Eger - hetilap, 1871
1871-06-01 / 22. szám
176 3W" Pályázat. Eger városa hatóságánál a mezei rendőr- kapitányi állomás — mely évi 500 ft o. é. készpénz- és 60 pozsonyi mérő, felerészben tiszta, s felerészben kétszer-búza javadalmazással van egybekötve — megiiresülvén, betöltésére pályázat nyittatott. Mindazok tehát, kik azt elnyerni óhajtják, fölhivatnak, hogy ez érdembeni kérvényüket f. év junius 4-ik napjának d. e. 10 órájáig, amidőn a választás megtartatni fog, a polgármesteri hivatalhoz nyújtsák be, — megjegyeztetvén, hogy ezen állomáshoz 600 frt o. é. tiszti óvadék kívántatik. Egerben, 1871. május 30-án. TÁV AS Y ANTAL, (115) 1* polgármester. I. HOFF JÁNOS udvari szállító 111 központi raktárának Becsben. II. Kfirtnerring II. Mitrovic, 1871. máj. 5. Minthogy az ön maláta-kivcnat-egészségsörével eddig igen sikeres gyógyításokat tettem mellhajokhan, azért kérek újólag, Drossolie. Márk es. k. főhadnagy és itteni iskolaparancsnok ur czime alatt, 12 üveggel az említett sörből küldeni. I>r. («odra, főorvos. Pöggstall, 1871. márcz. 24. Kérek részemre maláta-csokoládét és uíellmaláta czu- korkákat küldeni, minthogy mindkét készítmény a mell- betegek és üdülőknél kiválódat; jó hatással van. I)r. lleigel Ágoston, gyak. orvos. Árak t Maláta-kivoliat-egészségi sör üveggel és csomagolással : 6 üveg 3 frt 70 kr, 13 üveg 7 frt, 28 üveg 14 frt, 58 üveg 27 frt 30 kr, 120 üveg 55 frt; maláta- egésíség-csokoládé 1. sz. 1 font 2 frt 40 kr. 2. sz. 1 fout 1 frt 60 kr. 5 g»ntnál 'I- font, 10 fontnál l'U font ingyen jár. Maláta-csokoládé-por csecsemők számára, mint a hiányzó anyatej pótléka, 80 és 40 kr. Mell-malá- ta-bombons 60 és 30 kr. Mind Becsből küldve. JEgerben valódi csak Bajzáth József urnái kapható. (li|) 1-? Pályázat-hirdetés. Tárná jár ás alólirott szolgabirája részéröl ezennel közhíré tétetik, hogy Kápolna község közházának tetőzete újra kiigazítandó lévén, ezen 1007 frt 74 krra tervezett munka feletti vállalkozásra, folyó 1871. évi junius hó 14-én délelőtti 10 órakor Kápolna község közházánál árlejtés fog tartatni ; mire a vállalkozni kívánó ács, kömives és cserepes mesterek ezennel meghívóinak, megjegyeztetvén, hogy a tegezett munkadij 10°/%-lija bánatpénzül a jelentkező vállalkozók által leteendő lesz. Addig is a költeégtervezet, fizetési föltételek és az épület maga a helyszínén bármikor megtekinthető lesz. Kelt Kápolnán, május hó 31-én 1871. Szentkirályi Ödön, (114) 1 —2 . 8zbiró. Egy szép és jó zongora eladó ; bővebb tudósítást Lázár úr városház alatti börkereskedésében. (116) 1* ____ Egy újonnan csinosan berendezett lakház, melyben borház és 300 hordóra jó pincze és szép kis kert van, egy 9 holdas 1200 □ ölével számítva szőlő, melyből alja 6 hold a legjobban megjavítva luezernás és szántóföld, nemes gyümölcsfákkal beültetve ; továbbá 2 ló, egy hintó, egy szekér, 2 rendbeli lószerszámmal, kádak és egyéb szüretelö-edények, egy zongora, vagy 300 akó 1868—1869-iki vörös és 1670-iki schiller és fehér, úgyszintén 9 akó 1868-ki vörös aszuborok, minden órában eladandók ; — a venni szándékozók szíveskedjenek a tulajdonos Weszely Jánosnál,speciális utcza 852. házszám alatti lakásán bővebb értesülést maguknak szerezni. 2 —3 (112) III- (108) 1—7. Csak ki kell nyújtani a kezet a szeHcves-Szolnok t. e. vármegyék telekkönyvi törvényszéke részéröl közhírré tétetik, miként Danyi József (po- tyesz.) marasztalt alperestől lefoglalt és megbecsült következő ingatlanság u. m. a solymosi 1 S3, sz. tjkvben. A I. 1—4 r. sz. a. felvett teleknek, mely 855 jtra becsültetetett, bírói elárverezése elrendeltetett, melynek végrehajtás utjáni elárverezésére Sólymos község házánál első határnapul I87l-ik évi junius 12ik napjának délelőtti 9 órája, s ha a fónebbi birtok ezen első határidőben becsáron fölül el nem kelne, második határidőül 1871-ik évi julius 12-ik napjának d. e. 9 órája azzal tűzetik ki, hogy a javak e második árverésen becsáron alól is eladatnak oly föltétellel, hogy az árverezők által a becsár m/u)«-a bánatpénzül leteendő, s ennek betudásával a vételár l/t része azonnal a végrehajtó bíró kezéhez, l/s része az árverési naptól számítandó 3 hó alatt a telektörvényszékhez lesz 6°/o kamatokkal befizetendő. Vevő a birtokba azonnal belép, tulajdonjoga pedig a vételár kielégítése után kebe- leztetik be. Vevő ha a föltételeknek c'eget nem tesz, a bánatpénzt elveszti, s veszélyére s költségére uj árverés fog tartatni. Mely ekképen elrendelt árverés folytán felszólittatnak a jelzálogos hitelezők , hogy a kik nem a telekkönyvi hatóság helyén , vagy annak közelében laknak , a vételár felosztása alkalmáéul leendő képviseltetésök végett a hatóság székhelyén megbízottat rendeljenek, s azok neveit és lakását az eladásig bejelentsék ; ellenkező esetben a hivatalból kinevezett gondnok által fognak képviseltetni. Végre igénylők, kik az árverezendő javak iránt tulajdoni, vagy egyéb igényt és elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, igénykereseteiket a hirdetmény közzétételének utolsó napjától számítandó 15 nap alatt nyújtsák be, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni. Kelt Egerben, 1871. évi április 13-án tartott telekkönyvi ülésből. Másodalispán mint törvényszéki elnök : (109) 2 — 3. Liprsey I*éter. lencse után ! 250,000 ft. nyújt a legkedvezőbb esetben, mint legfőbb nyereményt, a legújabb nagy pénzkisorsolás, mely a magas kormány által jóváhagyatott és biztosíttatott. Az uj terv előnyös berendezése olynemü, hogy kevés hó alatt 7 kisorolás által 24,900 nyeremény biztos eldöntésre jut, melyek közt vannak 250,000, különösen pedig 150,000, 100,000, 50,000, 40000 25000, 20,000, 15000, 12 000 10,000, 8000, 6000, 5000, 3000, 105-ször 2000, 156-or 1000, 206-szor 500, 11,600-or 110 ft sat. Ezen az állam által biztositott nagy pénzkisorsolás j legközelebbi második húzása hivatalosan meg van állapítva, s már 1871. jul. 19.20-án megy véghez s erre az árak : 1 egész eredeti sorsjegy 4 ft. 1 fél , „ 2 „ 1 negyed „ „ > „ osztrák bankjegyekben, az összeg beküldése mellett. Mi idén megrendelés azonnal a legpontosabban telje- sittetik, s mindenki megkapja tőlünk az államczimerrel ellátott eredeti sorsjegyeket. A megrendelésekhez az illető hivatalos tervek ingyen mellékeltetnek, s minden hnzás után fölhívás nélkül megküldjük vevőinknek a hivatalos huzási lajstromot. A nyereméuy kifizetése mindig pontosan, állambizto- sitás mellett történik, s egyenes megküldés vagy az érdeklettek kivánatára, összeköttetéseink által Ausztria minden nagyobb helyen eszközöltethetik. A mi eladásunknak mindig kedvez a szerencse, s csak nemrég is a többi jelentékeny nyeremények mellett, három húzáson háromszor nyertük s fizettük ki vevőinknek a főnyereményt, hivatalos bizonyítványok szerint. Előreláthatólag egy ily, a legbiztosb alapon nyugvó vállalatnál biztosan llehet minden oldalról igen élénk részvételre számítani ; azért szíveskedjenek, már a húzás közelsége végett, minden megrendelést mielőbb 8 közvetlenül hozzánk ily czim alatt intézni : S. Steindecker ÓC Comp., Bank- und Wechsel-Geschaft in Hamburg. Ein- und Verkauf aller Arten Staatsobligationen, Eisenbahn-Actien, und Auleheusloose. U. i. Ezennel köszönetét mondunk az irántunk eddig tanúsított bizalomért, és midőn az uj kisorsolás kezdetén részvételre fölhívunk, ezentúl is igyekezni fogunk, folyvást pontos és szilárd szolgálat által tisztelt vevőink teljes megelégedését kiérdemelni. M. E. Meghívás a Hamburg állam által jóváhagyott s biztositott pénzsorsjáték újonnan kezdődő húzásaiban való részvételre. A legnagyobb nyeremény a legszerencsésebb esetben tesz 100,000 tallért. A födijak : 60,000, 40,000,- 20,000, 16,000, 10,000, 2-szer 8000, 3-szor 6000, 3-szor4800, 1 szer 4400, 3-zsor 4000, 4-szer 3200, 5 szőr 2400, 11-szer 2000, 2-szer 1600, 28-szor 1200, 106-szor 800, 6--zor 600, ö-szőr 480, 156-szor 400, 206-szor 200, 2- szer 120, 301-szer 80, 11,600-szor, 44, 72-szer 40, 12 szer 20 tallér stb. A sorsjegyek több mint fele hét sorshúzás által nyereménynyel húz;itik ki ; egészben 24,900 nyeremény, s ezek tervszerüleg néhány hó alatt eldöntetnek. Az összeg beküldése mellett oszt. bankjegyekben, küldök eredeti sorsjegyeket az első húzásra, mely hivatalosan tervszerüleg kitűzve, már f. évi junius 21-én végbemegy következő árakon : Egy egész eredeti sorsjegyet 3 ft 50 krért o. é. Egy fél eredeti sorsjegyet . 1 ft 75 krért o. é, Egy negyedrész eredeti sorsjegyet — 90 krért o. é, a legpontosabb szolgálat biztosítása mellett. Minden résztvevő megkapja tőlem a hivatalos czimerrel ellátott eredeti sorsjegy eket pontosan megküldve, és azok igérvéuynyel össze nem hasonlíthatók , mely utóbbiak személyes bizalmon alapulnak. A hivatalos eredeti terv minden megrendeléshez ingyen mellékeltetik, és az érdekeiteknek a nyert összegek a hivatalos lajstrommal megküldetnek. Ama bizalomnál fogva, melyet e sorsjegyek oly gyorsan megnyertek, jelentékeny megrendeléseket remélek, s azok a legcsekélyebbekig, a a legtávolabb helyekre is, titokban tartva gyorsan eszközöltetnek. Rövid időközök alatt több első főnyeremény esett a szerencse által kedvezményezett üzletemre. Szíveskedjenek mielőbb s egyenesen fordulni HAAS ADOLF állampapir-kereskedéséhez Hamburgban. |áz irántam eddig oly nagy mértékben tanúsított bizalomért megrendelőimnek hálás köszo- netemet nyilvánítom. (117)1—V Nyomatott az egri érseki lyceum könyvnyomdájában. 1871. T