Eger - hetilap, 1874
1874-08-13 / 33. szám
263 Az alapítványi úi bérháznak 5-i k számú másodemeleti lakosztálya Marinkás János ügyvéd úrnak Egerből leendő távozása által f. évi octóber 1 tői fogva megttrülend, és igy ugyanazon időtől kezdve kibérelhető. Eger, 1874. augustus 11, (234) 1* az egyházmegyei alapítványi hivatal. Bolt-változtatás Alólirott tisztelettel tudatja a nagyérdemű városi és vidéki közönséggel, miszerint a piac utcában fenállott órás üzletét A Széchenyi utca sarkon újonnan épült Alapítványi házba tette át újonnan felszerelve, kéri a nagyérdemű városi és vidéki közönséget iránta eddig tanúsított bizalommal továbbra is szerencséltetni. Üzletében találhatók minden rendű s alakú órák, a legújabb Ízlés szerint készítve nagy választékban. Elvállal mindenféle órákat javításra melyeket pontosan s a lehető legjutányosabb árért eszközöl. Midőn üzletét van szerencséje a nagyérdemű közönség tudomására egyszersmind becses pártfogásukat kéri. Eger julius 7-én 1874. Kántori Adolf. Az egri kir. tkönyvi rszék részéröl közhírré tétetik, miként Csillag- Károly felperes javara, Szabó (Simon) József, úgy és néhai neje Szabó Veronától maradt kiskora gyermekei t és t. gyámatyja marasztalt alesperestöl lefoglalt és megbecsült kövelbezö ingat- lanságok u. m. a Bessenyöi 12. sz. tkvben AX L r- sz. a. Szabó Verőn nevére felvett 1800 forintra becsült ház, és belsőség, továbbá a Szabó (Simon) József nevére irt a Besenyői 1868. sz. tjkvben A I 1. 2. r. sz. a a Besenyői 1866. sz. tjkben AI 1. r. sz. és a Besenyői 679. sz. a. tjkben A I 1—3 r. sz. a. felvett együttesen 150 Írtra becsölt földrészletot illetőleg külsőség birtok bírói elárverezése elrendeltetett, melyeknek végrehajtás utjáni elárverezése Besenyő község házához első határnapul 1874. é. aug. 21-ik napjának d. e. 10 órája, s ha a fentebbi birtokok ezen első határidőben becsárvn fölül el nem kelnének márodik határidőül 1874. ét sept. hó 25-ife napjának d. e. 10 órája azzal tűzetik ki, hogy a javak e második árverésen becsáron alól is eladatnak oly föltételiel, hogy az árverezők által a becsár i°/ioo-a pánatpénzül leteendő, s ennek betudásával a vételár '/< része azonnal a végrehajtó bíró kezéhez >/« része az árverési naptól számítandó 4 hó T/r rész 8 hó és az utólsó */* részt az árveréstől számított 12 hó alatt a telektörvényszékez lesz 6-os kamatokkal befizetendő. Vevő a birtokba azonnal belép, tulajdonjoga pedig a vételár kielégítése után kebelezhetik be. Vevő a föltételeknek eleget nem tesz, a bánatpénzt elveszti s veszélyére költségére uj árverés fog tartani. A vetel százalékát vevő fél viselendi. Föiszólitatnak a jelzálogos hitelezők, hogy akik nem a telekkönyvi hatóság helyén vagy annak közeiében laknak, a vételár föloszása alkalmával leendő képviseltetésök végett, a hatóság székhelyén megbízottat rnndeljenek, s azok neveit s lakását az eladásig bejelentsék ; ellenkező e etben a kinevozett gondnok által fognak képviseltetni. Végre igénylők, kik az árverezendő javak irán- tulajdoni vagy egyéb igényt és elsőbbségi jogok.'.t érvényesíthetni vélnek, igénykeresdteiket a hirdetmény közzétételének utolsó napjától számítandó 15 nap alatt elsőbbségi bejelentvényeiket, pedig az árverés kezdetéig, ha bár külön értesítést nem nyeutek is nyújtsák be. Különben azon végrehajtás folyamát nem gátolván egyedül a vételár feleslegére fognak utasrttatni. Kelt Egerben, 1874. junius 4-én tartott telekkönyvi üléséből. VAVRIK BÉLA (211) 3-3 Egri kir. tvszki elnök. Az egri kir. tkkönyvi törvényszék által közhírré tétetik, miként Dombrády Róza marasztalt alperestől lefoglalt és megbecsült következő ingatlanság u. m. az eg- ifi külső 2446 sz. tjkben A I 55 hrsz. alatt felvett, szellőnek 1300 forintra becsült fele része, mint Dombrády Róza illetősége bírói elárverezése elrendeltetett, melynek elárverezésére ezen kir. tvszék tanácstermében — első határnapul 1874 évi sept. 4-ik napjának r. 10 órnja, s ha a fentebbi birtok eze i első határidőben becsáron felül el nem kelne, második határidőül 1874 évi oct. 9-ik napjának reg. 9 órája azzal tűzetik ki, hogy ez ingatlanság e második árverésen becsárou alól is eladatnak oly föltétellel, hogy az árverezők által a becsár 10/joo-a bánatpénzül leteendő s ennek betudásával a vételár,' */3 része azonnal a végrehajtó bíró kezéhez */3 része az árveréstől 3 hó‘A rész 6 hó alatt a telek-törvényszékhez Iesz6°/Í> kamatokkal befizetendő. Vevő a birtokba azonnal belép, tulajdonjoga pedig a vételár kielégítése után ke- beleztetik be. Vevő,ka a föltételeknek eleget nem tesz, s bánatpénzt elveszti, s veszélyére s költségére uj árverés fog tartatni. A vétel százalék vevőt terhelendi. Fölszólitatnak a jelzálogos hitelezők, hogy akik nem a telekkönyvi hatóság helyén vagy annak közelében lak nak, a vételár fölosztása alkalmával leendő képviseltetésök végett, a hatóság székhelyén megbízottat rendeljenek, s azok neveit s lakását az eladásig bejelentsék, ellenkező esetben a hivatalból kinevezett gondnok által fognak képviseltetni. Végre igénylők, kik az árverezendő ingó és ingatlan javak iránt tulajdoni vagy egyéb igényt és elsőbbségi jogokat érvényesíteni vélnek, igény-kereseteiket a hirdetmény közzétételének utólsó napjától számitaudó 15 nap alatt elsőbbségi bejelentéseiket pedig az árverés kezdetéig nyújtsák be, különbsnazok a végrehajtás folyamát nem gátolván, a vételár feleslegére fognak utasittatni. Kelt, Egerben 1874 évi május hó 23-ik napján tartott telekkönyvi ülésből. Egri kir. törvényszéki elnök 3-3 [210] __________________VAVRIK BÉLA. T isztelettel jelentem Eger városa és vidéke t. c. közönségének, hogy ügyvédi irodámat megnyitottam; — minek folytán ajánlom legkészségesebb szolgálatomat mindennemű peres és perenki- vűli ügyekben. Eger. 1874. aug. 1. teljes tisztelettel Sznrmák Rezső hites ügyvéd. Lakásom: piactér Török Sándor ház I-ső emelet. (223) 2—3 Az egri kir. törvényszék részéről közhirré tétetik miként az egri kir. törvényszéknek 1874. jul. I3-án 62691p. 1874. sz. a, végzéssel néhai Laneelotfi Ede hagyatékához tartozó, az egri 3124, -b. sz. a. tjkv A. lapján X 3316. h. r. sz. a. bevezetett és 5375 írtra becsült háznak bitói elárverezése elrendeltetett, mely árverezésre X mindkét esetben a kir. törvényszék tanácstermében határnapul 1874 évi sept. 4-ik napjának d. e. 9 órája, s ha a fentebbi birtok ezen első határidőben becsáron fölül el nem kelne, tná odik határidőül 1874. évi oet. hó 5-ik napjának d. e. 9 órája azzal tü- I zetik ki, hogy ez ingatlanság e második árverésen becsá- rou alól is eladatik oly föltétellel, hogy az árverezők által a becsár 10)ioo-a bánatpénzül leteendő, s ennek betudásával a vételár 'A része azonnal a végrehajtó biró kezéhez másik 1/3 része pedig az árverési naptól számítandó 6 hó, r/3 rész egy év alatta teiektörvényszékhez lesznek 7% kamatokkal befizetendő. Vevő a birtokba azonnal belép tulajdonjoga pedig a vételár l-ielégitése után kebelez- tetik be. Vevő, ha a föltételeknek eleget nem tesz a bánatpénzt elveszti, s veszélyére, költségére uj árverés fog tartatni. A vételi százalékot vevő viseli. Fölszólitatnak a jelzálogos hitelezők, hogy akik nem a telekkönyvi hatóság helyén vagy annak közelében laknak, a vételár fölosztása alkalmával leendő képviseltetésök végett, a hatóság székhelyén megbízottat rendeljenek s azok neveit s lakását az eladásig bejelentsék ; ellenkező esetben a hivatalból kinevezett gondnok által fognak képviseltetni. Végre igénylők, kik az árverezendő javak iránt tulajdoni vagy egyéb igényt, eisöobségi jogokat érvényesíthetni vélnek, igénykereseteiket a hirdetmény közzétételének utolsó napjától számítandó 15 nap alatt el sőbbsági bejelentvényeiket, habár külön értesítést nem nyerlek is nyújtsák be. Különben a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedüi a vételár feleslegére fognak utasittatni. Kelt Egerben, 1874, évi jul. 25-ik napján tartott telekkönyvi ülésből. Egri kir. törvényszéki elnök (224) 2-3 VAVRIK BÉLA. Nékézsen községben 100 köblös szántóföld, 161 köblös erdő legelővel, 11 köblös kaszálló, 10 ember kapás szőlő, belső fundus, lakház és gazdasági épületek, továbbá malom és korcsma jog haszonbérbe avagy örök áron ki és eladó. Bővebb tudósítást ad M.-Csáthon Prágay Gyula h. ügyvéd, kivel is bérmentes levél által avagy személyesen értekezni s határozni lehet. A tagosítás küszöbön áll.“ (207) 3—3. Minden nemű fog és száj-betegség ellen magát óvni, és azt gyökeresen gyógyítani bizonyára mindenki óhajtja, ki valaha a csúzos és ideges fogfájásba, fogszáradás-, foghús-gyátadás-, daganat stb, szenvedett. Az Another in-száj viz, melyeket a jelen cs. k. udv. fogorvos Dr. Popp feltalált, mindenkit kielégít, mert nemcsak mint gyökeres gyógyszer fog bebizonyitni mindennemű száj- és fog betegségekben, hanem folytonos használat mellett a test ezen részeit mindig épségben, egészségben tartandja a legkésőbb korig, és megóvja a külbefolyások, különösen ételek, itelok, és a dohányzás által előidézett kellemetlen szagtól. E kitűnő szer hatásáról tanúskodnak a legjobb bizonyítványok : , T. Dr. POPP J. cs. k. udv. fogorvos ur! En kegyed anatherin szájvizét megvizsgáltam s azt ajánlásra méltónak találtam. Bécsben. Oppolczer tanár, Rector magniticus, a béesi kóroda tanára, szász kir. udv. tanácsos stb. Bizonyítom, aogy hosszabb idő óta Dr. Popp udv. fogorvos úr Auatherin szájvizét kitűnő sikerrel használom, s annak jótékony hatásáról meg- nyőződve vagyok. Báró PEREIRA LONIS, m. k. r. Dr. Popp J. G. cs. k. udv. fogorvos úrnak Bécsben, Stadt, Bognergasse, 2. jóbarátom által nekem ajánlott, s kegyed által küldött Another in-száj viz *) melyeket, és nőm. * és Ö különösen & fogak ingatagsága és a fogkokép- ?— zés, én pedig a gyakori foghúsvérzés, és erős do- [ hány zásból származott rósz szag eltávolítása végett t* használunk, s mondhatom, kitűnő sikerrel ! azért fogadja őszinte köszönetemet e találmányáért, kívánva, hogy a szenvedő e?7iberiség minél inkább megismerve használhassa, kegyed pedig fáradozásának jutalmát érje. Gróf TR1TTENÍ3ACH E. ra. k. E kitűnő szájvíz kapható Egerben: Köllner f Lörincz magyar király Schuttág János kígyó » ozímü és az irgalmasok gyógyszertárában ; Mis- kolczon: Mayer R. és Szabó Gy. gyógyszertárában; Balassa- Gyár maikon: Moldoványi Sándor gyógyszerésznél; Böszörményben: Lányi M.; Hevesen: Blau Józsefnél; Gyöngyösön: Kocziánovics József gyógyszerésznél; Kisújszálláson: Nagy Sománál; Losonczon: Bodi F. E. és Geduly Albert gyógyszerésznél; Miskolczon: Medveczki Ferencz és Spuller Ferencz gyógyszerészeknél; és Pastei- ner Ferencznél; Nádudvaron: Lippe Salamonnál ; Nagy-Kallón: Mandl Salamonnál; Nyíregyházán: Reich G. és Pavlovi cs E.-nél; Putnokon: Fekete Férd. gyógyszerésznél; Rimaszombatban: Kraetsch- már C. A.; Szoboszlón: Tury Jakab és Váczon : Míhalik és Meisznernél. (1-V.) 4—5.