Eger - hetilap, 1874
1874-06-04 / 23. szám
181 dig egy körjegyzőséget képező községek részéről az általuk kérvényezett átalakuláshoz szükséges iratok pártolólag bemutatott beterjesztése, és a közig, szakosztály erre vonatkozó véleménye» jelentése. A közigazgatási szakosztály véleménye eifogadtatik ; s minthogy Zaránk és Erk eddig egy körjegyzőséget képező községek elválása és nagy községgé alakulásának semmi akadálya föl nem merült, az összes e tárgyra vonatkozó iratok a megye részéröli jóváhagyó véleményezés kapcsában az 1871 évi XV1IL t. c. 135 §-ja értelmében a m. k. belügyministeriumhoz rendeltetnek jóváhagyás és végleges intézkedés végett félterjesztetni. Törvényszéki csarnok. Paulócsik Ignác aldebröi lakos csizmadia, korhely, indulatos rósz előéletű egyént felesége a rósz bánásmód miatt elhagyván, ugyanakkor ágyi ruháját — nehogy férje azt eladja, — a falu házához vitte, s ott az elöljáróságot annak gondozására felhfván, a faluból eltávozott. A férj többször követelvén neje ágyneműit, a jegyző annak kiadását megtagadta, minek folytán Paulócsik Ignác boszút esküdött a jegyző ellen, s e bosszúját 1873 évi szept. 22 én végre is hajtotta, és pedig következő módon: Paulócsik Ignác elment a korcsmába, s ott 3/4 itce pálinkát megivott; onnan haza menve, golyóval és nyul-seréttel megtöltötte puskáját és kiment a határba; egyszersmind a vele találkozóknak azt mondotta, hogy „olyan kétlábú nyulat lő, aminek nagy híre lesz messze földön.“ E szavaival világosan elárulta szándékát. A jegyző, Magyari, József egy igen tevékeny fiatal, 24 éves egyén, fiatal házas úgyanezen nap, szerencsétlenségére kiment a határba, 8 vele Paulócsik Ignác a falu közelében szemben találkozott, s öt megállítva, majd szenvedélyes szemrehányásokkal illetve, s tőle hátra lépve fegyverével célba kapta, s az öuvédelem nélküli jegyzőt, ki szemrehányásaira válaszolni sem birt, keresztül lőtte. A meglőtt jegyző, dacára hogy a lövés egészen keresztül hatott belső részein, a lövés után is állva maradt s a segélyére siető egyik falubeli lakos szekerére felülvén, kérte azt sebes hajtásra, hogy még életben mehessen haza, mit az teljesített is, s a halálra sebesült jegyzőt haza szállította, ki ott sürgős rendelkezéseit meg- tévén, fiatal neje karjai közt rövid óra alatt elhunyt. A gonosz tettes rögtön le lön tartóztatva, s még akkor is folyvást dühöngött, káromkodott, azt bánytorgatván a közönség előtt, hogy azt már régen akarta, és hogy boszuért bosszú; — mégis vallatása alkalmával a tett szándékosságát tagadva, azt monda, hogy a golyóra töltött fegyvert csak ki akarta lőni s a jegyző meglövetése puszta véletlenségböl történt. Miután a tanuk igazolták, hogy mily rejtélyes fenyegetések közt távozott el fegyverével a határba, a szemtanuk pedig a jegyző feltartóztatását, és célbavételét is látták: Paulócsik Ignác ellenében a szándékos gyilkosság bűntettét a királyi törvényszék bebizonyítva tátván, öt a közvádló kir. ügyész indítványához képest, Polonkay ügyvéd tárgyilagos és sükerült védelme ellenére is, k ö- tél általi halálra Ítélte. Megjegyzendő, hogy ez az első halálos ítélet, mely 2 és */2 év alatt az egri törvényszék által hozatott. Egyleti élet. in. Heves vgye és a Jász-kerület eazd. egyesülete részéröl Gyöngyösön 1874-ik év febr. bó 8 án tartott rendes havi ig. vál. ülés jegyzőkönyve. (Folyt.) 59. Fölolvastatott az ig. vái. által beterjesztett 1874 ik évi költségvetés. Heves vmegye és a Jászkerűlet gazd. egyesületének 1874-ik évi költségvetése: Bevétel. 1) 1873-ik évi pénzmaradvány . 570 írt 73 iji kr. 2. ) Múlt évekröli tartozások tesznek 2672 . frt 51 krt, melyből 1874-ik évben . . . 500 „ — — 3. ) Mirsey volt pénztárnok tartozása . . 22 „ 69 — 4. ) Alapítványi kamat tejében . . . 173 „39 — 5. ) Részvény dijak fejében. . . . 719 „25 — összesen: 1986 írt 06 */4kr. Kiadás. 1. Titkár évi fizetése .... 300 frt — kr. 2. Szolga évi fizetése ....................................... 240 „ — — 3. Szállás és fűtés bére ..... 100 „ — — 4. Posta költség . . . . . . 50 „-------5. Irodai „ 50 n — — 6. Nyomdai kiadások............................................luO „ —• — 7. Az orsz. gazd. egyesület tagsági dija . . 10 „-------8 . Az orsz. erdész egyesület tagsági dija . 4 „ — — 9. Egyesületi kert évi haszonbére . . . 8 „ 40 kr. 10. Kerti épületek biztosítása . . . . 7 „ 10 „ 11. Kályhafütő évi bére . . . . . 5 „ — — 12. Kerti épületek kéményei söprése . . 4 „ 50 „ 13. Spetyko Gáspár illetménye. . . . 30 „ — — 14. A kerti költségek fedezésére múlt évihez képest . ...................................................................100 „ — — 1 5. Különfélékre ...... 100 „ — — összesen: 1108 írt 60 kr.. E szerint a remélhető jövedelem teszen . 1986 frt 06 */4 kr Remélhető kiadás pedig .... 1108 „60 „ Mutatkozik fölösleg: 87 7 frt 46^4 kr. Mely összegből a netán beállható kertészeti és szőlőszeti szakosztályok nagyobbmérvü felesleg kiadásai és egyéb fölmerülhető költségek eleugedöleg fedeztethetnek. A költségvetés elfogadtatván, az összeg felelősség terhe mellett az ig. vál. rendelkezésére bocsáttatik. 60. Fölolvastatott, az 1873-ik év folytán bevett tagok névsora 1873-ik évtől kezdve. Bállá Antal, Ivády Rudolf és Mersitz János. Az ülés folyama alatt pedig 1874 ik évtől kezdve egyesületi rendes tagúi bejelentetett Földváry Sándor járási szolgabiró. Mindnyájan hazafiui örömmel üdvözöltelek. 61. Inditványoztatott hogy a bécsi világkiállításon oly fö tűnőknek talált, némely gyümölcs fajokból célszerű volna az egyesület részére tenyésztés végett néhány példányt megszerezni. Indítványozó Főkövy Antal Berecz Ferenc kertészeti szakosztályi elnök és Rigó Antal titkár megbizatnak, hogy a kijelölt asztali szőlő fajokból vagy 15 db gyökeres szőlő vesszőt, továbbá 12 db két éves őszi barack fát kiválasztván, azokat az egyesület részére hozassák meg. Nem különben az oly kitűnőnek talált burgundi répa magjából, mely takarmánynak és cukornak egyaránt használható 1 font magot hozassanak, mely kétfelé osztatván, annak egyik felével az egyesületi kertben, másik felével pedig Berecz Ferenc kertészeti szakosztályi elnök saját kertjében tétessék kísérlet. 62. Nem különben tétetett indítvány a honvédmenház segélyezése tárgyában, melynek folytán határoztatott, hogy az orsz. honvédmenház segélyezéséhez mindaddig, mig abban az 1848—49 ki honvédek ápoltatnak, az egyesület évenkinti 10 frt fizetéssel járulni fog s azt minden évben illető helyre szoigáltatandja. fVíVíta Hirfűzér. * (Érsek ö nagyméltósága) május 31 én Jász-Apáthin szolgáltatta ki a bérmálás szentségét. Innen f. hó 1-én Mihálytelekre, 2-án pedig Kis-Érre ment át, mindenütt a nép hitbuzgalmának kitörő lelkesedésével s ragaszkodásának megható jeleivel találkozva. A bér- málási ut részleteiről jövő számunkban reménylbetőleg bővebb tudósítást adhatunk. * (Stöesszel Ferenc,) gyöngyös-tarjáni lelkész folyó hó 2-án meghalt. * (Az egri zene-kedv elük társulata) által a lefolyt téli idény alatt tartott két rendbeli társas zeneestély bevétele, és pedig az I é 87 frt. 50 kr.; — a II é 90 frt. 50 kr. összesen tehát 178 irtot tett. Ez összeghez föiülfizetéssel járultak : Babies János kanonok 5 frt; Lengyel Miklós prépost-kanonok 5 frt. 50 kr. Porubszky Józs. kanonok 3 frt. 50 kr. ifj. Simkovics Imre 50 kr. A két zeneestély kiadásai tesznek szesen: 60 frt. 20 krt, mely kiadás a bevételi összegből levonatván, tisztabevételül 117 frt. 98 kr. marad. Ez összeg kamatozásra az ösz- egri ipar s keresk. hitelintézetbe helyeztetvén, f. évi máj. 30 ik napjáig 1 frt 78 krt. tevő kamatával együtt 119 frt. 78 krt. teszen ki. E tiszta jövedelem ugyancsak az egri zenekedvelők társulatának határozatából az egri házi szegények fölsegéllésére lévén fordítandó, a most nevezett társulat meghagyása folytán a mondott célra való kiosztás végett az egri irgalmasnénék t. fejedelemasszonyának mai napon átadatott. Kelt Egerben 1874 évi jun. 1-én. Köllner Lőrinc m. k. mintáz egri zenekedvelők társulatának megbízott pénztárnoka.