Eger - hetilap, 1872

1872-10-03 / 40. szám

316 mert erről nem is gondolkozott, mert ezen tárgy előtte terra inco­gnita. — Ezen téves nézetről őket felvilágosítani, a kormánynak vagy a megye-hatóságnak volna feladata, ez azonban, mint sajnosán kell tapasztalnunk, nem történik meg. Egy község elöljárósága, csak azért folyamodik vásártarthatási jogért, mert az már más, ezzel biró községnek is van, s mert látja, hogy az heíypénzekböl szép összeget tesz a helység ládájába, azt hiszi, hogy azzal a községnek használt, nem gondolja meg, hogy a szomszédos helységekben tartatni szokott vásár alkalmával a hely­pénzt ott ismét ők fizetik vissza az illető községnek, hanem azt, amit ezen jövedelem után mindannyian jövedelmi adóképen fizetnek, nekik nem fizeti vissza senki. A 8zolgabiró a község kérvényét helyeslő véleménynyel támogat­ja, s a kormány megadja rá az engedélyt; — vizsgáljuk meg az ered­ményt. Tegyük fel, hogy a székvároshoz közel fekvő Makiáron vásár van. A székvárosban lakozó mesterember, ha kész munkája van, és pénzre akar szert tenni, árúcikkeivel ott megjelenni kénytelen, miből következik, hogy ott meg is jelen, vegyük: Ötven csizmadia, s azon a kis vásáron egy kissé kedvezőtlen időjárás mellett az ötven árusító összesen elad harminc pár csizmát — ez az arány áll a más­nemű mesteremberekre nézve is, — s legtöbbször bevétele a fuvar és egyéb utazási és élelmezési költségeket sem fedezi, még emellett el­vesztett egy munka napot, s ily módon elveszt hetenkint többször kettöt-hármat. E szerint dolgozott, vagy dolgoztatott a legényével saját kárára, s a remény édes mérgével táplálkozik, mint a kártyás, veszteségét mindig egy „hátha itt vagy ott jó vásárom lesz?— eféle eshetőségből véli pótolhatni.u Gyáriparunk naponkinti fejlődése, közlekedési eszközeink gyorsasága és olcsósága mellett a kereskedelem más irányt vett, s feleslegessé tette a vásározást, illetőleg a verseny által e térről a kéz­műipar leszorittatott, s a kik makacsul ragaszkodnak hozzá, a bukás örvényébe sodortatnak. De van e szerencsétlen intézménynek, egy erkölcsi rósz oldala is. — A vásározó elszokik a rendes munkától — összejővén utféli korcsmákban, a magyar emberrel vele született barátság hamar meg­találja a titulus b i b e n d i t, ha jó vásár volt, akkor örömében, jó­kedvében iszik, ha rósz volt az, akkor pedig bújában. Az a kérdés merül fel tehát, hogyan fogjuk e bajt orvosolni? Mi erre meg akarunk felelni. Az általunk annyiszor han­goztatott egyetértés által. Mig magyar iparosanik az elavult, s a korszellem által lomtár­ba dobott céhrendszer sörényébe kapaszkodnak, s minden egyes volt céh külön ipartársulattá alakulni nem törekszik, a magyar kézműves sorsán segítve nem leend, hanem ha egygyé tömörül, s a megyei iparü- zökkel vállvetve testületileg kimondja, s ezt meg is tartja, hogy addig is, mig a kormány intézkedik a falusi vásárok beszüntetése iránt, azokat nem látogatja, megtakarítja fuvarát, elvesztegetett munkaere­jét, s nem szenved folytonosan azon lázas betegségben, melyet benne a remény táplál. Ha ez megtörtént, a kézmüiparosok előtt két ut áll nyitva, ne­vezetesen : felfelé szorgalmazni a törvényhozó testületnél a falusi vá­sárok beszüntetése iránt alkotandó törvényt, s addig is minden tör­vényes módon oda hatni, hogy kisebb községek részére vásártartha­tási engedélyek ne adassanak ki. Kifelé pedig erkölcsi erővel azon lenni, hogy egy részről az iparterményeknek piac szereztessék, a nélkül, hogy a vásározás szük­séges lenne. Az első kérdés kedvező megoldása csak úgy érhető el, ha akár az egyes ipartestületek, kivétel nélkül mindegyik ebbeli óha­ját külön, akár pedig az országos ipartestület terjeszti be illető helyé­re ez iránti kérvényét. A második több munkával jár ugyan, de összetartás által azon­nal érvényesíthető s biztosan célhoz vezet. Az „kimondása annak: hogy egy mesterember sem fog vásározni.“ Erre tudjuk, hogy az a kész felelet: de hát, hol vegyen a sze­gény iparos egy kis pénzt, ha készítményét a vásárra nem viheti? Hol? Hát a kereskedőtől. — Feltéve, hogy a nép, mely eddig szükségletét a vásáron szerezte be, azt többé ott felelni nem fogja, a falusi kereskedő pedig az által, hogy ezen szükségleteket üzleti rak­tárába beszerzi, a népet arra szoktatja, hogy ezentúl azt nála kaphat­ja meg, nagyon természetes, nem epekedik a vásár után. Eltekintve attól, hogy a vásározó iparosok mennyi fuvart fizet­nek, s hány munka-nappal károsodnak, most figyelembe kell vennünk még népünk szokását is. Ha Péter gazda, Pál fiának uj szűrt akar venni, az anyjuknak meg a Pali gyereknek okvetlen el kell menniök a vásárra. — A gaz­dának azért, hogy kiválaszsza és a fiúra felpróbálja, az asszonynak azért, hogy a választást helybe-hagyja és fizessen, a fiúnak azért, hogy legyen kire felpróbálják. Ez még nem elég, a kis Bandinak is ott kell hagyni az oskolát, hogy legyen valaki, ki e fontos cselekmény lefolyása alatt a lovaknál maradjon. Vegye figyelembe bárki, hogy tudva azt, miszerint vásárjaink nagyrésze hétköznapra esik, mennyi munkanap vesz a mi népünknél kárba, mely kedvezőbb körülmények között hasznosan alkalmaztat­hatnék. Van továbbá a vásározásnak egy oly bűne, mely meg nem bo- csájtható, s ez, hogy buján termi a vásározó tolvajokat és zsebmetsző­ket és a különben szorgalmas és munkás népnek alkalmat ad a tol- vajlásra, s a hol egyszer már annyira elharapódzott, mint nálunk, ott csak a vásárok megszüntetése által irtható ki. Példákat hozok fel: A poroszlói vásárra egy pár száz férfi, asszony és gyerek megy egy garas nélkül, s megrakodva tér haza. Az egri vásárokat még erdélyi bicskások is megkeresik. Ha pedig jövőben a falusi ember azt, a mire szüksége vaD, vasár­nap otthon megveheti, meg van mentve az iparos fuvarköltsége, és eddig vesztett munkaideje, valamint meg van mentve a vevők elpaza­rolt napszáma, s meg van mentve egy nép-osztály azon eszköztől, mely neki a roszra alkalmat nyújt. A ki ezek felett gondolkozik, bizonynyal velünk együtt óhaj­tani fogja, hogy a falud vásározás megszüntettessék. Végre átalában iparosaink érdekében felhívjuk országgyűlé­sünk képviselőit, szíveskedjenek ezen, nemcsak városunk, de az or­szág nagy részében lakó kézmüiparos osztály érdekeit sértő veszélyes vásározást a törvényhozó testület által hozandó törvénynyel eltöröl­tetni. Lörinczfy János. Városi ügyek. Egerváros képviselőtestületének 5 szakosztályra lett felosztása, azok elnökei s tagjainak névsora: 1- ső szakosztály, melynek teendője a város közigazgatási ügye­inek rendezése, elnöke Tavasy Antal, tagjai : Bartakovics Béla, Szá- vics Pál, Steinhauser István, Lieb Károly, Gröber Ferenc, Fülöp József, Mosócy János, Galambos Lipót, Alexy Mihály, Saffner János, Preszler Sámuel, Stephanovszky Sándor, Klein Jakab, Steinfeld Her­man, Bohács János, Gebhardt Sándor, Náthán Salamon, Polácsek Herman, Hanák Sándor, Kohn Soma, Kánitz Lipót, Reine Ferenc, Hibay György, Schvarc Herman, Burián János, Kohn Illés, Szokolay Lajos, Szederkényi Nándor, Zalár József, Baranyay Sándor, Briger Mór, Bernekker Ferenc, Braun József, Bucher József, Derszib Ru­dolf, Greiner Arnold, ifj. Gröber Ferenc, Godál Albert, Lenkey Ká­roly, Matékovics Mór, Nagy Pál, Pájer János, Polerecky Gyula, Pus­kás Lajos, Ruzsin Bódog, Svarc Adolf, Sziber Gyógy. 2- ik szakosztály, melynek teendője a városi rendőri és köz­egészségi ügyek rendezése ; nem különben az építészetre felügyelet, elnöke Kubik Endre, tagjai: Fekete Károly, Babies István, Végh József, Brünauer Dávid, Krammer Károly. Dobrányi Ignác, Fischer Dávid, Matzke Ignác, Beökönyi Viktor, Ürményi Antal, Lipkos Jó­zsef, Franc Alajos, Grünbaum József, Békefy Lipót, Bökk János, Gáhy József, Gáspárdy Gyula, Rusbacky Ignác, Burik István, Hu­bert János, Schönberger Soma, Horváth József, id. Miticky János, Ruzsin Manó, Gröber Sándor, Bürger József, Kőnig Endre, Balog János, Dvorak János, Eisely Antal, Gömöri Márton, Hamza Mihály, Juhász Nagy János, Kajdácsy Károly, Kucora Ferenc, Majoros Sán­dor, Mátyásy István, Panácsek Ferenc, Papp Ignác, Pászti Gábor, Petravich Ferenc, Pirk János. 3- ik szakosztály, melynek teendője a mezei rendőri ügyek rendezése, elnöke Stand Ferenc, tagjai: Pánthy Endre, Joó János, Bodnár Ferenc, Tarnay János, Domokos Ferenc, Szabó József, Volf Károly, Musenic Ferenc, Bajzáth József, Tolvay János, Farkas Fe­renc, Volf János,Brayer József, Félév Márton, Ribár József, Mózer Antal, Lukács Ödön, Szaic Antal, Simkovics Imre, Rendek József, Baranyai János, Csernei János, Csószó Imre, Devera János, Demet- o vies Sándor, Fridvalszky Adám, Hengli Mihály, Kovács János, Misic Károly, ör. Morvay Károly, Miké Pál, Neiman Márton, ör. Ru­zsin Ferenc, Szombathelyi György, Tóth János, Bendász József, Bod­nár János, Bodnár József, Jobbágyi István, Kormos András, Stészel Ferenc, Vancsay Ferenc, ifj. Nagy Bernât. 4- ik szakosztály, melynek teendője a városi legelők rendezése, elnöke Mészáros István, tagjai: Keller Lajos, Nékám Endre, Potacek Ferenc, Ohács György, Ujlaky Antal, Skopec János, Panakoszta Sándor, Hajnal Bernât, Szalay Miklós, Goth Tóbiás, Balogh János, Grónay György, Török Sándor, Javornyik Ign ic, Kapácsy Dezső, Balázs Ignác, ör. Barna István, Biró Beniámin, Csőké Gáspár, Csuto- rás Antal, Gál Márton, Nagy Bernât, Kelemen Antal, Müller József, Besznyák István, id. Kelemen Ignác, Mezei János, Szeredi Péter,

Next

/
Oldalképek
Tartalom