Eger - hetilap, 1870

1870-08-04 / 31. szám

451 dezett zárünnepélylyel fejeztetett be, melyen nagy számú s díszes vendégkoszoru volt jelen. Az Ünnepély a „Zampa“ gyönyörű imada­lával vette kezdetét, melyet a kis növendékek szabatosan zengtek el; ezt követte az iskolaszék egyházi elnökének, Tarkanyi József ka­nonok urnák köztetszéssel fogadott megnyitó beszéde, mely után szavalatok, közben énekkel, adattak elő. Az érdemsorozat fölolvasá­sa cs jutalomosztás után Taruay János ügyvédur, mint az iskolaszék világi elnöke, zárbeszédet tartott, s az ünnepélyt a gyermekek szép éneke fejezé be. Érsek ő nagyméltósága élénk érdekeltséggel hall­gatta végig az egész sorozatot, az énektanitónak elismerésül különös tetszését nyilvánitá, és a rendes aranyakon kívül igen számos kitűnő tanoncznak tallérokat osztogatott. — Vandalismus. A városi közönség egyik kedvencz sé­tahelye, különösen tavaszszal, a hatvani csinált ülőn az érseki kert és majorság hosszában vezető gyalogút, mely szép fiatal fákkal vau beültetve, melyeket Axmann E. érseki kasznár ur kiváló gonddal ápol. Hétfőn reggel megütközve látták az arra menők, hogy mint­egy kileucz szép fa, vad erőszakkal középen kettévágva, letépve az árokban fekszik. Mint értesülünk, a rendőrség erélyesen nyomozza e vandal tett elkövetőit. Vajha sikerülne fáradozásuk. — A cistercirend egri kath. főgymnasiumának az 18 6 9/70-iki tanévről kiadott értesitvényéből közöljük a következő adatokat: A 8 osztályban volt összesen 516 nyilvános s 12 magán­tanuló, kik közt volt vallásra nézve: róm. kath. 466, gör. kath. 1, ágost. v. 1, helv. v. 2, héber v. 58; szülőföldére nézve : magyaror­szági 52 L, erdélyi 3, szlavóniai 1, ausztriai 1, csehországi 1, porosz- országi 1; anyanyelvére nézve: magyar 517, német, 1 töt 10; elő­menetelre nézve: kittinő 32, jeles 63, elsőrendű 294, másodrendű 65, harmadrendű 14; a vizsgá'at előtt kilépett 47, vizsgálat nélkül maradt 13. Ösztöndíjas volt 35, az érseki finövelde növendéke 43, állandóan segélyzett 34, jutalommal kitüntetett 26. Érettségi vizs­gára jelentkeztek összesen 43 an, kik kiizül 8 kitünően érettnek, 33 érettnek találtatott, 2 pedig egy évre visszavettetett. A zárünnepély juh 30-án tartatott meg nagyszámú közönség jelenlétében. Énekek, szónoklatok, természettudományi kísérletek s jutalomkiosztások képezték programmját ez ünnepélynek, melyet érsek ő nagyméltó sága s Mariássy püspök ő mlga is megtiszteltek látogatásukkal. — A hevesmegyei jótékony nőegyletnek f. hó 1-én tartott választmányi ülésében elnoknő jelenté, hogy a múlt jú­lius hóban tartott két rendbeli érsekkerti mulatság, a költségek le­vonása után, 179 frt 10 krt jövedelmezett, miért is a választmány elhatározta, hogy f. hó 14-én ismét rendezend ily zene- és tánczmu- latságot. Az egylet ez évi közgyűlésének határnapjául aug. 28-ika tűzetett ki. Az ülésben fölolvastatván özv. Szombatin Károlyné csiz- madiamesterné kérvénye, melyben 6 élő gyermeke egyikét, Mária nevű hét éves leányát, az egylet árvaházába fölvétetni kéri: a vá­lasztmány ennek folytán Szombatki Máriát tizenegyedik árvájául bevenni határozta. Uj rendes tagul bevétetett Nékám Alajosné, aba- ujmegyei szikszói lakos. — Figyelmeztetés. Mindazok, kik az egri önsegélyző egylet részvényeire aláírtak, figyelmeztetnek, miszerint a törzsbefi­zetésre kitűzött határidő múlt hó 31-dikén lejárván, elsőbbséget többé nem igényelhetnek, siessenek tehát, valamint azok is, kik még részvényt venni óhajtanak, befizetni, mert a mint a kitűzött részvény- mennyiség elkelt, a törzsbefizetés többé senkitől el nem fogadtatik. Betétek 6°/0-re fogadtatnak el, kölcsön ingatlanra 8°/0, váltóra 9%, zálogra 10°/o-re adatik. Az intézet hivatala szombat, ünnep és va­sárnap kivételével, reggeli 9 órától déli 12 óráig van nyitva. Az ügyvivöség. — A heves-szol nők megyei „árvaá polda és szeg-nyék dolgozóháza“ nöegvlet múlt juh hó 31-én tartott választmányi ülésé­ben Kovacsóczy I-tván kanonok ur 50 ffos alapitó s Király Antal egyeki segédlelkész rendes tagul bejelentettek. Goldberger Antal és Nagy János fölnöttebb árvák mesterségre adásával Bedekovics Vil- mosné s Uhlarik-Begovcsevics Vilma e. tagok bizattak meg. A szepi. 18-ra kitűzött érsekkerti mulatság rendezésére egy küldöttség vá­lasztatott, melyn k tagjai: Bedekovics Vilmosné, Kubik Endréné, Sipos Károlyné, Sikbegyiné, Uhlarikné, Gröber Ferenc.zné, özv. Kovács Mihálync, Szalka Istvánná, özv. Szögh.y Istvánná, Bartha Endréné, Mészáros Istvánná és Hubert Jánosné. Alelnöknő követke­ző újabb adományokat jelenté be : Gröber Ferenczné 1 puttón cse- resnyét; Kovács Mihályné 2 font szappant, 3 itcze tarhonyát, 1 uborkás tonnát; Harcsánó 1 kosár zöldbabot; Knbikné 1 uj petróle­umlámpát ; Vavrikné 1 puttón zö'dbabot; Hwesmi gye fenyitö-tör- vényszéke 5 ftot; Sikhogyiné által gyűjtött könyöradomány 12 ft; Sipos Károlyné által 15 ft; Hellebronth Istvánná érdemjegyért 1 ftot. Mely kegyes adományokért hálás köszönet szavaztatott. — Az angolkisasszonyok helybeli intézetében a külső növeldében a nyilvános vizsgák f. hó 4. és 5-én, - a belső növelőében pedig 8- és 9-én fognak tartatni. A külső növelde négy osztályában, néhai Rajner Károly egri nagyprépost alapítványa értelmében, mely afökáptalau kezelésére bízatott, a legszorgalmasb növendék egy aranynyal, s igy összesen négyen négy aranynyal jutalmaztatnak. — Az „egri kath. néptanító önképzőkör“ a legforróbb köszö­netét mond főt. Holló Mihály bessenyői pleb. urnák, ki értesülve, hogy az egylet tagjai közöl 12 tanító vesz részt az országos tanitö- gyülcsen, ezen, népnevelésünkre fontos ügy iránti érdekeltetéséből az egyletet— az utazási költségek fedezésére —5 frttal segélyezni kegyeskedett. — Fölhívás. Van szerencsém a t. ez. szülőket értesíteni, miszerint a jelen iskolai szünidő alatt ismétlő iskolát nyitottam, és a tanítást augusztus hó 1-éu meg is kezdettem. Főczélom leend ezen tanfolyam alatt a gyermekek erkölcsös viseletére fölügyelni, őket különösen az annyira szükséges magyar, német szépírás-, olvasás , nyelvtanban, s a közéletben leginkább előforduló számolásokban gyakorolni. A tanítás mindennap — szerda, szombat délután s ün­nepnapok kivételével — reggeli 8-tól 10-ig, délután 2-től 4 óráig tart. Az egész tanfolyamra fizetendő dij egy tanulótól 3 forint. Lakásom: börtön-uteza 277-ik sz. alatt. Derszib Rudolf tanító. — Az érsekkertben ma délután 5 órakor tartandó kato­nai térzene műsora: 1) Magyar induló Dombrádytól. 2) Két dal Schuberttól. 3) Keringő Strauss Józseftől. 4) „Utóhangok Ossianhoz“, nyitány Gadetól. 5) Hetes és befejezés a „Dora Sebastian“ operából, Donizettitől. 6) „Éljen a magyar“ gyorspolka Strauss Jánostól. 7) Bevonu'ási induló a „Tannhäuser“ operából, Wagnertől. — Meghaltak julius 27-től aug. 3-ig. Takács István 8 hó­napos, Bárdos Béla 10 hónapos, Szilvási Lajos 7 hetes, Gulyás István 1 éves, Varga János 68 éves, Csutorás József 36 éves, Vass Márton 7 éves, Csőké József 2>/2 hónapos, Kovács Mária 1 éves, Kovács Bertalan 1 ‘/a éves, Nagy János 2 hetes, Szakái János 2 éves, Imre Teréz 3 éves, Magda Mária 55 éves, Nagy Borbál 6 hónapos, Kormos György 43 éves, Bóta József 6 hónapos, Pászi József 9 éves, Kajdácsi Érelka 1 éves, Kovács Anna 3 hetes, Szabó Ferencz 5 éves. 15 a fi-, 6 a nőnemből, összesen: 21. Született a hét folytán 13 fiú, 10 leány, összesen: 23. — A hevfesmegyei jótékony nöegyiet által saját árvaháza javára f. év julius 31-én az érsekkertben rendezett tánczmulatság alkalmával a következő' kegyes ada­kozások történtek : Beniczky Etel 1 ft, Moesáry Róza 5 ft, Soldos Imre 5 ft, Csiky Etel 20 kr, Fülöp Józsefné 1 ft, Lusztig N. 20 kr, Hellebrouth Géza 1 ft, Bures N. 30 kr, Makay N. 60 kr, Kohn So .né né 60 kr, Nagy Lajos 20 kr. Jeistsch 1 ft, Braun Róza 20 kr, Lipcsey Péter 1 ft, ifj. Nánásy Ignácz 40 kr, Bokrányi Elek 40 kr, Gidófalvy Ferencz 50 kr, Szerelem Hi rmin 2 ft, Ertingerné 40 kr, Grullich Gizella 30 kr, Nánásy-Kürtliy Aloizia 30 kr, Szalay Emiké 1 ff, Bóta Ignácz 1 ft, Baráti] Józsefné 60 kr, N. N. 40 kr, N. N. 80 kr, Premusits 20 kr, Yengriczky József 80 kr, Kauitz N. 50 kr, N. N. 10 kr, Mészáros István 40 kr, Steinfeld Hermanne 1 ft, Brünauer 30 kr, N. N. 80 kr, Mosóczy Jánosné 30 kr, LupotinaAnna 20 kr, Schön­berger Sománé 30 kr, Vavrik Béla 1 ft, Dobruczky N. 20 kr, Francz Alajosné 1 ft, Egedy Béla 20 kr, Akantisz Nikodem 60 kr, Reintz Ferencz 50 kr, Békefy Ala­jos 1 frf, Vavrik Sándor 80 kr, Schönberger Soma 10 kr, Lang Sándor 60 kr, Husz­ita N. 10 kr, Steinfeld Herman 20 kr, Heinbach N. 20 kr, N. N. 20 kr, Szabó Ká­roly 12 kr, De-per Ferencz 20 kr, Bródy Maxi 20 kr, Kühen E idre 20 kr, Babies István 1 ft, N. N. 1 ft, N. N. 1 ft, Nékám Ede 1 fr, Bartmaun N. 20 kr, Kövér N. 40 kr, Horváth József 1 ft, Joó János 40 kr, N. N. 40 kr, Hegedűs N. 60 kr, Streim- melvöger N. 60 kr, Martinovics N. 40 kr, Uborka Károly 10 kr, Remenyik F. 20 kr, Harcsánó 10 kr, Dobay Ágoston 1 ft, Támár Alajos I ft, Lipoezy M.ksa 1 ft, Végh Józsefné 20 kr, Nékám N. 10 kr, Hamzus Gellért 1 ft, Tiber Bálint 1 ft, Köll- ner Lörinczné 40 kr, Schmidt Ignáczné 60 kr, Veidl Gyula 60 kr, Kapácsy Dezső 1 ft, Moesáry Lajos 3 ft, Markovitsné 1 ft, Braun N. 20 kr, Lux Soma 50 kr, Der­szib Ferencz 50 kr, Bernekkel* Ferencz 50 kr, Zsendovics J. 1 Irt, Mező N. 50 kr, Veréb Mátyás 1 ft. Mely kegyes föliitűzetésekért, úgy a lievesmegyei fényi.(»-tör­vényszék által megítélt és behajtott 5 ftért köszönetét nyilvánítok az árvák nevé­ben. Eger, 1 >70. augusztus 2. Nünás&y- Cntmyus Amália, egyleti első alelnök. Vegyesek. f Kalocsán a Rómából hazatért Haynakl érseket igen ün­nepélyesen fogadták. A hajóállomástól lovas bandérium, számos fo­gat s több ezer emb r kisérte be, este pedig a várost kivilágiták. Az üdvözlő beszédekre elmondá az érsek, hogy Rómában 9 hónap alatt mennyi küzdelmük volt, erőt s bátorságot csupán a bocnlévök rokonérzelmeiből merítve, s hogy az ott megkezdett iránytól itthon sem fog a főpapság eltérni. Hasonló ünnepélyes fogadtatásban ré­szesüllek más magyar püspökök is, valamint Strossmaycr diákovári püspök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom