Eger - hetilap, 1874
1874-09-24 / 39. szám
308 606670 frtot/ha már most a részletes tárgyalások után az igényelt összegből 40% levonatik, és ezen felüt azon 6 község is, mely szükségletét meg nem alapította, szintén fezen Összegből nyer segélyt, még ez esetben is megkivántatuék 364002 írt, tehát sokkal több, mint a mennyit a megye felvenni szándékozik. Erre nézve azonban a ministeri rendelet értelmében is, az ezen ügy vezetésével megbízott központi bizottmány, mely minden részletes intézkedések megtételére van utasítva s felhatalmazva, annak megállapításával is megbizatik, mily összegben állapíttassák meg a kölcsön, oly kikötéssel azonban, hogy a kölcsön a 300000 frtot meg nem haladhatja, hanem ha ennek kerülhetetlen szüksége mutatkoznék, az iránt a megye újabb határozata kikérendő, mely központi bizottság utasittatik, miszerint arra nézve, mily mérvben mutatkozik egyik-másik helyen a szükség, és mily biztonságot képes egyik vagy másik község nyújtani, a részletes tárgyalásokat mielőbb indítsa meg, s e részbeni megállapodását a m. k. belügymi- nisterhez terjeszsze föl. Végre felkéretik a belügyminister, miszerint tekintve az előre haladt időt és az ügy sürgősségét, ezen ügybeni határozatát a megyével mielőbb közölje; minthogy amint már fentebb is kiemeltetett, a kölcsön vetőmag beszerzésére lesz fordítandó, ennek ideje pedig már nem csak bekövetkezett, de már-már meg is haladja a határidőt. A ministeri rendelet azon része, mely a kölcsön-részleteknek a közadókkal s az ezek behajtására fennálló szabályok szerinti behajtására, a bélyeg s illetékmentességre és a részletek befolyásának biztositásáúl pótadó kivetésére vonatkozik, tudomásúl vétetik, és alkalmazkodás végett a központi bizottságnak kiadatik. Mivel azonban a megye azon kérelmét illetőleg, melynél fogva az ezen kölcsönből befolyó összegek adótartozásban lefoglalhatók ne lehessenek, a ministeri rendeletben megoldás nem foglaltatik, az iránt ujabbi fel- terjesztés intéztetik a m. k. belügyministerhez, minthogy csak ezen biztosítás elnyerése után lehet a kölcsön felvétele indokolt. Városi ügyek. 1874. évi szept. 8-án Tavasy Antal polgármester elnöklete alatt Eger város részéről képviselői ülés tartatván, ez alkalommal a következő ügyek tárgyaltattak: Elnöklő polgármester előterjeszti, miként a f. évi 2666. számú határozattal megbízott küldöttség, Éger városa kérvényével, a megyék kikerekitését tárgyazó törvény-javaslat értelmében alakítandó Heves-Jászmegye székhelyéül kijelölése illetőleg meghagyása tárgyában f. év julius 29-én tisztelgett az országos képviselőház elnöke Perczel Béla ö méltóságánál, s a küldöttség szónoka Babies János előterjesztvén küldetésük célját, Eger városa kérvényének pártolására kérte fel az elnököt. O méltósága a küldöttséget személyesen fogadván kinyilatkoztatá, hogy ö a történeti múlt által igazolt és szentesitett jogokat tiszteletben kivánja tartani, s amennyiben Eger város eme jogainak feláldozását országos érdekek nem követelnék, szives örömmel járul a kérvény támogatásához. Ezután gr. Szapáry Gyula ö exjánál tisztelgett a küldöttség. Belügyminister ur, ö méltósága üegész szívélyességgel fogadván a küldöttséget, szónokának előterjesztésére határozottan kijelenté, hogy a megyében a székhely kérdése országos, és különösen megyei, nem pedig specialis ügy, elhatározott szándoka a törvényjavaslatot még a tárgyalás előtt Heves megye közönsége elé terjeszteni a végből, hogy a megyei székhely kérdésében a megyei többség nyilatkozatáról értesítést nyerjen. Bemutatván ez úttal az uti-költségröl a számlát, az abban felszámolt 78 frt 54 kr. utalványozása végett azon kijelentéssel, miként Babies János küldöttségi tag úti költségét sajátjából volt szives fedezni. Az elnöki előterjesztés tudomásul vétetik, a felszámolt 78 frt 54 kr. azaz hetven nyolc forint ötven négy krajcár, Tavasy Antal polgármester kezéhez befizetendő az ajánlati pénztárra utalvá- nyoztatik, s egyszersmind Babies János kanonok s küldöttségi tag urnák saját kölcségén a város ügyében tett fáradozásaiért jegyzőkönyvileg elismerés szavaztatik. Miről Babies János kanonok ur, s Plank Kálmán házi pénztárnok ez utóbbi mint az ajánlati pénztár kezelője végzésileg értesitendők. Olvastatott a f. évi 2667. számú végzéssel megbízott küldöttség véleménye, a f. év julius 3-án leégett 4 rendbeli piaci mészárszéki helyiségekre vonatkozólag. Végeztetett. A küldöttségi vélemény az abban jelzett indokok alapján elfogadtatik, s kérdésalatti helyiségek kisajátításának engedélyezése végett az összes iratok Heves megye utján, a m. kir. közmunka, és közlekedési ministeri- umhoz felterjesztetni határoztalak. A mennyiben pedig kérdéses mészárszéki helyiségek addig is, még ez ügy elintézve lesz — közrendőri tekintetből a jelenlegi állapotban nem hagyhatók, a városi tanács utasittatik, miként az ottani közlekedés beszüntetése céljából az azokhoz vezető bejáratot születő tulajdonosnak költségére deszka-keritéssel zároltassa el. Miről a megye közönsége az összes ügyiratok csatolásával levél kíséretében, a városi tanács pedig végzésileg értesitendők. Elnöklő polgármester előadá miként a város tulajdonát képező, s leégett piaci mészárszék tűzkár biztosítása, illetőleg kárpótlás fejében a város 237 frt kapott, mely összeget — miután a húso3 bódék biztosítása után nyert kárpótlás most jelzett bódék javítási s kiigazítási költségeit nem fedezi — jónak látná ezen húsos boltok kölcségei- nek pótlására fordítani. Az elnöki előterjesztés elfogadtatik s Tavasy Antal polgármester megbizatik, miként kérdéses 237 frt a város tulajdonát képező húsos boltok javítására használja fel. Miről nevezett polgármester végzésileg értesítendő. Olvastatott a m. kir. honvédelmi minister urnák — Heves megye alispánja utján megküldött 35,604. számú leirata, mely mellett Eger város közönségének a katonai beszállásolás arányosítása iránt benyújtott kérvényét azzal küldi meg; hogy Eger városa az alkotandó, de még tárgyalás es kidolgozás alatt levő katona-beszál- lásolási törvénynek, mely által a községek terhén segítve leend, türelmes bevárására utasittassék. Tudomásul vétetik. A mennyiben azonban elnöklő polgármester nyilatkozata szerint méltán tartani lehet attól, hogy a hadgyakorlatokról vissza jövő katonaság — nem lévén elegendő laktanya rendelkezés alatt — egyeseknél fog be- szállásoltatni; ennek kikerülése céljából a közigazgatási tanács utasittatik, miként általa f. év május 9-ről 1623. szám alatt a katonai parancsnokság részére katonai beszállásolásra kimutatott alkalmas helyiségeknek az állam által leendő kibérlése miatt, a katonai parancsnokságot újólag sürgető leg hivja fel. Olvastatott az egri községi iskolaszéknek f. hó 6-ról kelt kérelme, mely mellett az 1874/5-ik iskolai évre készített költségvetést úgy az állam-segély megnyerése végett készített kérvényt a megyei iskola-tauácshoz leendő megküldés végett bemutatja. Valamint a költségvetés, úgy az állam segély végett benyújtott kérvény levél kíséretében a megyei iskola-tanácshoz megküldetni határoztatik. Az egri községi iskolaszék jelentése, melyben tudatja, hogy egy községi iskolát — pénzhiány miatt — beszüntetni kényszerült. Sajnos tudomásul vétetik, s ezen körülményről a vallás és közoktatásügyi ministerium értesittetni határoztatik. Olvastatott Fekete Károly és Volf Károly képviselőknek mint az '1873 évi fogyasztási adó-számadások megvizsgálásával megbízottaknak hivatalos jelentése, mely szerint most jelzett számadást helyesnek találták, s számadókat számadási kötelezettségök alól felmentetni véleményezik. Ennek folytán Laszczik Alajoä pénztárnok és Nékám Alajos ellenőr az 1873-ik évet illető fogyasztási adó számadás további kötelezettsége alól a Szokott óvások fentartása mellett ezennel felmentetnek. Miről nevezettek végzésileg értesi- tendök. (Vége köv.) Egyleti élet. A Heves és K.-Szolnok t. e. megyék orvos-gyógyszerész-egylete által 1874 évi máj. 18-án tartott rendes évi nagygyűlés lefolyása. Jelenvoltak: Dobrányi, Szentkirályi, Brüuauer, Mayer, Schwarc, Sir, Kotriba, Maczke, Köllner, Schuttag, Akantisz, Pácz. dr. Dobrányi mint elnök, a helyben szép számmal megjelent tagokat meleg szavakkal üdvözli, mély sajnálatának ad kifejezést, hogy az ez évi nagy gyűlésen ép úgy, mint az elöbbenieken a vidéki tagok részvétienségök által tűntek fel, közülök egyik sem jelent meg, és igy tökéletesen indokolva látja az 1874 febr. 23-ki gyűlésen hozott határozatot, melynek értelmében az évi nagy gyűlések nem felváltva az alapsz. értelmében, hanem mindig Egerben, hol az egyleti tagok munkássága az egyleti elet iránti legnagyobb érdekeltséget fejti ki, — tartassák. Röviden jelzi a lefolyt év akadályait, melyek egyleti életünkre zsibbasztólag hatottak, az 1873-ki cholera-járványt, mely a tagok minden idejét testi és szellemi erejüket igénybe vette, de eze után reményű, hogy a jövő uj életre ébreszti, rövid ideig szunnyadó állapotban volt egyletünket; a gyűlést megnyitódnak nyilvánítja. Erre az alapszab. értelmében a titkár a lefolyt évi működésről kimerítő jelentést olvas fel, összekötvén az egylet működését a lefolyt cholera-járványnyal, mely alkalommal úgy is az egylet minden tagja szerepelt, a járvány statistikai adatait úgy Egerváros, mint a két egyesült megye részéről pontosan szerkesztve bemutatja.