Eger - hetilap, 1871

1871-05-11 / 19. szám

149 eddig meg nem tartott évi rendes közgyűlés, mely egyszersmind vá­lasztó közgyűlés leend, a verseny alkalmával tartassák meg. Elfogadtatott, a közgyűlés határnapjául f. évi jun. hó ‘29-nek délelőtti 9 órája, helyiségül pedig az egyesület szállása tűzetett ki, el­rendeltetvén annak a iapokbani szokásos közzététele s a tagoknak egyénenkinti értesítése. 36. A jelen jegyzőkönyv hitelesítésére Kiirthy Antal és Berecz Ferencz kérettek föl. Kelt mint f in. Hitelesiték : Berecz Ferencz. Kürthy Antal. Jegyzettet Rigó Antal, titkár. Városi és megyei hirek — A kápolnai p'ebónia, mely érsek ö nagyméltósága kegyur- sága alá tartozik, főt. Begovcsevich Róbert érseki titkár urnák ado- mányoztatott. — Tűzvész. Az angolkisasszonyok zárdaépületében múlt kedden reggel 7 órakor egy kémény kigyuladván, a kihányt égő korom az épület egyik szárnyának fazsindelyes födelét is fölgyuj- totta. A nagy szél daczára sikerült, a tető egy kis részének leégése után, a honvédség buzgó közreműködésével a tüzet megvenni, mit azon körülmény is elősegített, hogy az épület padlásán több vízzel telt kád rendelkezésre állott — Mérgezés. F. hó 3-án Varga János egri, felnémet-külvá­rosi földműves ö hónapos figyermeke elhalálozván, mivel azon gyanú forgott főn, hogy a gyermek atyja által meginérgeztetett, ez elfoga­tott, a hulla pedig íölbonczoltatott. A bonczolásnál a gyufavilanyt csakugyan megtalálták a gyermek gyomrában. Az apa kihallgatta- tásakor bevallá, hogy aprilhóban gyufavilanynyal megmérgezte gyer­mekét, de ez a mérget akkor kihányta, s teljes egészségét vissza­nyerte ; azt azonban határozottan tagadja, hogy az újabb mérgezést is ö követte volna el. Tagadása annál kevésbbé fogadható el, mert a gyermek anyja, ki a mérgezéskor a háztól távol volt, meggyőző­dése szerint szintén őt nyilvánitá a bűntény elkövetőjének. — A Szeder kényi-Novotha-féle párbaj ügyében a legfőbb itélöszék f. hó 24-én hozta meg a döntő ítéletet, mely sze­rint Szederkényi Nándor, mint Novotha Gyula halálának közvetlen okozója, 3 havi fogságban s 200 ftnyi vérdijban marasztaltatott el; éllenben a segédek : Tóvölgyi Titus, Vavrik Endre és Földváry Ár-; pád fölmentettek, „pörben állásuk beszámítása mellett.“ Mint tudva van, a hevesmegyei egri törvényszék az összes vádlottakat fölment- telté, a királyi tábla pedig Szederkényit 6 havi, a segédeket pedig egy-egy havi fogságra Ítélte. — Szerkesztőségünkhöz beküldetet»: „Észrevételek Ghyczy Kálmán urnák 1871. aprii 3-án a kultuszminiszter úrhoz in- tézettinterpellatiójára." Megjelent Pesten, Sartori Károly bizományá- ban. Ara 20 kr. — A „heve s-szolnokmegyei árvaápolda nöegylet“ má­jus 1 én tartott választmányi ülésében elnöknő fölolvasta Szendröi Aszalay József ur levelét, melyben értesítő az egyletet, hogy az egri fő­káptalannál letett végrendeletében az egylet árva- és dolgozóháza javára 500 ftot hagyományozott. Az emlitelt 500 ft hagyományt biz­tosító levél örvendetes tudomásul vétetvén, hagyományozó ur az egy­let alapitó tagjai közé soroztatni, s neki az egylet hálás köszöneté s elismerése jegyzőkönyvi kivonattal, valamint küldöttség által is meg­vitetni határoztatott. — Eölolvastatott továbbá Petrovay Lászlóné, vidéki alelnöknö levele, melyben értesité a választmányt a követke­ző segélyzésekröl : Borbély Miklós 20 ft, Tassy Károly 20 frt, Fischer Zsigmondné 10 frt; Likl Károlyné 10 frt; Losonczy-Miklósy Ida 10 frt; Jurecák Sándorné 5 ft, Losonczy Bella 5 ftot, és egy ki.la len­csét, egy kila babot; Dobóczky László 5ft; Tregele Jakab 5 ft. Hely­ben adakoztak : Thiber Bálint 5 frt, Hamzus Gellért 5 frt; Gubicz Andrásné 10 frt ; Szvorényi József 5 frt ; Kapácsy Miklós 3 frt; Horváth Zsigmond 1 frt ; Vagovits Bertalan 1 frt ; Martonffy Lajos két db. földnek ez évi dij nélküli használatát. — Az árvaház­hoz küldöttek : Harcsáné 2 puttón répát, egy kalácsot, egy üveg bort; Pánthy Endre kanonok egy véka sárga kását; Kubikné egy bárányt; Steinhauser Istvánué 2 font rizst, 2 font árpakását, 10 főnt lisztet, egy zsacskó aszalt gyümölcsöt és 2 puttón krumplit ; Sypos- né 1 oldal szalonnát. A kegyes adakozóknak jótéteményükért jegy­zőkönyvileg hálás köszönet szavaztatott. — Ezen vál. ülés alkalmá­val alapitó tagokul bejelentettek: báró Molfzachné Almásy Ilma 100 fttal, és ifj. Nánásy Ignácz 50 írttal ; rendes tagokul pedig : Szeren­cse Menyhért, íizv.rRácz Páiné, Tomsich-Fucber Karolin, Lofcsá- nyi Pálné, Csontos Ágostonná, Zakharides Anna, Grónay Györgyné, Hoffmann Jáuosné és Varsau N. — Ugyanez alkalommal tett indít­vány folytán Petrovay Lászlóné vidéki alelnök és Bartha Endréné egyleti társtagnak gyűjtéseikért s az egylet részére ti bb tag meg­nyerése körüli buzgó fáradozásaikért köszönet és elismerés sza­vaztatott. — A „heves-szolnokme gyei árvaápolda nÖegylet“ má­jus hó 16-án, saját árvaházánál délután Bórakor évi nagygyűlését tar- tandja, melyre az egylet pártolóit tisztelettel meghivja Mosóczy Lu- Icács-Mária, egyleti alelnöknö. — Szinházkedveiö közönségünkre kellemetlenül hathatott a színigazgatónak a legutóbbi szinlapokon hirdetett ama jelentése, hogy 8—10 előadás után társulatával Egertől búcsút venni szándékozik. E szomorú elhatározás fooka— egyebek közt— a pártolás hiá­nya. A második bérletre alig jegyeztették föl magukat buszán. Azt hiszszük, közönségünk, mely sok gyarló társulatot már annyi melegséggel karolt föl, mielőbb módot fog találni, hogy e vaióban jól szervezett és sok áldozattal íöntartott társulatot nálunk továbbra is megtartsa ! — Kö s z ön e t n y i 1 v á n i t á 8. Főt. Póznán Alajos helybeli r. k. lelkész urnák áldozatkészséggel is támogatott ernyedetlen buzga'- ma folytán, r. k templomunk tornya végre órával is elláttatván, kedves kötelességünknek tartjuk, nevezett derék lelkészünknek, úgy tek. Lipcsey Imre urnák is, ki az óra alaphoz 50 fttal járult, hálás köszö- netünket nyilvánítani. Maklóron, 1871. május 8. Keleti Aladár, jegyző, mint az elöljáróság ez iigybeni megbízottja. — Jut aló mját ék. Jövő szombaton a „Márvány hölgy “ szinmü fog elöadatni Maár Julia k. a. javára, — bizonyára nagy közönség előtt, minthogy a jutalmazandó méltó kedvencze az egri szir.házi közönségnek. — A f. hó 8-án tartott országos vásárt, néhány rakonczátlan egri suhancz czivakodásain kívül, mi sem zavarta meg. A vásár, fő­leg a behozott marhák mennyiségét tekintve, meglehetősnek mond­ható ; de egyéb forgalom, különösen a ruhakereskedőkre nézve pangott. — Egy nevelönö, ki a magyar, német és franezia nyelvekben, valamint minden női kézimunkában, s az ének- és zongorázásban is oktatást adhat, Egerben vagy a vidéken alkalmaztatást nyerni óhajt. Ajánlatokat elfogad Sípos Oszkár, Egerben, JentschG. ur könyvkeres­kedésében. ( ) Színház. — A héten két új színmüvet mutatott be az itt működő színtársulat. Ezek egyike Tóth Kálmán hírhedt darabja, a „Nők az alkotmányban.u Mikor ez irinen-onnan kikapkodott, ephe- mer jelenetekből összetákolt dirib-darabot végig néztük, önkéntelenül kiáltottunk föl : Quel bruit pour une omelette ? ! Egyébként a darab elég összevágólag folyt le, s kivált Csaby egészen beleélte magát a jámbor falusi képviselő szerepébe. A másik darab Szigligeti 100 ara- nyas „Ne fújd, a mi nem éget“ vigjátéka. Unalmas darab, vontatott előadás, gyér közönség. — Hétfőn : „Szép Helena" operette. A czim- szerepben Bényeiné némely részleteket elég szépen énekelt. Bé- nyeiné a. nak, mint operette-énekesnönek, sok előnyös tulajdona van: szerepeit jól tudja, tisztán intonál, ütemszabatosan énekel, minden szava érthető, jó kedvvel — bár többször inkább robotban, mint ér­zéssel — játszik, fáradhatlan, s még a mi katonazenénk harsogását is fölülmúló, piánót nem ismerő hanggal rendelkezik, s a nehezebb colo- raturokat igen ügyesen tudja — elsimítani. Ezúttal Tolnai is szo­katlan buzgahpat fejtett ki, de hiába! wo nichts ist . . . Timár és Évczy, F ö 1 d é n y i- s K ö m i v e ssel együtt sok élvezetet nyújtot­tak— volna, ha gyakori esetlen s unalmas rögtönzéseikkel a jobb hatásokat le nem rontják. Vasárnap : „A peleskei nótárius". A czim- szerepben Komi vés sikeres játékával jól mulattató a közönséget, mely a vásári napok alatt a házat néhányszor ugyancsak megtölté. — Meghaltak május 3-tól 10-ig: Orgler György 1 hetes, Bádonyi Erzsébet 9 éves, Lukács Katalin 67 eves, Csillag János 75 éves, Orosz János 63 éves, Balog Márton 66 éves, Burik Gyula 5 he­tes, Tót Ferencz 5 éves, Hóeke Flóris 20 éves, Horvát József 14 hó­napos. 8 fi-, 2 nőnemű, összesen 10. Született 3 fiú, 8 leány, össze­sen 11. Vegyesek. f Mária Annunciata föherc zognö, Károly Lajos föher- czeg neje, II. Ferdinánd szicziliai király leánya, hosszas sorvaszió betegség után, f. hó 4-én Bécsben elhunyt. Az alig 28 éves foherczeg- nö 4 gyermeket hagyott hátra. f A kir. elsőfokú bi ró súgok számának és székhelyei­nek meghatározása körül újabban ismét nagy nehézségek merültek föl. A 25-ös bizottság két heti tanácskozás után végre elkészité erre vonatkozó munkálatát, mely szerint 115 kir. törvényszék és 4Üö

Next

/
Oldalképek
Tartalom