állomást óhajtanak, csak az esetben alkalmaztathatnak, ha előre vizsgát tesznek, ennélfogva értesittetnek a pályázni kívánók, hogy a vizsga letételére vonatkozó utasításo­kat a megyei központi irodában a hivatalos órákban megtekinthetik; a vizsga letétel en­gedélyezése iránti folyamodványukat pedig a megye hatóságához akként terjesszék be, hogy a pályázatra kitűzött háridőig a vizs gát letehessék, mivel a választás alá csak oly egyének jöhetnek, kik a vizsga sikeres léteiét igazoló bizonyitványt képesek folyamodvá nyukhoz csatolhatni. Kelt Egerben 1875 aprii. 15-én. Isaák László, (113) 1* alispán. Boreladás. Néhai Kalivoda Károly hagyatékához tartozó — „fehér és vörös, ó- és uj“ — a gyöngyösi „farkas mályi“ pincében levő bo­rok, szabad kézből eladók ; a venni szándé­kozók nálam jelentkezhetnek. Gyöngyös 1875. april 14. Györky Imre, h. ügyvéd, hagyatéki gondnok, úgy is mint (110) l* az örökösök telj-hatalmazottja. Haszonbérlet : Alulirott a szóláthi határban levő, s a szalókt határral összefüggő jóminöségü 100 catast- ralia hold szántóföld, s 13 hold első osz­tályú canalizált rét — úgy három gazdasági épület s kútból álló — egyik részbirtoka kedvező feltételek mellett ökrök, s teljes gazadsági instruetioval vagy anélkül f. 1875 évi sz. Mihály naptól 6 évekre haszonbérbe kiadandó. — Értekezhetni Egerben Heringh József megyei kiadó urnái, s szóláthon Ozv Vecsey Józsefné-né!. (94) 3-3. Vecsey Miklós.

Next

/
Oldalképek
Tartalom