Eger - hetilap, 1872

1872-04-11 / 15. szám

115 keletkezik és erősödik meg a helyes fogalom a szabadságról, mely a mai kor törekvéseinek egyik legohajtottabb s legméltóbb célját ké­pezi. Régi tapasztalás pedig, hogy a szabadság csak jómódú népek­nél gyökerezik meg erősen s hogy az emberiségnek ezen drága kin­csét csak értelmes, józan népek értékesíthetik, becsülhetik, őrizhetik meg és használhatják kellően. Mi már most a népiskolát illeti, bizonyos, hogy ebben nem csak oktatni kell a gyermeket, hanem nevelni is ; mivel a nevelés, kivált a falusi nép körében, nem bizható egyedül a szülőkre, kik közöl sokan az erre szükséges képességgel nem bírnak és gyakran sem a kellő eszközökkel, sem a megkivántató idővel nem rendelkeznek, sőt töb­beknél még a jó akarat is hiányzik. Szemben a házi élettel és családi neveléssel, kell, hogy az isko­la ezekre idomító, képző befolyást gyakoroljon, hogy céljaikra behas­son s azokat szellemével mindinkább áthatni igyekezzék. A népiskola az első társulás, mely a családi kör szűk határán túlterjed, melybe a gyermek felvétetik, melyben többoldalú fejlesztést nyer s úgy értelmileg, mint érzetileg kiképeztetik. Természete sze­rint az ember a társaságot kedveli, csak abban gyarapodik, sőt egye­nesen rászorúl. Azon gyámoltalanságnál fogva, melylyel a világra jön, testileg és lelkileg satnyulna el, ha rokon lények, könyörülvén rajta, nem gondoskodnának róla és segélyt nem nyújtanának nékie. A szü­lői házon kívül az első ily gyámolító társaságot találja a gyermek a népiskolában, melynek épen azért olyan képző intézetnek kell lennie, mely mélyen és termék enyitőleg behasson a családi nevelés müvébe, mely azt tágítsa, tökélyesitse, előmozdítsa. Oly községgé gyűjti össze a népiskola a fiatal, serdülő nemzedéket, mely az állami és egyházi nagyobb községnek képe. Tulajdonképen kellene, hogy a házi nevelés az iskolát minden lehető módon segítse, elömozditsa és gyámolitsa : de sok esetben, fájdalom ! e két fontos tényező nem áll helyes viszonyban egymáshoz, sőt gyakran annyira hiányzik köztök a szükséges összhangzás, hogy egybehasonlitó nyelvtudomány az ind-európai (szanszkrit, perzsa, görög, latin, német, szláv) nyelvek rokonságát, vagyis közös eredetét világosan bebizonyítván, ezen nyelvnek Európába való beköltözését is bizonyossá tette volt. Ebből mintegy magától folyt, hogy az árja népek megjelente előtt Európában egy más, nem árja, hanem mint nevezni szokták, túrán nyelvű faj uralkodott. — A történelmet előző régiségek vizsgálatából a kőkornak léte s Retzius embertani nyomo­zásai által a koponyák különbsége tudományos ténynyé válván : az általánosan elfogadott következmény az lett, hogy a kökornak népe vagy népei gömbölyű fejüek, és túrán vagy nem-flexiv nyelvűek vol­tak, melyeket azután a hosszúkás fejitek és flexiv nyelvűek vagy ki­irtottak, vagy részint a hegyekre, részint a legtávolabb éjszakra szorítottak, mint a baszkokat, kik a Pyrenaeusok közt, s mint a finne­ket, kik Európa végső tájain bírtak csak megmaradni. Ezen általános theoriát egyedül a magyarok és törökök látszottak megcáfolni : de ar­ra nézve is észrevették vöd, hogy a törökök szemlátomást hanyatla- nak, s nem egy könyvben van megírva, hogy a magyarokat is az oláhok meg szlávok el fogják enyésztetni, ha ki nem kergetik Euró­pából. Ezt az egész nagy theoriát romba dönté a kőkorbeli koponyák részletesebb és teljesebb összehasonlítása, mely megmutatja, hogy az ind-európai hódítók nem hozták be Európába a hosszufejüséget : sőt megfordítva egy tisztán ilyen fejű emberfaj közé Angliában ők vit­ték be a gömbölyüfejüséget. A baszkok koponyái is hosszúkásak. A régészek tehát közvetve cáfolják meg azt a felfogást, hogy Európá­ban az úgynevezett ind-európai nyelveket a túrán (finn, magyar, tö­rök-féle) nyelvek megelőzték volna ; miből az is világossá lesz, hogy a finn-ugor, török sth. nyelvek az ind-európai vagy árja nyelvekkel egykoruak, — a kor szót inkább geológiai, mintsem közönséges je­lentésben vévén. (Folyt, köv.) Amasi ostroma. Keleti beszély. (Vége.) Mohamed észrevevé az idegen csodálkozását. Szót emelt s igy beszélt hozzá : „Te csodálkozol azon, hogy asztalomnál szabadságot s barátságot, s trónomon engem époly szerencsésnek látsz, mintha nem is uralkodnám ?“ „Te szerencsésnek mondod magad," monda Moez „s egy bor­zasztó ellenség áll írónőd előtt ? — Talán kevés nap múlva össze- roskad trónod fölötted, s eltemet téged romjai alá. Sorsod Moeztől a családi nevelés egyenesen az iskola törekvései ellen működik, mi által nemcsak a tanítónak a nélkül is fáradaltnas munkássága meg- hiusittatik, hanem az oktatás eredményei is egyenesen megakadá­lyoztatnak. Kiváltképen két hiányt akarok itt kiemelni. Az első az, hogy a szülők sokszor a tanító iránt tartozó tiszteletet a gyermekben nem ápolják, a másik pedig, hogy közreműködésüket az iskolától megvon­ják. A tanító iránti tisztelet a gyermek keblében gyakran az által gyöngittetik meg, hogy a szülök, a tanitó eljárását, gyermekeik jelen­létében, roszalják, netaláni sajátságait kigunyolják és részrehajlásról vádolják őt, ha gyermekeiket megintette, vagy megbüntette. A köz­reműködés hiánya pedig abban mutatkozik, ha a szülök a gyermeke­iket az iskolának rendes és pontos látogatására nem szorítják, velők az oktatást mindenféle silány ürügyek alatt elmulasztatják s otthon azok magukviselete és szorgalma fölött kellőleg nem örködnek, sőt netaláni mulasztásaikat hazug himezgetések által mentegetni ipar­kodnak. Ezen és több más hasonló természetű hibáknak tulajdonítható azután az, hogy még a legjobb iskola eredményei sem felelnek meg azon jogosult várakozásoknak, melyeket különben igenis kielégíthet­nének, s azért mindenekelőtt arra kell törekedni, hogy a családi nevelés helyes viszonyban álljon az iskola céljaival, igyekezeteivel. A szülök kötelessége hajlamot költeni fel gyermekeikben az iskola iránt és mindent eltávolitani, mi az iskolai oktatás jó sikerét megakadályozhatná. Gondosan óvakodjanak tehát, szándékosan, vagy meggondolatlan nyilatkozatok áltál a tanitó és oktatás iránt bizalmat­lanságot hinteni gyermekeik keblébe, igyekezzenek ezeket mindin­kább fogékonyabbakká tenni az iskolai oktatás nagy fontossága és hasznának felfogására, végre iparkodjanak, a tanitóvali szívélyes egyetértés által öt képesíteni, hogy mindig határozottabban és sikere­sebben hathasson be a gyermek kimivelésére. De hogy ezen egyedül helyes és üdvös viszony létrejöhessen, szükséges, hogy magok a szü­függ, s te mégis boldognak mondod magad ?“ — „Idegen," felel- Mohamed, „sorsom Isten kezében van. Ez Isten pedig 10 ev előtt is földöntheté lehelletével trónomat, s én mégis szerencsés voltam. Azó­ta sorsom nem változott, én még mindig ugyanazon úrtól függök, s Moez ép úgy mint én, alá van vetve azon IJr örök végzéseinek, ki mindenható. — De hagyjunk fel e tárgygyal, mely, habár lelki nyu­galmamat nem zavarja, nem alkalmas arra, hogy egy ünnepet fel­vidítson." Ugyané pillanatban a legválogatottabb gyümölcsök- s legpom­pásabb virágokkal Ion az asztal elhalmozva. Tiszta s csillogó kris­tály-edényeket töltöttek meg a legfelségesebb borokkal. Az asztal közepén egy mesterséges páva, melynek tollai smaragddal voltak behintve, vakitá a szemeket. Egyszerre a madár láthatlan gépezet hatása által fenségesen lerjeszté ki szárnyait, s Arábiának minden jó illata, melyeket minden egyes tolla fecskendezett, esőhöz hasonlag hullott a virágok s gyümölcsökre alá. Mire meghangzott a zene s a legszebb táncosnők jövőnek elő, hogy a kecs minden bájait kifejtsék azon ünnepélyen, melyen Mohamed az ázsiai fényűzés minden pom­páját feltüntette. Mindig nagyobbodék a vendégek vidámsága, s maga Mohamed is átadá magát a legfesztelenebb mulatásnak, anélkül hogy méltósá­gának valamivel ártott volna. Moez a legmélyebb hallgatással szem­léié öt. Zoraidére gondolt, dühe újból lángolni kezdett, s jobbja tő­rére nehezedett, mely keblébe volt rejtve. — Mohamed következőleg szólitá meg: „Idegen ! ez ünnep a te tiszteletedre lön rendezve, s te vonakodol mulatságunkban részt venni? — Miért borítja e komoly ködfelleg vendégem arcát?" „Ali," felele Moez, „nagy szenvedély dúl szivemben. Ellenségem leggyöngédebb szeretetem tárgyát elra­bolta, és serailjában fogva tartja. Amaz sóhajt távolságom miatt, s valószinüleg rablója csábításai miatt is. A boszú vezetett engem ide, Amasiba. Jöttem, hogy tört döfjek ellenem szivébe, s igy vagy ma­gamat elveszíteni vagy kedvesemet megmenteni." — „Hogyan," monda Mohamed, „te magad akartál igazságot szolgáltatni magad­nak ? Azt hitted talán, hogy Amasit barbár kormányozza, hogy előt­tünk ismeretlenek a törvények, melyek a gyengébbet az erősebb kö­vetelményei ellen védik? Nem, idegen, legszebb jogaimat nem ha­gyom magamtól elvenni ; ha igényeid alaposak, akkor én fogom ne­ked kedvesedet viszszaadni s a rablót megbüntetni." — Te, Moha­med !" kiáltá Moez a legnagyobb indulattal „te nekem jogot szol­gáltatni ? T e, ki Moeztől egy szeretett nőt raboltál el, kit most, ha­sonlag egy rabszolganőhöz, ki vágyaid kielégítésére van rendelve, *

Next

/
Oldalképek
Tartalom