Eger - hetilap, 1872

1872-09-26 / 39. szám

310 nyossággal kormányzott. Mint költő is ismeretes volt a külföldi iro­dalmakban. * (Körösbányáról) Írják : J an k u Avram az 1848—49-dik év­ből ismeretes román nép vezér f. hó 11-én Körösbányán Lieber János péknek udvarán a széna-boglya alatt elhalálozott és Szimeonás árva- széki ülnök házánál van kiterítve. Most (1,‘1-án) 12 órai. or a román papok, számszerint 23-man állják körül a ravatalt, Gzebia község­ben a templom kökeritéses udvarán temetik el, azon tölgyfa mellé, melyről a szóhagyomány azt tartja, hogy Hóra és Kloska ez alatt tárták tanácskozásaikat. * (Az első magyar ált. biztosító társaság“ ellen) az e társulatnál biztositó szőlőbirtokosaink részéről tömérdek panasz merül fel. Da­cára annak, hogy a társulat szabályzatának egyik pontja a biztositótól követeli,miszerint jég által okozott kárát az illető ügynöknél 48 óra alatt, kártérítési igényének különbeni elvesztéso mellett, bejelentse : a tár­sulat maga részéről akár megbecsülésére a biztost rendszerint egykét hó után küldi ki, midőn már a jég által okozott kár világos nyomai csaknem teljesen elenyésznek. D. szőlőbirtokossal történt, hogy a jég által tönkre ver? szőlőjét a biztos, a kár után k ét hó inul v a szem­lélte meg, s ekkor a tulajdonost kártérítésül az általa be­fizetendő biztositási díj elengedésével kínálta meg! Gyönyörű módja a kártérítésnek, s jó lesz, ha az érdeklettek az ily eljárást tudomásul veszik. * (A svéd királyi trón) ismét be van töltve. Tegnap proclamál- ták a meghalt király fivérét, az ostgothlandi herceget II. Oszkár név alatt „Svéd- és Norvédország, a góthok és vendek1' királyává. Az uj király három évvel iljabb meghalt bátyjánál. Szütetett 1829. január 21-éu; 1857-ben nőül vette Zsófia nassaui hercegnőt; négy fia van, kik közöl a legidősebb tizennégy éves. II. Oszkár a negyedik svéd király a Efernadotte-házból. Testvére haláláig tábornok volt a hadse­regben s altengernagy a hajóhadnál ; előde gyakori betegsége idején több Ízben volt az ország regense. * (Börze) szept. 24-éről: arany 5 fr. 27 kr; ezüst 108 fr., 25 kr * (Sorshúzás.) Bécsben szept. 21-én a következő számok huzattak ki: 87, 45, 74, 63, 66. a legközelebbi húzás okt 12-én leend. Egri piac. Az 1872-ik évi Szept. hó 20-án és 23-én tartott hetivásárunkra behozatott öszszesen : 1211 köböl szemes élet. — Az árak pozson. mérő szerint következők voltak búza: 5 f. 80 kr. 6 f. 50 kr. — kétszeres: 5 frt. 75 — 6 frt. 20 kr ; r o zs : 4 frt. 75 — 5 fr. á r p a : 2 fr. 70 kr.— 3 fr. kr. — zab: 1 frt. 60 kr. — 1 fr. 90. kr. kukori­ca: 4 frt, 30— kr. —4 frt. 50 kr. Kiadó és felelős szerkesztő : Szabó Ignác. WF* Olcsó székek. Az egri rabdologházban a rabok által készített székek gyári árát vau szeren­csém a t. ez. közönségnek tudomására juttatni azon megjegyzéssel, mikép ezen rabmunka szilárdság, csin- és olcsóság tekintetében minden más gyári készít­ményt felül múl. Az árak jegyzéke következő : 1 keményfa lagolt-szék nád­fonat üléssel .......................I ft 40 kr. 1 keményfa lagolt szék faü­léssel...................................1 ít 20 kr. 1 keményfa természetben ha­gyott faülésű szék . . . 1 ft — kr. ffpÉ^T' Kaphatók és megrendelhetők alulirott butorkereskedésében, úgy a megyeház udvarán a börtönésznél. Tisztelettel Braun Emánuel, bútorkereskedő és gyártulajdo­nos. Széchenyi utca, Simunyi (21) 9—12. Károly féle ház. Hajbeszövés. Alólirott tisztelettel jelenti, hogy bár­minemű levágott vagy kiment női haj­ból copfokat sző és kifésül a lehető leg- jutányosabb áron. Úgyszintén férfihajak fodoritását és Ízletes levágását pontosan teljesiti. — Továbbá magánborotválko- zók számára a legfinomabb kiköszörült uj késekkel szolgál, jótállás mellett, me­lyeket élethosszig kiköszörülés nélkül használni lehet, a legjutányosabb árak mellett. (ii7) i_2. A nagyérdemű közönség szolgálatára áll Kiss Gyula, fodrász, borbély, Sz.- János-utca,Mészáros István ur házában. Az egri királyi telekkönyvi törvényszék részé röl közhírré tétetik, miként néhai Trevoga György és első neje Sebők Rozália tulajdonához tartozó az egri k. 1595. sz. a. tjkvbe A kereszt I. r. sz. alatti 200 o. é. fo­rint, 2. r. sz. alatti 200 o. é. frrra becsült n; észhegyi szó­ló, végre ö sz. a. 750 frtra becsült Ráchegyi szólok nyil­vános árverés utjáui eladatása elrendeltetvén, ennek folytán birói elárverezése elrendeltetett, melynek végre­hajtás utjáni elárverezésére első árverési határnapul 1872. évi októberhó 25-ik naöiának rap-p-eli 9 óráin., a Ko a fentebbi birtokok ezen első batáridőben hecsáron fölül el nem kelnének, második határidőül 1872. évi dec. 2-ik napjának délelőtti 9 órája a királyi törvényszék tanácstermében azzal tűzetik ki, hogy a javak e má-odlk arveré-en becsáron alul is eladatnak oly fel­tétellel, hogy az árverezők által a becsár 10/ío0-a bá­natpénzül leteendő, s ennek betudásával a vételár i?z része azonnal a végrehajtó bíró kezéhez, lf% része ÿa árverési naptól számítandó 3 hó, l/z rósz 6 hó alatt a telektörvényszékhez lesz 6% kamatokkal befizetendő. Vevő a b’rtokba az óv végével lép be, tulajdonjoga pe­dig a vételár kielégítése után kebeleztetik be. Vevő, ha a feltételeknek eleget nem tesz, a bánatpénzt el­veszti, s veszélyére s költségére uj árverés fog tar­tatni, a birtok átruházási százalék egyedül vevőt ter­heli. — Fölszólitfatnak a jelzálogos hitelezők, hogy akik nem a telekkönyvi hatóság helyén vagy annak közelében laknak, a vételár fölosztása alkalmával leendő képviseltetésök végett, a hatóság székhelyén megbí­zottat. rendeljenek, s azok neveit s lakását az eladásig bejelentsék, ellenkező esetben a hivatalból kinevezett gondnok áital fognak képviseltetni. Végre igénylők, kik az árverezendő javak iránt tu­lajdoni vagy egyéb igényt és elsőbbségi jogokat érvé­nyesíthetni vélnek , igénykereseteiket a hirdetmény közzétételének utolsó napjától számítandó 15 nap alatt nyújtsák be, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyediilvételár fele legére fognak utasittatni. Kelt Egerben, 1872. évi szept. hó 2-ik napján tartott telekkönyvi ülésből. Egri kir. törvszóki elnök helyettes : (119) 2-3 SZUHÁNYI JÁNOS. Ezer esetben fényesen bebizonyúlt ! Tüdő betegségekben föliiluuilliatlan ! Hoff János udvari szállj ló központi raktárának, (2) 6—? Bées 11. Kârtnerriog 11. Ludniüran, márc. 29. 1572. Tis telettel kérem ke­gyedet, szíveskedjék nekem utánvétellel 30 üveg maláta kivonat sört, és 3 doboz mell maláta cukorkát küideni- Kérem ezen csekély megrendelésemet minél elébb esz­közölni, mert kegyed maláta készítményeit, melyek megtámadott tüdöbajomban kitűnő hatásúak, igen meg­szoktam. Szedlacek Ferenc. A Hoff-féle maláta készítmények k'tiinő hatásnak A gyöngyösi kir törvényszék telekkönyvi osztálya részé­ről közhírré tétetik, miként Reiser Erzsébet férj. Bölcsko- vy Károlyné hagyatékához tartozó a gyöngyösi 214. sz. tjk- ben A kereszt hrvsz. 317 — 318 hrszám alatt foglalt 230 népsorzzámú 4800 frtra becsült ház és kertnek birói elár­verezése elrendeltetett, melynek végrehajtás utjáni elárve­rezésére Berrőt Sándor kir. végrehajtó kiküldetik ; első ha­tárnapul 1872. évi október 7-ik napjának regg. 9 órája, s ha a fentebbi birtok ezen első határidőben becsáron fölül el nem kelne, második határidőül 1872. évi november hó 7-ik napjának délelőtti 9 órája azzal tűzetik ki, hogy a 'javak e második árverésen becsáron alól is eladatnak, oly t'AUA**77r.1 ~ 7. ifi ' - 1. Jt natpénzül leteendő, s ennek betudásával a vételár l/2 ré­sze azonnal a végrehajtó bíró kezéhez, V2 része az ár­verési naptól számítandó 6 hó alcitt a telektorvény- székhez lesz 6% kamatokkal befizetendő. Vevő a birtokba azonnal belép tuldonjoga pedig a vételár kielégítése után kebeleztetik be. Vevő ha a föltéte­leknek eleget nem tesz, a bánatpénzt elveszti, s veszélyére s költségére uj árverés fog tartatni. Felszőlittatnak a jelzálogos hitelezők, hogy a kik nem a telekkönyvi hatóság helyén, vagy annak közelé­ben laknak, a vételár felosztása alkalmával leendő kép­viseltetésök végett a hatóság székhelyén megbízottat rendel­jenek, s azok neveit és lakását az eladásig bejelentsék; ellen­kező esetben a hivatalból kinevezett gondnok által fognak képviseltetni. Végre igénylők, kik az árverezendő javak iránt tulaj­doni, vagy egyéb igényt és elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, igény kereseteiket a hirdetmény közzétételének utol­só napjától számítandó 15 nap alatt nyújtsák be, kü­lönben azok a végrehajtás folyamát nem gátolvá/n, egye­dül a vételár feleslegére fognak utasittatni. Kelt Gyöngyösön, 1872. évi április 3-ik napján tartott telekkönyvi ülésből. Kir. törvényszéki elnök : (107) 2-3. TÖRÖK SÁNDOR. Hirdetmény. Recsky Krisztina, Gyulai Pálnő ha­gyatékához tartozott Hevesm. p.-száraz- beői 1. sz. tjkvi ingatlanságnak l/i ré­sze, mely mérnökileg kihasítva 1200 ölével számítva 90 holdat teszen,s mely­ből 60 hold már felszántva van,f. 1872. évi okt. 6-án d. e. 10 órakor ^helyszínén a tanyai épületben bérbe fogván adatni, a mire is bérleni szándékozók 100 frt bánatpénzzel ellátva meghivai.nak. Kelt Egerben. 1872. szept. 20. (ne) i-2. Szávics Pál megbízott ügyvéd által. Bérbe adandó. A kács-tapolcai iblany fürdő (Borsod- megyében,) a keresztes-nyáradi vasúti állomástól 1 */2 órányira a vendéglővel együtt, mely utóbbi 18 bútorozott szo­bából, ebédlő, pince, istálló és helyisé­gekből áll. A vendéglő ha úgy kívánta­tik elkülönítve is bérbeadatik. A feltéte­lek méltányosak, a fürdővendégek ellá­tására fektettetik a fősuly. Bővebb értesítést ad Dr. Schoenberg1 Annin ügyvéd Pesten, Deák-Ferenc ut­ca 11. szám alatt, Egerben Babócsay £» ó vwl íirrxTTrArl i o

Next

/
Oldalképek
Tartalom