Eger - hetilap, 1872
1872-01-25 / 4. szám
X. évi folyam. 4. szám. Január 25-én 1872. Előfizetési dij : Egész évre Félévre Negyedévre . Egy hónapra Egyes szám . 5 ft kr. . 2 ft 50 kr. . Î ft SO k), . — J5 kr. — 12 kr. EGER. Hirdetésekért : minden 3 hasábzott petit, sorhely után 4, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy péti. sorhelyért 10 kr fizettetik Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Kiadóhivatal : a lycoumi nyomda- Előfizetéseket eif Oijad : a szerkesztőség ( Széchenyi-utca 84 <zt) 3 * n > ;h G. könyvkereskedése s minden k. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő : egyszeri közzétételért 1 frt. 30 kr. Vidéki hirdetéseket elfogad Jlosse R. Bécsben. Heves és K.-Szolnok t. e. megyék tisztikara. A mai napon, jan. 25-én tartott, tisztválasztó megyegyülésben kettős megyénk tisztikarába, déli 12 óráig, következők lettek megválasztva : alispán: Isaák László, felkiáltással; főjegyző: Zalár József, felkiáltással ; 1-ső aljegyző : Szederkényi Nándor, felkiáltással; 2-od aljegyző: Simáczius Gusztáv, felkiáltással; főügyész: Eisenmann János, Horkay Lajos ellenében, szavazattöbbséggel ; főpénztárnok : Okolicsányi József, felkiáltással; alpénztárnok : Bozik János, felkiáltással ; fő-számvevő: Lenkey Károly, felkiáltással; alszámvevő : Ba- bócsay György, felkiáltással ; főorvos : Szentkirályi Kázmér, Frantz Alajos ellenében, szavazattöbbséggel; 2-od főorvos (Szolnokra) Schreiber Lőrinc, Bécsi János ellenében, szavazattöbbséggel ; fő-mérnök : Kubik Endre, Szabó Imre ellenében, szavazattöbbséggel ; 2-od fő-mérnök (Szolnokra) Timon Bertalan, felkiáltással; segéd-mérnök: .Kánig Endre, felkiáltással. Megyei élet. Kettős megyénk alakuló közgyűlése f. jan. hó 23-án vette kezdetét. Szeretett főipánuuk ö mlga a nagyszámmal egybegyült megye- bizottmányi tagok, s a közönség élénk éljenzései között a terembe lépvén, s íöispáni székét elfoglalván, a gyűlést az itt kővetkező nagyhatású, növekedő figyelemmel s gyakori helyeslésekkel kisért beszéddel nyitotta meg: „Bocsissa meg a tisztelt bizottmány, hogy rövid időre szót kérek, s ezzel feladott nagy munkája közben háborgatom. Azonban vannak az életben pillanatok, melyekben az érzelem nyilvánulása munkaközben is jogosult s a legszorgalmasabb napszámos is leteszi ásóját, mig a keblében felköltött érzelemnek megindult árja lecsilapul. Engedjék meg tehát, hogy az átalakulásé pillanatában az elmúlt megyéről röviden, de kegyelettel megemlékezzem. Lehet, hogy közérzelemnek adok kifejezést, de minden esetre kötelességet rovok le, mert a régi megyének vagyok én gyermeke, kora-árvaságomban ö volt az én gyámom, tanácskozó termében tanultam a szólást s tollával Írhatni életem büszkesége volt. Gyökeres változásnak, nagy átmenetnek állunk küszöbén; minden uj alakulás pedig a régi alaknak természetszerű halála. Az ősi megye tehát nincs többé. Azonban tévednénk, ha azt vélnök, hogy a megyét ma és a most megkezdendő intézkedések által teszszük be a sírba. Ott nyugszik az már régebben, „s eltűnt visszajöhetlenül, bár érette egész nemzet epedne is.“ Valamint az állatvilág életkorának megvannak határai, az emberi institutiok élethossza is korlátozva van. A megyei ös intézmény nyolc százados élete azon maximumot érte el, melyet a történet az állami institutiok állandóságát illetőleg felmutatni képes. Ezen óriásnak, mely egy lábával a tizennegyedik, másikkal a tizennyolcadik századig ért el, a tizenkilencedik század közepe felé kiment a tér a lába alól. Meg kell barátkoznunk az örök rendeltetéssel, az érett gyümölcs sorsán nem változtathatunk. Ne vádoljunk meggyilkolásával senkit; mi a korral jött, a korral megérnie, elmúlnia kellett. Az ös megye kimúlta úgy tűnjék fel előttünk, mint egy tisztes őszé, kit már agg korának elgyengülése közben ama viharnak érintett meg szele, mely 48-ban az európai államélet mezején dúlt és teremtett. Az ezen viharban összeroskadtat a harc riadója s a fegyver megindult dörgései közbeu elvesztettük szemeink elöl; midőn diadalmas csatáink utáu végre is rabságba kerültünk, tömlöcünk vastag falai elzárván előttünk minden alkotmányos életet, megtudnunk nem lehetetett: „él-e még az ös megye? hol van s merre tért?“ Az 186i-ik évben börtönünk szellőztetvén, — midőn abból egy pillanatra kiléptünk, úgy rémlett, mintha a szabad légben az ös megyei közgyűléssel találkoztunk volna. Csalódás volt, mert midőn 1867-ben újból és teljesen megnyíltak börtönünk zárai, s mi újabb gyülekezeteinkben a 61-ben látni vélt ös megyét kerestük, tapasztalnunk kellett, hogy a mit akkor az ös megyének lenni véltünk, s azon gyűlések, melyeknek végsőjét a minap tartottuk meg, csak az ideiglenes bizottmány és nem az universitas comitatus volt, és hogy az ös megye „csak névben élt már, többé nem volt jelen.u A kiváltságosak százezerének helyébe lépett milliók jogosultsága, az országgyűlési képviselők választását a régi megye korlátolt köréből a kerületek számára követelte. A parlamentalis felelős kormányzat elve a megyei önkormányzatot saját jogszerű medrébe tette vissza. A születésnek igazolatlan kiváltsága helyébe a képviselet, a tulajdonnal járó jog, illetőleg a polgári teherviselés mértéke és a szellemi fölények léptének. A feltámadt községi élet jogosultsága az ősi megyei kormányzat tul-tág mezejéből megillető osztályrészét kihasítani követelte. íme a tényezők, melyek a hagyományos ős megye élet-erét át- metszék, melyeknek áldozatául esnie kellett. A kornak oly vívmányai azok, melyeket a volt megyék sajnálva nélkülözendő fényesb tulajdonaiért is feladnunk, vagy megbénítanunk nem szabad. Valamint a vasúton utazás nem birja a szekéren utazás minden előnyeit, mégis ma már szekéren csak a pálya-házig utazunk : így a megyei ös kormányzatnak is meglettek szabva határai, s ma már a megyében országot nem kormáuyozhatunk. Ha tehát a kor vívmányainak nagy becse és a régi megyék kimultának ezek folytán természetes és mellözhetlen volta; — azon körülmény, hogy ez nem rósz akarat vagy erőszak által, hanem életfeltételeinek megszűntével történt; annak tudata, hogy minden előrehaladás rendszerint rombolással készíti ösvényét, — ha mondom mindezek, enyhítik bár a kedvesünk eltűnte fölötti fájdalmat; de nem követelhetik, hogy a hála és kegyelet adója nélkül váljunk meg oly institutiotól, mely annyi év századot élt át. Az élet birája a sir; a mely életet a sir örökre bezárt a nélkül, hogy dicsőítést vagy kárhozatot mondana fölötte, az tengés volt, zérus az emberiség müködö számjegyei között, önmagában érték és jelleg nélkül. A volt megyei institutio nem maradt bírálatok nélkül. Nekünk, örököseinek, elég lesz annyit mondanunk, hogy az állam-intézmény — melynek keretébe és mely mellett a 48-iki nemzedék megszülethetett, azon nemzedék, mely a 48-iki átalakulást békés úton törvényesítette, azon nemzedék, mely nemzeti függetlenségének úgy véres, mint jogi harcát a száraz föld ámulatára dicsőséggel küzdötte, — ezen intézmény emlékiratát maga véste magának. Az uj megyékről most még bölcsőjénél korán volna Ítéletet mondanunk. A kor követelményei szülték, fejleszteni és érlelni azok fogják, az idő megtanitand felismerni előnyeit és orvosolni hiányait;
