Eger - hetilap, 1871
1871-12-07 / 49. szám
386 Czélja ez egyletnek, mint már röviden érintém, alapszabályaink értelmében : egyedül jó erkölcsű, szorgalmas, szegényebb sorsú joghallgatóknak némi pénzsegélybeni részeltetése, hogy igy pályájukon fenkaadás nélkül haladva, kitűzött czéljokat annál könyebben megközelithessék, s édes hazánknak egykor hasznos, méltó polgárai sorába küzdhessék fel magokat. A kezdet nehézségeit leküzdve, annál gyorsabb és biztosabban haladott egyletünk czélja felé, minthogy főleg lelkes városunk áldozat-kész egyházi s világi férfiai úgy, mint a jótékony czél iránt lángoló hölgyei vetélkedve ügyekeztek a szükölködök oltárára áldozatfilléreiket letenni. Föjövedelmi forrásunk tehát a pártoló tagok által évenkint megajánlott évi járulék ; továbbá a joghallgató ifjúság által évenkint rendezni szokott jogász-bál, valamint a segélyegyleti választmány által rendezett műkedvelő színi-előadások ; ehhez járulnak még egyletünk nemes czélját ismerő vidéki egyének kegyadományai s az akadémiai ifjúság által évenkint felajánlott rendes tagsági dijak. Ily jótékony keblekre találván egyletünk, a kezdet akadályait könnyen elháríthatta, minek eredménye lön azon nem remélt süker, hogy mindjárt életreébredésének zsönge korában 174 ft 40 krt oszthatott ki a szükölködök közt, — 2-ik évben már 592 frt, — 3-ik évben 731 ft fO krral, — 4-ik évben 522 ft, — 5-ik évben 403 írttal és igy 5 évi fenállása alatt 2422 ft 90 krnyi összeggel 58 ifjat segélyezett, alkalmat és módot nyújtván nekik pályájuk sikeres befejezéséhez. Ily nemeslelküség és munkálkodásnak tulajdoniiható azon szép eredmény is, hogy egyletünk megtakarított összegeit évenkint bete- vén a hevesmegyei takarék pénztárba, jelenleg már 3349 ft 64 kr és 1 db íjj: összeget kamatoztat. így tehát fenállása óta a szükségletek fedezésére tett kiadásokon kivül 5722 frt 54 kr és 1 db. út összeget gyűjtött a bizottmány, melynek egyrészét segélyzésül oazt& ki, más részét pedig tökésité. Látható e rövid kimutatásból egyletünk életrevalósága, látható- azon fáradhatlan buzgalom, melylyel akadémiánk polgárai annak virágzását teljes erejükből iparkodnak előmozdítani; de látható azon nemeslelkü részvét s pártfogolás is, melylyel — főleg városunk lelkes polgárai — egyesületünket elhalmozák, s ha szabad úgy szólnom: jövőjét, alapját vetették meg, s folytonos pártfogolásukkal mindig szebb és szebb reményekre jogosítanak ! Midőn e sorokat — egyletünk ismerietéseül — a n. é. közönség elé tárjuk, legyen szabad egy kedves kötelességet teljesítenünk:: egyrészt legbensöbb hálás köszönetünket nyilvánítanunk azon nemes, áldozatkész kebleknek, kik jótékony intézetünk czélját s elhaladását szivökön hordva, teljes erejükből iparkodnak eszközölni. Fogadják annyi éven át tapasztalt szives pártfogolásukért ezerszeres hálás, köszönetünket. — Másrészt legyen szabad a vidék azon lelkes honfiait és leányait fölkérni, kik egyletünk czélját s talán létezését eddig nem ismerve, kegyadományaikkal nem járulhattak a szükölködök segélyezésére : ne vonják meg tőlünk ezután becses pártfogolásukat, tudván azt, hogy ez egyesek által felajánlott adományok együttesen szép összegre növekedvén, annyi nyomorral küzdőnek adnak eszközt pályájuk folytathatása s befejezhetéséhez s nyújtanak reményt, hogy szeretett hazánk válságteljes napjaiban ok is jelentékeny állást foglalhatván el, egykor a társadalomnak hasznos, tevékeny tagjai s az emberiségnek majdan jóltevöi lehetnek ! Adjon az Eg virágzást, szép jövöt egyletünknek, s ezután is- számos, áldozatkész, pártfogoló kebleket! ! Eger 1871. deczember 3. Dálnoky János, s. e. titkár.-4 T A R C Z A. f>Úti rajzok. (Folytatás.) Stra szburg. Egy menekült. Megjártuk! A vonat, melyen Bázelből jöttünk, mintegy négy óráig szalado- zott velünk, s délután egy órakor más mozdony füttyentései hívtak föl, hogy alázzuk meg magunkat Straszburg felé menni. Nemsokára Kehi nevű városkába értünk, hol egy zöldes orral vörös arczczal és fehér szakállal, édes hazám zászlójára emlékeztető burkus fin au ez követésre szólított föl bennünket. Miután a pipaszárat is illően megmotozták és meggyőződtek, hogy nem vont-csovü ágyú, ott hagytak a faképnél azon biztatással, hogy három órai várakozás után elmehetünk Straszburg felé a jövő vonattal. Ez teljesen elég időnek látszott arra, hogy a még ekkor is romokban heverő városkát bejárjuk. Maga az indóház csak néhány kormos deszkából összetákolt helyiséggel birt, még a hivatalok részére, a régi épület pedig egy füstös romhalmaz volt, ledüléssel fenyegető ezer meg ezer kisebb-nagyobb golyó nyomaival; a városka igen sok háza még födél, sőt egy két oldalfal nélkül állott; a páratlan szépségű lánczhid fele ideiglenesen gerendákkal toldozva, s egy több más sára menő vasdarab a hídfőből kiszakasztva igen nagy távolságra hevert a romok között. A hidfő környezete azonban már egy roppant erőddé volt átalakítva, mely habár magán viselte a rögtönzés nyomait, de méltó bámulatot keltett a szemlélőben. Szinte jól esett elmerengő lelkemnek, midőn az érkező vonat figyelmeztetett, hogy távozni kell e szomorú helyről. Útközben mindenfelé kavicscsal töltött óriás zsák-forma kosarakat láttunk, melyeket a poroszok e sík vidéken ágyúik védelmére halmoztak össze. Az utolsó ketyegő maimocskán is uj tető volt,hirdetője a régi gyásznak! Végre föltűnt látkörünk gőzében a straszburgi világhírű torony, mely egyike a világ legmagasabb építményeinek, s nemsokára az indóház előtt állottunk, melynek helyiségei üveg fedéllel voltak ellátva, az ágyuk dörgése azonban ezrekre menő táblákból alig egynéhányat hagyott épségben hirmon dónak! Az Esprit vendéglő harmadik emeletének egyik szerény szobácskájábán két magyar utas késő éjfélig beszélgetett az itt lefolyt gyászeseményekrö] ; én és kunsági társam valánk ez utasok. Mintegy nyolez óra tájban kitekintve, egy, porosz szuronyoktól kisért kék hlotiseos csoport köté le figyelmemet, melyet épen az átellenes indóház ajtaján toltak be ; annyit latiam, hogy —- mintegy húszán, — igen halványak, rongyosak voltak, s egy fiatal nő is volt köztük. Gyorsan rohantunk le a lépcsőkön, de már késő, a váróterem ajtói elzárták őket szemeink elöl. Első utunk a museum-térre vezetett ; ott állott néhány darab fala, nem messze tőle az egykor hires könyvtár, mely az előbbitől csak abban különbözött, hogy egyetlen darab oldalfala, sem volt ép; az egész városban 4—5 száz nagyszerű épület teljesen romban állt, kivált az úgynevezett Pont de Juif tájékán, hol a hidak is többnyire használhatlan állapotban voltak. A profét lakása h a színház voltak e városrészen az ellenség golyó-záporának czél- táblái, s a hires Lezay ércz-szobra is három lövést kapott, arczárt egyet, jobb lábán kettőt. Vállalkozó szellemű és lábú társam fölment a roppant magassát gú toronyra, melynek gyönyörű gót czifrázatai között nagy károka- tett ugyan a golyó, de állitólag a burkusok még szebben javíttatják ki mint valaha volt; a javítás nagy része már kész az alsóbb részeken. Először azt hittem, hogy a templom teteje is leégett, mart az oldal- ékitésekkel egészen eltakart ércz-tetöt nem láthatára ; társam azonban, a toronyból lejötteután elmondó, hogy szenvedett ugyan a tető is, de nincs lerombolva. A templom bensejébeu semmi legkisebb hiba sem látható. Déli tizenkét óra előtt néhány perczczel már százakra menő bámulok közt bámultam én is... mit ?... a világhírű órát, melynek nagyszerű gépezete mutatja a nap, hold, csillagok járását évet, órát,, perczet, s ki tudná mind elmondani, miféle csuda-dolgokat. Kikirikú... hallatszott egyszerre füleimbe; föltekintek, hát az óramű jobbján egy hatalmas fakakas csattogtatja szárnyait, háromszor kiáltva a legtermészetesebb kakas-hangon a t. publikum üdvözletéreAztán a tizenkét apostol 2 —3 lábnyi gyönyörű alakjai vonultak el tisztelgőn hajlongva a középen levő Megváltó előtt. Négy alak. egy gyermek, ifjú, férfi és öreg fölváltva ütik az óra-negyedeket egy harangocskára, mig a komoly hangzású órákat a halál veri egy karcsonttal ; a közönség teljes megelégedéssel szokott távozni e nagyon látogatott helyről, nekem pedig kétszeresen jól esett e távozás, mert kedves és már rég óhajtott alkalmam nyilt figyelmemre méltatni az én kebelbeli jó barátomat, ki korgó szavakkal emlékeztetett arra, hogy Straszburgban sem ment még ki divatból az evés ! Egy csinos étterem fogadott bennünket német szótól viszhang- zó kebelébe, hol épen olyrosszúl, mint drágán étkezve sörözhettünk, midőn egy jól öltözött, alacson termetű, öszbevegyült szakállas úr kö- zelgett asztalunkhoz. I
