Eger - hetilap, 1872

1872-05-30 / 22. szám

171

csak erős borral öblittetik ki a hordó, s úgy szüretik belé a bor, vagy borszeszszel, mely lyel a hordó falai a szájokíg megnedvesittetnek, s azután meggyujtatik s elégettetik az. A hordó száját nem kell erősen bedugni, mert szétveti azt. — Hegyi, jó fajú vörös borokat rendszerint csak egyszer szoktak üledékjökröl levonni ; hol ezt nem teljesitik, utóbb romlásnak indulnak a vörös borok, mint elég alkalmam volt szülőföldemen gyermek koromban tapasztalni, ahol is nem igen divott akkoron a vörös bor lehúzása, s kánikulában — mint szokás-mondás — fenekestül fölfordult.

Noha a kénezésnek ártalmas hatásai vannak a vörös borokra nézve, de azon esetekben, midőn a hordók vagy nyers fából készíttettek, vagy a már bortartásra használt hordók savanyus szagnak, nem tartom ártalmasnak megkénezni, azon megjegyzéssel, hogy mielőtt vörös bor szüretnék beléjök, az előtti nap a dugók veressenek ki, hogy a kéngőz kitakarodhassék ; és újra borszeszszel vagy jó borral kiöblítve, szüressék azokba a vörös bor. Hibás évi hegyi vörös borok is évenkint lefejtendök.

A boroknak négy korszaki forrását észleljük: szőlö-fakadáskor, virágzáskor, szőlőéréskor, s az ujbor forrásakor. Mivel ezen időkben a borok mintegy betegeseknek látszanak — felduzzadnak, szinökből, izökböl vesztenek, s csak midőn mozgalmok megszűnt, nyerik vissza nemes tulajdonaikat gyarapodva, óvakodjunk ezen krisisnapok alatt lehúzást eszközleni.

Különben is jó évi hegyi borokat elég évenkint egyszer lehúzni. De nem áll ez minden évi és nemű borokra. Vannak sovány és középjóságu borok, melyeknél az első lefejtés után üledék képződik, mely különféle hibákat képes előállítani. Néha a borseprü nem bir édesítő s igy borszeszt szaporitó, sem zamatosságot gyarapító tartalommal. Ilyen terméseket a hő napok előtt tanácsos újból lefejtetni. De biztos szabályt megállapítani, hogy a borokat hányszor kell évenkint lehúzni, nem lehet. Függ az az év minemü járásától, s annak folytán kifejlődött vagy elmaradt cukoranyag és borolaj menyiségétöl.

Próbák után meg vagyunk győződve, hogy a borok ecetesedésbe indulásának egy oka ott lelhető, hogy a bor söprűjében az évek járásaihoz képest, több-kevesebb kovászos anyagok is képződnek és működnek, melyek a borban a forrási fokozatok t. i. a borforrás után az ecetesedési, ezután a rothadási forrás előidézésére hatnak és dolgoznak. Tudjuk pedig, hogy a szinbort ezen ártalmas hatású anyagoktól el kell választani. De ismert dolog az is, hogy ugyanily söprűben, főleg jól megérett és aszott szőlő után, még más két anyag is létezik, mely a bor jóságára hat ; egyike ezeknek a cukoranyag, mely jó években kitünőleg ülepszik a borseprüben, és annak feloldásából a borszesz és bort édesítő folyóság alakul ; másika pedig a borolaj, égényes (aethericus) mivolta által a bor zamatját, vagy mint a franciák nevezik — bokrétáját képezi. Természetes, hogy a kitűnő jó évi terméseket, mig a felül lebegő szinbor kinem zsákmányolta a cukoranyagot és borolajt, lefejteni nem szabad, s ha egyszer lefejtettek is, a hátramaradt cukoranyag tartalmú söprűt soványabb borok feljavítására kell fordítani.

Néminemű zsinór-mértékül tán föllehet állítani, hogy miután a tapasztalás bizonyítja, hogy kitűnő és középszerű évek termései, főleg ha a szüreti idők szikkadtak voltak, egyszeri lefejtés után állandóságukat évek során megtartják, a másodrendű évi termések pedig nem: — szabályul vehetni az első osztályú szikkadt évi járású jó borok egy levonatásának elegendőségét ; a másodrendű évi járásuaknak pedig többszöri lefejtését, főleg ha kissé homályosabb szinök által a bennük létező nyálkának nagyobb mennyiségét sejtetik, mely üledékre szállva, ecetesedést idézhet elő. — Jó évi terméseket is le kell fejteni többször, ha gyanússá válikjó tulajdonuk.—Midőn pedig áta- lános rósz a termés, minőségre nézve, vagy hideg évi időjárás, vagy tavaszi késő, őszi kora derek miatt a szölögerezdek éretlenek maradtak, ekkor csupán a korai lefejtés segíthet valamit t. i. már decemberben kell annak történni és mártiusban ismételtetni.

Párvy Alajos.

Vidéki helyzetünk.

ii.

Valahol Jókai egy sebhedt vitéz légi temetését ekkép Írja le: „Ne félj öreg barátom, eltemetlek téged, úgy, hogy sem ádáz fenevad, sem undok féreg, sem a nálunknál roszabb ember meg nem háboríthat ottan. Nem fognak mérges fogaikkal osztozni maradványaidon. Nem fogják véres fejedet diadaljelül hurcolni agyaraik közt. Eltemetlek mint a római hősöket szokták, tűiben- lángban, tested atomjai felszállnak utánad a légbe; még az is szellemmé válik belőled, ami földi. Szép temetésed lesz, apattogó lángok lesznek a dobszó, az ének,

a ravatal, s az engesztelő áldozat; a fekete füst a szemfödél ; millió szikra a gyászkiséret. Az emberi átkokkal fertőzetes föld méhe helyett temetőd lesz a tiszta lég. Nem fog fölötted egy ölnyire sár feküdni, szabadon járhat minden porszemed a szél szárnyain, s fürödhe- tik az isteni napban. Öreg barátom, én eltemetlek téged.11

Vájjon e szellemdus Írónk leirta-e már valahol Attila temetését is? Legalább mégnem olvastuk tőle. Mi tehát eszméink tárgyfolyamában közbevetőleg megkíséreljük.

Szomorúan meglepő hir futotta be a nagy hun birodalmat, mely azt a legnagyobb nemzeti fájdalommal borította el épen úgy, mint midőn a medréből kitörő tengerár a legvirágzóbb vidékeket szokta elönteni . .. Attila, annak nagy királya váratlanul meghalt a nász-teremben, midőn épen Ildikóval-, a legszebb királyleánynyal, tartotta me- nyekzöjét.

Kigyuladtak mindenfelé az oltárlüzek, de ezek most nem öröm-, de engesztelő áldozatok valának, miket ifjak s vének, s egyéb nemzedékek siralmas énekek zengései mellett jártak körül.

A királyi lakhely, mely előbb a legzajosabb öröm-ünnepélynek volt szemtanúja, most siralomházzá változott át.

Előjöttek az örszolgák, kik a királyi székhely kapuja előtt nagy selyem sátort vonva, abban a királyi holt tetemet a legdíszesebben s legdrágább kereveten terítették ki.

A gyásznak nagyobb látványositására értékes harci zsákmányokból emelvényt raktak felette.

Ott függött Aquileja várának összetört zára, és fegyvereinek egyike, a legkedvesebb, ketté törve, egymásra fektetve, szomorúan jelzette a gyászos eseményt.

Előjöttek a nemzeti lovagok, kik harci játékokban futották körül a ravatalt — de elkeseredve, mert már nem élt az, kinek tapsaiban előbb még versenyezve gyönyörködtenek. . . Egymás arcait hasogatták meg, s vérkönyeket sírtak.

Előjöttek az énekesek ; megzendült a költők s vitézek gyászosan búcsúzó éneke felváltó kardalokban. — Harci dicsőségének eseményeiből nagy halott-koszorút fontak ; elzengék azokat felette, egyszer még s utoljára.

Elzengék, hogy :

„A legnagyobb hunkirály, Mundzuknak fia, Attila, a legbajno- kabb népek fejedelme, előtte hallatlan hatalommal egymaga ura volt Scythiának és Germániának;

„Számos városokat elfoglalt, raegreszkettetéminda két római birodalmat, Csak az ő kegyelméből maradt meg Róma, mert meghagyta magát kérelemmel engesztelni, s beérte évi adóval.

„Sok bajnoki tettet vitt véghez a szerencse különös kedvezéseivel, s mégis nem az ellenség csapásai alatt, sem övéinek árulása miatt, hanem ünnepélyi örömek közt sértetlen s szeretett nemzete kebelében halt meg, anélkül hogy legkisebb fájdalmat érzett volna ;

„Ki mondja hát ezt halálnak, melyért senkitől sem lehet megtorlást követelni?11

Elzengék mindezeket siralmas hangokon, miket a sátor körül kört képező hadsereg még siralmasabb jajgatással vett át, s mint egy siró erdő, saját könyeivel áztatta önmaga alatt a földet.

Mondjátok meg: gyászolták-e valaha népek úgy az ö fejedelmüket? soha, de soha!

Es eljövének az ötvösök, és aranyművesek is, kik azonnal műhelyt rögtönzőnek.

Elé hordták nekik a tömlőkbe rakott arany és ezüst pénzeket, drága érckoronákat, miket népek és fejedelmek kiontott vérök áldozatárán engedtek egykor neki át ; elé a sok arany- ezüst kupákat, egyéb arany és ezüst asztali edényeket, mikből fejedelmi vendégeket szokott volt megvendégelni . . . Hadd használja ő ezeket még holta után is mint koporsót.

Azért jöttek pedig ezek, hogy készítsenek neki mindezekből koporsót, egyiket tiszta ezüstből, másikat egészen szinaranyból. És készíttettek egy harmadikat is vasból, bevonva fénymázzal, hogy azt a rozsda soha meg ne emészsze.

Miért épen hármat? Azért hogy legyen az egyik a másiknak fog- lalványa, az aranyból készült pedig a meghűlt királyi tetemet zárja magába.

E hármas keporsóval jelképezve volta megholt király nagy hatalma, mely lyel mindent birt. Mert bírta a vasat, melylyel más nemzeteket meghódított ; birta az aranyat- ezüstöt, melylyel nemzetét gazdagította.

És tettek melléje a koporsóba királyhoz illő ékszereket, drága kövekkel kirakott tegezeket, s egyéb értékes fegyvereket.

Folyt a gyászos siralom, s az őrszolgák jelenték, hogy a nap