Eger - hetilap, 1874
1874-03-05 / 10. szám
ügyelő ur felkéretni határozatik, miként a tu. kormánynál ily érte- lembeni intézkedés kieszközlése végett közbenjárni méltóztatsék. Fölolvastafott a m. kir. honvédelmi ministeriumnak f. év jan. 24-ről kelt, és Heves megye alispánja utján megküldött 50408— 73 számú leirata, mely szerint 52 létszámú katonaság elhelyezése iránt ntézkedés-tételre bivja fel a testületet. Miután jelenleg valamenny a városban lévő katonaság rendes laktanyákban kellően elszállásol va van, ennél fogva ujabbi intézkedéseknek szüksége fen nem forog — Mely körülményről az alispáni htal értesítendő. Fölolvastatott Bauer Hermann egri lakosnak, mint a város tu lajdonát képező „Hosszú pince“ nevű épület haszonbérlőjének ké reime, nevezett épületnél szükséglendő javítások megrendelésejiránt A legelkerülhetetlenebb javítások megtétele elrendeltetik, azok fel ismerésével Gvubek Lajos, Stészel Ferenc, Ürményi Antal, és Majo ros Sándor, képviselők úgy Petravich Ferenc gazd. felügyelő meg bízottnak oly utasítással, miként a tapasztalt hiányokról szóló véle menyes jelentésüket a szükséglendő javítások foganatosithatása te kintetéből a k. i. tanácsnak mielőbb mutassák be. Levelezés. Verpcléth. febr. 27. T. Szerkesztő ur! A huszonöt év előtti febr. 27-ikéhez országosan nevezetes események emlékét fűzi a múltaknak őre, a történelem. Emlékét tudniillik az ép oly véres és hős, mint áldozatokban gazdag „kápolnai csatának“ mely azonban a szeutmariai vártól kezdve lefelé úgyszólván az egész Tarna-völgyöu foly- 8 mindenütt dús aratása volt a halálnak. A népkegyelet ezen, különben sem jeltelen negyedszázados sírokat kereste fel ma, hogy rájok a megemlékezés virágait szórja. Ünnepélyünk egyébiránt egészben szerény s vallási jellegű volt, s főbb mozzanataiban a következő. Ft. Dankó Mihály ur, a város buzgó plébánosa gyász-isteni tiszteletet végzett. E tiszt inkább is illette öt, mint bárki mást, ki a nehéz napokban siroki káplán lévén, szemtanúja s némi részben áldozata volt a Schlickféle ellenséges hadtest azon barbárságának, melylyel Kápolna felé siető útjában föltartóztatva, magának zsákmányt és szórakozást szerzett. A „megkoszorúzott“ gyászravatalt a város tisztes elöljárói vevék körül fáklyákkal; ugyanazok, kik a véres és a városház előtti téren legvéresebb utcai harcnak tényezői voltak, vagy csak szemtanúi a dúlásnak, mely a hadak romboló istenének nyomait itt is jelölé. Vincze János helybeli derék kántor saját szerzeményű alkalmi énekével fokozta a jelenlevők vallásos és hazafias egyhangú érzését. Aztán kijelentem miként az isten legderektalanabb teremtmé- nyénekja primadonnát, s az igazgatót tartom, s kértem, vezessen hozzájuk, én őket kérdőre vonandom, s rendre fogom utasítani. „Nem érdemes, válaszolt imádottam — higyje el, nem érdemes felbocsátkozni hozzájuk. Szenvedélyesek; mind némü körmökkel és pisztolyokkal vannak közel atyafiságban. Higyje el nem érdemes. Átláttam indítványom célszerütlenségét s bár folytonosan az isten legderekatlanabb teremtményeinek nyilvánítom őket, nem ohajték felboc'átkozni hozzájuk.------í gy szeretgettük mi egymást, ilyen szép volt a mi életünk búban derűben; mig végre történt valami, s ekkor aztán csúnya lett a mi életünk s többé nem szeretgettük egymást. Tisztán emlékezem! Pacal napja volt! Mióta nro 2 re megap- praehendáltam, nélkülöznöm kellett az ö stoico-sekszpiricus vigasztalásait. Roszkedvü valék ; az egész világ mintha pacalba lett volna mártva, szennyes fakó színben borongott előttem. Leghalálosb ellenemmel ültem szemben, soha nem kóstolhatok pacalt a nélkül, hogy valami malőr ne érjen ; ott ült előttem kísértő ördögömként vigyorogva reám, tudtam, veszedelem környez, ha megizlelem, bizonyos valék, és még is megkóstolám. Ez okozta végzetemet. Nro 1. lépett a szobába. Lépése most is, mint máskor, lebegés volt, ab de mosolya nem azon elragadó mosoly volt, melynek varázsára arcán rózsák nyiltanak, hanem azon mosoly melynek varázsára szép szeméből gyöngyök peregtek. Leült mellém. „Mi készti bánatra kebledet, szólj !“ ü fájdalmasan forditá el fejét és nem szólt. „Talán az én szenvedő pacalbeli állapotom inditá részvétre nemes szivedet.“ Az eleve szószékről figyelmessé tett nép kegyeletes és igen nagyszámú részvéte mellett is föltűnt az itt állomásozó huszár-század véletlen kimaradása ; leginkább nekik lévén szükégök azon emelő tudat megszerzésére, hogy a honfiúi kötelmek odaadó teljesítését még a késő ivadék is pietással ünnepli meg. Isteni tisztelet ntáu megkoszorúztál ott az egyszerű sírkereszt, ahol ők nyugosznak, a bős fiák, dúló csaták után. *) A honszeretet angyala őrködjék e hamvak s veszélyeztetett hazánk fölött! r. I. Kcrecsend, febr. 27. 1874. T. szerk. ur! Ezen szó „klö z ö s, “ hogy mily összeütközéstszül, az a jelen ujoncozásnál alkalmunk, volt tapasztalni. Ugyanis a véderőről szóló 1868-ik évi XL. t. c. 47 § a büntetést szab az oly hadkötelesre, aki korosztályának valamelyikéből kimarad, azonban az eL maradás miatti büntetésnek alkalmazását az idézett törvényre vonatkozó utasítás 101. §-sza ékes magyar nyelven tünteti elő, világosan kimondván, hogy ha valamely hadkötelesre a sorozó bizottság a büntetést egyhangúlag kimondja is, az illetőnek joga van föleb- bezéssei élni, s addig a büntetés függőben hagyandó. Sajnosán kellett azonban tapasztalnunk, hogy a világos és félre nem magyarázható törvény ellenére, akkor, amidőn a sorozó bizottság elnöke, úgy a honvédségi ezredes ur, egy hadköteles elmaradásának tárgyalásánál kimondá, hogy az elmaradás oka a jelenlevő községi elöljáró által felderittetett, s a kérdés alatt álló tiara a büntetés nem alkalmazható ; ennek ellenére a közös hadseregbeli alezredes ur, a besorozott fiúra nemcsak hogy a büntetést nem alkalmazta, hanem besorozván, azonnal a tényleges szolgálatba helyezte, sőt annyi időt sem adott azon szegény tatárnak, — mivel az ö elöljárója óvást mert tenni —- hogy rokonainak szólhatott volna. Febr. 20-án besorozták, s 2I-én már a vaspályán Bécs felé inditák; s igy övéi máig sem tudják, hogy a fiú melyik ezredhez s hova Boroztatott és vitetett, sőt keservesen szerzett ruháját is kénytelen volt potom áron eladni. — Kérdjük tehát: hol az igazság, hol a törvény iránti tisztelet ? továbbá, ki a törvény végrehajtó hatalma, a megyei hatóság- e, vagy pedig a sorozásnál működő közös hadseregbeli főtiszt? Tisztelettel kérjük szerk. urat, szíveskedjék eme törvény ellenes és önkényes eljárást feltüntető tudósításunkat becses lapjába felvenni, hogy a közvéleménynek legyen fogalma, a törvény alkalmazása mikép ignoráltatik egyesek részéről. — Neszvadba Sándor m. k. kerecsendi jegyző, úgy is mint Füzes-Abony és Makiár község jegyzői megbízottja. *) Egy történelem-barát most tanulmányozza e csatának érdekes, eddig föl nem tüntetett körülményeit. Ö fájdalmasan nemet intett fejével. „Talán néhány nyomorult száz forintot költél el ismét s anyád pirongatott tett kontóidért ?! 0 felkelt s fájdalmát elfojtandó, távozott. Igen, eltaláltam ! Tehát ismét annyjától kellett szenvednie! oh tigris-anya, miként bánthatod angyal-lányodat néhány nyomorult száz forintért! Nem oly kincs-e ö,mely kamatul milliókat képes volna behozni, ha igaz értékét emberi erő megtudná téríteni. Egy mély megvető pillantatot veték a pacalra, és siettem a bánat könyét ietörleni. A konyhán keresztül esvén utam, a haragos mama épen akkor dönté el azon kérdést, hogy a gazdasszonyi cimet igénylő szolgálórang csakugyan mely ranghoz tartozik; Utlegei minden cifraság nélküliek, egyszerűen súlyosak s szolgálói háthoz mért jeilemüek valá- nak. Egy kérdéssel tehát ismét kevesebb maradt megoldaui a nagy- képű diplomatának. A mellékszobából hangos zokogás vala hallható. Berohantam.-----------Ha netalán soraimat olvasni képtelenek vagytok — e gy haldokló kéz remegésének tulajdonítsátok azt, —képzelt egemben meggyük oltatám. — — — — — — — — —----------O tt ültő egy széken nro 3! S ott ült ö ennek ölében nro 1! Annyira közel, annyira hézagtalan, hogy egymást mintegy összeadni, s ketten egy nro 4-et képezni látszottak. Ha megzavarodik, ha elpirúl, ha arcát kezeibe temeti, ha a nro 4. ismét eldividálódik, talán képes lettem volna az egészet valami ördögi praktikának tartani s megbocsátani; de nem, ö ülve maradt karját élöszékének nyaka körül foná, és azon kacagással, melyet én kttlröl zokogásnak hittem,nézte bámulásom szörnyű magasságát. __________ Folyt. köv.
