Eger - hetilap, 1871
1871-06-01 / 22. szám
170 részét illetőleg határoztatik, miként e testület, szem előtt tartva azon kötelességet, melylyel a népnevelés előmozdítása iránt viseltetni tar tozik, hajlandó a kiegyezésre vonatkozó indítványt magáévá tenni, s a kiegyenlítést egy 10 tagból álló vegyes bizottság által létesíteni ; e czélból az egri r. kath. hitfelekezeti képviselet fölhivandó, hogy kebeléből egy 5 tagú bizottságot válaszszon, mely a községi iskolaszék tagjaiból választandó 5 tagú bizottsággal — mely iskolaszék ennek eszközlésére ezennel fölhatalmaztatik — egyetértöleg az ügyet behatólag tárgyalván, megállapodásukat elfogadás, illetőleg jóváhagyás végette testületnek annak idejében mutassák be. Fölolvastatott Sir Antal egri lakos kérelme, mely szerint a hatvani külváros végén lévő használatlan térből mintegy 10 — 12 bold területet, téglaházi helyiségül, bizonyos ár mellett,átengedtetni kér.— Mielőtt ez ügyben érdemleges határozat hozatnék, a szükséglendö helyszíni szemle foganatosítása s véleményadással Babies István, Szuhányi János, Kubik Endre, Eisenmann János, Bukucs Márton, Szeredi János, Urbán Pál küldöttségi tagok bízatnak meg. Fölolvastatott több egri hatvan-külvárosi lakosnak kérelme, mely szerint az ottani közlegelöböl bizonyos tért kaszálónak akarván fönhagyni, arra engedélyt kérnek. — Ugyanez alkalommal fölolvastatott a mezei rendőri ügyekkel foglalkozó 4-ik szakosztálynak e tárgyban beadott véleménye, minek folytán végeztetett : Tekintve azon körülményt, hogy egyrészről a fönjelzett legelő közvagyont képez, másrészről pedig azt, hogy a kaszálónak fölfogni óhajtott térségen állítólag ut vezet keresztül, melynek elzáratása, ugyancsak állítólag, nem eszközölhető: — ennélfogva újbóli helyszini szemle szükségeltetvén, annak foganatositásával a közig, tanács, Kubik Endre képviselő 8 Polonkay Endre városi ügyész bízatnak meg ; a mennyiben pedig ezen fölfogás által az egri fökáptalan is érdekelve volna, fölhivandó, hogy a bizottság által kitűzendő határidőben a szemléhez egy megbízottat küldeni szíveskedjék. Fólolvastatott Bistey Ferencz m. r. kapitány kérelme, illetőleg lemondása, mely szerint tiszti állásáról lemondván, megürült helyének betöltése iránt intézkedést tétetni kér. Mely lemondás által megüre- sült m. r. kapitányi állomás betöltésére határidőül f. év junius hó 4-ének d. e. 10 órája tűzetvén ki, ennek közhirrétételével a közig, tanács bizatik meg. Országgyűlés. — A képviselőház máj. 25-iki ülésében Simay Gergely az iránt interpellálta a közoktatási minisztert: vájjon a magán-jogtanulásnak a 4 évi tanfolyamból álló jogtanodáknál teljességgel nincs-e helye, s ha nincs, miért? Ugyanazon miniszterhez gr. Bánffy János a következő interpellatiót intézte: Szándékozik-e a miniszter az 1848. 18. t. ez. 40. §-nak és az 1840. 3. t. ez. 11. §-nak, melyek az akadémia, múzeum és egyetem számára köteles példányokat rendelnek a hazai kiadványokból, érvényt szerezni? Ez utóbbira Pauler miniszter azonnal válaszolt. Fölemlítvén, hogy ez ügy fölmerült panaszok folytán csak nemrég is tárgyalás alá került a minisztériumban, ennek folytán fölszóllittattak a törvényhatóságok, hogy a területükön létező nyomdákat törvényes kötelességük teljesítésére szorítsák. Hodossy Imre a szegedi királyi biztosság ügyében tett interpellatiót a belügyminiszterhez, kérdvén: mily hatalommal ruháztatott föl itj. gr. Ráday Gedeon kir. biztos? Van-e tudomása a miniszternek arról, hogy a kir. biztos nemcsak mint rendőri közeg, hanem mint vizsgáló biró is működik, s a vizsgálati fogságok elrendelése és tartama iránt intézkedik ? Különösen van-e tudomása arról, hogy Lobi Jakabot és Löbl Lipótot postai sikkasztás gyanúja miatt még 1870. nov. havában vasra verve, a szegedi várba vitette, hol még mainap is vizsgálati fogságban vannak ? Továbbá van-e tudomása arról, hogy a kir. biztos tortúrát alkalmaz a vizsgálatoknál, s különösen egy „Ráday-bölcső" nevű kinzó-eszközt használ; hogy a fegyházi rendszabályok mellőzésével álarczot alkalmaz a vizsgálat alatt levőkre, s-4 T A K A hajóalkusz. Beszély, Du Bois-tóL. (Folytatás.) Megfordulók, s láttam, hogy az, ki engem megszólított, egy karcsú, jól öltözött, síma, barna arczu fiatal ember volt, szemében nyugtalan kifejezéssel. Habár igen szép s elegánsnak látszott, midőn udvariasan meghajtva magát s könnyedén emelintve kalapját, mosolyogva előttem állott ; mégis az első benyomás bizonyos bizalmatlanságot ébresztett bennem, miért majd hogy nem szégyenkeztem. „On helyet keres az átutazásra ? Igen, tudom, mert az ügyszobában valék, a mint ön egy pár perczczel ezelőtt ott járt.“ Finom, sárga keztyüvel borított ujjával az épületre mutatott, melyet épen elhagytam. Azon gondolat, hogy ő ott jelenvolt, s igy hallotta kérdéseimet, és az Írnok gúnyos feleleteit, melyekből szegénységemre következtelhetett, —elég balgatagúi — igen kínos érzést okozott, mely érzés valószínűleg vonásaimban is ki volt fejezve, mert még udvariasabb s hízelgőbb hangon folytatá: „Bocsásson meg tolakodásomért, az azonban bizonyára nem származik puszta kíváncsiságból. — Különös érdek az, mi engem önhöz vezet. Ön Angolországba akar menni, s én képes vagyok, önt oly kényelmesen s olcsón oda szállitani, a mint csak kívánhatja." Most bizalmatlanságom szűnni kezdett, azonban még mindig gyanút tápláltam uj barátom tulajdonképeni társadalmi állása felöl. Világos volt, hogy nem matróz, s habár hangja s egész külsejéből finom műveltségre lehetett következtetni, fiatalsága miatt azonban kereskedő nem lehetett. „Tehát ön . . . van önnek talán . . ." kezdém zavartan. „Nem, nem“ — szakita félbe vidámságtól áradozó kedélyének hangos nevetésével— „az nem! Látom, hogy sokkal módosabb, hogy- sem befejezze a mondatot, s azért meg akarom önnek mondani, hogy én csak hajóalkusz vagyok a „Hét angyal" czimü hajón, mely most Liverpoolba vitorlázik, s hogy önt szívesen viszem oda. Ez az egész, kedves ur." Most már eltűnt minden gyanúm, s megszemléltem a parttól kis távolban fekvő, pompás három árboczu jármüvet, s titkos örömet érzék, melybe azonban némi aggodalom is vegyült az iránt, vájjon megegyezem-e barátommal a föltételekben? Nagy megnyugtatásomra azonban ezen tekintetben nem akadtam nehézségekre. A hajónak C z kedden kelle elvitorláznia, s én kevés font sterlingért kényelmes helyet lelhettem a hajószobában. „Csak azt akarom önnek még mondani, mint azt kötelességem parancsolja,“ — jegyző meg a fiatal hajóalkusz, hogy, régi, de még jó jármüvünk egy rakomány búzával megy Angolországba, és Trapézunkban olajat kell még fölvennie. A rakománynak nagy értéke van, s én azért kisérem, mint hajóalkusz, a hajót, mert atyám azon város több kereskedőjével részese a hajónak, valamint a rakománynak is. Minthogy nem utazik szabályosan Liverpoolba , ritkán fogadunk utasokat, habár hajószobáink be vannak arra rendezve. Ezen esetben úgy történt, hogy egy angol kereskedő Odessában azt a szívességet kérte tőlünk, hogy leányát oltalmunk alá vegyük, ki magasabb kiképeztetése végett Angolország egy iskolájába viendő. Ezen kötelesség most kissé terhes ránk nézve ; habár Veltrevitch kapitány jó öreg ember, teendői által igen igénybe vétetik, s nem volna illő, ha én szüntelen kizárólagos társalkodója akarnék lenni a fiatal leánynak. Ezen körülmények köztön nagy könnyebbségünkre lehetne, ha a hajón helyet vesz .. . Viszont megígérem önnek, hogy élelmez- tetésével csak a mi kiadásainkat akarjuk szaporítani, úgy hogy ön az utat, ha épen nem is igen hamar, legalább olcsón s kényelmesen végzi. — Jöjön a hajóra, és győződjék meg személyesen.“ Egy csónakot rendelt, melyen nemsokára elértük a „Hét angyalt,“ mely szép, nagy, tiszta, habár régi szerkezetű jármű volt. A kapitány a szárazon volt, mi mégis azonnal a hajószobákba vezettettünk, melyek jól voltak berendezve, s kísérőm ajánlását tökéletesen megérdemlették. A matrózok, kiket láttam, részint hydrioták voltak, részint mások. Mindegyik kötél szokott helyén állott, s a födél- zet tiszta volt, mintha hadihajó lett volna. — Azonban leginkább föltűnt nekem a sok szent kép, mindannyi égő lámpával. — Azelőtt sohasem voltam orosz hajón, de nem is volt okom kételkedni azon, hogy e jármű, mint a hajóalkusz bizonyitá, egyike volt a legjobb kereskedőhajóknak. „Milyen nevet Írjak ?“ kérdé fiatal barátom, kezébe véve a nagy jegyzőkönyvet. „Milton — Milton Alfréd/' felelem. „Szabad nekem is nevét s hazáját kérdeznem ? Habár ön hibátlanul beszél angolul, még sem hinném hogy földik volnánk/' , „És némileg mégis/' feleié a fiatal ember szokott mosolyával. „Én jóniai vagyok Korfu szigetéről, s nevem Colctroni/' (Folyt, köv.)
