Eger - hetilap, 1872
1872-08-15 / 33. szám
XI. éri loi jam. 33. szám. Augusztus 13-én 872. Előfizetési dij : Egész évre . Félévre Negyedévre . Egy hónapra Egyes szám . 5 ft — kr. . 2 ft 50 kr. . 1 ft 30 kr. . — 45 kr. — 12 kr. EGER. Hirdetésekért: minden 3 hasábzott petit sorhely után 6, bélyegadó tejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit sorhelyért 15 kr fizettetik. Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Kiadóhivatal : a ljceumi nyomda. Előfizetéseket el tógád .- o szerkesztőién (Széohenyi-utca 84. sz.) J en t s ch G. könyvkereskedése s minden k. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő : egyszeri közzétételért 1 frt. 30 kr. Vidéki hirdetéseket elfogad Mosse R. Bécsben. A választások után. — Tanulmány Visoiltaitól. — IV. A balpárt eljárása s az 1848. választási törvény. Már mondottuk, hogy az 1848-iki választási törvényt oly silány féremünek tartjuk, miszerint ennél hitványabb részletes törvény alig van törvénykönyvünkben. Minek szóljunk hiányairól; ki ne ismerné azokat? Megteszszük mégis azok kedvéért, akik netán nem ismernék, s elmondjuk egyszersmind, hogy e törvény nem is lehetett correct; mert rövid idő alatt, majdnem rögtönözve, készült, s nem is volt — mint az akkori követektől tudjuk — csak azon egy actusra: az 1848 tavaszán Pesten tar- tandott orsz. gyűlés egybehivására szánva. Az 1872 iki tavaszi emlékezetes országgyűlés, melyen a balpárt oly menthetlen frivolitással agyonbeszélte az uj választási törvényt, rectius törvény-novellát, cáfolhatlan bizonyítékot nyert ezen évi választásoknál arról, hogy ama törvények roszak, tarthatlanok ; hogy Tóth Vilmos novellája történetesen jobb lett volna, s végre, hogy a balpárt agyonbeszélési actusa, melyet az mint nagy hazafiságot kívánt paradiroztatni, csúfot látott; s ezt beláthatja most már a balpárt is, ha nem egyébből, abból is, mert maga az ország is ellene nyilatkozott, az uj választásoknál nem nekik adván igazat. A dolgoknak ilyetén állásában szóljunk egy kissé részletesebben ezen 1848-iki,, adhoc" törvények sarkalatos hiányairól s az ezek folytán elkövetett visszaélésekről. Beszéljünk általánosságban; értsen róla részletesen a mi balpártunk is. Mindjárt első sorban azösszeirásmiitéte ötlik szembe. Az összeírás oly műtét e törvények paragraphusai szerint, mely az összeíró küldöttséget teszi úrrá abban, hogy ki bírjon, s ki ne bírón szavazattal. Az összeíró bizottságok párt-bizottságok s eljárásuk ország-szer- te — tisztelet a kivételeknek — pártszempontból ered. íme széles Heves vármegyében az összeíró bizottságok működése szemeink előtt fekszik, s nem akarunk reminiscálni, de azt hisz- szük, hogy nem hibázunk, midőn állítjuk, hogy sok, igen sok jogosult szavazat nélkül hagyatott, — mert az összeíró bizottságoknak úgy tetszett ; sok más, akit szavazat még az 1848-iki százféle qualificationa- lis ki- és bebuvó pont mellett sem illetett volna, — szavazattal ruház- tatott fel. Miért? Mert úgy kívánta azt az uralkodó balpárt állapota. Meri ezt tagadni valaki? Nem tanácsolnók neki, mert a bizonylatoknak nagy halmazával rendelkezünk. Mikor ezt nekik szemökre veted, szives olvasó, tudod-e mi a válasz az őszintébb balpárti uraknál? Himezés-hámozás, tűrés-tagadás; mikor már legyőzted minden invectiváit úgy, hogy nem szabadulhat, azt feleli — persze csak négy szem között — hogy rhát a hol ti többségben vagytok, nem úgy c s e 1 e k e sz t e k ?“ Nem keressük, de megengedjük, hanem hát silány kifogás ám ez; mert egyik bűnöst Hevesben nem ment fel a biró azért, mert hasonló bűnt máshol más is követett el! Ez uj tan lenne, melytől mentsen meg a jó isten. De igenis kitűnik az, hogy ily törvénytelenkedéseket elkövetni büntetlen lehet; mert „de esse ad posse valet argumentatio !“ Mi ennek az ergója? Az, hogy rósz az olyan törvény, mely ilyen szabad kezet hágy. Tóth Vilmos agyonbeszélt törv. javaslata e bajon gyökeresen segitendett, de nem kellett, vagy tán egyikért „épen ezért" nem kellett. Menjünk tovább, s tegyük hozzá, hogy az 1848 iki törvénynek az összeírást rendelő pontjai még csak jogorvoslatról sem rendelkeznek, s ha rendelkeznek, vagy készített ilyent a nálunk törvényt-pótló istenadta „usus“, azt is csak úgy lehet használni, ha a tek. párt-többség azt megengedi, illetőleg meg nem akadályozza, ki nem játsza. Száz meg száz választó reclamált: a központ elvetette a recla- mátiókat tömegesen s indorsálta, hogy „petito deferri non potest", s a jámbor választó aspiráns azonnal folyamodott is a belügyminiszterhez, mint a választási törvények fő felügyelőjéhez; s panasza meg is vizsgáltatott, el is intéztetett, — s ö mégsem lett választó, mert a végzést, dacára a leggyorsabb miniszteri expeditiónak a választások után, vagy ekkor sem kapta. Az hinné valamely idegen olvasó, hogy ez nem is lehet. S itt ismét de esse ad posse argumentálva mondjuk, hogy de igenis lehet, mert megtörtént dolog! Példáink erre számosak, tömegesek. Hogy lehet ez? Hát úgy, jámbor olvasó, hogy a központi bizottságok ex condicto aképen intézik el dolgaikat, hogy a terminus praeclu- si ki ne fussa, hogy idő ne maradjon, mely alatt a felfolyamodások elintézve illő és kellő időben a megyéhez s ettől a választási összeirá- si lajstromokba, illetőleg a szavazattal felruházandó panaszos kezéhez jussanak. Hiszen ez bűn! Hiszen ez törvény kijátszása! Az biz’ az kétségen kivül; de hát megtörtént dolog, mégpedig nem egy-két, vagy tiz-husz, hanem száz meg száz esetet ismerünk, s készek vagyunk velők a kiváncsi hitetlennek szolgálni. Mi ebből a tanulság? Az, hogy silány az olyan törvény, mely a végrehajtásban ily eljárásokat, jograblásokat lehetőkké teszen éspedig büntetlenül ! Rósz tehát és tarthatlan ama törvény másodszor ez okon. Tóth Vilmos t. javaslata ezen is segített volna positivissime és oly szabadelvű intézkedéssel, mely semmi kívánnivalót nem hagy va- la hátra ; t. i. a reclamátióknak elintézését — a belügyminisztérium hatásköréből kivéve — a rendes törvénykezés kezébe tette le, a törv. székekre bízván azokat. De a törvényjavaslat nem kellett s talán egyikért épen ezért nem kellett. De messze vinne bennünket az 1848-iki választási törvények eme kritikája, messze azon térről, melyen járni akartunk jelen cikkünkben ; s azért itt el is hagyjuk azt, és csak pár szót szólunk még ezen vál. törvények ama hallatlan institutiójáról, mely szerint a választási elnök felelősség nélküli, omnipotens köve t-k i n e v e z ö. Nagy szó, de szent igaz; mert elmerjük mondani, hogy a választási elnök annyira nagy hatalommal bír, hogy ha akarja, annyiszor, amennyiszer neki tetszik, megteheti azt, hogy az, a k i t nem akar, nem lesz képviselő, azon választási actus alatt sem- mi esetre sem. A választás törvényszerűsége teljesen az ö akaratától függ, —• melyről fel kell tennünk, épen úgy, mint felteszi azt a törvény, hogy kellő ismerete, becstiletérzete és törvénytisztelete vezérli, — de melyet úgy intézhet, vezethet és készíthet, hogy az törvényes lesz, ha neki tetszik, törvényellenes — ha úgy akarja, és seminö — ha ez neki igy tetszik. Kételkedik ebben valaki? Az, ki, mint e sorok Írója, száz meg száz választási eset felett volt biró, kénytelen ez állítást, mint dönthetlen szomorú igazságot con- statálni. Méltóztassék az 1872-iki vál. törvénynek a választási cselek- vényre vonatkozó cikkeit figyelemmel elolvasni, s be fogja látni az is, ki legkevésbbé foglalkozott e tárgygyal, bogy, ha a választási
