Eger - hetilap, 1870

1870-10-20 / 42. szám

34Í urban. Ideiglenes nyugtául szolgáljanak e sorok s azon biztosítás, hogy jövő vasárnap S . . . nn úr személyesen fog értekezni A . . . n. hová, utjából visszajövet, különben is betérni szándékozik.. Bármennyire látszott is igazolni e sorokat a kerülő becsületes arcza, az illető plébános ur sehogysem birt megnyugodni ez igazolá­son; föltűnt ugyanis előtte, 1-ör, hogy a levél ismeretlen kéz által, szörnyen együgyű fogalmazással és hibásan van Írva; 2-or, hogy S . . . nnak, a ki pedig pénzdolgában nem igen szokott megszorulni, most egyszerre oly nagy szüksége lett 200 forintra ! Mást gondolt tehát, jobb sejtelme súgta, hogy igy tegyen : egyik meghitt emberét hivatta elő, átadta neki a pénzt, s néhány sor kíséretében azon uta­sítással küldötte el, hogy ha csakugyan való, a mit a levél tartalmaz, s a kerülő beszélt, kézbesítse a pénzt, a nélkül azonban, hogy e pénzküldeményröl a kerülő előtt említést tenne az utón; ha kérdez- tetik, egyszerűen csak annyit mondjon neki, hogy levelet visz az úrhoz. És ez eszélyes óvatosság nem is volt fölösleges. Az úton, egész a m . . . i erdőig nem történt semmi baj, — e- gyedül az tűnt föl az ember előtt, hogy a kerülő sohasem ment mel­lette, hanem egykét lépéssel hátrább, mindig utána. Midőn azonban az erdőbe mélyen behatoltak, a kerülő három éles füttyentést tett; a küldöncz megdöbbent, és előre sietett, de a kerülő észrevette meg­döbbenését, és sietett öt megnyugtatni: „Ne féljen keud semmit, egyik kerülő társamnak fütyültem . . . menjen csak odább a farkas-oromra, s várjon be ott, mig előjövök, onnan majd együtt tovább mehetünk az úrhoz, a ki ezóta már bizonyosan vár reám.“ A szegény ember, bár a történtek után erősen gyanakodva, elment mégis a kijelölt helyre, és várt. Mintegy másfél óra múlva csörrenést hall, figyelni kezd,s észreveszi, hogy a közeli völgy bokrai közöl 4 férfialak lo- pózik az orom felé, egyik a már ismert kerülő, más kettő fegyvere­sen, a negyedik bottal kezében. Nem voit vesztegetni való idő; most már tudta, hányadán van; gyorsan fölugrott, és futni kezdett, Űzetve a félelem és a négy rabló által majdnem egészen a faluig, a hol megtudta, hogy S . . . nnak eszeágában sem volt pénzt kérni, de nem is kérhetett, mert egy bét óta nincsen is honn. Tehát az egész egy szépen kigondolt zsiványcselszövény, mely azóta hírével bejárta az egész megyét, s nem csekély megdöbbenést okoz azon másik hírrel kapcsolatban, hogy a környéken még vagy háromszor ennyit lehetne találni az e fajta ragadozó madarakból. Úgy látszik, kedvez nekik az idő. A betyárélet kezd csábitó lenni. A bilincs és botbtintetés és a valószínűleg nemsokára bekövet­kezendő halálbüntetés eltörlése után következik a többi: a börtön- rendszer javítása, tiszta, szellös börtönszoba, egészséges élelmezés, olvasó-terem, iiditő séták az árnyak alatt stb. legeslegutoljára aztán talán a közbiztonsági közegek reformja ! Csakugyan, először üssük agyon a beteget, s azután hivassuk az orvost. A pandúr-intézmény mostani szánandó fegyelmezetlen állapo­tában, — kivált jelen viszonyaink között, midőn a törvény előtti egyenlőség csak a papíron létezik, valóságban pedig egy jó kortest vagy tehetős párt-embert sohasem ért el Themis kurta keze — kü­lönben sem ér egy fakovát! Ezt mindenki tudja. De tisztelet a kivé­teleknek ! Elismeréssel kell szólnunk aszent-péteri járás derék csend­biztosáról, kinek — följelentetvén neki a fönebbi eset — sikerült Pi­rók Jószef uramat rövid néhány nap alatt kézre kéri eni. A jámbor ugyanis két dologról egészen megfeledkezett; 1-ör, hogy gyakorlat­lan kézzel irott levelében az „u“ betűk fölé németesen hajlított vo­násokat rakott; 2-or, nem gondolta meg, hogy a sorokat nem héber módra hátulról, hanem elölről kellett volna írnia, ami arra mulatott, hogy a levél szerzője minden esetre valami élelmes izraelita, ki ke­vés észszel, de sok vakmerőséggel egy jó geschäftet akart csinálni. Nem is szándékán múlt, hogy meg nem csinálta. A nyom nem hazu­dott; a levélíró és pseudó-kerülő egy személyben csakugyan nem más, mint Cs . . . g Jakab izraelita, mogyorósdi lakos, ki azóta a megye börtönében várja szigorú büntetését, mely, reméljük, nem is fog el­maradni. 8. K. Városi és megyei hírek. — Perger János kassai püspök ö mlga múlt szombaton városunkba érkezett érsek ő nagyméltósága látogatására ; de már hétfőn reggel ismét távozott, székvárosába visszatérendő. — Érsek ö nagyméltósága a tardi iskolaház építésé­hez 2500 téglát ajándékozott. — Egy hete már, hogy a szüret szőlőhegye­inken folyamatban van. Eddig azonban az idő nem a legkedvezőbb volt, a gyakran megújuló eső többször megakasztá a szüretelést. Szőlősgazdáink ezúttal sem sok, sem jó bort nem szűrhetnek, a szőlő oly savanyu, hogy alig találhatni egy-két tűrhetően édes fürtöt. A szedők 50—70, a puttonosok pedig 60—80 kr. napibért kapnak. Előre megmondottuk, hogy a közgyűlés által megállapított 20 és 30 kr. napibér csak papiroson marad. Rég elmúltak már azon idők, mi- d n 20 és 30 krert szedőket és puttonosokat lehetett kapni. — Beküldetett szerkesztőségünkhöz: „Egyetemes Szer­könyv kath. kántorok és e pályára készülők használatára. A római misekönyv, az esztergomi, egri és kalocsai rituálék, úgy egyéb egy- házilag helybenhagyott kútfők után, Vetzkó Antal bold, bedeghi plébános és Szemennyei Mihály, nakki plébános közreműködésével szerkesztő s kiadá Kaposy György nakki kántor.“ A mü29 ne­gyedrét ivre terjed, s díszes kiállítása becsületére válik az egri nyom­dának, hol megjelent. Kapható ugyanott, valamint megrendelhető minden hiteles könyvárus által 3 ft 50 krért. — Ugyancsak az egri nyomdából került ki legközelebb Ihász Gábor „Magyar nyelvtanba, Lampel Ró­bert pesti könvárus kiadásában. Éz már a 15-ik kiadás, mi a mun­ka jelessége mellett bizonyít. — Személyzeti. Puchlin Kázmér kis-várdai, — Rajzinger Gábor várkonyi, — Horváth István szendrői, — Szedlák Károly nagy-kállói, — Makra Péter karczagi, — Sturmann Gyula tarna- szent-miklósi, — Nyárády Lajos pásztói, — Mattyasovszky Kálmán nagy-fligedi segédlelkészekké neveztettek ki. — Burchardné asszony tudatja kedves tanítványaival, hogy nov. 1-től kezdve ismét tart előadásokat. (Beküldetett). — Gyöngyösre e napokban egy levél érkezet , melyet Pá- risból léghajón küldtek ki. — Meghaltak okt. 13-tól 19-ig: Lakatos Ferencz 6 he­tes, Kis Mária 19 éves, Gácsi Katalin 54 éves, Vladár Julianna 5 hetes, Kubik József 4 éves, Bóta Márton 17 éves, Kormos Borbála 59 éves, Lakatos János 5 hetes, Rendek Borbála 2 napos. 4 a fi-, 5 a nőnemből, összesen 9. Született 13 fiú, 7 leány, összesen 20. Há­zasságra lépett 2 pár. Vegyesek f Királyné ö Felsége ehó 16-án érkezett Meranba, hol nagyszámú közönség által lelkesedéssel, mozsárlövésekkel és zenével fogadtatott. f A delegatiók összehívása. A hivatalos lap múlt szombati száma Beust, Amlrássy és Potocky miniszterekhez intézett három rendbeli iegfölsőbb kéziratot közöl, melyekben ö Felsége a delegatiókat Pestre nov. 21-re hívja össze. f A képviselöház első ülésében hir szerint az igazság­ügyminiszter fog beszédet tartani. Negyven törvényjavaslatot ad be a kormány, s ezekből 22 az övé. A képviselőház szorgos munkás­ságra hivatik föl, hogy jövőre a nyári ülésszak megszüntethető le­gyen, különben a kormánynak nem marad ideje a közigazgatásra. f B. Orczy Bódog, a nemz ti szinház uj igazgatója, hiva­tala elfoglalása után azonnal több czélszerti intézkedést tett, egye­bek közt megnyerteReményi Edét a zenekarhoz első versenymesterül, ki nov. elején foglalja el ez állomását. f Döntő körökben elhatározták — Írja a „Főv. L.“ — hogy Liszt Ferencznek állandó hatáskört szerezzenek, hogy végkép itt települjön le, a mi igen nagy lendületet adna zenészetünk fejlődé­sének. f Uj Duna hid. Néhány nap múlva megkezdik a margit­szigeti Dunahid előmunkálatait a pesti Tüköry-gát és a budai irgal- masok zárdája táján. f A Szent-László -társulat közelebbi választmányi ülésében, Peitler váczi püspök elnöklete alatt és indítványára, elha­tározták, hogy a közgyűlést a sz. Erzsébet napja utáni héten tartják meg. Ugyanezen ülésben 1275 frtnyi összeg szavaztatott meg külön­féle egyházi és iskolai czélokra. fZoványi Mihály „Az iskola, közművelődési, bölcsé­szeti, vallási és politikai szempontból“ czimü munkára nyit előfize­tést, mely mintegy 10 ívnyi tartalommal fog megjelenni. Előfizetési ára 1 ft, mely nov. közepéig a szerzőhöz (Pest, üllői ut 1. sz.) kül­dendő be. t Nagy botrányról beszélnek most Pesten. Pécsy Béla követségi hivatalnok s szabadságolt honvédíiszt, mintegy 120 ezer frtnyi váltókat hamisított atyja, az egykori helytartósági alelnök ne­vére, s aztán unokanővérével Sch . . . r Klára kisasszonynyal meg­szökött. Pestről Váczig bérkocsin, onnan pedig Bécsig gőzhajón

Next

/
Oldalképek
Tartalom