Eger - hetilap, 1870

1870-11-10 / 45. szám

362

nyát, melyben a megye bizottmányának a búsmérőket biztosíték letételére kényszerítő végzését megváltoztatni kérik, fölszerelés és jelentéstétel végett lekülöi. — A megyének f. évi 464. számú határozata, és az annak alapját képezett kíildöttségi jelentés fölterjesztés mellett a nm. belügyminisztériumhoz fölküldendő, s kiemelendő, hogy a megye a hús árának meghatározását fölfüggesztvén, és azt az illető húsmérökre bízván, a közönség érdekeinek megóvása szempontjából elrendelé, hogy a húsmérésre jelentkezők kötelesek üzletüket legalább egy éven át folytatni, s fölhagyási szándékukat három hóval előbb bejelenteni, ennek biztosításául pedig ovadékot letenni, mely a megyei pénztárban megőrzendő.

Isaák István szolgabiró 737. számú jelentése mellett bemuta'ja Tittel József ecsédi lakos mészárosmesternek fölfolyamodását, melyben a szolgabirónak azon végzését, hogy a húsvágatás biztosításául bemutatott telekkönyvi bekeblezés el nem fogadtatik, hanem az készpénzben leteendő, — megváltoztatni, s a jelzálogilag bekeblezett biztosítékot elfogadtatni kéri. — A megváltoztatni kért 737. sz. szolgabirói végzés helybenhagyaíik, mert a jelzálogi bekeblezés a czélzott biztosság elérésére nem elégséges , nemcsak azért, hogy a zálogul lekötött birtok minémüsége s értéke ismeretlen, de az érvényesítés is csak per utján lenne eszközölhető, még ha fölebbezö kötvényt is mutat föl, ez sem tekintethetnék elégségesnek, mert az közhitelű értékpapírnak el nem fogadható; a megyei bizottmány 1870. évi jun. 21-én kelt 464. sz. határozatában végre a biztosítéknak készpénzben leendő lefizetése rendeltetik.

A megyei számvevőség hivatalosan jelenti, hogy Gyöngyös városának 1870. évi közköltségvetése fölülvizsgáltatott, s a bemutatott, a keletkezett észrevételekre vonatkozó védfelelet az eddigi aggályokat eloszlatván, azt helybenhagyhatónak véleményezi. — Ezen hivatalos előterjesztés folytán Gyöngyös városának 1870. évre szerkesztett s bemutatott közköltségvetése helybenkagyatik, s erről,

a jóváhagyási záradékkal ellátandó költségvetés visszazárásával, Gyöngyös városa Bokros Béla t. szolgabiró utján értesittetni rendeltetik. (Folyt, köv.)

A szervező kath. congressus ülései.

A nov. 2-iki ülésben Popovics Jenő a magyarországi ruthenek képviseltetése érdekében tett indítványt, melyben kéri a congres- sust: határozza el annak eszközlését, miszerint a munkácsi és eperjesi g. kath. püspökök egy egyetemes egyházi gyűlést haladéktalanul hívjanak össze. Ezen indítvány a Molcsányi egyh. képviselő által már előbb beadott kérvényekkel egyidejűleg tárgyaltatni hatá- roztatott. Ezután a gyűlés napirendre térvén, tárgyalás alá vette a 9-es bizottságnak az ügyrend iránt kidolgozott javaslatát, melyet töhb rendbeli módosítással el is fogadott. Végűi tárgyaltatott b. Jósika Lajosnak indítványa egy 27 tagú bizottság választása iránt, mely az autonómia szervezése és hatáskörére nézve javaslatot dolgozzon ki. Az indítványt a gyűlés elfogadta, Lipovniczky püspök indítványára azon hozzáadással, hogy még 6 póttag is választassák.

A nov. 3-iki délelőtti ülésben két uj tagnak bejelentésén s a 27- es bizottságra a szavazatok beadásán kívül egyéb nem történt. D. u. 4 órakor ismét tartatott ülés, mely alkalommal kihirdettetett a délelőtti szavazás eredménye. E szerint a 27-es bizottságba megválasztattak : Pankovics István, Biró L., Babies J., Hajnaid L., Schlauch L., Sárkány M., Veszély K., Schopper, Pados J. egyháziak ; Bartal Gy., Gajzágó, gr. Keglevich B., Horváth D., Kubinyi R., Abo- nyi I., Szilágyi V., gr. Apponyi Gy., gr. Zichy N., Hrabár M., b. Sennyey P., Nehrebeczky S., Berta B., Majer K., Huszár F., gr. Pe- jacsevics L., Inkey Zs., gr. Zichy H.. világiak; — póttagok ■ De-4 T Á R C Z A. JEgy bünpör.

(Vége.)

Mit a hires Tiziano mondott, az mind igazság. Az ö házánál lön elvetve a mag, mely engem végszerencsétlenségbe dönt, ha Isten jósága biráim szivét könyörületre nem lágyítja. Egy éve és négy hónapja, hogy sétálni menvén, egy gazdag öltözékü, vonzó kinézésű hölgygyei találkoztam. Két más nő kisérte, egyik imakönyvét, a másik legyezőjét vitte. Kérdezvén, ki ez, azt nyerérn feleletül, hogy egy gazdag ékszerész, Antonio Toldo neje. Néhány napra reá, midőn Tiziano mester dolgozó-termében munkálkodnám, ki épen távol vala, egy nő jelent meg, hogy mesterem egy újabb remekét megtekintse. Csodálkozásomra benne a gazdag ékszerész szép nejét ismerém föl azonnal. Mint legfiatalabb tanulónak, nekem vala kötelességem, neki megmutogatni és magyarázni a képeket. Egy, a nagy művész ecsete _ alól került „Magdolna“ bilincselte le hosszabb időre figyelmét. Én megragadtam az alkalmat, hogy azt mondjam neki, miszerint jobban sikerül e kép, ha ö (Lucrezia) szolgálna mintáúl. Fagyos hallgatással lön fogadva észrevételem, de öntelt ábrázatjáról mégis azt véltem leolvashatni, hogy szépségét dicsérő szavaim női hiúságának kedvesek. Nem családiam. Következő napa Santa Martéban találkoztam vele, később a schiavoni parton. Itt beszédbe eredt velem, s szóba hozta azon delicat-kérdést. Elbámultam a hiúság hatalmán. Rövid beszédünk eredménye az volt, hogy megígértem, miszerint megbatározott napon és órában meglátogatom lakásán. Toldo üzleti dologban Udinában volt az nap, melyen a szép nő egy Magdolna mintázatára készült vonásait átkölcsönözni. Tehát ő várt engem; én kimaradtam. Hiúsága azonban nagyobb volt,hogysem ezzel vége lett volna mindennek; szelíd szemrehányásokat hallék másnap, s a meghívás a következő napra ismételtetett. Ez alkalommal már pontosabb valék; de hogy hosszú ne legyek, csak a főbb körülményekre szorítkozom. Lucrezia nekem egy használaton kívüli kulcsot adott, hogy szabad ki- és bejáratom legyen. Mivel csak ritkán van szerencséje festőnek ily mintaalakhoz, én éltem a körülinény- nyel, és e csodálatraméltó alak után két-három Ízben is tanulmány- alakokat csináltam, melyek nekem jövőbeni halhatlan müveimhez a nymphákat és dryadokat valának szolgáltatandók. Az ifjúi változékonyság s azon óhaj, hogy a paduai egyetemen tanuljak, ezen kellemes tanulmányomnak véget veiének. Én csakugyan elmentem Paduába, azouban ő nem szakította meg velem az összeköttetést, sőt oly térre lépett, melyet előbbi viselete és büszkeségéhez képest nem hittem volna róla. Minduntalan galambpostákat küldözött utánam Paduába, s mert két- három levele után sem akartam férjének távollétét fölhasználni, írásban s megbízottja által szóval is a legerősebb szemrehányást tévé. Velenczében dolgom lévén, eltökéltem őt fölkeresni, gondolván, hogy egy nyílt látogatás semmi veszélylyel sem járhat rám vagy rá nézve. Még nem ütött a látogatás végórája, midőn jelenségét veszszük férje megérkezésének, kitFriaulban hittünk Én egy sötét corridoron át a titkos ajtóhoz siettem, melynek kulcsa ismét nálam vala. De szerencsétlenségemre itt Lucrezia egy 4—5 éves gyermekére bukkantam; a gyermek sebes menésem által megriasztva, oly hangos sikoltásra fakadt, mintha csak a nyuzástól félt volna. Atyja kiszalad, hogy megnyugtassa. A kis gyermeknek volt annyi ékesszólása, hogy el tudta mondani, hogy egy idegen szaladt ki, ettől ijedt meg. — Oly szerencsétlen voltam, hogy ez eset daczára néhány társammal mulatság kedvéért meglátogattam a tengerek szép királynéját, Velenczét. A sors nem szűnt meg üldözni. A sz. Márk piaczán találkoztam Toldoval, ki gyermekét karján vezetve sétált. Alig, hogy megpillantott a gyermek, fölsikoitott, s atyjának elmondta, hogy én vagyok a mumus. A dühös pillantás, melyet Toldo rám vetett, mutatá, miszerint többet tud, mint mennyi rám nézve üdvös vala. Szerencsétlenségemhez még egy másik is járult. Iskolatársaim között volt egy, ki a papi pályára készült, ez tudtomon kívül fölnyitván rajztartómat, látta a képeket, és Lucreziát, ki távpli rokona vala, fölismeré. Ez azt hívén, hogy a ház becsülete kötelességévé teszi, engem elárult Antonionak. — Ez azóta csupán elvesztésemen és szép mintáim megsemmisítésén törte fejét. Már tudva van, miként font be Maccabeo zsidó által, s 50 lírányi adósságom alapján miként juttatott börtönbe, honnét alkalmilag szépen eltett volna láb alól, ha a nemes Contariuit hozzám nem vezérli az ég. Láttam, hogy szabadonbocsáttatásom nekem nem sokáig használ, hogy egy ily gazdag halálos ellenség ellen nem sokáig tarthatom fon magam, ki oly sok eszközzel rendelkezik arra nézve, hogy örökre megrontson. Én, ki sohasem feledém, hogy a nagy és dicső Gambarák vére pezseg ereimben, — megborzadtam a gondolatra, hogy egy sötét sikátorban egy közönséges bandita alávaló gyilka által veszszek el, — eltökélém, megelőzni a halálos csapást. A legvégsőre kerülvén a dolog, s magamat az önvédelemre följogosítottnak érezvén, lelkiig-