Eger - hetilap, 1874
1874-05-14 / 20. szám
155 alatt bérleengedésre semmi körülmények közt és semmiféle indokból számot nem tarthat, más részről a kérelem s illetőleg engedély indokolásánál felhozott azon körülmény, hogy a cholera-járvány alkalmából a vásárok beszüntettek, mi által bérlő kárt szenvedett, a bérleengedést nem igazolhatja, mert az elhalasztott vásárok később megtartattak még pedig sokkal kedvezőbb eredménynyel, mintha a járvány idejében megtartattak volna. — Miről Mezőtúr város képviselö-testülete azzal értesittetik, hogy a kérdéses bérösszeg behajtása s számadásba vétele iránt intézkedjék. (Tolyt. köv.) Régészeti buvárlatok. ív. Az elősorolt halmok történelmi emlékszeríiségét tanítják nemcsak neveik,miket a dicsőség derülete, és borulata között, vagy más körülmények folytán nyertek, hanem az is, hogy azok a tapasztalat- szerint átaljában temetkezési helyül szolgáltak, s ez által az utókorra nézve egyszersmind régiségi lelhelyekké levének. Feltűnt e sajátságuk Egyeken a Félhalomnál, hol 1858-ban nem csekély értékű régiségek kerültek elé, melyek között aranyosaitok, s más bronzmü-eszközök is voltak. E telephelyiség hátas, halmos domborulataiban az ókori cserép-iparnak különféle példányai is szoktak időnkint felmerülni, melyekből már a nagy-káliói muzeum is gyarapittatott, nyert azok közül az egri is általam egy félgömb alakú cseréppoharat, de még a helység házánál is több jeles darabok vannak letéteményezve. Es 1849-ben a tiszti lak pincéje nagyobbítása alkalmával, mint őstemető helyiségen, ott több teljes csontvázakra akadtak, lévén azoknak koponyái mellett egy-egy edény valami kevés ‘béltartalommal, mely a meghalt számára elrejtett, s földdé vált ételmaradvány lehetett. Kisebb-nagyobb hamvas vedrek egymásba helyezve is találtattak; találtatott valami öt itcés nagyságú öblöny is (urna) egy szépen kicsiszolt gránit-köfokossal. — Egerben ösmeretes volt. Tisza-Orsön a Nagy Imre-féle halom teteje földelés végett [lebontatván, belsejében halotti kamarát mutatott, fel korhadt famaradványokkal. ') J) „Fölötte sajnálom“ mond egy régész-tekintély egy halom ásatási kísérlet leírására, „hogy a leírás oly hiányos, s hogy a tanulságos mellékletek alkalmasint elvesztek. Mi célra szolgálna már most a tudományos megvizsgálás. Ha legalább a gerenda-kamarát felmérték, lerajzolták, s irányát meghatározták volna. A hegedűt összezúzták, s most hijják a művészt, hogy annak tokját bámulja! Szomorú dolog az, hogy eddig azon keveset, mi a tudomány számára az ősi hagyományból a halmok által födve érintetlenül fenmaradt, a paraszt folyvást bántotta ; most pedig ráadásul neki áll . . . és ezen szent ereklyéket rombolja, hogy tabula rasa legyen. . .“ „Hagyják érintetlenül azon egyedüli kutforrásainkat, melyek talán épen azért maradtak főn mai napig eredeti mivoltukban, hogy kellő előkészület s lelkiismeretes vigyázattal a tudomány valódi hasznára bonÉs van bámészkodni való mindenütt. A XIX század legnagyobb csodája: a szép lyoni francia kövér nő; mellette M u r p h i Max, az óriás; szomszédságukban panorama: Napoleon elfogatása; Paris szétrombolása; a török szultán háreme; Bismark parókája, s több efféle csuda-dolgok láthatók egy árva piculáért. Mindezen helyek előtt tömérdek bámész nép, a háttérben néhány ügyes zsebmetszővel, kik a nagyon elbámulók zsebeit szokták megkutatni. „Tessék megnéznialegszebb francia kövérnő,“ kiáltja az egyik. „Itt láthatni három mázsa tiz font nem ember hanem gyerek“ felel rá a másik sátor kikiáltója, miközben Paris szétrombolásának szomorú scénájához a kintorna élénk csárdásokat nyegget. E helyeknek szomszédságában zsinórral kerített körtérben egy bicskákkal körül tűzött kis oszlop áll, hová a kerítésen kivül álló suhancok sodrony-karikákat dobálnak azon reményben, hogy majd felakad valamelyiken a karika, mely esetben azon darab az illető ügyes dobó tulajdonává leszen. Egy zsiros képű kondás a harmincadik karikát löki már el, a legfelsőbb helyen elhelyezett pisztoly felé, de nincs szerencséje. Pedig talán épen az a szerencséje, hogy nem jut birtokába a lőfegyver, mely nélkül nem jut eszébe, azzal pedig megpróbálná, hogyan szokás valakit megijeszteni, s az ijedt embernek pénzét elvenni. Ugyanott a jelenlegi temető nagyszerű balmában pogány ősök is pihennek a kereszténykor jelvénye tövében, honnan egy női bronz- tü került hozzám s tőlem az egri múzeumba. Igarnak halmai, halomszerü dombjai, homokhátáé helyei közül többen mindannyi régiségi tárak, s leihelyek. Az ott felmerültek között láttam egy alabárdot, köbaltát, cse- réporsó-karikákat, kőedényt oldalán kigyózó jellel, fenekén ös értelmű jegygyei; fekete fénymázos, pitykés szélű elegáns idomú csészéket, más ódonszerü agyagedényeket, hamvas vedreket, szarvas agancsból készült müdarabokat, egy kis szerű fedő -csontlapot kimetszett sas-ábrával négy szöghelyen átlikasztva; sőt a későbbi korból két velencei poharat. Szabó József is e vidék halmainak egykori vizsgálása alkalmával több jeles leletekkel megtiszteltetett innen, és magam is nyertem egy kisszerű, hamvas szinü, szürke, ludtojás alakú s nagyságú öblös caerépedénykét, (felső része el lévén metszve, melybe állítólag 7, azaz hét darab kövecs volt letéve.) — Egy csontváz mellől vétetett fel. Immár az egri muzeum sajátja. Mit jelent ez edény, mit a benne rejtett kövecsek? Azt-e,hogy a mellett oly hős feküdt, ki annyi ellenséget ölt le, mennyi azoknak száma ? Vagy jelvei, symbolumai volnának itt e kövecsek ama Hegy- görgetö, Bérc repesztő, Romboló, Földrázó, Sziklavető, Robog ó-féle hős neveknek, mik közül egyiket, vagy másikat e netán erős vitéz magának kiérdemlett ? 2) (Folytatjuk.) Levelek a szellőből. v. Vizen innen, 1874. május 10-én. Kedves úrnőm ! Tegnap estefelé benyit hozzám a kunyhóba Úrvásáry szomszéd uram, mégpedig lihegő mellel, kigyult ábrázattal és alig köszönve. Kihúzta belső zsebéből az „Eger“ négy utóbbi számát s odavágva az asztalra nagy mérgesen igy förmed reám: — Mi baja van az urnák vélem ? akarom tudni! Én, a hirtelen meglepetés és felforranó harag miatt oly zavarba jöttem, hogy a szó is torkomon akadt. De ülőhelyemről felpattantam, s szemeim pillantásában alkalmasint ki volt fejezve a kérdés: hogy magyarázatot várok, — mert a szomszéd azonnal ilyenformán beszélt tovább: tassanak fel.“ — Arch. Értesítő 1 köt. 140—141. lap. Römer Fló- ris 1869. Vájjon mit mondana a honi régészetek apostola, ha látná, hogy mióta a mezei gazdászat szerény istennőjének igényei szaporodtak, kivéve a közlegelőkön lévő halmokat, e Tiszavidéken is alig van egy is, melyet nemcsak az eke már, de a rést nyerő eső és vihar is lejtösit, bontogat, szabad pórázra jutván ekként annak netán ott rejlő régiségi tartalma ? 2) Magyar Mythologia. Ipolyi Arnold 1854. 576 lap. Néhány cigány-aszony fel s alá furakodik a tömegben, egy- pár silány meszelöt kínálva, fűnek fának, de oly magas áron tartva, hogy senki meg ne vegye. De hát akkor minek árulja? kérdi valaki. Azért, hogy firmája legyen a tömeg közt fel s alá futkosni, és alkalmilag lopni; hiszen ily áliirügyet használnak nemcsak a cigány asszonyok, hanem általában az egész világ. Más a cim, más a cél. „0 Uram isten, bárcsak facsaró vízig áznánk hazái g,“ sóhajtanak fel a hazafelé kászolódó emberek, sanyarú képpel nézve fel az elvonuló fellegekre. S a jó ég megkönyörűlt. Egy csöndes kis eső permetezett azon éjjel, reményt nyújtva arra, hogy az Ínség és nyomor nem fog már nagyobb fokra hágni, mint minőre eddig jutottunk, s amely fölött már azon erős lelkű dalia is elkeseredett, ki a „szép asszony völgyében“ pengeti lantját s szive választott hölgyének panaszolja forró sóhajtásai között a dermesztő fagy rombolásait. Balambér. *
