Eger - hetilap, 1872
1872-06-20 / 25. szám
195 azonban csak mellesleg kívántuk érinteni. Ismerve az idézett levélben megtámadott két izr. polgártársunk jellemét, meg vagyunk győződve, hogy ők sem ama gyerkőccel, ki e rágalmat irta, sem ama politikus csizmadiával, igazabban sapkacsinálóval, ki azt sugalmazta, — szóba állani nem fognak, de másrészt tudva, hogy azon vád, mintha az illető orvos urak becsületszavukra fogadták volna, hogy a balpárt hívei lesznek, nem egyéb vastag hazugságnál, az érdeklett közönség előtt a dolog állását oda rectificáljuk, hogy az említett gunyirat ünnepélyes elégetése után a nevezett orvos urak a lövöldében megjelenvén, ez alkalommal dr. Schönberger, egy személyére mondott pohárköszöntésre válaszolólag megköszönte azon közindignatió élénk nyil- vánulását, melyet az egri polgárok az elégetett pamphet és annak Írója ellen tanúsítottak, és megbotránkozásának adott kifejezést, hogy találkozott ember, a ki ily nemtelen fegyverrel kívánt a Deákpártnak szolgálatot tenni. Ennyiből állt az egész ; hol van tehát itt valamely párthoz kötött becsületszó? Bizonyára csak a levélíró kóros agyában. Különben azt is tudjuk, hogy a nevezett két orvos sohasem tartozott a balpárthoz, hanem minden alkalomkor a Deákpárttal szavaztak. Schönberger, mint tiszt, főorvos, a megyénél votummal birván, 4 éven által soha sem szavazott a balpárttal. Ők, mint józan felfogású emberek, valamint Schaffner, alias Tó völgyi Titusznak haszontalan firkáit és rágalmait a zsidók ellen, nem tulajdoníthatják a balpártnak, úgy a többször idézett mátrai gunyiratot, melyet minden józan és jel- lemes ember pártkülönbség nélkül elitéit, nem identifikálhatták a jobboldallal. Ennyit az igazság érdekében, s holmi éretlen, otromba megtámadások ellenében. Eger, jun. 9. 1872. Tek. Szerkesztő úr ! Mivelhogy egy szerkesztőnek mindent kell tudnia, bár lehetetlen, hogy mindenütt ott teremjen és sárga kapcsos könyvébe jegyezze fel tapasztalatait, engedje meg, hogy helyette most az egyszer én örökítsek meg egy eseményt. Értek egy oly különleges majálist, mely sem májusban, sem Tárkányon, de az egri ó kaszinó vadregényes, mohosult sziklafalai közt táncoltatott véghez ; t. i. az egri fiatalság nyári mulatságát, mely e hó 13-án a fiatalsághoz illő türhetlenséggel, ha nem is Tárkányon de még is megtartatott. Még pedig hogyan ! a rendezőket voit alkalmam látni délelőtt, a mint „esőbe ment" majálisuk felett szomorkodtak s kevés reményt táplálva az esti rögtönzött mulatáshoz, a városból vett hirek szerint mosoly, vagy felhő vonult át arcaikon. — Szinte véltem az értékhullámzást leolvashatni: 9 óra: pari alatt 50%; 10 óra: 20%; ezután óriásilag emelkedett, a déli börzén már 2Ó0 írton állt a 250 frtos részvény ; — délután al pari, este pedig az első csárdásnál értéke pari fölött 30% volt, a sebes polka pedig úgy magával ragadta, hogy boldog volt, ki tökéjét ily „kedves" részvényekbe fekteté. A terem ridegségét feledteté velünk azon ismert, de mindig gyönyörrel szemlélt remek koszorú, melynek virágai közé az egyszer kegyes véletlen pár eddig nem látott nefelejtset s nyiló rózsabimbót Is tűzött. — Nagyon rósz botanikus lévén, Eger flóráját sem ismerem, s e mellé megvan azon rósz szokásom is, hogy rendesen kedvelt virágaim tűnnek csak szemembe, de most egy jó füvészt véve oldalam mellé, elsorolhatom, hogy a koszorú alkatrészét képezé : x .... ne beszéljünk képletben, úgy is virágok maradnak azok, ha felvett neveiken nevezem is őket: 2 Anna, 4 Etel, 4 Ilona, 2 Irén, 4 Irma, 2 Orzsike. Most mennyi oly név jön, melynek csak egy képviselőjét láttuk : Biri, Elvir, Ida, Jolán, Kornél, Leona, Polin, Riza, Robertin s még hány, kiknek neveit bár sajnáltam, még most se tudhattam meg. — No de se baj ! részök volt nekik is abban, hogy ne csak szemeinket kápráztassák, de a gyertyák fényét is elvegyék, melyek egyen- kint kezdtek elhalványulni s ha 1% órakor el nem jövünk, egy negyed óra alatt megértük volna, hogy a „lángsugaras szemek" fénye mellett keressük meg kalapunkat. — Az átalános nézetnek adok — azt hiszem — kifejezést, midőn e rögtönzött mulatságot, nehány család szívességéből félig-meddig batyubált, ritka sükerültnek nevezem. Egy jelenvolt. Eger, jun. 17. 1872. Szerkesztő barátom ! On engem fölkért: Írjak valamit az egri választásról, mert ön Írni most nem képes, annyira lehangolta — b uk á sun k. Hát ön azt hiszi, hogy én örömemben bukfencezek, s toliam költői dicsénekben fog áradozni ? Jeremiádot akarok irni ! — de nem : epébe mártom toliamat s „megátkozom ezt a cudar világot." S ezt valóban meg is tenném, ha választásunk olyan nem lett volna, melyről „difficile est satyram non scribere." A kelő Auróra vasárnapi köntöst húzott, s a fellegek mögül elö- pislogó nap savanyú jóspofával nézte a hóstyákon sorakozó fejér s vörös tollas csapatokat. A kortes győzelemről álmodott s — tele kulacsra ébredett. — A tömegek megindultak ; az utcákon hosszú sorokban zászlók és népek tengere hullá mzott, Pharaó barpa utódainak cin- cogó hegedűjét elnyomta a folyvást felharsanó: „Éljen B úrik! — „Éljen Csiky!" — Csak a nagy dobok tompa puffanásai jelezték, hogy a harcra kész hadakat a csobolyók és kulacsok mellett a zene is lelkesíti. A két hatalma? ellenpárt 7 óra körül, élénk tüntetés között a város udvarára gyűlt, hol katona-sorfal választotta el őket egymástól. Az elöintézkedések megtörténte után, miközben a Deákpárt a választási (balpárti) elnök szavait, a párthoz illő méltóságos csöndben hallgatta végig, míg a szintén szólni kívánó Deákpárti elnököt az ellenzéki tömeg durván lezugta — a jobb párt tekintélyes és tiszteletre méltó sorai, melyek a városi polgárság szine-javából alakultak, — a piactérre vonulva, ott helyet foglaltak, s harsány zeneszó mellett éltették jelöltjöket, ki közöttük, a szavazás folyama közben néhányszor megjelenvén, mindannyiszor kitörő lelkesedéssel üdvözöltetett. A szavazás meglehetős csendben folyt. Az ellenzék otromba infestatióit pártunk komoly megvetéssel utasította vissza. A kellő rendre a sorkatonaság csapatai ügyeltek föl, s komolyabb beavatkozásra nem volt szükség, bár a pártok eléggé élére állított szenvedélyességgel álltak egymással szemben, s a balpárt némely hevesvérű kortesei, kik, mint macska a forró k ását, kerülgették csoportjainkat, nem egyszer kerestek alkalmat tettleges összeütközésekre. Egy barátom karon fogott, s betekintettünk a város udvarába, hol a Csiky-párt zajongott. — No, most már teljes fogalmam van a sansculotte-okról — mondá barátom. Sajátságos volt hallani, mint tisztelgették egymást a két külön- párt hevesebb tagjai, ha találkoztak. — Te legyes, — mondá a Csíkysta. — Te t . . vés — viszonzá a Burik hive. — Itt mennek a hazaárulók! Eladtátok a szent honyhazát! —- orditá Csiky „O nép“-e a jobboldaliakra. Gyönyörű tanúsága népünk politikai s morális érettségének ! — Nem kell a pap cipója! — rikácsolt mögöttünk egy borizíí hang — éljen Csiky apánk ! Hátra tekinték. A sánta koldus volt, ki a főutcán a trafik előtt szokott naponkint a járó-kelő papoktól siralmas hangon alamizsnáért óbégatni. — Ez is szavazó ? kérdé barátom. — Hogyne volna? nem hallod, hogy Csikyt élteti? Hiszen a mi derék bópárti összeiróink még a négylábú állatokat is beírták volna szavazóknak, csak annyit tudjanak bőgni, hogy „éljen Csiky!" — .Mondják, hogy Csiky gyászhangú dictiót tartott a város udvarán összegyűlt híveihez. Azt tartá, hogy egy kis „captatio benevolentiae" nem árt a honybazafiak előtt, kik arra vannak hivatva, hogy a jobb párt által eladott hazát vitézül visszaszerezzék. Hiszen Csiky ur nemcsak szenvedett ez árva honért, hanem úgy ennek, mint városának is táméntalan sok jót tett már. Hogy egyebet ne mondjunk, a többi közt ö eszközlötte ki azt is „hogy a hevesmegyei törvényszékek közöl az egyik Egerbe székeljen, — mint ezt beszámoló beszédében schwartz auf weiss olvashatni. S ime, csakugyan itt is székel (t. i. a törvényszék, nem Csiky ur) ha még történetesen obstructióba nem esett, — a beadványok óriási halmazától. Az egri amazonok hős utódai szokás szerint, ezúttal is kitettek magokért. A lyceum-utcában ott gyönyörködtünk négy „kapás-asz- szony" jó kedvén. A kulacs kézről-kézre, illetőleg szájról-szájra járt közöttük, a kontyuk annak rendi módja szerint félreállt s rettentő hangon rikácsolták : S hej de magas ég jaz csellagos ég, Szegény Csiky Sándor szeretel-e még ? Már hogy ne szeretné? Hiszen programmbeszédének az volt a legeslegérdekesebb pontja, miszerint csak azt sajnálja hogy már negyven éve szenved az árva honyhazáért, „pedig ennek kimondása nem igen válhatik javára, mert itt (t. i. hallgatói közt), mint látja, szép menyecskék is vannak" ... A nyüstyit ! No de száz szónak is egy a vége. A nagy dob kilyukadt, a torkok pedig berekedének A szavazásnak esti 9% óra vetett véget. Csiky valami 200 szótöbbséggel meg lön választva, s Burikból csakugyan „bukik" lett; mi pedig lecsüggesztett orral mehettünk haza. Hiába! ott van a kálvinista Miatyánk végén megírva, hogy „a hol a hatalom, ott a dicsőség." Ezúttal pedig a hatalom az egri bópárti összeíró bizottság kezeiben volt. Van azonban egy, ki Csiky megválasztatásának rendkívül fog örülni — Borsszem Jankó. Szinte láttam szegényt, mint gyö*
