Eger - hetilap, 1872

1872-05-09 / 19. szám

146 Akinek tán kedve es meje van bozzá, igen alkalmas kénszeleti gyujt- mányt állíthat elő, ha a ke közé olvasztja a következő finoman por­rá tört álladékokat : szekfüborsot, gyömbért, fahajat, florenci violagyö­keret, levendulavirágot, dénuitkavirágot (thymian), majorannafüvet s violaleveleket. A vásznat, mint rendesen, mártsa a felolvasztott kén­be. A darabok elégése után a kén majdnem egészen egyedül ég; az égő kén hévsége elgözölögteti a hozzátett fűszeres anyagokban levő égényes olajokat; ezek elárasztják gőzükkel a hordót és megint meg- sürüdnek és oda tapadnak a hordó falaihoz. Igen kellemes izt adnak a bornak. A hordók kezelésében harmadik pont : ha jó barátunknak pár bordó bort adunk, vagy valamelyik Jákobfia felebarátunk megvásárol­ja borainkat, s midőn hazaszállítja a hordókat, boszankodva tapasz­taljuk, hogy azok részben megromlottak, megszagosodtak, — mit kell tenni perpatvarkodás nélkül önérdekünkben ? szóval ha a hordók jö­vendő használatra kénezetlenül tétetnek félre, nem száraz, de szívós, nedves helyre, s kevés idő alatt megpenészednek belülről, s a beléjök öntött bor penészszagúvá válik ; — s huzamosabb ideig állva igy, a hamu szinü penész közt, sárga penészfoltok is vehetők észre, mi na­gyobb romlásra, dohos, büdös szagra mutat, mi ekkor a teendőnk ? ! Tekintetbe véve, hogy az erdők annyira megfogynak, hogy nem sok év múlva, ha nem lesz is lehetetlen uj hordók csinálása, de úgy meg fog drágulni a fa, hogy a szölőmivesnek termelési hasznát nagy részben megemésztendi, — nem elvetendök a megromlott szagos hor­dók. Pár alkalommal hogy hordóstól adtam el boromat Feuman és Kalmár rozsnyói haszonbérlő uraknak, igen meggyűlt bajom uj hor­dók szerzésében ; még kész pénzért sem kaphatott az ember, főleg hogy azon években szokottnál bővebb termés mutatkozott. A szük­ség tehát segédeszközökről gondoskodni kénytetett, sokféle tanács után nyugalmazott hibás hordóimat előszedetém, s kezdém szemügyre ven­ni és orvosolni, de a különféle gyógymódok, — kiégetés, agyaggal bemázolás, hideg vízzel teletöltés stb. — próbák után is kétségtelen­nek látszott, hogy a beléjök töltendő bor meg fog romolni ; végül az utolsó javaslatra kellett állanom, melytől mint utolsótól magam is sokat reméltem, mivel hogy nem volt már mástól remélni, — a hibás hordók­ba meszet oltattam ; s valóban ezen drastikus mód szagos hordóimat egyig helyrehozta, hogy maiglan jó bortartó edényekké váltak. Innét kinek hibás vagy csak gyanús hordója van, ha nem akar­ja borát elrontani vagy kockáztatni, az eféle hordónak vétesse fel egyik fenekét, pár emberfőnyi mészdarabot oltson bele oly formán, hogy midőn legjobban buzog a mész, rátéve legyen a kivett fenék is,, hogy igy a meleg gőz a hibás hordónak minden részét megjárja ; a for­rás után a cselédek egyike csutakkal szorgosan kenje szét a dongákra és fenékre a hig meleg mészfolyadékot. Ha nagyobb mértékben volt dohos a hordó, több napig kell igy állania, különben elégséges két- hároin nap. Ezután tisztára keli vakartatni, kiforrázni, kimosatni, s a hordó helyre van állítva. Az pedig úgy is értetik, ha végkép rom­lott a hordó, kár reá kísérletet vesztegetni, tűzre vele. A hordók kezelésénél még szót érdemel, hogy mily nagyságú hordók a legalkalmasabbak. Erre ugyan sok azt mondja, hogy az egyé­ni felfogás szerint az ítélet változik. De nem úgy áll a dolog. Mert noha az aprós 3 akós hordókat könnyebb fogdosni szállítás alkalmával, de a pincében bortartásra célszerűbbek a nagyobb fajták, jobban, tökélete­sebben fejük ezekben a bor. Ha a régibb borokat nézzük, úgy találjuk, hogy kezdetleg átalagba szűreitek egész Magyarország borai, s máraz haladás volt, hogy az átalag gönci hordóba ment át, ez pedig három, akósra ; s most legcélirányosabbnak tartjuk a 6 akós hordókat, ámbár bor-érlelésre az ezeknél nagyobbak még alkalmasabbak, azért látunk, urasági pincékben 12, 24 akós, sőt nagyobbakat is. Párvy. Megyei élet. Heves és K. /Szolnok t. e. vármegyék központi választmánya részé­ről 1872. évi május hó 6-án tartott ülés jegyzőkönyvének részes kiírása. Völgyi Lajos a t. nánai kerület részére kinevezett összeíró küldöttség elnöke, körülményeinél fogva, ezen megbízatásáról lemond. A lemondás elfogadtatik, s a t. nánai kerület részére összeíró hJT A R € A. I»­Egy ügyvéd elbeszélése. (Vége.) E pillanatban lépett Charlie a szobába, mielőtt még Mrs. For- resternek ideje lett volna kissé magához térni, Murray ellenben, ki legkevésbbé sem volt felizgatva, néhány mindennapi megjegyzést kezdett az idő fölött tenni. Midőn a reggeliző szobába léptem, úgy látszott mintha a trio egyes tagjai a legjobb viszonyban volnának egymás iránt. Charlie oly vidám s gyanú nélkül volt, mint mindig, Mrs. Forrester idegesen játszott egy darab süteménynyel, mintha meg akarná enni, anélkül azonban, hogy megtette volna, Murray pedig evett s beszélgetett a legnagyobb fesztelenséggel. „Oh igen.“ monda amint én beléptem, „neje s én, Charlie, fel­fedeztük, hogy régi ösmerösök vagyunk. Nem csodálatos-e ez ? Mily esztelenek vagyunk mi, hogy világunkat oly nagynak képzeljük.“ A következő 24 óra folytán folytonos hallgatás s nagy vigyá­zat segedelmével íölfödöztem, hogy Murray szerelmének vallomásai igen hidegültek, midőn értésére adta áldozatának, hogy hallgatását bizonyos összeg pénzen megveheti ; oly ajánlat, melyre áldozata örömmel hallgatott, de mi által még csak nyomottabb lett helyzete, meggondolván, hogy rá nézve teljes lehetetlen a 200 font sterlinget megfizetni, mit az elég szerényen kért. Három napig figyeltem — képzelhető, mily nagy türelempróba volt ez rám nézve — miként gyötri amaz emberi pók a szegény legyet, mely hálójában fogva látá magát ; ö hideg, udvarias, hízelgő volt készített terve kivitelénél, mig a nő mindig gyengébb s gyengébb lett, egész tartását s bátor­ságát elvesztette, csak azért, hogy egy végső, kétségbeesett lépést te­gyen s ez által a szenvedésnek örökre véget vessen. — A Murray megérkezte utáni negyedik nap estvéjén, elhagyám öt és Charliet az evés után, midőn ők egy palack champagnei mellett párizsi élményei­ket beszélgették meg — s egy ösvényen mentem, mely egy faiskola felé vezető, ekkor Lirtelen valami tárgyra bukkantam. — Lenéztem s megismerém, hogy az egy meglehetős nagyságú tárca volt. Most ter­mészetesen nem maradt egyéb hátra, mint felemelni s tartalmát át­vizsgálni, hogy birtokosát felfodözzem s neki átadjam. Az irományok átvizsgálásánál, melyek mint látám Murrayéi, azt vevém észre, hogy most ö van az én kezemben ; de aminek történni kellett, azt gyorsan kellett véghezvinni. Midőn eme elhatározáshozjutottam, egy kis tónak partján állék, Imely a faiskola közepén vala; majdnem ugyanazon pillanatban nyögését hallottam olyan valakinek, ki segítséget igényel. Rögtön azon irány felé fordulván, honnan azt jönni sejtém, az alko­nyaiban, mely már éjre fordult, egy fehér ruhát láttam a tó partján lebegni. Nem tudtam mit jelentsen az, de egy gondolat kényszeritett, hogy a tüskés bokrokon keresztül a legnagyobb sietséggel oda men­jek. — Kevés másodperc múlva Mrs. Forrestert karjánál fogám meg. „Mit akar tenni?“ mondám kimerülve. Nem adott nekem feleletet, de ájultan rogyott lábaimhoz. Midőn a házba érkezém, Murrayt egyedül találtam, egész figyel­mét egy palack champagneire fordítván. Charlie tisztjével a dohány­zó szobába ment ügyeit megbeszélendő ; az alkalom Murrayval négy szem közt beszélhetni, mire oly nagy szükségem volt, magától kínál­kozott. Rögtön megragadám ez alkalmat, leülék melléje s egy po­hárka champagneit töltve, egész kényelmesen láttam ügyem elintézé­séhez. — Elbeszélém neki, hogy én azon véleményben vagyok, mi­szerint már régibb ismerősök volnánk, de miután ö azt feleié nekem, hogy csalódom, látszólag igazat adtam neki. Ezután folytatám : „Csa­lódásomnál a legcsodálatosabb azon képzelődésem, mely szerint önt azon két úr egyikének tartom, kiket négy esztendő előtt Readingban védelmeztem, és kik arról vádoltattak, hogy hamis kockák segélyé­vel egy fiatal, tapasztalatlan embert tekintélyes pénzösszegtől fosz­tottak volna meg.“ — Sokkal nagyobb volt óvatossága, hogy elárulta volna magát; s csak mosolyogva mondá : „On valóban szép bókot mond nekem." Látám azonban, hogy jobb kezét lehúzta, mely eddig az asztalon volt. „Igen különös eset volt az, különösen a fölfödözés módja tette ilyenné. Azon ember keze az önéhez hasonlóan feküdt az asztalon^ — se közben megfogám kezét, hogy elégvilágosan mu­tassam meg, miként történt a csalás — „ekkor egy idegen, ki a szoba másik oldalán tilt, a csaló mellé állott, s ugyanazon pillanatban, kezét egy nagy villával az asztalhoz szegezte.“ —• Eszrevevém, hogy a

Next

/
Oldalképek
Tartalom